(Természetbarát Híradó 1996. február)
Lenti egyik új városunk Zala délnyugati sarkában a kis Kerka folyó mellett az ország legcsapadékosabb, ezért üde vidékén. Az 1920-ban elcsatolt Alsólendva helyett tették járási székhellyé. Vára Kanizsának 1600-ban bekövetkezett eleste után fontos tagja lett a Mura és Balaton között kiépített végvárrendszernek. A vár ma is áll, némileg helyreállítva. Aki Zalaegerszeg felől érkezik Lentire, a vonatból és a közútról is láthatja. A városka temploma értékes műemlék, gyógyfűrdője, kis szállodája, kempingje, érdekes helytörténeti gyűjteménye, ipara is van. Környéke pedig jó kiránduló- és nyaralóhely. Lenti előtt Lentiszombathely nevezetessége vasúti megállójánál a jó 200 éves védett tölgyes, a faluban a jellegzetes műemlék értékű fa harangláb. A várostól délre Máhomfa, Kerkateskánd után Szécsisziget díszes barokk temploma a környék egyik értékes műemléke. Szécsisziget kis vára is tagja volt a török elleni védővonalnak. A XVIII. században beépült a Szapáryak kastélyába. A Kerkától keletre a szőlőhegyen áll a műemlék "Mároki" kápolna, egy elpusztult falu temploma. A folyó partján délre tartva, és a közeli Tomaföldénél keletre fordulva akár egyenesen, akár a balra ágazó útra térve, a tetőn a védett Vétyemi Ősbükkösbe jutunk. Az elágazó út valamivel hosszabb, de erre az erdőbe nyúló réten forrást, pihenőhelyet is találunk. Az ősbükkös fáinak átlagos kora 170 év, átlagmagassága jóval több 40 méternél. A természet templomában érezzük benne magunkat. Lenti vasútállomásától az árnyas úton délre indulunk. Zala délnyugati sarkának legmagasabb pontja a Nagytenke felé. Utunkat balról a gyógyfürdő és a háromcsillagos kemping, jobbról a nagy fafeldolgozó telep fogja közre. A gyógyfürdőnek a nyílt strandmedence mellett két fedett csarnoka is van 38 fokos vizű medencével. Parkját faragóművészek alkotásai díszítik. A kempinget visszatérő külföldi vendégek is látogatják, bizonyára nemcsak azért, mert gyógyvizét jónak tartják, hanem mert a kellemes környék is vonzza öket. A Nagy-Tenke felé a fatelepről egyenes kerékpárút vezet a legújabban lebontott kisvasút nyomvonalán. A nemrég megjelent Dél-Zala turistatérképe itt még a kisvasutat jelöli. A kerékpárút egy szakasza nyílt területen, szántóföldek között visz, majd erdőbe kerül, amelyben sok különféle fenyő is díszlik. Itt folyik az erdőben a Dédesi-patak, égerfákkal kísérve, amelyeket a helybeliek berekfának mondanak. A kerékpárút az erdőben műutat keresztez, amely összeköti a Rédicsről a Nagy-Tenke alá Lendvadedesre vezető utat Gosztolán és Lentihegyen (szőlőhegyen) át a Kerka völgyében délre vezető úttal. Gosztola erdőben megbújó törpefalu, amelyet "telepesek" azaz városból kijáró emberek tették kissé újra élővé. A keresztező műút felett völgyzárógát duzzasztja fel a patakot 650-700 m hosszú tavat képezve
A tóban zölden tükröződnek a környező erdők. Fürdeni egyelőre tilos benne, de valahogyan majd az idegenforgalom szolgálatába állítják, csónakázási, horgászati lehetőséget teremtve, mert kétségtelenül üdülőtónak szánták. Erre kellemes környezete nagyon alkalmassá teszi. A kerékpárút tovább a tó mentén visz felfelé, amíg el nem éri a Lendvadedesre vivő utat. Erről hamarosan feltűnik túránk végcélja, a Nagy-Tenkén álló torony. A tóhoz közel van Dedes, de az út előbb az erdős domboldal tövében fekvő temető mellett visz el, amelybe egyre kevesebben költöznek ki végső nyugovóra, mert a különben is kis faluban már nagyon kevesen laknak, kereken ötvenen. De az iskolabusz még kijár hozzájuk, mert néhány gyerek is van Dedesen. A megmaradtak szép rendben tartják házukat, udvarukat. Fa harangláb is áll a faluban, de ez nincs műemlékké nyilvánítva. Dedes körül csak kevés szántóföld és rét van, amelyeket erdős dombok vesznek körül. Aki csendre, nyugalomra vágyik, itt megtalálhatja, ugyanúgy mint Gosztolán, még inkább a Dedestől nyugatra emelkedő Dedeskecskésen. Az utóbbi csak tanyacsoport. Tisztása már nem a Kerka, hanem a Lendva völgyére nyílik. Fizető vendéglátás még nincs ezeket a településeken. Ezt a Csesztergen működö kistérségi iroda szervezné. Lendvadedesről nyílt területen egyenesen továbbtartunk a jól látható nagytenkei torony irányába. Az erdőbe ott kell bemenni, ahol a kettéváló völgy ágai között kissé kinyúlik az erdő és fenyő is van benne. Ebben az enyhe emelkedőn felfelé tartva néhol útjelzést is találunk.
A zalai erdőkbe mindig kellemes kirándulni. Ősszel a sárgában, pirosban pompázó bükk, tölgy, gyertyán és más fák között több szelídgesztenye kínálja elhullott gyü- mölcsét, az erdőszéleken elhagyott szilvafák termése üdíthet fel, nem szólva a ned- ves időben növő sok gombáról, csak akkor szedjünk, ha jól ismerjük öket. De talán a tavasz elején a legkellemesebb a zalai erdő, amikor éppenhogy zöldelni kezd és avarját szinte elborítja a berki szellőrózsa ötszirmú fehér virágaival. Az erdei út hamar fölvisz a Nagy-Tenke tetőjére, szőlők, "pincék", gyümölcsfák közé. Az újabbak mellett vannak boronafalas régi pinék is, bevakolva, bemeszelve, de ásott "földpince" nincs bennük. Gazdáik gyakran megkínálják egy pohár borral, rnusttal az arra járó idegent. A Nagy-Tenke déli lejtőjét néhány szőlőparcellán túl az országhatár keresztezi. A csúcson magas beton háromszögelési torony áll. Megragadó kilátást élvezhetünk róla a környező erdős dombokra, rajtuk a "hegyekre", azaz az erdővel körülvett szőlőszigetekre, a Lendva és a Mura völgyére. Jó időben a Dráva ezüstös csíkját, rajta túl, délen a horvátországi hegyeket, nyugaton az Alpok nyúlványait, ritkábban magasabb hegyeit is látjuk, és néha a Kamniki, sőt a Juliai Alpok fehérlő mészkőcsúcsáig terjed a láthatár. Az új menetrend szerint Budapestről két vonat között is kényelmesen megjárhatjuk a Nagy-Tenkét.
Dr. Gábriel András