(Természetbarát Híradó, 1996. január)
A savanyúvizéről ismert Kékkútra autóbusszal utaztam Révfülöpről. Ezen elbűvölő kis balatonfelvidéki faluból rövid túrán igyekeztem pótolni szégyenletes restanciá- mat. Nevezetesen azt, hogy a balatoni tanúhegyek közül a Tóti csúcsát valahogy mindig elkerültem. Előre bocsátom, igen rosszul tettem...
Salföld széléig nem nehéz eltalálni a Balatoni Kék jelzését követvén. Útközben többször is érdemes visszatekinteni a Káli-medencét körülövező hegykoszorúra. In- nen nyílik igazán jó rálátás a Hegyestűre. Persze az itt-ott eldobált akkumulátorok és gumiabroncsok itt is jelzik korunk "fejlett" civilizációját....
A salföldi templomtól a fonódott kék és zöld vezet Aligvár majorig. Itt hevenyészett drótkerítést és tiltó táblát keresztezve bújnak be a jelek egy erdősávba. Szerencsére ezidőtájt nem működött a "harapós kutya", de mi lesz itt később...? Borókás és védett csarabos dombsorai között a zöld vezet a Tóti csúcsa alá, ahol jelenleg egy tábla mutatja az irányt. Ez rendben is "vóna", de mi lesz, ha jó magyar szokás szerint valaki ezt a táblát is meglovasítja, mert a térképen jelzett zöld háromszög nincs felfestve. Én legalábbis színét se láttam. Mindazon által - örömömre- több turistával is találkoztam a csúcson. Eleddig úgy gondoltam, hogy panorámában a Csobánc verhetetlen. A rövid kaptatót, a jóval keményebb csobáncival hasonlítván, arasszal a csúcs alatt még mindig ez járt az eszemben. Fent - egy kisebb platón - már egy "nocsak" is kicsúszott a számon. Kicsivel feljebb, a tű fokán pedig leesett az állam. Igaz, ebben az ideális fényviszonyok is közrejátszottak, de ezt a varázslatos körké- pet minden hegyjárónak bátran ajánlom majd ezentúl...!
- Gyenes Péter-