Az MKE megalakulásával kezdetét vette a rendszeres és szervezett magyar turista élet és az addig egyes lelkes, önzetlen természetkedvelők részéről megnyilvánult munkásság egységes irányítással új lendületet kapott. Főleg a menedekházak építése terén munkálkodott nagy lendülettel az új egyesület. Tekintettel arra, hogy a Tátrában az MKE alakítása előtt, mindössze két menedékház volt, - a Tarpataki völgyben a Rainer kunyhó és egy kis kőház a Felkai tónál, - már pedig az új egyesület legfőbb célkitűzése a Tátra feltárása volt, valóban mi sem volt szükségesebb, mint néhány kis menedékház felépítése. 1875-ben a Tarpataki völgyben állították fel az MKE első menedékházát, a Rózsa menedékházat s ugyanez évben épült a Csorbatavi József menedékház, majd ezeket követte a többi: Zöldtavi Egyed mh. (1876), Felkatavi Hunfalvy mh. (1878), Poprádtavi Majláth mh. (1879), azonkívül menedékkunyhó a Szalóki Háromtó (1878) és a Menguszfalvi völgyben (1880). De más téren is jelentős munkát végeztek az első magyar turista egyesület pionírjai: nagyjelentőségü útépítéseket végeztek a Tarpataki, Felkai, Menguszfalvi és a Fehérvíz völgyben s megvalósították a nagyjelentőségű Tátra-körutat. Már az alakulást követő évben, 1874-ben évkönyvet adott ki az MKE, mely a szervezett magyar turistaság első sajtótermékének tekinthető, s kiadta Kolbenheyer Tátrakalauzát (1876), majd Dénes Ferenc Kárpáthegységi utikalauzát (1888). Megjelent Kolbenheyer Tátratérképe (1877) és Payer Hugó kárpáti bibliografiája. Még Wallmann és Jaeger első egyesületi felhívásában az az alapítandó egyesület feladata között szerepelt gyűjtemények feltárása is. Az MKE alakulása után már foglalkozott egy kárpáti múzeum létesísével s először a késmárki főgimnáziumban állítottak ki egy kisebb gyűjteményt, majd 1886-ban Poprádon állították fel a Kárpát Múzeumot.

Az MKE székhelye az első években Késmárkon, majd Lőcsén volt. A turistaság eszméje azonban mind szélesebb körökben terjedt el, az úttörök munkájára mind többen figyeltek fel és lassanként itt is, ott is felütötte a fejét a turistaság iránti szeretet és érdeklődés. Ennek pedig természetes következménye lett, hogy a különböző városokban szintén szervezkedni kezdtek a természet kedvelői. Így elsősorban az ország fővárosában, Budapesten igyekezett az MKE központja összefogni a turistákat s 1877. február 20-án megalakult az ú. n. Budapesti bizottság, melynek elnöke Hunfalvy János, másodelnöke Déchy Mór lett. A bizottság azonban mint olyan, nem tudott megfelelő működést kifejteni, így 1880. április 22-én már egy Budapesti osztály alakult. Az osztály elnöke Majláth Béla, másodelnöke Törs Kálmán, titkára és könyvtárosa pedig Téry Ödön dr. lett. Ez a szervezet sem tudott azonban mélyebb gyökeret verni és már a következő esztendőben az osztály csendesen megszűnt s ezzel egyenlőre a fővárosban megszűnt az önárl.ló turista élet.

Több siker kísérte az MKE többi osztályainak az alakulását. 1877-ben Ungvárott, 1880-ban Máramarosszigeten, 1881-ben Rozsnyón (az ungvári Beszkid és a Máramarosszigeti osztályok 1882-ben Keleti Kárpátok osztály néven egyesültek), 1882-ben Iglón és Selmecbányán, 1884-ben Liptószentmiklóson, 1887-ben Gyöngyösön, Felsőlövőn, Szepesófalun és Boroszlóban (Sziléziai osztály) alakult osztálya az MKE-nek s mind-megannyi a turistaság gondalatának és a hegyek szépségeinek a hivatott szószólói lettek.

