A kiegyezést követő társadalmi átalakulás, az ipari termelés megindulása egyet jelentett a kapitalizmus térhódításával, a polgárosodással és a városiasodással. Egyre többen kerülnek távolabb a természettől és egyre többekben ébred fel a természetközelség igénye. Kialakul egy, önmagát "úri" vagy művelt középosztály"-nak nevezőt, műveltségi, vagyoni, alapon tudatosult társadalmi réteg, melynek derékhadát értelmiségiek, tanárok, hivatalnokok alkotják. E réteg városi életmódja, tisztes vagyoni helyzete, társadalmi érdeklődése alapján zászlóvivője lesz az ekkor turistaságnak nevezett természetjárásnak.
Többszöri
meddő próbálkozás után 1873-ban Ótátrafüreden megalakult a világ hetedik turista szervezete, a Magyarországi
Kárpátegyesület /MKE/. A következő évtizedekben sorra alakulnak - vagy önállóan, vagy az MKE osztályként,
de teljes autonómiával a helyi turista egyesületek. 1891-ben az MKE Budapesti Osztályából megalakul a
Magyar Turista Egyesület /MTE/, amely nemsokára évtizedekig egyik meghatározója lesz a magyarországi természetjáró
mozgalomnak.
A század elejére megszaporodó turista szervezetek és a szaporodó gondok, elsősorban a terület elzárások a merev elkülönülés helyett az önállóság megtartását biztosító összefogásra ösztönöztek. Ennek hatására 1913-ban megalakult a Magyar Turista Szövetség.
A Vértes első turista említése 1894-ben az MTE újságában, a Turisták Lapjában jelent meg Dr. Németh Imre tollából "A Vértes-hegységben" címmel. A cikkből kiderül, hogy a "...Budapesti Osztálynak kirándulási bizottsága már három egymás utáni nyáron hirdetett kirándulást a Vértes-hegységbe Felső-Galla, Vitányvára, Kapberek, Csákvár, Geszetes érintésével. Ezen kirándulás eddig még egyszer sem volt keresztülvihető, mi részben talán az úti terv azon figyelmeztetésének tudható be, hogy nyolc órai gyaloglás, erős gyaloglóknak való út, főleg azonban az időjárás viszontagságai szolgáltak akadályul"... Az időjárás most is közbeszólt és valójában a mai Vértes helyett a Gerecsébe a Szelim-lyukhoz mentek, az írás is erről szól.
Ezt követte a hazai turistakaluz irodalom megalapítója és klasszikusa: Thirring
Gusztáv - a Fővárosi Statisztikai Hivatal aligazgatója, a Magyar Turista Egyesület titkára - által összeállított,
1900-ban megjelent "Budapest környéke gyakorlati kalauz kirándulók, turisták és természet kedvelői
számára" című munkája. Ezen úttörő jellegű mű 14 oldalán röviden ismerteti a Vértes fekvését, főbb
csúcsait, növényzetét, földtörténeti eredetét, történetét és név eredetét. Érdekességként jegyzem meg,
hogy "Tatai hegycsoport"-nak nevezi a ma Vértesnek nevezett területet és "Velenczei hegycsoport"
néven a Vérteshez tartozónak véli a Velencei hegységet is. A "Kirándulások a Déli vasút Székesfejérvár-Komáromi
vonala mentén" című VII. fejezetben két túraútvonalat közöl. A 302. számú "Bodajkról Csókakőre
és Csákberénybe", tulajdonképpen csak a hegység szélét érinti megemlítve, hogy a Vértes fennsíkján
6000 ha. erdő elkerített vadaskert. Részletesen ismerteti a Csókakői vár történetét, közli alaprajzát
és fényképét. A másik, a 303. számú túra "Mórról Gerencsér várához, Vértes-Szt.-Keresztre (Vörös-klastrom),
Majkra és Bánhidára vagy Felső-Gallára." Mór bemutatása mellett ismerteti a Gerncsérvár és a Vértesszentkereszti
rom történetét, az utóbbiról fényképet is közöl.
A Vértesnek mint turista területnek a következő nagy lökést
a Trianoni rablóbéke adta. Miután nagyhatalmi szóval elszakították Magyarországtól - a Mátra kivételével
- az ezer métert meghaladó hegységeit, a figyelem a megmaradt középhegységek felé fordult. A Magyar Turista
Egyesület nem vállalt érdekeltséget a Vértesben, így ez a terület a kisebb egyesületek hatókörébe került.
A turista alkotó munka területén legeredményesebben az 1925-ben alapított Magyar Munkások Turista Egyesülete
tevékenykedett. Ez az egyesület egy jobboldali szerveződés volt. Első elnöke és mindvégig az egyesület
motorja Anker Béla, kiadó és lapszerkesztő, a 19-es monitor lázadás tevékeny részese. Munkaterületük
a hegység középső és északi része volt. Több mint 90 km jelzett turistautat létesítettek. A Vértes útjelzései
ebben az időben - a mecsekihez hasonlóan - szám jelzések voltak, csak miután a Magyar Turista Szövetség
1929-ben elfogadta az egységes útjelző rendszert, folyamatosan tértek át a színjelzésre. De még 1939-ben
is csak számozott utak voltak.
