A magyar turistaság bölcsője a Kárpátok, a Magas Tátra ölén ringott. Innen indult útnak a ma már terebélyes magyar turistaság és míg az Alpokban a XVIII. és XIX. század első felében is még meglehetős lassan fejlődött a hegymászás, addig a Magas Tátrában már a XVI. században vezettek szervezett iskolai kirándulásokat. Ez 1565 pünkösdjén volt. Az első ismert Tátrakutató Frölich Dávid, későbbi késmárki rektor volt. Frölich 15 éves korában, 1615-hen vitte véghez azt a nevezetes tátrai hegymászást, mely már sok vitára adott alkalmat a magyar turista irodalomban. Frölich szerint ugyanis a Lomnici csúcsot mászta volna meg - melyet akkoriban a Tátra legmagasahb csúcsának tartottak, - a leírás azonban inkább a Nagyszalóki csúcsra illik. Frölich fiatalabb éveiben azután bejárta majd egész Európát és csak 1639-ben jött haza. 1639-ben, Bártfán jelent meg műve, a "Medulla geographiae practicae" c. földrajzi munkája, amelyben azt írja, hogy a magasabb régiók kutatása céljából vállalkozott a Lomnici csúcs megmászására. Néhány évvel később Frölich "Viatorum" c. útitapasztalatait közlő útikönyve jelent meg, melyet a szepességi diákság hosszú időn keresztül használt tátrai útjainál. Frölich után egy késmárki orvos, Augustini Keresztély járt tudományos kutatásai során a Tátrában, 1640-ben. III. Ferdinánd Augustinit udvari orvosának nevezte ki és "ab Hortis" előnevet adományozta neki. Hogy ebben mennyi része volt tátrai kutatásainak és mennyi az orvosi képességeinek, azt nem lehet tudni. Igen érdekes a Magas Tátra leírása és az akkori turista viszonyok jellemzése az az 1683-ban megjelent Ungarischer Simplicissimus c. műben, mely egy 1655. évi leírást tartalmaz egy brestaui diáktól, aki Késmárkon Frölich tanítványa volt. Leírásából megállapítható, hogy nagy gyakorlata volt már ez időben a Szepességben a tátrai utak rendezése terén; képzett hegyivezetők voltak, akik indulás előtt megvizsgálták a diákok cipőit, térdvasakkal, karvasakkal és hegymászóbotokkal látták el őket. Mindezeken felül pontos útiterveket is készítettek előre.

A magyar turistaság történetében kétségkívül igen jelentős helyet fogtal el a Buchholtz-család. A családot nagy vándorlási kedv jellemezte. id. Buchholtz György tollából származik a Tátra első leírása: "Das weit und breit erschollene Zipser Schneegebürge". Buchholtz leírta a Nagyszalóki csúcs első megmászását is, melyet 1664. júliusban vitt véghez. Tízen indultak egy vadorzó kíséretében s a Tarajkáról érték el a Szalóki csúcsot, de csak négyen: a többiek útközben kidőltek. Az út három napig tartott. id. Buchholtz György két fia, ifj. Buchholtz György és Buchholtz Jakab is jelentős szerepet játszottak a magyar turista történelemben. ifj. Buchholtz György 1723-1737 között rektora volt a késmárki líceumnak s több iskolai kirándulást vezetett a Tátrába. Kirándulásai közül kettőt közölt: az első 1724-ben folyt le s Késmárkról a Kopahágóra és a Bélai Mészhavasokba irányult. Második utazása 1726-ban volt, a Zerge-horhosra. Tőle maradt fenn a Deményfalvi barlang elsŐ lerása és pontos felmérése. Buchholtz György 1717-ben elkészítette a déli Tátra látóképét s ezen 19 csúcsot nevezett meg. Buchholtz Jakab is nevezetes tagja a Tátra legrégibb hegymászóinak. 1754-ben Lotharingiai Ferenc császár megbízásából átkutatta a Kárpátokat. Művei közül leginkább a "Beschreibungen des wundervollen karpatischen Schneegebirges" című Tátraleírása értékes, mely 1783-ban az Ungarische Magazin III. kötetében jelent meg. 1746-ban hatalmas domborművet készített a Tátráról. A Magas Tátra ebben az időben mind ismertebb lett s mindig nagyobb, szélesebb körben fordult feléje a figyelem. Bél Mátyás (1684-1749), a XVIII. század legkiválóbb földrajzi írója volt a liptói Tátra első leírója. Leírása meglehetősen pontos. A Tátra első leírása 1772-ben jelent meg, Czirbesz J. A. tollából, "Kurzgefasste Beschreibung des karpatischen Gebirges" címen. A legrégibb Tátraleírást id. Buchholtz György ugyan már 1719-ben megírta, ez azonban csak 1899-ben jelent meg nyomtatásban. A külföldiek figyelmét ís felkeltette a Magas Tátra. Felkereste a Tátrát az osztrák Fichtel (1788), Hacquet (1792-94), az angol Townson Robert, akinek magyarországi útleírása 1797-ben jelent meg "Travels in Hungary" címen. Munkájában Alpine Excursions című fejezetben írta le tátrai útját melyet Hans Gross nevű vezetővel tett. 1813-ban Wahlenberg svéd botanikus látagatott el a Központi Kárpátokban. Elsőnek ismertette a Tátra egész flóráját. Műve 1814-ben Göttingenben jelent meg, "Flora carpathorum principalium" címen. Öt ével később, 1818-ban a neves francia geológus, Beudant kereste fel a Tátrát s megmászta a Lomnici csúcsot. Műve "Voyage mineralogiquie et geologique en Hongrie pendant l'année 1818" címen jelent meg. Bejárták a Magas Tátra vidékét az úttörők magyar követői is. Így Genersich Keresztély (1761-1826), a késmárki születésű tátrajáró, azután Mauksch Tamás (1749-1832), botanikus, aki tudományos kutatásai során majd az egész Tátrát bejárta. Még Berzeviczy Gergely (1765--1822), Asbóth János és Genersich Sámuel (1768-1844) voltak a kiemelkedőbb alakjai e kor turista történelmének mely Sydow Albert kutató útjával és addigi legpontosabb tátraleírásával le is zárult. Sydow részletes leírást közölt a Tátra földrajzáról, földtani viszonyairól, növényzetéről, állatvilágáról és lakosságáról. Művéhez egy Tátratérképet is csatolt. 1840-ben Frigyes Ágost szász király látogatott a Tátrába és megmászta a Krivánt s ugyanez évben Blásy Ede a Tengerszemcsrícsot mászta meg elsőnek. 1865-ben a Tátra. első menedékháza is felépült: a Tarpataki völgyben építette Tátnafüred akkori bérlője, Rainer János György, akiről a kis kunyhót azután el is neveztek. A kis védkunyhó építése azt bizonyítja, hogy a Tátra forgalma már meglehetősen fellendült s szüksegesnek látszott egy kis ház építése, hol a látogatók meghúzhatják magukat rossz idő esetén. És valóban, ekkor már a Tátrában, - bár még szervezetlenül, - erős turista élet folyt és egy turista egyesület alakítása előrevetette mar árnyékát.

Erdélyben is meglehetős távolra nyúlnak vissza a turistaság legrégibb nyomai. Brassóban már a XVI. században olyan divat volt a diákoknak a hegyi kirándulása, hogy vegül is tiltó rendelkezésekkel vetettek gátat a nagy kirándulási kedvnek.

Forrás:
[Magyar Turista Lexikon, szerkesztette Polgárdy Géza, Budapest 1941., 204-213. o.]