Az 1930-as évek végén is lankadatlan kedvvel munkálkodtak a magyar turista kultúra önzetlen katonái, a turisták. Felépült a Hörmann mh., az ország nyugati végén az István mh., azután a Törökmezői, Bányahegyi és Nagyhideghegyi mh. Az évtized elején gombamódra szaporodó kis egyesületecskék szaporodása a szövetség erélyes fellépésére alábbhagyott, sőt visszafejlődésnek indult. Sikerült ugyanis megállítani azt a téves nézetet, hogy minden új egyesület, akkor is, ha alig néhány tagja van, a turistaság újabb gyarapodását jelenti. A nagyon sok esetben egy, már meglévő egyesületből való kiválás egyáltalában nem jelentett újabb erősödést a magyar turistaságnak, hanem csak az erők újabb és újabb szétforgácsolását. Minden 30-40 taggal megalakuló új kis törpeegyesület nem jelent új hódítást a turistaságnak, csak legfeljebb néhány új elnöki, társelnöki, alelnöki, főtitkári stb. pozíciót, meg a dolog természeténél fogva néhány nívótlan, eseménytelen és a nagyokat silányan utánozó választmányi ülést. A legtöbb ilyen kis egyesületnek ugyanis nem volt munkaterülete, de kevés tagja miatt legtöbb esetben nem is tudott volna mihez kezdeni. A közös turista munkába tehát be sem tudtak ezek kapcsolódni. A magyar turistaság vezetőiben tehát a tapasztalatok alapján az a nézet alakult ki, hogy felesleges ilyen kis munkaképtelen alakulatokkal gyengíteni a turistasag táborát. A két vezető egyesület, az MKE és MTE szerteágazó osztályhálózattal az ország egész területén, azonkívül a Mecsek Egyesület és Dunántúli TE formájában életerős és izmos vidéki egyesületek is segítették a turistaság vezetőinek s a fővárosban is több középegyesület és munkában résztvevő kisebb alakulat működött. Természetesen harcok nélkül nem ment ennek a nézetnek a keresztülvitele, de végül is a turistaság érdekében belátták az akadékoskodók is, hogy nem általánosításról van szó, hanem csak a parazita kis alakulatok szaporodásának a meggátlásáról. Az egyes országrészek visszaterésével új lehetőségek nyíltak meg a turisták előtt. A két évtizeden át szűk határok közé szorított magyar turistaság lélekzethez jutott, de új kérdéseket és új harcokat is vetett felszínre az országgyarapodás. Mindjárt az elsőnek visszatérő Felvidék kiváltotta a harcot a két vezető egyesület, az MKE és MTE között. A visszakerült felvidéki turista központjában, Kassán igen erős és mozgalmas turista élet folyt. Nagyjelenttőségű menedékházak (Ottília, Lajos, Erika, Szádelői) voltak a visszakerült Kassa körül és ezeknek megszerzéséért nagy verseny indult meg a két egyesület között. Kassa vezető turistái és velük együtt a város számottevő turistái is valamennyien a Felvidékre úgyszólván hazatérő MKE-hez csatlakoztak és Kassa központtal igen erős MKE osztály alakult és a környéken még több életerős osztálya és csoportja alakult az MKE-nek. Egy kis töredékkel azonban az MTE is osztályt alakított Kassán és ezen a réven igényt jelentett az Ottília menedékházra. A vita eléggé elmérgesedett, végül is döntés végett Jaross Andor felvidéki miniszter elé került az ügy. A miniszter ezután az összes kassakörnyéki menedékházakat az MKE-nek ítélte.

Újabb területi gyarapodást jelentett a nagykiterjedésű Kárpátalja visszatérte, amellyei 17 többé-kevésbbé használható menedékház került az anyaországhoz; ezeket a házakat a honvéd vezérkar az MTE gondozásába utalta. A visszatérő északi Erdéllyel visszatért az ország egyik legrégibb turista egyesülete, az EKE és hozzákapcsolódott a volt csonkaországhoz Nagymagyarország legszebb vidékei közé sorozható erdélyi havasok is.

Forrás:
[Magyar Turista Lexikon, szerkesztette Polgárdy Géza, Budapest 1941., 204-213. o.]