Béke-barlang
Fokozottan védett
 
Szinonima: - 
Helye, kataszteri száma: Aggteleki-karszt;  5430/3 
Hossza: 7183 m 
Mélysége: 97 m 
Bejárat tszfm: 338 m, 271 m
  
 A feltárásról  
 
Kordos könyvéből   
 
Az alábbiakban Dr. Szunyogh Gábor által rendelkezésemre bocsátott kézirata alapján röviden ismertetem a Béke-barlangot, majd a legújabb feltárási eredményeket, valamint az ebből fakadó következtetéseket.

A 7183 m hosszú Béke-barlang a Baradla-barlang után az Aggteleki-karszt második, az ország harmadik leghosszabb barlangrendszere, hazánk egyetlen, állandóan aktív, átmenő patakos barlangja. Az eredetileg is bontással feltárt földalatti barlangrendszer jelenleg már három bejáraton át közelíthető meg. Az elsőként 1952-ben megnyitott a Felfedező-ági bejárata biztonsági okok miatt ma már nem használatos. A felső szakaszt az 1954-ben nyitott úgynevezett Mesterséges-főbejáraton át, az alsó szakaszt 1964-ben nyitott Jósvafői kijáraton át érdemes megközelíteni, mely a Szár-hegytől délre a Kőhorog-oldalban, található.

A Feltárást Dr. Jakucs László vezette az általa végzett előzetes hidrológiai vizsgálatok alapján. A több ponton ostromolt karsztrendszerbe végül a Bíbic-töböri víznyelőn át jutottak be 1952. augusztus 4 -én, ahol első bejárói Gera László és Papp Sándor voltak. Az ötvenes évek első felében a szinte teljes járathálózat ismertté vált. Jelentősebb előrehaladás csak a Dr. Kisbán Judit és Dr. Szunyogh Gábor által 1990-95 között készített részletes térképe után, a továbbjutás szempontjából perspektivikus helyek kijelölése és elemzése eredményeképpen adódott az 1998-99 időszakban (Szunyogh G. 1995). Ekkor Kucsera Márton és Nyerges Attila vezetésével számos új, a Fő-ág mennyezetéből felnyúló, csak különleges sziklamászó technikával elérhető kürtőt jártak be, mindenek előtt a külszínt megközelítő, zsombolyszerű arculatot mutató, 73 méter magas Égi dagonyát.
A barlang járatai Wettersteini-, alárendelten Gutensteini- ill. Campili-mészkőben alakultak ki. A járatok irányát a tektonikus preformáció alakította ki, amit a patak kanyarulatképző eróziója jelentősen “elmosott”, de azok nyomai főleg a mennyezeten, ill. az oldalfalakon jól felismerhetőek.
A barlang gerincét a 4350 méter hosszú Fő-ág képezi, amibe több oldalág kapcsolódik: elsőrendű oldalágai a 684 m hosszú Felfedező- (átlag: 1,6 m széles, 7 m magas) és a meanderező jellegű 438 méteres Kígyós-ág, valamint számos szűk, kisebb és rövidebb, alsóbbrendű mellékjáratok.

A barlang Fő-ága három szakaszra bontható:
1. Felső része a Tizenkét ágú cseppkő terme a Mesterséges-főbejárat között foglal helyet. Az év nagy részében száraz, csak nagyon csapadékos időszakokban szállít vizet. Erősen kanyarog, cseppkövekben közepesen gazdag, oldalfalait jól fejlett hullámkagylók díszítik, talpát agyagmentes, durvaszemű, laza kavics borítja. Átlagszélessége ill. átlagmagassága felső szakaszán 4 ill. 7 méter
2. A középső része a Mesterséges-főbejárattól a Kötélhágcsós-szifonig tart, ahol a Komlós-patak már általában aktív, bár szárazabb időszakok után fokozatosan kiszárad. Cseppkőképződményekben rendkívül gazdag. Átlagszélessége ill. átlagmagassága itt a legnagyobb: 5,5 ill. 10 méter
3. Az alsó része barlangi tavainak köszönhetően szinte állandóan vízzel borított folyosója a Kötélhágcsós-szifontól a Jósvafői kijáratig terjed. Vízmélysége medencéről-medencére haladva 0,5—1 méter között ingadozik, de a Tarajos-tónál a 2 métert is eléri. Átlagszélessége ill. átlagmagassága 3,7 ill. 4 méter, ami a három szakasz közül a legkisebb. Érdekesség, hogy ezzel ellentétben itt található a barlang legnagyobb ürege is a 60 méter hosszú, 20 méter széles, 18 méter magas Óriás-terem.

