(Természetbarát Híradó, 1996. április)
Az utóbbi években a Tátra, különösen annak lengyel oldala mintha mostoha gyermekké vált volna mint gyalogtúra célpont a környékbeli magas hegyek között. Előtérbe kerültek az Alpok hegyei. Ha a Tátrát a földrajzilag is elkülöníthető jelzőkkel együtt emlegetjük, mint Magas-Tátra, Alacsony-Tátra, nyugati Tátra, vagy Lengyel-Tátra azonnal megjelennek a hetvenes- nyolcvanas évek időben távolodó, de feledésbe sosem merülő gyalogtúra élményei. Hiszen a hazai természetjárók által bejárt európai hegyek között a Tátra a listavezető.
A maga tekintélyt parancsoló, meglepetéseket mindig rejtegető iismerhetetlenségével változatlanul kedvelt, határon túli gyalogtúra célpontok között szerepel. Az ELMÜ természetjáróinak igazi, nem várt meglepetést okozott az a napokig tartó, derűs, vakítóan csillogó kék égbolt, amely fogadta a lengyel Tátrába nosztalgia túrára érkezőket. Inkább a magashegyi zord tél lett volna várható, de az "időjárás-felelős" jóvoltából ez még váratott magára. Budapesten a kora reggeli napsugarak át-áttörtek a lassan oszló páraködön. Mire elhagytuk Vácot, Rétságot, egészen kitisztult az idő. A határátlépés után Zólyom (Zvolen) vára alatt megtettük az országút követelte kanyart, majd hamarosan egyre magasabbra szökő, erdős hegyek között a Garam menti Besztercebánya (Banska Bystrica) felé. Pihenésképpen, ülő testhelyzetünket felváltva, a megújult belváros főutcáján tettünk sétát. Egy-egy műemléképület előtt megállunk, -Thurzó palota (ma Városi Múzeum), a ház ahol Bethlen Gábor erdélyi fejedelmet királlyá koronázták, Bél Mátyás történetíró és földrajztudós lakóháza - mind-mind régi történelmi események színhelye volt. Még Szlóvákiában, de már "határközelben" megtekintettük Közép-Európa egyik legnagyobb mesterséges tavát, az Árvai-tavat (Orávska Priehrada). A hat elárasztott falu között volt Szabó Ervin író, műfordító és könyvtáralapító egykori "fatornyos hazája" is.
A lengyel határt átlépve szembetűnően más építési stílus uralja a tájat. A lengyel hegyi építészet sajátos, csak ezen a vidéken meghonosodott formája ez. a gorál házak mintáján alapuló, de díszesebb, erkélyes, egymásfölé magasodó tetőzsindellyel fedett, viszonylag nagy alapterületű épületek, magánházak. Witkiewitz krakkói építész honosította meg ezt a stílust Zakopánéban - és környékén is - a századfordulón. Az alkonyt jelző, egyre halványuló napsugarak adtak hátteret a Zakopane felett emelkedő tátrai csúcsoknak. Arcunkat -az esti szürkületben - megcsapta a hegyekből előlopakodó, csípős, friss levegő. Elfoglaltuk szálláshelyünket a Dom Turysty terméskőből épült, zsindellyel borított és a város környezetébe is illő turista szállóban. Másnap délelőtt Novy Targ, a gorál "főváros" az első megállóhelyünk. A híres heti vásár forgatagából "kimenekülve" -természetesen átvitt értelemben - a város legszebb, Szent Katalinról elnevezett templomát kerestük fel. Gótikus szentélye 1346-ból való. Az épület mellett szomjat oltó friss forrás, mesteri kertépítők által kialakított sétáló park közepén. Megcsodáljuk, de bennünket természetjárókat jobban vonz a hegyvidéki és erdei látnivalók forgataga. Ebben a következő napon lesz részünk, amikor a Kasprowwy Wierch magashegyi levegőjéből szippanthatunk.
Előbb azonban olvassunk bele a lengyel-magyar közös - képzelt - történelemkönyvbe, Krakkóba.
