Fel az Ostrára,
avagy túra a Nagy-Fátrában

Október elején rendezték a nagyszombati (Trnava) Tatrachema természetbarátai a "Vystup na Ostrú" túrájukat, immár 14. alkalommal. Ez a klub annak idején csúcskönyvet helyezett el az Ostra 1247 méteres sziklás tetején. Minden évben ezen a túrán cserélik ki a könyvet, mely tele van a fent járt turisták beírásaival, melyek között néhány magyarnyelvű is található. A kezdetben családi jellegű túra kinőtte magát, így most már nyílt túraként Szlovákia több pontjáról érkeznek a résztvevők.

Péntek este a rendezők meleg vacsorával vártak minket a Jasenska dolinában lévő szállás-helyen. Másnap reggel kb. 8 óra tájban indultunk autókkal a Blatnica melletti Gaderská dolinához, hogy elinduljunk "fel az Ostrára". Egy sziklás völgyben haladtunk felfelé, hogy legyőzzük a csúcsig, a 750 méteres szintkülönbséget. A legutolsó szakaszon meredek sziklás terep várt ránk, sőt még egy sziklaablakon is át kellett bújni, hogy a hegy túloldala felől a csúcsra érkezzünk. A hegy tetejéről az elénk táruló panorámát a felhők közül ki-ki bukkanó nap sugarai világították meg. Rövid pihenő és fényképeszkedés után leereszkedés közben újra átbújtunk a sziklaablakon, majd a hegy gerincén sziklák és fenyőfák között egy ösvényen folytattuk utunkat. A csapat többi része innen leereszkedett egy völgyön vissza a kiindulási pontra, mi a hegygerincen öreg fák között a Tlstá felé igyekeztünk. A Tlstá kopár csúcsáról az Ostra már csak egy kis sziklakúpnak látszott. Innen a meredek hegyoldalban a szerpentinező úton végleg leereszkedtünk a hegyről. Útközben sziklapárkányok mellett haladtunk el, néhol láncok segítették a közlekedést. A sziklafalak egymást követték mintha egy emeletes házban járnánk, ahol emeletről emeletre haladunk lefelé. Az egyik ilyen "szinten" található a Mazarná barlang laposan elterülő sziklaürege. A "pince" után már a Gáderská dolinában voltunk, amely felett egy sziklán Blatnica várának romjait pillantottuk meg. Még egy kis kapaszkodás és már a várból néztünk a még napfényben fürdő Tlstá csúcsára. Ezután a szürkületben egy szép oldalúton az alattunk csobogó patak mentén haladva fejeztük be a túrát.

A rendezők a szálláson már aggódva vártak minket és örömmel nyugtázták érkezésünket. A jóleső frissítő és vacsora után átvettük a túráért járó emléklapokat és elbeszélgettünk a Dunaszerdahelyről érkezett túratársakkal.

A túra nem teljesítménytúra és a táv sem hosszú, de a viszonylag sok szintkülönbség fel és le és az érdekes terep izgalmassá tette a túrát.

Sztancsik György

Az Ostra csúcsa

A csúcson, szemben a Tlstá

Az Ostra gerince kelet felé

Kilátás csúcsról kelet felé, háttérben a Nagy-Fátra főgerince

Egy kiszáradt fa az Ostra oldalában

Leereszkedés közben

A Tlstá csúcsán

Kilátás a Tlstáról

Ereszkedés két "emelet" között

A Mazarna barlang

Blatnica várának romja



Százlábú 13. szám, 1998. január - február
Úton: rövid útleírások, élménybeszámolók
A Magyar Természetbarát Szövetség honlapja
>A Magyar Természetbarát Szövetség honlapja
>A Magyar Természetbarát Szövetség honlapja
>A Magyar Természetbarát Szövetség honlapja