Vízhálózatának gerincét a 7,7 átlagos esésű Komlós-patak alkotja. Nem beszélhetünk konkrét forrásról, hanem a Fő-ág felső végének zónájában több kisebb a felszínről bejövő “megcsapolási pont” jelenti a patak kezdetét. E csatornákból gyűlik össze a Nagy-völgy töbreiből leszivárgó karsztvíz. Ehhez járul még hozzá a Kígyós-, és a Felfedező-ág időszakos patakja, valamint a Fő-ág középső és alsó szakaszának tíz kisebb barlangi forrása, szivárgója.
A Fő-ágában több, mint négyszáz, a Komlós-patak vizének lefolyását késleltető, folyamatosan fejlődő-növekedő mésztufagát alakult ki. E gátak egy, összesen 123 tómedencéből álló láncolatot hoztak létre.
A patak vize az alsó szakasz végénél lévő Óriás-terem előtt egy víznyelőben hagyja el a barlangot, majd egy rövid (egyelőre ismeretlen) földalatti út megtétele után a jósvafői Komlós-forrásnál lép felszínre. Rendkívül csapadékos időszakban előfordul, hogy árvize még az Óriás-termet és a barlangi szanatóriumot is elárasztja.
Vízhozama (mely átlagosan 0,85m3/perc) széles határok között ingadozik. A Komlós-forrásnál eddig mért legkisebb hozama 0,012m3/perc, legnagyobb pedig 27,430m3/perc volt. Igen ritkán a Fürdős-szifonig terjedő szakasza teljesen kiszárad, áradások idején viszont vízszintje 5-10 cm-rel meghaladja tufagátainak koronaszintjét.
A Béke-barlang nagyformáira és járataira jellemző, hogy arculatuk kialakításában az omlások csak alárendelt szerepet kaptak. Csupán négy ilyen nevezetes hely van: a Recsegő-omlás, alsó szakaszban a stabil Kis- és Nagy-omlás, ill. az életveszélyes Felfedező-ág Disznó-fürdőn túli vége.
Járatainak arculatát alapvetően meghatározzák a több száz métert kitevő (különösen a Felfedező-ágban ill. a Fő-ág felső szakaszán) meanderkanyarulatok sorozatai. A Komlós-patak erózióbázisának állandó süllyedése lehetővé teszi, hogy a meanderfejlődés különböző stádiumában létrejött kanyarulatai ne pusztuljanak el. A kanyarulatvándorlás legszembetűnőbb következménye, hogy az egyes szintekhez tartozó kanyarulatok egymáshoz képest eltolódottan helyezkednek el, ehhez kapcsolódik még a kerülő járattal rendelkező szifonok létrejötte is (16 db).
A barlang sajátos kisformái a patakmederből kiemelkedő, 30-60 cm magas kőgombák; a járatok oldalából kinyúló, gyakran éles késpengére emlékeztető tarajok; a sziklafalhoz több ponton kapcsolódó füles-sziklák; a nem ritkán több méter magasra felnyúló szálkőoszlopok és a patakmederbe hullott ingó kövek vagy lábas sziklák.
Képződményei alapján hazánk cseppkövekben egyik leggazdagabb barlangjának tekinthető. Cseppkövei hatalmas méretűek, általában véve folyamatos fejlődési stádiumban vannak. Szín- és formagazdagságuk igen változatos, szinte valamennyi, a szakirodalom által elkülönített típusra nyújtanak példát, még a ritkábban megfigyelhetőek körében is (szegfükalcitok ill. cseppkőgallérok, huzat-borsókövek heliktitek)
A Fő-ág magasabban fekvő részei rendkívüli módon el vannak agyagosodva, melyeket agyagpiramisok, agyag, barázdák és agyagkutak tesznek változatossá.
Szpelepológiai jelentőségéhez képest viszonylag kevés tudományos kutatás kapcsolódott a Béke-barlanghoz. Feltétlenül említésre méltók azonban Dr. Jakucs László és Dr. Zámbó László hidrológiai munkái, Kirchknopf Márton, barlangterápiai vizsgálatai, valamint Kovács István és Salamon Gábor és Vágvölgyi János biológiai megfigyelései.
Dr. Jakucs a Komlós-patak kémiai összetételének változásait tanulmányozva vezette be az A-típusú és B-típusú áradások fogalmát, kimutatta az erózió szerepének jelentőségét az aggteleki barlangok esetére nézve és törvényszerűségeket állított fel a cseppkövek színének térbeli változáékonyságára nézve. Dr. Zambó egy komplex, nemzetközi viszonylatban is egyedülálló, a leszálló karsztvízöv teljes vertikumát átfogó mérőrendszert épített ki a beszivárgó és a barlang mennyezetén megjelenő karsztvíz fizikai-kémiai paramétereinek folyamatos regisztrálására.
Az Egészségügyi Minisztérium 1965-ben a Béke-barlangot gyógybarlanggá nyilvánította, rendszeressé válhattak kúrák. Gyógyhatása — egyebek mellett — levegőjének magas (gyulladáscsökkentő és görcsoldó hatású) kalcium-ion valamint (légzést segítő) széndioxid tartalmára vezethető vissza.
A Béke-barlang általános szpeleológiai értékei miatt 1982 óta fokozottan védett, 1995-óta pedig (az Aggteleki-hegység többi barlangjával együtt) a Világörökségnek is része. Bejárásához szükséges engedélyek az Aggteleki Nemzeti Parknál szerzendők be.
* * *
A Béke-barlang másik arca
A feltárásról  
 