Erdélyben is jó helyre hullott az elvetett mag. Az MKE már 1880-ban kísérletet tett egy erdélyi osztály alakítására, de ehelyett 1880. november 18-án 500 taggal a Siebenbürgischer Karpathen Verein néven önálló egyesület alakult Nagyszebenben a szászok körében. Az egyesületnek az első év végén már nyolc osztálya és 1100 tagja volt. 1888. december 18-án pedig K. Nagy Sándor munkálkodása révén Nagyváradon megalakult a Bihari Kárpát Egyesület. Ebben az időben ütötte fel a fejét először a tilos területek kérdése. 1879. év végéig az északi Tátra magyar részében szabadon járhattak a turisták. 1880-ban azonban Hohenlohe herceg birtoka lett a Tátrának ez a része, aki az új birtokának egy részén szarvaskertet létesített. Javorinai jószágigazgatója a célt csak úgy vélte e érhetőnek, ha a forgalom elől elzárják a vidéket, amit meg is tett. Alig néhány utat hagytak a közlekedésnek, az elzárásról pedig értesítték az MKE-t. A gyermekcipőben járó magyar turistaságot ért sérelem nagy felzúdulást váltott ki, de hiába mozdult meg a turistaság minden barátja, a sérelmes intézkezkdés érvényben maradt.

Ettől függetlenül a turistagondolat terjesztése mellett hatalmas erővel indult meg ez időkben a legaktívabb turista munka, a hegyek feltárása is. Az egyes mega akuló osztályok azonnal hozzáláttak székhelyük környékének a feltárásához, míg a Magas Tátrában egyes kiváló képességű turisták egyéni teljesítményeikkel egyengették az utat az utánuk következők részére. Így Déchy Mór 1874-ben elsőnek mászta meg a Tátracsúcsot (2565 m) s ugyanez évben Münnich Sándor, mint első ismert megmászó jutott fel a Koncsiszta (2540 m) csúcsára. Dénes Ferenc 1876-ban a Jégvölgyi csúcsot (2630 m) mászta meg elsőnek a Kőparipán át, míg Téry Ödön dr. 1876-ban a Középorom (2440 m), 1877-ben pedig a Fecsketorony (2625 m) és Jordáncsúcs első megmászója volt. Emellett a kisebb csúcsmászások és egyes részek feltárása jelentette ez időben a cselekvö munkát. De nemcsak a hazai, hanem a külföldi hegyekben is megjelentek már ez időben a magyar hegymászók. Így elsősorban Déchy Mór, aki 1871-ben elsőnek mászta meg a Monte Rosat dél felől s ő volt a Matterhorn (4505 m) első magyar megmászója. Az 1880-as években aratott diadalt diadalra az Alpokban az alpinizmus történelmének egyik legkiemelkedőbb egyénisége, a magyar származású Zsigmondy Emil dr. fivérével, Ottóval s ugyancsak ez időkben látogatta az Alpokat a pozsonyi Tauscher Béla dr. és neje, Geduly Hermina, akik több, mint 150 csúcsot másztak meg a Nyugati és Keleti Alpokban. A magyar turistaság egyik legkiemelkedőbb vezéralakja, báró Eötvös Loránd a Dolomitokban végzett az alpinizmus történetében is jelentős csúcsmászásokat. 1877-ben a Zwölferkofel és Rothwand, 1879-ben az Einserspitze és Elkerkofel, 1884-ben pedig a megmászhatatlannak tartott Croda da Lago (2716 m) első megmászója. Eötvös leányai, Rolanda és Ilona is a magyar hegymászók hírnevét öregbítették a Dolomitokban végzett elsőrendű teljesítményeikkel. De belekapcsolódnak a nagy lendülettel megindult magyar turista élettbe Déchy Mór kaukázusi utazásai is. Déchy már 1878-ban a Himalayaba akart hatolni, de betegsége miatt viszsza kellett térnie. 1884-ben azonban már felkereste a Kaukázust, ahová 1885, 1886, 1897 és 1902-ben vezetett expedíciókat s ezeknek során 1884-ben elsőnek mászta meg az Adai-Choch (4647 m) csúcsát. Amíg tehát idehaza a Tátra kultusz ápolása és fejlesztese révén a hazai földön igyekeztek az úttörők terjeszteni a túristaságot, addig a nagyobb távlatokban mozgó külföldi turista utak külsőleg fémjelezték a magyar turista mozgalom életrevalóságát és értékét. Mind nagyobb körben terjedt a turistaság, hol itt, hol ott bizonyult kicsinek az addigi keret s a magyar turistaság ügye 1888-ban hatalmas lökést kapott az MKE második budapesti osztályának a megalakulásával.

Forrás:
[Magyar Turista Lexikon, szerkesztette Polgárdy Géza, Budapest 1941., 204-213. o.]