Tapasztalat, tudás és szerencse....

Egy túraversenyző történetei

Horváth T. Csaba

A versenyeken természetesen mindenkit érhetnek meglepetések. A legtapasztaltabb versenyzők is néha nagyon rosszul szerepelnek. Ennek is megvannak az utóbb feltárható objektív és szubjektív okai. Lehet, hogy indiszponáltak voltak, de az is lehet, hogy nem ők hibáztak...

Egy kezdő versenyző el sem tudja képzelni, hogy mennyi mindenre lehet - és kell is - figyelni verseny közben. Az első versenyünk után azt hittük, hogy a versenyzés egyszerű. A következő versenyen már nyerni akartunk, ami önmagában nem baj, inkább ez a jó. Természetesen nem nyertünk a másodikon sem és ez még így ment egy jó darabig. Minden versenyen kiderült, hogy még mindig akad számunkra tanulnivaló. Ahogy telt az idő és múltak a versenyek, egyre kevesebb volt a meglepetés és egyszer csak javulni kezdtek az eredményeink.

A tanulság, amit saját tapasztalataim után levonhatok, a következő: csak annak a versenyzőnek lehet egy idő után reménye arra, hogy bármely versenyen komoly eséllyel induljon az első helyért, aki a kudarcok után megpróbálja meghatározni azok tényleges okait és képes azokból hosszú távon okulni. Más szóval: aki képes az összegyűjtött tapasztalatait hasznosítani.

Verseny közben annak a versenyzőnek van legnagyobb esélye egy adott "problémás" ponton helyesen dönteni, aki a térkép jelzésein túl, az előfordulható összes zavaró, nehezítő tényezőt a leggyorsabban és a legkörültekintőbben tudja mérlegelni, figyelembe véve az előfordulható térkép- és rendezői hibák lehetőségeit / valószinűségét is.

A leghelyesebb döntés meghozatalához szükséges a tapasztalat, vagyis az a tudás, amit igazán csak versenyeken lehet megszerezni.

Most már - sok kudarcon és győzelmen túl - tudom, hogy a győzelemhez a tapasztalat, az elméleti tudás, a jó szem, a szerkesztési feladatok megoldásához szükséges jó készség és a megfelelő kondíció mellett nem utolsó sorban egy jó adag szerencse is kell.

Hogy mi is a szerencse? Szerintem az, ha minden tőlünk független körülmény számunkra kedvezően alakul. Pl. kedvező az időjárás, legalább a választott útvonal környékén hibátlan a térkép, korrekt a pályakitűzés, pontos az értékelés, stb. És talán az is ide sorolható - végül is ezt is véletlenszerű tényezők befolyásolhatják -, hogy a versenyző a verseny napján milyen idegi-fizikai állapotban van.

Szemüvegesek számára például nem szerencsés körülmény - mert óriási hátrányt jelent - a párás, esős idő.

Egy adott érintési pont megközelítésére több jó útvonal is választható. Szerencse kérdése azonban az, hogy a választott útvonalon találkozik-e a versenyző térképhibával. Egy térképhiba megtévesztheti - vagy legalábbis kizökkentheti - a legjobb versenyzőt is.

A pontatlan bójaelhelyezés torlódást eredményez. Ha viszont bármely okból torlódás alakul ki valamelyik pont közelében, az utóbb érkező gyengébb versenyzőknek szerencséjük van: néha nem is kell a bóját keresgélniük.

Az is előfordulhat például - különösen az olyan versenyeken, ahol azonnal a verseny után tartanak eredményhirdetést -, hogy valaki azért nem lett első, mert a nagy sietségben esetleg elszámolták az eredményét és talán sohasem derül ki a tévedés.

Általában minden ideálistól eltérő körülmény elsősorban a jobbak számára jelent hátrányt és ami hátrány a jobbaknak, az előnyként jelentkezhet a gyengébbeknél. Így aztán a végső sorrend kialakulásába sok minden beleszól.

Végső soron azonban a közel egyformán jó versenyzők között mindig a fenti módon értelmezett szerencse dönt; de tény, hogy a jobb versenyzőnek kevesebb szerencsére van szüksége az üdvösséghez...

Vége (egyenlőre)


Kudarcok, emlékek, tanulságok - egy túraversenyző történetei
Versenyek
A Magyar Természetbarát Szövetség honlapja
>A Magyar Természetbarát Szövetség honlapja
>A Magyar Természetbarát Szövetség honlapja
>A Magyar Természetbarát Szövetség honlapja