A feltételezett ismeretlen járatok megismerése alapjául a Dr. Szunyogh Gábor és Dr. Kisbán Judit féle térkép szolgáltatott alapinformációkat valamint az ehhez kapcsolódó szpeleológiai értékek áttekintése és értékelése egy tudományos feldolgozás érdekében című részletes munka adott útmutatót és egyben alapötletet is.

A kutatások a Mesterséges főbejárattól kiindulva a Kötélhágcsós-szifon zónájáig terjedtek ki. Sikerült átvizsgálnunk 6 magasba nyúló kürtőt, és több mint 20 sziklamászó technikát igénylő, napjainkig feltehetőleg be nem járt barlangszakaszt. Ezek közül csak néhány felsőszintű kerülő járatban találtunk nyomokat, melyek azt bizonyították, hogy ott nem mi voltunk az első bejárók. A kimászások segítése érdekében egy 8 m hosszúságúra kitolható alumínium létrát használtunk fel, amivel gyorsan, lényegesen egyszerűbben és sok esetben a képződményekre nézve kíméletesebben közelíthettük meg a kitűzött célt.
 
 
Kép: Kürtőátvizsgálás (Égi dagonya)
 Ez azonban korlátot is szabott a kutatási zónának, mivel a Kötélhágcsós-szifonon túlra már nem fér át a létra két-két 4 m-es tagja. 
A legjelentősebb eredményt a Vas-kapu zónájában (64-es felfestett számnál) értük el, ahol egy a Fő-ág felett 15 m-el magasabban lévő 15x10 m-es terembe jutottunk fel, aminek mennyezetébe egy nagy átmérőjű (2x5 m) kürtő csatlakozik be. Ezt később Égi Dagonya névre kereszteltük (+ 58 m). 
Az Égi Dagonyánál 38 m magasságba mászva egy oldalfolyosóba jutottunk. Ez az ún. Légi-folyosó, ahol még további +19 m métert lehet egy hajdani vízbevezető hasadékrendszerben csigavonalszerűen szabadon felmászni. A kürtő maga még tovább folytatódik, de +20 m-el feljebb mennyezetet egy 2 m széles agyagdugó zárja le. A kürtő legmagasabb pontja és a felszínen a felette lévő, hosszan elnyúló töbör (200x100 m-es) mélypontja között a különbség csupán 1,5 m , ami nem azt jelenti, hogy ennyi választja el a felszíntől, mivel a kürtő teteje nem esik pontosan a töbör alja alá. Az Égi Dagonya kürtőjét két egymással “L” betű alakra emlékeztető módon kapcsolódó 1,5-2 m széles hasadék határozza meg. 
 
