|
Az alföldi természetjárók életében a téli hónapok kevésbé mozgalmasak, viszont ebben az időszakban születnek meg az új tervek és kezdődik a régi elképzelések, vágyak megvalósításának szervezése. December elején újra összejöttünk a Turul Utazási Iroda Vezetőjével, hogy egyeztessük elképzeléseinket. Természetjáró tagjaink között van aki szeret és tud síelni, van aki szeretne és még nem tud, s van akit a téli táj látványa vonz a hegyek közé. Februárban minden érdeklődő igényét kielégítő program valósult meg a Bucsecs-hegységben és a Brassó-Poiana-i síparadicsomban.
Reggel igen korán indultunk Szegedről, kb. 550 km-es út állt előttünk. A határtól Aradon át a Maros mentén vezetett utunk Szászsebesig. Útközben ismerkedtünk a máriaradnai régi híres búcsújáró hely templomának és a kolostorának történetével, majd Solymos várának romjaihoz pillantottunk fel. Az út a Maros mellé szorult és sok hajtűkanyar követte egymást. Már messziről szemünkbe tűnt a 370 m magas hegyre épült Déva-várának romja. A kenyérmezői táj elhagyása után a szászok földjére érkeztünk. Ez a vidék az eddig megismert részektől teljesen különbözik, más az építési mód és más a településszerkezet is, több helyen szemünkbe tűntek az erődített templomok. A tornyokat valóságos bástyatoronnyá formálták és a templomot fallal vették körül. Mellettünk a Fogarasi havasok hóborította gerincvonulata teljes hosszúságban bontakozott ki. Az Olt mentén vezetett utunk, majd leereszkedtünk a Barcaság medencéjének központjába Brassóba. A várost délkelet irányban elhagyva érkeztünk meg a Tömösi-hágón át szállásunkra, Predeálra.
Reggel megkaptuk a régióra szóló sífelvonó bérleteket. Körülöttünk mindent hó borított, a reggeli napfény sugarai beragyogták a környéket. Mindenki lázas izgalommal készülődött, a profik szédületes gyorsasággal csatolták fel léceiket és a szemközti erdőn át közelítették meg a sípályákat. A kezdők kellő ügyetlenséggel vitték vállukon a léceket és izgalommal tekintettek egy új sport megismerése elé. Mások a táj gyalogos megismerésére vállalkoztak. Délután találkozott legközelebb csak a csoport, mindenki lelkesen mesélte az első nap élményeit.
|
Másnap autóbusszal mentünk Brassó-Poianára, itt is napsütés fogadott bennünket. A városból kivezető úton már elénk tárult a Keresztény-havas 1799 m magas csúcsa. Drótkötélpályán közelítettük meg a csúcsot, a kilátóból ebben a tiszta időben gyönyörű volt a panoráma. Itt mindenki a tudásának megfelelő pálya között választhatott, pihenésként napfürdőzhetett az 1705 m magasan épült Cristianul Mare turistaház teraszán, miközben ízletesen elkészített forralt bort iszogathatott.
|
Negyedik napon a Sinaia-i síterepekkel ismerkedtünk, közben lehetőségünk volt megnézni a Hohenzollerek hajdani nyári rezidenciáját is. A német reneszánsz stílusban épült kastélyt különleges teraszok, szobrok és kutak díszítik. A parkhoz érve sűrű hóesés fogadott bennünket. Az időjárás szinte percek alatt megváltozott. A csupasz fákra azonnal rátelepedtek a hatalmas hópelyhek. Körülöttünk minden sejtelmessé és titokzatossá vált. Akik nyáron megcsodálták a Peles kastély gyönyörű szobáit, gazdag berendezéseit, most a kisebb, de igen értékes Pelisor kastélyt választották. A város központjától indultunk a drótkötélpályán a Cota 1400 m magaslatára, ahonnan szép kilátás tárult az alattunk elterülő városkára és a környező vidékre. Innen egy újabb felvonóval mentünk fel a csúcsra. Fenn a platón sűrű köd és viharos szél fogadott bennünket. Alig láttuk még egymást is, azután mégis felszakadozott a köd hosszabb-rövidebb időszakokra.
Szállásunkra érve az egyik környékbeli szállodában felfedeztünk egy szaunát, s ettől kezdve estéink egy részét itt töltöttük.
Másnap a kirándulók Brassóban tettek egy sétát. Megnézték a Fekete templomot, a nagy humanista tudós Honterus szobrát, a régi Városházát (a homlokzatán látható koronaváros címerrel), a várfalból fennmaradt kapukat és bástyákat. Séta közben minden pillanatban szemükbe tűnt a város fölé magasodó Cenk-hegy.
Gyorsan eltelt ez az egy hét. Friss élményekkel feltöltődve, egy ízletes vacsora elfogyasztása után indultunk hazafelé.
Három évszakban ismerkedtünk az erdélyi tájjal és az emberekkel. Mindegyik évszaknak megvolt a maga varázsa, szívünket visszahúzza e táj és csak abban tudunk reménykedni, hogy ez a sorozat folytatódik, hiszen oly sok a még számunkra ismeretlen rész ezen a vidéken.
Rácz Erzsébet
