A HEGYEK VILÁGA:

ÉGIG ÉRŐ EMBERI CSÚCSOK

A fehér foltként feltüntetett Himalája nagy kihívás volt a XIX. század térképészeinek, s eredményeiket legjobban a térséget szemmel tartó orosz és a brit katonaság várta. Ugyanakkor az utóbbiak voltak azok, akik mindenkiben ellenséget láttak: például az első himalájai térképeket készítő három német - a Schlagintweit fivérek - egyikét kémkedéssel vádolva felakasztották a kínai-turkesztáni határon.

Tibet és Nepál területére idegen legfeljebb zarándoknak vagy kereskedőnek álcázva tehette a lábát. Így tett Nain Singh is, az első idegen, aki Tibet szent városát, Lhaszát megpillanthatta 1866-ban. Az élményért másfél évig bolyongott Tibetben, bujkált karavánszerájokban. De hasonló módszerekhez folyamodott a mi Vámbéry Árminunk vagy Kőrösi Csoma Sándorunk is. A híres svéd geográfus, Sven Hedin vezette ide az első nyílt, engedélyezett expedíciót 1906-ban. Nehéz is lett volna a száz teherhordóból és húszfős személyzetből álló csapatát bármi másnak álcázni. Ázsia e tiltott területének részletes földrajzi leírását mind a mai napig neki köszönhetjük.

A Himalája csúcsát ostromló első szervezett expedíció 1921-ben volt. A brit George Mallory 7100 méteres magasságból fordult vissza az Everestről. A hegyhez fűződő legnagyobb dicsőség vitathatatlanul a csúcsot elsőként elérő új-zélandi Edmund Hillaryé és a nepáli serpáé, Tenzing Norgayé. Az emberi sikervágy azonban megzabolázhatatlan, újabb és újabb Himalája-rekordokat érnek el: az első megmászás oxigénpalack nélkül, az első egyszemélyes megmászás, a legrövidebb idő alatt vagy éppen egy új útvonalon elérni a csúcsot stb.

Napjainkig tizenkét útvonalon jutottak fel - eddig hatszázötvenketten - az Everest csúcsára (ebből kettő nem látszik a rajzon, mert a keleti hegyoldalon húzódnak). Negyvenegy országból állt legalább egy hegymászó a világ tetején. Közülük tíz pontban emeltük ki az Everest "első" embereit.

1. 1953. május 29.: gleccseren átkelve Hillary és Norgay a Lothse és az Everest közötti déli nyergen is feljutott, majd a délkeleti gerincen tovább mászott fölfelé. E klasszikussá vált útvonalon érte el eddig a csúcsot a száznegyvenkilenc biztosan feljutott (fotóval igazolt) expedícióból kilencvenkettő.
2. 1960. május 25.: két kínai és egy tibeti az északi nyereg felől jutott fel. Az útvonal ma a tibeti oldalon a legforgalmasabb.
3. 1963. május 22.: az Amerikai Egyesült Államok két hegymászója nyugat felől érte el a csúcsot.
4. 1975. szeptember 24.: egy brit csapat leküzdötte a délnyugati fal viszontagságait is.
5. 1979. május 13.: a nyugati gerincen egy jugoszláviai expedíció - orkán erejű szélviharban és 7800 méter magasságban öt napot várakozva (!) - ért célba.
6. 1980. május 10.: a Rongbuk-gleccseren át egyenesen ért föl a csúcsra két japán, ám lefelé az életükkel fizettek.
7. 1980. május 19.: a lengyel csapatnak mindössze tizenhat napra volt szüksége ahhoz, hogy átkeljen a Khumbu-gleccser Jégmező nevű, 6100 méter magasságban levő veszélyes szakaszán, s a délnyugati falon kapaszkodjon fel a csúcsra.
8. 1980. augusztus 20.: a dél-tiroli Reinhold Messner oxigénpalack nélkül, egyedül mászott fel a csúcsra, mégpedig az északi oldalról.
9. 1982. május 4.: az Everesttel először próbálkozó szovjet expedíció tagjai egy hónap leforgása alatt értek fel a csúcsra a Jégmezőtől kiindulva, a nyugati gerincen folytatva útjukat.
10. 1984. október 3.: Az Everest északi oldalának tövéből, a szinte legmeredekebb részen elsőként két ausztrál hegymászó jutott fel a csúcsra. Példájukat csak ritkán követik.