II. Zöldpont tájékozódási túraverseny
Tokaji Parkerdő, 1999.10.02.
Eredményértesítő

Adatok:

Kategória Csapatszám Létszám
A 8 19
A36 7 16
A50 7 16
B 11 27
Összesen: 33 78

A tavalyi 6 csapathoz képest az induló 33 szép előrelépés, köszönhetően a bajnoki fordulónak. Külön örömmel fogadtam az A50-ben indulókat, ígérem jövőre minden csapat annyi berajzolt térképet kap, ahányat csak előre igényel.

Visszajelzés a kötelező útvonallal kapcsolatban érkezett, ezt, miután kimentem a helyszínre, én is úgy ítéltem, hogy valóban nem egyértelmű, ezért mindenkinek jóváírtam azt a 30 pontot.

Többek észrevételezték, hogy a menetutasításban a kötelező útvonal feladatnál az A kategóriákban nem írtam oda, hogy a talált bójáknál bélyegezni kell. Ez valóban így történt, mert egyrészt úgy gondolom, hogy aki A kategóriában indul, az azért tudja, mit kell tenni ennél a feladatnál, másrészt kevés volt a hely a lapon, igyekeztem minimálisra összesűríteni a szöveget. Emiatt azonban senki sem felejtett el jelölni. A B kategória menetutasításában természetesen szerepelt a kötelező útvonal feladatnál, hogy minden útba eső bójánál jelölni kell.

Végezetül minden résztvevőnek köszönöm, hogy eljött,
soxeretettel:

Fodor Péter
Helye-
zés
Név Kategória 1. 2.
Távolság-
mérés
3.
Szer-
kesztés
4.
Menet-
idő
5. 6.
Pötyi
szer-
kesztés
7.
Idő-
mérő
8.
Útvo-
nal-
köve-
tés
9. 10.
Irány-
mérés
11.
Poli-
gon
12. idő-
hiba
I.
idő-
hiba
II.
Ösz-
szes
hiba
Baj-
noki
hiba
1 Ifjú Bakancsosok (Zárdai István) A                             0 0
2 NaTúra (Horváth T. Róbert) A                             0 0
3 Kinizsi-Hungrana (Horváth T. Csaba) A50                           6 6 0
4 NYOM-ASE A                           6 6 6
5 ERŐTERV (Széles Gábor) A                   15         15 15
6 Lassú neutronok (Adorján Antal) A50   20                         20 14
7 Rezét III (Franczva László) A36   20                       2 22 0
8 HAMM (Kardos Gáborné) A36                   15 30       45 23
9 CBB (Schrek Ottó) A       35           15         50 50
10 Fődolomit (Baross Gábor) A50                   10     6 40 56 50
11 Kóma M. E. (Pethe Zoltán) A   20               60     2   82 82
12 MVSC Őszikék (Pásztor Istvánné) A50     30 30           10       28 98 92
13 Völgységi Vándor (Dománszky Zoltán) A50   20   20   30             16 28 114 108
14 Moha és Páfrány (Geisz Ferenc) A       60           60         120 120
15 LRI Benke Rezső I. (Szádeczky-Kardoss Géza) A36   20               60 30     12 122 100
16 GEOPROSPER (Magyar György) A36           30       10     42 52 134 112
17 MVSC Vadvirág (Csarnai Béláné) A50       45           10 60   26 32 173 167
18 Pályakezdők (Márkus István) A36       50                 46 90 186  
19 Kőbonzó (Heidinger Tibor) A36                   25 150   18 8 201 179
20 Szőke Tisza (Gyetvay Iván) A50   20   60   60             26 42 208 202
21 MVSC Nyuszifül (Bartók Julianna) A36       20           10 30   56 100 216 194
22 Kósa csapat (Kósáné Kovács Ildikó) A Disq.

 
Helye-
zés
Név Kategória 1. 2. 3.
Szer-
kesztés
4.
Menet-
idő
5. 6.
Pötyi
szer-
kesztés
7.
Idő-
mérő
8.
Útvo-
nal-
köve-
tés
9. 10. 11. 12. idő-
hiba
I.
idő-
hiba
II.
Ösz-
szes
hiba
1 Muslinca (Miklós Ákos) B                         52 46 98
2 Táncsics (Hegedűs András) B         60     30         6 48 144
3 Madár (Dr. id. Pavlovics György) B       60 60               24 14 158
4 MOL-STILL (Still András) B     30 80   30             78 54 272
5 Vigyázz keverünk! (Naszódi Tibor) B       60 60 30   60   60 60   32 12 374
6 Porcelánykák (Knauer György) B       20 60 30   150     60   34 24 378
7 Vadgesztenyék (Benedek Andorné) B     30   60 30         60   190 102 472
8 Nyárikák (Halasi Miklós) B       160 100 150   30         58 92 590
9 Kiskt-Turbo 20SYSTEM (Bogáthy Ildikó) B       60 60 30   30 100 60     264 132 736
10 Biokertészek (Sipos Károly) B     30 120 60 150   30 100 60 60   180 68 858
11 KTK (Schmidt-Kovács Andrea) B Disq.



Versenyek
A Magyar Természetbarát Szövetség honlapja
>A Magyar Természetbarát Szövetség honlapja