(Természetbarát Híradó 1996. május)
Autóbuszunk hullámvasúthoz hasonló országúton, emelkedők és lejtők szintkülönbségeit legyőzve rótta a kilométereket a lengyel királyok egykori fővárosa, Krakkó fele. A sok-sok magyar vonatkozású történelmi szállal átszőtt ódon hangulatú vár, a Wavel falai meredeken emelkednek a tükörsima Visztula folyó fölé. A monda szerint a városalapítás Krakus király nevéhez fűződik, aki a Wavel domb barlangjában tanyázó sárkányt megölte, és a dombon palotát épített. Krakkó virágkora Nagy Kázmér uralkodása alatt kezdődött a XIII. században. Ekkor alapították a karakkói egyetem elődjét, építették a posztóárusok csarnokát, a Mária templomot, a waweli katedrálist.
Várlátogatásunkat a Királyi palota megtekintésével kezdtük. A lengyel-magyar törté- nelmi kapcsolat már a vár építésével kezdődött, amikor ugyanazok a mesterek vettek részt a Wavel egyes részleteinek építésében, mint akik a budai Várpalota reneszánsz (mátyási) részeinek kialakításában. A boltíves, reneszánsz árkádsorokkal körülvett díszudvarból léptünk a palotába. A királyi lakosztályokat és dísztermeket korabeli reneszánsz és barokk bútorokkal rendezték be. A több mint 1000 db gobelin faliszőnyeg gyűjtemény darabjai neves brüsszeli szövőműhelyekben készültek. A "Seregszemle" freskó termében Báthori István erdélyi fejedelem, későbbi lengyel király arcképét, a "Követfogadó" teremben a különbözö társadalmi osztályokhoz tartozó személyek fából faragott képmásait láthattuk. A "Sas terem", Üveg terem, Szenátori ülésterem" és még lehetne sorolni a helyiségek sokaságát, amelyeken áthalaladtunk. Végül a "Szenátori lépcsőházon" át hagytuk el a palotát. A háromhajós, bazilika-típusú templom, maga a székesegyház. A főbejáraton belépve jobbról balra haladtunk a szorosan egymás mellé épített kápolnák előtt. A Zsigmond kápolnában láthattuk Báthori István feleségének, Jagiellonka Annának márvány síremlékét. A kápolnával szemben fehér márvány síremlékre esett tekintetünk. Nagy Lajos magyar király leányának, Hedvignek a nyughelye ez. Máris a Báthori kápolna előtt álltunk meg. Jagiellonka Anna, a királyi férj özvegye készíttette a síremléket egy olasz mesterrel homokkőből, vörös márványból és alabástromból. A Lengyelország neves családjainak, embereinek panteonjaként is szolgáló székesegyház megtekintését a főoltár legszebb részleteinek megcsodálásával fejeztük be.
A várból még néhány fotó a festői környezetről, aztán meredeken ereszkedő sétaúton hamarosan Krakkó belvárosába értünk. A polgárváros főtemplomának, a kéttornyú, háromhajós Mária templomnak trillázó muzsikája késztett bennünket megállásra. A minden órában harsonaszóval kezdődő, majd kellemes muzsikával folytatódó és hirtelen elhallgató zenét a lengyelek "hejnal"-nak nevezik. Ez a szó a magyar hajnal szóból származik, eredetileg a hajnalt hirdető kürtszó neve volt. A kürtszót az 1241. évi - a templom faláig - behatoló tatárok láttán szólaltatta meg a toronyőr, akinek egy tatár nyílvessző hamarosan eltalálta a torkát, így a kürtszó hirtelen megszakadt. Az egész napi felhőtlen égboltot a koraesti szürkület kezdte hatalmába keríteni, így igyekeznünk kellett a híres Posztócsarnok megtekintésével. A 100 méter hosszú, eredetileg gótikus, majd reneszánsz stílusban átépített, pártázattal, különböző plasztikai elemekkel ellátott, kőből faragott emberalakokkal díszített oszlopos árkádsoron nyugvó épület uralja Krakkó főterét. A lengyel városok címereivel díszített boltíves helyiségekben díszmű és emléktárgy árusok sorakoztak. Krakkó esti fényei is kigyúltak megannyi fényes utcai lámpával, kirakattal. Autóbuszunkból kitekintve a színes fények misztikumába vesző Wavelre vetettünk búcsúpillantásokat. Óvatosan, de a kilométereket gyorsan magunk mögött hagyva késő este értünk vissza Zakopánéba.
