Outward Bound

Outward Bound - Kalandpedagógia

Ezt a kifejezést Kurt Hahn német származású pedagógus az Outward Bound mozgalom megalapítója alkotta meg 1942-ben, nevelési módszerének leírására. Azóta a világ 29 országában tevékenykedik Outward Bound iskola (Magyarországon 1990-óta), hogy ezt az elvet követve a fiatalok szellemi és fizikai felkészülését szolgálja.

Kalandpedagógia - furcsán hat ez a szópárosítás. Ha a szóösszetétel elejét nézem, arról idegen tájak, hegyek, izgalmak, tengerek és kihívások jutnak eszembe. A pedagógia pedig a tudás és a képességek fejlesztését, a tanítást, nevelést azonosítja. Mi a kapcsolat a két fogalom között? Mit taníthatnak meg, vagy megtaníthatnak e minket valamire is az átélt kalandok?

Idézzünk fel magunkban néhány magyar kalandort: Fa Nándort, aki egyedül, és Kopár Istvánt, aki csapatban hajózta körül a földet. Vagy a hegymászó Szendrő Szabolcsot, aki műlábbal járta meg a Himaláját. Számtalan riporter tett már fel nekik hasonló kérdéseket. Ha a válaszokat összegezzük, akkor a következőkre jutunk: Igen, mert megismerték önmagukat, megtanultak szembenézni a félelmeikkel, megtanultak küzdeni, de éppúgy toleránsnak is lenni, és persze megtanulták tisztelni a természetet. Ugye nem lenne rossz, ha ezeket a képességeket kifejleszthetnénk minden fiatalban és idősben egyaránt? De - mondhatnánk -, csak éppen nem lehet mindenkiből tengerjáró, vagy hegymászó. Nos, nem is szükséges. A kalandpedagógia éppen arra hivatott, hogy mintegy szimulálva ezeket a kalandokat elérhetővé tegye mindenki számára, hogy kipróbálja magát nehéz helyzetekben. Ez egyfajta tapasztalati úton történő tanulást jelent. Olyan szituációkat hozunk létre, amelyek kihívást jelentőek, izgalmasak (barlangászat, gyalogtúra, tutajépítés, sziklamászás és mentési gyakorlat), megoldásuk során pedig a résztvevők maguk szerzik meg az általunk megcélzott új ismereteket. Fejleszthetjük ezáltal a részvevők kreativitását, kezdeményező, és félelemleküzdő képességét, csapatmunkáját és toleranciáját egyaránt. A Képzések a természetben, extrém zöldsportok segítségével zajlanak, ami lehetőséget teremt a kiszabadulásra a hétköznapok egyhanguságából, és gyönyörű környezetet teremt a tanulási folyamat számára. Ugyanakkor lehetőséget nyújt a környezeti életre való nevelésre is.

A megfelelő tanulási környezet, a szituációk létrehozása persze nem egy egyszerű feladat. Egyfelől a résztvevők a képzés alatt olyan sportokat űznek, amely fokozott testi veszélyt rejtenek magukban, és éppen e veszélyérzet miatt ki vannak téve egy komoly pszichikai megterhelésnek is. Egy esetleges kudarcérzet pontosan azokban a képességekben vetheti vissza őket, amelyeket fejleszteni kívánunk. Az eredményes és biztonságos képzés érdekében az oktatóknak egyszerre kell képzettnek lenniük a pedagógia, a pszichológia, és néhány extrém sport (hegymászás, barlangászat terén).

Csáki Roland

OUTWARD BOUND - túrák, kirándulások, kalandok
Címet, telefonszámot lásd az MTSZ központ lapján.



Természetjárás VII. évf. 1. szám - 1997.
Outward Bound Magyarország Egyesület
A Magyar Természetbarát Szövetség honlapja

Magyar Természetbarát Szövetség honlapja

Magyar Természetbarát Szövetség honlapja

Magyar Természetbarát Szövetség honlapja