ÁPRILIS

Szádeczky Kardos Géza

A réten már nő a húsos, puha fű. A vadcsersznye virágos ágai között méhek döngnek, s a bokrok alján bogarak süttetik csillogó szárnyaikat. A magasban egy ölyvpár rója köreit a végtelen kékség láthatatlan útjain. A patak susogva hozza távoli hegyek üzenetét. A rét gyermekzsivajtól hangos. Az iskolapadból kiszabadulva nyargalnak a virágok felett hintázva szálló pettyes lepke után. Télen, mikor szánkózni hívtuk a többi gyerekes családot, még anyu kezét fogva, gyanakodva méregették egymást. Mostanra már összemelegedtek. Mint maszatos ördögfiókák futnak a patakhoz, hogy faágakból alkalmi tutajokat tegyenek a vízre, aztán versengve nézték, kié a gyorsabb. Hancúrozva, ugrándozva, minden fontos dolgot megnézve, hangyát, gubacsot, barkát kifürkészve araszolunk előre a szurdok bejárata felé. Az asztaloknál kipakolunk, megterítünk. Ma korán keltünk, indulás előtt csak egy almát ettek. Ideje már a reggelinek. De kinek van most ehetnéke? Kettőt-hármat harapnak, aztán zsemlével a kézben futás vissza a patakhoz. Pisti kecskebékát fogott, s most Zsuzsáék nagy "örömére" az asztalhoz hozza zsákmányát. Később a szülők is jóllaktak, lassan összeszedelőzködünk. Bujkál a nap a felhők között.

- Tomi, gyere vedd fel a pulcsidat!

Alkalmi süket? Vagy a patak csobogásától nem hallja? Mindegy. Ez most az ő napjuk. Jó száz méterre előttünk, kőről-kőre ugrálva szaladnak a völgyben.

Könnyű gyermektúra. Ezt írta Fülöp Gyuri, hajdani szakosztályvezetőm az éves túratervbe. Azóta is hallgatom főnököm epés megjegyzését, mert egyszer a lányával eljött egy ilyen "könnyű gyermektúrára". A lánynak nagyon tetszett, de ő jó hétig nyalogatta ilyesmihez nem szokott tagjait.

Most új játékot eszeltek ki: a hídról nagy köveket dobálnak a vízbe. Egyikük felkiált: - Építsünk gátat! Pista bácsi besegít. Ő rakja, rendezi egymás mellé a köveket. A résekbe falevelet, gyökerével földesen kiszedett saláta boglárkát tesz, hogy a szivárgást megakadályozza. A közös cél új erőre sarkallja a kölyköket. Andris és Tomi öklömnyi köveket hoznak. Huba, Peti és a két Pisti 1,5 - 2 kilós sziklákat görgetnek az építkezéshez. Aztán újra lombot, faágat és gyökeres növényeket. Csatakosan, boldogan cipekednek, s a víz lassan emelkedik. Az anyák a hídról figyelik a buzgó munkálatokat, közben jótanácsokat osztogatnak:

- Vigyázz, mert belecsúszol és vizes lesz a zoknid!
- Már nem!
- Jaj kisfiam, hogy néz ki a nadrágot?

Nincs válasz, de anya szemén látni, hogy nem haragszik igazán. Később rájöttek, hogy felesleges az aggódás, a figyelmeztetéseknek úgy sincs foganatjuk. Lassan elszélednek ibolyát szedni. Két órai kitartó munkával elkészül a gát, közel másfél méter mély medencét képezve maga mögött.

A gyerekek fatörzsekre ülve most már jóízűen falnak. Körbe kínálják a maradék húsvéti csoki nyuszit, kekszet, cukorkát.

A patakot elhagyva száraz zoknit veszünk. Újra kisütött a nap, előkerülnek a rövidnadrágok is.

- Katiék lemaradtak.
- Nem baj gyerekek, addig fára mászunk!

Nem kellett kétszer mondani, s már a korona hegyében csimpaszkodva utánozták a bőgőmajmok ugató kiáltását.

Katiék egy lábatlan gyíkot találtak. Azt hozzák óvatosan utánunk. Ártalmatlan, hasznos jószág. Sajnos sokan, mint veszélyes mérges kígyót elpusztítják.

