Két egyesülete volt már tehát az országnak s a turista gondolat elterjedésével az ország többi részeiben is mozgolódni kezdtek a természetjárás hívei. Így még 1888-ban, az év utoló hónapjában Nagyváradon megalakult a Bihari Kárpát Egvesület, 1891-ben pedig két, később nagy tekintélyre emelkedett egyesülettel gyarapodott a mind terebélyesebb magyar turistaság: Kolozsváron megalakult az Erdélyi Kárpát Egyesület. Pécsett pedig a Mecsek Egyesület. 1892-ben a Modori Turista Egyesület és a Temesvárott alakult Délmagyarországi Kárpát Egyesület csatlakozott az előbbiekhez, míg a Miskolci Athletikai Kör turista szakosztályt alakított De nemcsak az önálló egyesületek alakulása révén, hanem az egyesületek különböző városokban alakult osztályai révén is mind szélesebb hullámokban terjedt a turistaság. Így az MKE-nek Egerben (1891) Lőcsén (1896), Nagybányán, Fiuméban, az MTE-nek Kőszegi, Vágvölgyi, Túrócmegyei, Budapesten pedig a Tanítói osztálya alakult, Erdélyben pedig az EKE a Hunyadmegyei, Brassói, Szilágymegyei, Gyalui és Petrozsényi osztályokkal segítette a turista gondolat terjesztését. Az MTE Tanítói osztályából azután 1896-ban az önalló Magyar Tanítók Turista Egyesülete lett, míg 189-ben Aradon alakult új egyesület, az Aradi Turista Egyesület. 1895-ben az MKE-nek 2548, az MTE-nek 2889, az EKE-nek1549, a Mecsek Egyesületnek 708 tagja volt. Természetesen az alkotómunka is mind szélesebb alapokon indult meg. A Tátrában az MKE felépítette a Sziléziai mh.-t (1895), a Frigyes kunyhót (1897), a Daniházát (1897), míg 1899-ben az Öttó katlanában az MTE a Magas Tátra egyik legjelentősebb alkotásával gazdagította a turistaságot a Téry mh. felépítésével. Ez időben épült Komlóhegyen a Baross mh. (MTE, 1893), a Kis Krivánon a gróf Majláth mh. (MTE, 1895). A Mátrában a Mátra Egylet két kis menedékházat létesített: a Samassa mh.-t (1894) és a Kaparóházat (1896), a későbbi Hanák Kolos menedékházat. Az Aggteleki barlang Vöröstói bejáratánál az MKE épített turista hajlékot (1892), a Bükkhegységben a miskolci turisták építettek kis védkunyhót a Szentléleki romoknál. Erdélyben az EKE is sorra építette a kisebb menedékházakat: Dobrinai, Kiskirálykői, Krepaturai, Csukás-Teszlai, Rekiceli, Pilisi, Ponori, Tordahasadéki, Görgényi havasi menedékházak és védkunyhók épültek, míg délen a Délmagyarországi KE építette fel menedékházát a Simonhegyen és Rollhegyen. A fővárosi turista szerveszkedésnek az 1898. év az egyik legfontosabb éve lett, amikor a pilishegységi Dobogókőn (700 m) felavatták az MTE báró Eötvös Loránd menedékházát. A hazai turista mozgalom mindezek ellenére sem volt valami rózsás helyzetben a század végén. Amilyen nagy nyeresség volt, hogy az ország különböző részein egymás után ütötte fel a fejét a turistaság iránti érdeklődés, olyan hátrányt jelentett a még zsenge mozgalomnak az erők megoszlása. Egyre több hang hallatszott az erők túlságos szétforgácsolása ellen. Főleg az 1896. évi milleneumi kiállítás alkalmával tervezett Országos Turista Kongresszus körül felcsapó hullámos vetették felszínre a magyar turistaság fájó kérdéseit. Főleg a sok új egyesület alakulását kifogásolták, mert a sok új egyesület alakulása ellenére is keveselték a turisták számát. Az egymást követő turista lapok egyesítése is mint kivánatos cél lebegett sok vezető szeme előtt s főleg egy életképes központi turista szervezet létesítésének a gondolata került előtérbe, mint a magyar turistaság fejlődésének legbiztosabb záloga. Ilyen körülmények között az Országos Turista Kongresszus a századvégi magyar turista élet egyik legfontosabb eseménye. A kongresszusnak a megrendezését az EKE vállata. Az 1896. március 22-i előértekézletesn megállapítták a kongresszus tárgysorozatát, mely hét pontból állt.

