(Természetbarát Híradó 1996. június)
Ez év január egyik hétvégéjén indultunk kora reggel Budapestről, hogy időben érjünk le Hévízre, a túra künduló pontjára. Nyilván kitalálták, hogy a Hévízi tó vizét levezető vízfolyásról lesz szó. A melegvizű tóból kivezető vízfolyásnak Hévízi patak a neve egészen a 75-ös út hídjáig, ahol beleömlik a Gyöngyös-patakba, amely a Zala folyóba ömlik. Az egész vízfolyás mintegy 13 km hosszú a Zalába történő betorkollásig. A fenékpusztai hídig érdemes menni a Zalán 3 km-t, itt lehet a túrát befejezni. A víz lassan áramlik, a meder végig szabályozott csatoma jellegű, tájképileg nem a legszebb. Vannak erdővel szegélyezett partok is. Sajnos néhány átemelés, köztük egy 100 méteres is van. A vízreszállás a Hévízi-tó alatt kb. 500 méterrel az angolnatelep zsilipje alatt lehetséges, a tótól nem érdemes evezni az átemelés és a kikötés körülményes volta miatt. A vízfolyások kajakkal és kenuval, merev testűvel járhatók, a sok átemelés miatt a kajak előnyösebb. Egyes szakaszok erősen be vannak nőve vízinövényekkel, itt keményen meg kell küzdeni a továbbhaladásért. A víz sosem fagy be, a leghidegebb téli napokon se. A Zala is jégmentes volt, igaz a partok mentén volt jég úgy egy-két méter szélességben. A víz hőmérséklete a kiindulóponton mintegy 23-24 fok volt, lefelé haladva a hőmérséklet és egyéb tényezők hatására gyorsan vagy lassabban hűl. Térjünk a túrára. Elindulás után pár száz méter megtétele után egy víz felett alacsonyan eszkábált bürü miatt kellett átemelni. Két km után újabb zsilip, itt jobbra fordul a csatorna, hogy száz méter után újból déli irányba haladjon. Egy alacsony bürü alatt épphogy átférünk, elérjük a balról betorkolló Gyöngyös-patakot, és a 75-ös út hídja alatt elevezve kiszélesedik a meder. Benőtt mederszakaszokon kínlódunk keresztül, sőt a balról mellettünk levő erdő fái között szlalomozva sikerül egy ilyen benőtt szakaszt kikerülni, mivel itt a víz nem tudni mi okból az erdő fái között is folyt. Újabb meglepetés: egy földgát állja utunkat. Nagy öröm az omladozó sáron parton kiszállni és még arra is vigyázni, nehogy becsússzon az ember a laza partról a vízbe.
Fürödni egyikünknek sem lett volna kedve a már kb. 10 fokra lehűlt vízben és a mínusz 5 fokos hidegben. A nagy hó előnyösen könnyítette minden alkalommal az átemeléseket, mivel a műanyag hajók könnyedén csúsztak a hóban. Alig eveztünk pár száz métert, a 76-os út és a Sármellék felé vezető vasút közös hídja állta utunkat. Ez nem is híd, inkább szifonos zsilip, itt 100 méteres az átemelés. A túloldalon megpihentünk, hogy végre elköltsük hazai hideg ebédünket és a forró teát, mivet fáradtak és éhesek voltunk. A két kolduló hattyú is mellénk szegődött ebédünk elköltéséhez. Továbbindulva utolsó akadályunkat, egy termetes bokrot kellett a mederben még leküzdeni, innen úgy nézett ki, hogy vége megpróbáltatásainknak. A meder kb. 10 méter széles, a víz szépen folyik, végre lehet haladni, egy újabb beton zsilip, ez nyitva, simán átevezünk rajta., már a Kis-Balaton területén vagyunk, jobbról-balról hatalmas nádasok, egyre több a vízimadár. Sokfelé sértődötten menekülnek előlünk a kacsák, szárcsák és a hattyúk nagy csapatai. Hogy is kerülhetnek ide télvíz idején evezősök? A Zalába betorkollás előtt 90 fokos balkanyar, egy újabb zsilip nyitva, a víz rohan keresztül a szűk nyíláson, megcélozzuk a közepét és átszáguldunk a Zalába vagy 15 km-es sebességgel. Nem árt az óvatosság, mert itt egy borulás súlyos következményekkel járhat, a kömyék járművel, vízijárművet kivéve megközelíthetetlen. A Zala folyóban meglepően sok a víz, folyik is rendesen, úgy 3-4 km- rel óránként. Meglepően sok a madár előttünk, hol leszállva, hol felröppenve haladnak, mivel mi egy kicsit gyorsabbak vagyunk, mint ők. A jobb parton ritka látvány; a nádasból kibújva a jégre lopakodva egy róka próbál inni a folyóból. Amikor észrevesz, pedig csak a vízzel vitettük magunkat, hogy csendben legyünk, gyorsan elinal, elnyeli a nádrengeteg. Feltűnik a távolban a fenékpusztai közúti és vasúti híd. Egy kisebb vízlépcsőn áthaladva, balról egy új építésű zsilip a Zalán. A víz zúdul át nagy sebességgel, a két kapu elég szűk, az egyik félig lezárva, csak a baloldalin lehetne áthaladni, de óvatosságból nem vállaljuk. Nagy nehezen sikerül a sodrásban parthoz állni, de kiszállás előtt még a parti jeget is fel kell törni a lapáttal, hogy a hajóval a szárazra tudjak kiállni. A hidakig kézben visszük a hajókat kb. 200 métert. A zsilipen egyébként veszély nélkül át lehet haladni, a szürkület miatt már nem reszkíroztunk.
A teljes, kb 16 km megtételéhez a fél óra pihenővel együtt kb. 4 óra idő szükséges. Azok, akik annak idején jártuk a Melegvíz patakot a Bakonyban és ezzel a lehetőséggel hasonlítjuk össze, a kettőt egy napon említeni sem lehet. A Melegvíz megszűnése után ezt a vizet is Susó próbálta ki többedmagával, keresve egy téli vízitúra lehetőséget. A teljes útvonal a Balaton 1:40000 léptékű térképen található, a térkép hemzseg a pontatlanságoktól, de legalább sejti az ember, hogy merre jár. Mindenesetre kuriózumként érdekes az útvonal, de a mai benzinárak mellett meggondolandó, hogy érdemes-e többször felkeresni.