(Természetbarát Híradó 1996. június)
Másnap a turistaház kapuján kilépve friss hegyi levegő csipkedte arcunkat, mintegy edzésként az előttünk álló hegyi programhoz.
A tízszemélyes buszokkal pillanatok alatt Kuznyicében voltunk, ahol mint reggel elég időben érkezö csoportnak hamarosan kiadták a felvonóra szóló menetjegyeket. Célunk a Kaspowy Wierch 1988 m magas csúcsa. A felvonó 4,5 km hosszú, 1000 méter szintkülönbséget tesz meg a zárt kabinokkal.
A vakítóan tiszta időben a Bystra-patak völgye felett emelkedtünk egyre magasabbra. Jobbra a Kalatowki polana, fölötte a Giewont csúcs (1864 m). Balra az 1500 m magas Kopra Korolwa csúcsára vetünk pillantásainkat. Közbenső állomásunk 1353 m magasan volt. Itt átszálltunk egy másik kabinba. Egyre feljebb emelkedve a kilátás tágult. Északon a pára miatt homályba vesztek a Podhale zöldellő dombjai. Alattunk egyre szédítőbb a mélység; szemünk nem győzött betelni az egyre újabb, más-más képet mutató, egyre szebb és zordabb hegyi tájjal.
A kabinból kilépve előkerültek a fehér sapkák az erősen tűző nap ellen, a sálak, kesztyűk a néha-néha rohamszerűen végigsőprő jeges szél ellen. Körpanoráma tárult elénk. Kétezer méter feletti csúcsok, lent megannyi tengerszem csillogása. A látvány pazar volt. A hegygerincen, néhol a határ közelében megtett túránk után visszatértünk Kuznyicébe, majd innen "levezető túra"-ként gyalog tettük meg az utat egészen Zakopáne központjáig. Már éppen ideje volt, hogy Zakopánét is megtekintsük, hiszen a következő nap már haza kellett indulnunk.
Aki Zakopánéban jár, nem utazhat el anélkül, hogy fel ne kapaszkodjon gyalogosan, vagy a fogaskerekűvel az 1125 m magas Gubalowkára. A kilátó teraszról varázslatos módon bontakozott ki a fekvő óriás, a Giewont, és félkörívben a Lengyel Tátra 2000 m feletti csúcsai. Csoportunk e gyönyörű emlékképpel tért vissza Zakopánéba. Még éppen zárás előtt sikerült a Tátra Múzeumba is bejutni. A kiállítás a hegység geológiai múltjával, flórájával és faunájával ismertette meg a természetjáróinkat. Agorál művészet legjava is megtalálható itt dióhéjban. Másnap reggel korán indultunk Lysa Polana határátkelő fele. Zakopánét elhagyva megtekintettük a Witkiewicz által 1907 és 1909 között megépített fatemplomot. Javorina, Barlangliget, Matlárháza, végül Tátralomnic: már ismét Szlovákiában voltunk. Ezúttal csak rövid sétát tettünk Lomnicon, a festői környezetben lévő üdülőhelyen, mert a Lomnici-csúcsra való feljutás a felvonó karbantartása miatt meghiúsult. Utunkat nem a szokványos irányban (Poprád felé) vettük, hanem kis kitérővel a festőien szép Alacsony Tátrán, Breznón át folytattuk Besztercebánya fele. Még a határ előtt rövid pihenő, aztán Budapest.
Tátrai barangolásunkból hazatérve valamennyien elmondhatjuk, megint egy meglepetéssel - a gyönyörű szép napsütéses idövel - gazdagabbak lettünk és újból felfedeztük a Lengyel Tátra sajátos gerincvonulatait.
Lehoczki Márta