|
A Szegedi Vörös Meteor Természetjáró Szakosztály tagjai 1996. júliusában élményekben és látnivalókban gazdag 7 napot töltöttek a Székelyföldön és a Fogarasi havasokban a szegedi Turul Utazási Iroda szervezésében, Balaiczné Márta idegenvezetésével és Janó Elemérrel, az erdélyi sziklamászók egyik jeles túravezetőjével.
Az első nap hosszú kilométereit Nagyvárad, Kőrösfő és Kolozsvár ismert, - de sohasem unalmas - látnivalóinak megtekintése tette változatossá. Naplemente előtt érkeztünk meg a Korond vidékére, ahol a cserepesek, a szőttes-készítők és a kosárfonók szívesen fogadták a késői vásárlókat. Szállásunkig tovább utazva, az Olt-parti Tusnádfürdői campingig Benedek Elek egy egy helyi vonatkozású mondáját ismertük meg.
Másnap a csoport egy része lelkesen indult a Hargitára. A Madarasi csúcs 1801 méterével emelkedett fölénk. Útközben borulás, jégeső és napsütés. A hegy ma is jelkép: a székelység szimbóluma. Orbán Balázs szavai jutnak eszembe: " ott tenyésznek a sudár fenyvesek, s annak ég felhői közé felnyúló tetején születik a vihar, s onnan támad a mindent elsodró szélvész és árvíz is, azért a székely félelmetes tisztelettel tekint (...) ezen ős havasra, melynek tetejét hó ezüstözi gyakran még akkor is , midőn alant kalászt lengetnek a szellő fuvalmai..."
A csoport másik része felkereste a közelben lévő moffetákat. A csodás gyógyerejű borvízforrások és a kénes-széndioxidos gázfeltörések (moffeták és szolfatárák) mind e vidék ajándékai. Visszatérve szálláshelyünkre újra megcsodáltuk a meredek oldalú hegytömb egyik nyúlványát, a fölénk magasodó Sólyomkőt. Ezen a kősziklán pihent 1852-ben az ifjú Ferenc József császár. A táj vad szépsége annyira elbűvölte, hogy elrendelte a felégetett Tusnádfürdő felépítését. A legendák nyomában, a csodák földjén kóboroltunk tovább, felmásztunk a Bálványos várromhoz (ld. kép) és bebarangoltuk a Szent Anna-tó vidékét, amely nemcsak a pogány kor táltosainak, tündéreinek hazája, hanem az egyik csodatevő szent hely is. Évszázadok óta zarándokolnak ide, a Csomád környékére a testi-lelki felüdülést keresők. A hely varázslatos szépsége a mai kor emberét is visszarepíti legalább néhány percre a kráterek és lápok keletkezésének idejébe.
|
Negyedik napon autóbuszos kirándulásra indultunk: felkerestük az 1879-ben alapított sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumot, a tibeti utazó és nyelvész Kőrösi Csoma Sándor és a zágoni születésű Mikes Kelemen, a "Törökországi levelek" írójának szülőfaluját. Megcsodáltuk a kézdivásárhelyi babakiállítást, amely Erdély számos falvának népviseletével ismertetett meg bennünket. Az alsócsernatoni tájmúzeumnak a volt Domokos-kúria ad otthont, a környék múltjának emlékeit és népművészeti kincseit gyűjtötték itt egy csokorba.
Másnap egy hosszabb utat kellett tennünk, hogy estére eljussunk a Fogarasi- havasokba, de addig még nagyon sok szép élmény várt reánk. Délre tartva idegenvezetőnk a csúfolódó székely népköltészet hagyományaival ismertetett meg bennünket, felolvasva Duka János gyűjteményéből egy-egy anekdotát arról a vidékről, melyen áthaladtunk. Duka János szerint: "a falucsúfolás a férfiak szórakozása volt és maradt mind a mai napig. A favágók, a szénégetők, a pásztorok, ha este a tűz köré ültek, tréfálkozni kezdtek, egymás faluját, a falubeliek tulajdonságait és hibáit kezdték kifigurázni."
Így kellemesen utazgatva érkeztünk el a Barcaságba. Feltűntek előttünk a Brassói havasok és a Bucsecs hegység napfényben fürdő csúcsai. Uticélunk Sinaián a Peles-kastély megtekintése volt. Lelki szemeim előtt megjelent a havas hegycsúcsok varázslatos világa és már egy újabb utazásra gondolva kérdeztem az idegenvezetőt, hogy szokott-e téli utakat és sítúrákat szervezni erre a vidékre. A válasz biztató volt: "igen, minden évben , s általában Brassótól délre. A Predeál-on kiváló szálláslehetőség van, ahonnan az egész régió bejárható." A terv megszületett. Tovább utazva, naplementekor érkeztünk meg a Fogarasi-havasokban lévő Cascada-vízesés turistaházba. Másnap egy bőséges reggelizés után újra együtt indult a két csoport felvonóval a 800 m-rel magasabban lévő Bilea-tóhoz.
|
Itt már elvált egymástól a két csoport. A hegycsúcsok tövében, a hajdani jégárak pusztítása nyomán tágas apró tengerszemekben gazdag sziklamedencéket találtunk.
|
A 2500 méteres csúcsokról tekintettünk szét e romantikus világra. Egész nap gyönyörű meleg idő volt, túránk után visszatértünk a Bilea tónál lévő turistaházhoz, s egy kisebb pihenő után gyalog indultunk a 11 km-re lévő szállásunkra. Az első kilométer megtétele után, pár perc alatt körülöttünk elsötétült az ég, viharos erejű szél támadt és szinte leszakadtak az ég csatornái. Visszatérni, megállni és behúzódni valami védett helyre reménytelen volt, így folytattuk utunkat. Szállásunktól 3 km-re megjelent az autóbuszunk és felvett bennünket. Ekkor már újra jókedvűek és vidámak voltunk. Egy forró fürdő egy kis pihenés és jóízű vacsora után reménykedve gondoltunk a következő napra, hátha sikerül meghódítanunk a 2535 méteres Negoiu-t.
Reggel sütött a nap. Irány a Bilea-tó, ahonnan elváltunk a csoport másik részétől, akik a Vidraru-tóhoz igyekeztek. Fenn a tónál a mindent beborító köd fogadott bennünket. Az ésszerűség azt kívánta, hogy ne kísérletezzünk, és sorsunkba belenyugodva mi is a tóhoz menjünk. Elemér biztatott bennünket: tudja, hogy vége a gyönyörű kirándulásunknak, de jöjjünk újra, vagy fedezzük fel a Gyergyói havasokat akár már ősszel is.
Rácz Erzsébet