 
 
  
 
 
 
Az akna felső inaktív zónája is teljesen épp, szépen oldott, — helyenként karrosodott, éles felületeket mutat. Cseppkőképződmények nincsenek benne (kivétel a Légi-folyosó szakasza). 
Az +58 m-es magasságú kürtő legfelső pontja a Fő-ág patakjához képest +73 m-re van, amivel a Béke-barlang természetes szintkülönbsége is nagyobb lett: 97 m (-71 m, +26 m). Az aknarendszer felmért hossza (poligon alapján): 228,83 m . 
 
 
 Az Égi dagonya fő-aknája.
 Számos felső szintű kerülő járatot sikerült felderíteni, melyek közül csaknem mindegyik hosszabb rövidebb járatrésszel visszacsatlakozik a Fő-ág oldalába vagy mennyezetébe. Ezek közül a Manó Sipkára keresztelt kerülő járat érdemel említést (102-es számnál), melyből egy ragadós szűkület után további +9 m magas cseppköves felül záródó kürtő nyílik.
 

 
 Az Égi dagonya feletti töbör.
 
 
 
Az Égi dagonya Légi-folyosójának meanderszerű mennyezete...
 
 
... és a főakna tetejét lezáró (2 m széles) agyagdugó.
A Kötélhágcsós-szifon előtti zónában az utolsó két kürtő hozott még további feltárásokat. A bejárathoz közelebbit még februárban leltük. Egy a Fő-ág felett 20 m-el magasabban található szűkületen átmászva jutottunk be, egy hatalmas méretű (22x20x10 m) régóta szunnyadó csodás terembe. Ezt az aljzaton lévő cseppkövek érintetlensége és a kristályok sokasága miatt csak mezítláb lehet bejárni. A Fekete-zsák termének keresztelték az első bejárók. A teremben kis tó, a “Titánok Csarnokára” emlékeztető hatalmas cseppkőoszlopok és rengeteg heliktit található. A mennyezetében további két kürtő látszik, amelyekből a belsőt már +20 m magasságig sikerült kimászni (a patak szintje felett 45 m-re), de az ott szintén bezárul. (Felmért hossz: 113,17 m)
 
Tó a Fekete-zsák termében (a Fő-ág felett 20 m-el).

A beljebb húzódót (közvetlenül a szifon előtti kanyarban) Tavasz-kürtő néven emlegették a kimászói, amiben +48 m magasra lehetet feljutni a Fő-ág szintjéhez képest, ahol a kürtő teteje bezárul.

Összességében elmondható, hogy az Égi dagonya egy nagyon fejlett mára már inaktív nyelő rendszer, ami a barlang eddig megismert vízbefolyási pontjaitól ellentétesen, jellemzően vertikális, azaz: “zsombolyszerű”. A Tavasz-kürtő és a Fekete-zsák is egy-egy töbörhöz kapcsolódik, annak oldalába futnak fel. Valószínűsíthető, hogy ezek is egy ősi vízbejutási pontját képezték a patakos Fő-ágnak. A barlangnak eddig átvizsgált szakaszán (a Mesterséges Főbejárattól a Kötélhágcsós-szifonig) nem számolhatunk összefüggő emeleti barlangfolyosókkal, hanem inkább zsombolyokhoz hasonlatos nagyobbrészt függőleges kiterjedésű járatok dominálnak. 

Vissza