Most hosszabb erdei szakasz következik, majd egy magaslesről gyönyörködünk a kilátásban. Alattunk a Dera-patak völgyét sárgászöld lombú fűzek szegélyezik. Az irtások szélén fehér menyasszonyi ruhájában pompázik a kökény. A mezőn három tapsifüles kergetőzik. Távolban a Csikóvárak és a Dobogókő tömbje kéklik. Legközelebb majd oda megyünk.

Tovább baktatunk. Peti, kicsit testesebb a többieknél, az emelkedőn felfelé Zsuzsa kezét fogva, hátul kullog.

- Anya! Éhezem - mondja elhaló hangon.

Mindjárt odaérünk a Szent-kúthoz. Még pár száz méter, addig elmesélem neked a kút történetét.

Csobánka határában a Hosszú-hegy lábánál, a múlt század elején egy mocsár volt. Egy pásztor járt ide itatni és deleltetni. Egy alkalommal délidőben a rezgő párában, karján a kisdeddel Mária alakját látta lebegni a sás felett. A látomást másoknak is elmesélte, s a falvakból egyre többen jártak ki a völgybe. Néhányan megfürödtek és meggyógyultak nyavalyáikból. A csodának híre ment, és mind messzebb vidékekről sereglettek imádkozni és gyógyulást keresni. Többek újra látták a jelenséget. Később a posványt lecsapolták, s a völgy-főbe kutat ástak. A domboldalba a környéken bányászott, szépen munkálható homokkőből kis kápolnát emeltek, amelybe a Máriahilfi kegykép másolatát helyezték. A május végi búcsúra minden évben 12-15 ezer ember szokott ide zarándokolni.

Mire befejezem, oda is érünk. A padokra telepedve előkerül a maradék szendvics, s kút enyhén vasas vizétől felfrissülve a gyerekek újult erővel másszák gyökerekbe kapaszkodva a meredek löszfalakat, hogy aztán gatyaféken csúszhassanak vissza az árokba.

A szülőkkel haditanácsot ülünk, ki mikorra szeretne hazaérni, aztán megegyezünk: a Macska-barlang még belefér az időbe!

A kápolna feletti kaptató megizzasztja a bandát. Átvágunk a bozótoson, s a kiszáradt medret követve a Ziribár oldalban lévő barlanghoz jutunk. Újra felvesszük az ingeket, hosszúnadrágokat. ha valaki a síkos köveken megcsúszik, könnyen lehorzsolhatja térdét, könyökét. Négy elemlámpát hoztunk, Hubánál is van egy. Két részletben, kényelmesen bejárhatjuk a lyukat.

Az üreg a környék nevezetes víznyelője. Hóolvadáskor akár 3-4 köbméter vizet is elnyel folyamatosan, percenként. Felette, egy ferde kőlapokkal borított völgyelés húzódik - ezen jöttünk le -, itt folyik le az esővíz. Nagy élmény hóolvadáskor látni! A lezúduló víz vízesést alkotva bukik egyenesen a barlang szájába, ahonnan éppen ellenkező irányba maga alatt folyik tovább a mélybe.

A ferde törmelék-lejtőn lefelé haladva, lassan hozzászokik a szemünk a félhomályhoz. meggyújtjuk a lámpáinkat, és 15-20 méter mélyre lemegyünk. Jobbra négy méteres szakadékon lehetne lejutni az agyaglejtőhöz, de ezt most kihagyjuk. A többi részt bejárva Tomi "gyémántos" követ talál. Sziporkázva csillognak az apró kalcit kristályok a lámpák fényében. A plafonon hajdani hévizes oldások gömbfülkéiben gyönyörködünk. Kifelé jövet szinte mellbevág a meleg.

Lassan indulni kell hazafelé. Még egy utolsót kergetőznek a hegy túlsó oldalán a réten, aztán a nyeregből lesétálunk a csobánkai buszhoz. Ne menjünk még haza - rimánkodnak, pedig alig állnak már a lábukon. A kisebbek anyjuk ölébe bújva, laposakat pislogva cumiznak.

A végállomáson körbe állunk mancsot rázni. Géza bácsi, mikor megyünk legközelebb kirándulni?


Úton: rövid túraleírások, élménybeszámolók
Természetbarát Híradó 1997. május
A Magyar Természetbarát Szövetség honlapja
Természetbarát Szövetség honlapja
Természetbarát Szövetség honlapja
Természetbarát Szövetség honlapja