1929-ben megépítik a túra közben, szívbénulásban elhunyt társuk tiszteletéra a "Hirczy" emléket. 1930-ban foglalják a Szarvaskút forrást, majd menedékház építésbe kezdtek. 1932 május 15-én felavatták a 30 hálóhellyel és 80 személyes ebédlővel rendelkező Várgesztesi menedékházat. A turistaház forgalma az avatás évében 188 háló és 1325 átvonuló, 1940-ben 473 háló, 258 átvonuló vendég volt. A házat többször is bővítették. A bővítések közül a legnagyobb a Szent István torony megépítése volt 1938-ban. 1934-ben a község alatt, egy 30 méter koronaszélességű gátat emeltek, hogy a nyári hónapokra fürdőzési lehetőséget biztosítsanak. A Vértes déli része a Magyar Kárpát Egyesület Fátra Osztályának lett a munkaterülete. Két menedékház is fűződik a nevükhöz. 1935-ben Csókakőn, a községtől negyedórányira lévő, úgynevezett "Vörösház" egy szobáját rendezték be menedékháznak (gr. Merán Fülöp menedékház), majd 1938-ban Kápolnapusztán alakítanak ki menedékházat. 1940-ben itt Szent István néven forrást is foglalnak.
Csak
érdekességként jegyzem meg, hogy Vértes TE néven, természetjáró szervezet is alakult 1932-ben, ám a munkaterületük
- mint arra a jelvényükben szereplő Turul is utal - a Gerecse déli részében volt.
1931-ben jelenik meg az első turistatérkép, 1:50000 méretarányú, 15. számú "angyalos" térkép. Néhány természetjáró információval szolgál Láng István 1925-ben megjelent "Székesfehérvár és környékének útmutatója" is. Az első önálló turista kalauz Polgárdy Géza: magyarországi útikalauzok 3. Vértes hegység kalauza 1939.
A 30-as évek elejétől formálódik egy, az Északi- és a Dunántúli középhegységet átszelő, országos turista útvonal kialakítása. Ez lett az Országos Kéktúra. A tilos területek miatt Csókakő, Csákberény, Gánt, Kápolna-puszta, Mindszent-puszta, Csáki vár, Gesztes vár, Vitány vár, Tatabánya, Felső-Galla irányt követte. Az 1938-ban szervezett Szent István Vándorlás is erre haladt.
A II. Világháborút követő társadalmi
változások nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy a Vértes kedvelt túraterületté váljon. A nagybirtokok, így
a nagy erdőbirtokok államosításával az erdők átjárhatókká váltak. A Vértesben gyakorlatilag megszűnt a
tilos terület. Tatabánya megyeszékhellyé alakítása, az ezzel járó városiasodás és ipartelepítés, valamint
Székesfehérvár nagyarányú ipari fejlesztése magával hozta a helyi természetjáró szervezetek igényét. Már
nem csak az MTE Székesfehérvári Osztálya és a Természetbarátok Székesfehérvári és Felső-Gallai Csoportjai
működnek, hanem egyre-másra alakulnak az üzemek, intézmények sportegyesületeinek természetjáró szakosztályai.
Az Országjáró Diák Körök mintegy kötelezővé tételével az évek során a középiskolás korú fiatalok ezrei
kapcsolódnak be a rendszeres túrázásba. Miután a Velencei-hegység nagy részét és a Palotai-Bakony többségét
katonai okokból lezárták, a Vértes területe felértékelődött.
A lehetőségek ellenére a tényleges fejlődés
csak a hatvanas években indult meg. 1958-ban még csak Kápolna-pusztán működik a turistaház. Várgesztes
1960-ban nyitja meg újra a kapuit. Lassan felfestésre kerül az úthálózat. Ebben a környék (Tatabánya,
Székesfehérvár, Oroszlány) természetjáróin kívül bekapcsolódik a Budai Pedagógus szakosztálya is. Nem
csak utakat festenek, hanem kulcsosházakat nyitnak Kőhányás-pusztán, Mindszent-pusztán (itt az Oroszlányi
Bányásznak is létesítettek egy házat) és egy ideig Szentgyörgyváron is. Beindítják és gondozzák a "Vértesi
tájjáró" jelvényszerző túramozgalmat. A túramozgalom során a teljesítőnek be kellett járnia a Vértesben
haladó Országos Kéktúra szakaszt, a Szár - Oroszlán - Gánt közötti piros sáv, a Csákberény - Pusztavám
zöld sáv, a Gánt - Orszlány "pedagógus" kéknégyszög, a Tatabánya - Csákvár zöld, kék kereszt és piros
jelzéseket, valamint fel kellett keresnie a csúcsát, Tatát, Vértesszöllőst, Alcsútot és Mórt. Aki e 10
túrát igazoltan teljesítette emlékjelvényt kapott. Rendszeressé váltak az őszi-tavaszi "Vértesbarát
Találkozók", melyeken a változó helyszíneken esetenként több száz természetjáró gyűlt egybe. Az ágazati
szakszervezetek közül a Bányászok többször is e térségben tartották meg a Bányász Természetjárók Országos
Találkozóját. (1966: Nagycsákány, 1971: Vitányvár, 1975: Várgesztes). A cementgyáriak Mátyás-kútnál létesítettek
kis turista telepet és pihenőt. A Székesfehérvári Pénzügyi Vörös Meteor SE pedig Vérteskozmán alakított
ki kulcsosházat. A székesfehérvári Könnyűfémmű természetjáróinak Gánt-Bányatelepen nyílt házuk, a Fejér
megyei Idegenforgalmi Hivatal pedig Gánton (Gránás) rendezett be turistaszállást. Legutóbb a tatabányaiak
1986-ban Nagycsákány-pusztán avatták fel a Csákányosi turistaházat. Göbölyös Géza, székesfehérvári természetbarát
vezető emlékére, halála után kedvenc kilátópontján a fehérvári turisták megépítik a "Géza pihenő"-t.
A Komárom Megyei Természetbarát Szövetség - alapító elnökük emlékére - évente megrendezi a "Tenyei
László" természetjáró emlékversenyt. A Fejér megyei Természetbarát Szövetség 1984-től évente rendezi a
nagysikerű Vértes 50 teljesítménytúrát.