A kongresszus napja, 1896. augusztus 19-re volt kitűzve. Előző este ismerkedési est volt, mely már előrevetette a másnapi kudarc árnyékát, mert mindössze kb. harmincan jelentek meg. A másnap 10 órára kitűzött kezdetkor üresen kongott a terem és később is csak 25-30 ember lézengett, mire a kongresszust nem tartották meg. Ebből a szempontból tehát teljes sikertelenség kísérte a jobb sorsra érdemes és kellő megszervezés esetétt a magyar turistaság fejlődésére mélyen kiható kongresszust. De mégis húzott hasznot az egész ügyből a turistaság, mert felszínre kerültek olyan kérdések, amelyek a magyar turistaság fejlődésével voltak szoros összefüggésben. Így Thirring már az év elején azt írta, hogy a magyar turista ügy csak akkor virágzik majd fel igazán, ha az összes turista egyesületek egyesülésé megtörténik, s a kongresszus egyik előadójának felkért Posewitz is a hazai turistaság fejlesztésének egy turista egyesületek által alkotandó turista szövetkezet megalakítását jelölte meg. Az utazási kérdések is előtérbe kerüttek.

Még sokáig hullámzottak a Kongresszus körül felvert hullámok, míg a turista éler ismét a rendes kerevárgásba zökkent. Felépült a Jakabhegyi (1892) és Oházi kilátó (1896), a Pilisben az Erzsike-forrás (1898) s irodalmi téren több turista lap megjelenése jelent eseményt. Így az Erdély (1892), a Turista Közlöny (1895) és a Délvidéki Turista (1896). A Magas Tátra további feltárása is mérföldes léptekkel haladt a maga útján. Gömöri Olivér a Bibircs és Batizfalvi csúcsot mászta meg elsőnek (1890), Petrik Lajos a Karbunkutus tornyot (1891), Weber Sándor a Zergecsúcsot {1895), Déry József pedig a Vöröstorony és Déry csúcs első megmászója (1896). 1899-ben Jordán Károly dr. Márta-csúcsot mászta meg elsőnek a magyar hegymászók mellett idegenek (Englisch, Otto dr., Kleczynski dr. stb. is több első csúcsmászást vittek véghez. báró Eötvös Loránd pedig a Dolomitokban szaporította diadalait, 1892-ben a Kleiner Cristallkopf (2950 m), 1896-ban pedig a Cadin di Misurina (2751 m) és a Croda Liscia (2570 m) megmászásával. A magyar turistaság kesőbbi rákfenéje, a tilos területek kérdése ismét felütötte a fejét. Ezúttal a visegrádi koronauradalom területének az elzárása vetette felszínre a kérdést. A terület a hetvenes években még szabadan használható volt, később eltávolították az útjelzéseket, majd teljesen megtiltották az uradalom erdeiben a közlekedést. Még egy nagyobb port felvert ügy korbácsolta fel a kedélyeket a század végén: a tátrai kalauzok ügye. A két rivális nagy egyesület, az MKE és MTE között támadt nezeteltérés a tátrai kalauz ügy megszervezese körül, mely nagy nyilatkozatcsatára vezetett az ügyben közvetlenül érdekelt Sziléziai osztály elnökének a részvételével. Az ügy azonban végül is elsimult és a magyar turistaság ezzel belépett az új évszázadba, hogy megvívja újabb harcait.

Forrás:
[Magyar Turista Lexikon, szerkesztette Polgárdy Géza, Budapest 1941., 204-213. o.]