A XVIII. század végétől a Tátra feltárásában fontos szerep jutott a Tátrába látogató külföldi tudósoknak. Közülük említést érdemel Belsazar Hacquet (1740 - 1815), a lembergi, majd a krakkói egyetem francia származású földrajztudósa, aki 1792 és 1794 között háromszor is járt a Tátrában. Útjai során főleg a Lengyel-Tátrát kereste fel, s az általa bejárt vidékről több rajzot is készített. Czirbeszhez hasonlóan ő is tanulmányozta a hegység flóráját és faunáját, a geológiai, valamint a klimatikus viszonyokat is. 1794. július 28-án a legmagasabbnak tartott csúcs légsúlymérővel történő pontos magasságának megállapítása céljából megmászta a Krivánt is, ahol mászásának kézzelfogható bizonyítékaként két érmet helyezett el. Az 1790-1796 között Nürnbergben kiadott Neueste physikalisch-politische Reisen in der Jahren 1787-1795 durch die Dacishen und Sarmatischen oder Nördlichen Karpathen c. műve mellékleteként megjelent képek a nyomtatásban elsőként megjelent Tátra-képek. Neki köszönhetjük ezen kívül több csúcs magasságának légsúlymérővel történő megállapítását.

1793-ban, öt hónapos magyarországi utazása során egy hónapot töltött a Magas-Tátra vidékén a már korábban is említett Robert Townson (1762 - 1827) angol természettudós. Ő volt az első, aki az akkori modern műszerekkel számos csúcs magasságát megmérte, s megállapította, hogy az 1440 öl (2730 m) magas Lomnici-csúcs magasabb a Krivánnál. A csúcsok magassága egyébként Hacquet utazása előtt egyáltalán nem volt ismert, hisz nem állt rendelkezésre megfelelő műszer, amellyel ezeket megmérhették volna. Townson fenti - Mauksch Tamás kalauzolásával végzett - utazásának tapasztalatait az 1793-ban, Londonban megjelent Travels in Hungary with a short account of Vienna in the year 1793 c. művében adta közre. Ezt a művet, amely főleg a tátrai völgyek állat- és növényvilágával foglalkozott, pár év múlva francia (Voyage en Hongrie) és holland (Reise in Hongarijen) nyelven is kiadták, igyekezvén a Tátra iránt még több ember érdeklődését felkelteni. Townson utazása során találkozhattunk az első, név szerint ismert vezetőről szóló feljegyzésekkel. Ezek egy Grosser Hans nevű zergevadászról maradtak fenn, akit Townson az ismert vezetők húzódozása miatt fogadott föl, s aki őt a Fehér-tavi-csúcsra vezette. Bár a hivatásos vezetők alkalmazása csak a XIX. században jött divatba, már ebben az időszakban is voltak olyanok, akik vadorzóként vagy zergevadászként az arra járó idegeneket csekély fizetség ellenében megismertették a hegység szebb pontjaival. Az erre történő első utalást - mint arra már korábban is utaltam - Daniel Speer leírásában találjuk.

A XVIII. század végén a lengyel természettudósok is mindinkább kezdik felfedezni a Tátrát. Közülük talán a leghíresebb Stanisław Staszic (1755-1826) varsói lelkész, geológus volt, akit a lengyel hegymászás úttörőjeként tartanak számon. Három alkalommal is járt a Tátrában, bejárta a Lengyel-, a Magas- és a Bélai-Tátra minden nagyobb völgyét, és megmászta a legjelentősebb csúcsokat: 1804-ben a Vörös-tavi- és a Lomnici-csúcsot, 1805-ben pedig a Krivánt és a Nagyszalóki-csúcsot.

1813-ban látogatta meg a Magas-Tátrát Göran Wahlenberg (1780-1851) svéd botanikus, aki szintén Mauksch segítségével végzett botanikai tanulmányai során Fábri Jakab egyik fia (Jakab v. Dániel? ) vezetésével megmászta többek között a Lomnici-csúcsot (a Kőpataki-tó felől), kétszer is a Krivánt, valamint a Lengyel- és a Bélai-Tátra számos csúcsát. Townsontól eltérően Wahlenberg a Jég-völgyi-csúcsot tartotta a Tátra legmagasabb csúcsának, mégpedig az általa 2650 m magasságúnak mért Lomnici-csúcson állva, vonalzóval történt méregetése alapján. 1814-ben Göttingenben megjelent Flora Carpathorum Principalium c. művében leírta a Tátra általa ismert részeinek növényvilágát. Ez a könyv a klasszikus Tátra-irodalom egyik legfontosabb alkotásának számít. A műhöz mellékelt térképet tekinthetjük az első, a Tátráról megjelent térképvázlatnak. A svéd tudós nevét a Furkota-völgyben található Wahlenberg-tavak őrzik.

1818-ban járt a Tátrában Francois-Sulpice Beudant (1787-1850) francia ásványkutató és geológus. A Fehér-víz-völgyében tett kirándulása során barometrikus és trigonometrikus mérésekkel 2427 m-ben állapította meg a Lomnici-csúcs magasságát (más források szerint viszont megmászta a csúcsot). Bejárta a Szepesség és a Podhale településeit is. Útjának tapasztalatait 1822-ben, Párizsban és 1825-ben, Lipcsében, francia és német nyelven megjelent Voyage minéralogique et géologique en Hongrie pendant l'année 1818 c., 4 kötetes művében adta közre, melynek 2. kötete foglalkozik a Tátrával. Ezt a művet tekinthetjük a Kárpátok geológiájával foglalkozó első összefoglaló munkának, egyúttal Magyarország első geológiai térképének.

A Tátra növényvilágának neves tudományos kutatója volt Mauksch Tamás (1749 - 1832) nagyszalóki evangélikus lelkész, aki országosan híres botanikusként két évtizeden át vezette a hazai és külföldi tudósokat a Tátrában, miközben szinte az egész hegységet bejárta. Mint a hegyek jó ismerője maga is leírta a hegységet, azonban 1826-ban írott Wegweiser durch die Zipser karpatischen Alpen c. munkája nem került kiadásra, ez a világosan, könnyen érthető nyelven írott mű csak kéziratban maradt az utókorra. Kortársai, Asbóth János botanikus és zoológus (1768-1823), Genersich Sámuel (1768-1844) botanikus, a Tátra növényvilágának neves kutatója és leírója (Florae Scepusiensis elenchus seu enumeratio plantarum im comitatu Hungariae Scepusiensi - Lőcse, 1798), a nagylomnici Berzeviczy Gergely (1763-1822), a tátrai turisztika egyik úttörője, valamint Fábri Jakab (1740-1817) aranyásóból és rézbányászból lett tátrai vezető (valamennyien a Tátra kiváló ismerői) mellett Mauksch Tamás is kivette a részét a fentebb bemutatott külföldi tudósok tátrai kalauzolásából. Vezetői közreműködésük nélkül a neves tudósok minden bizonnyal kevesebb sikerrel végezték volna el tudományos kutatásaikat a Tátrában.

A Tátra növényvilágának neves tudományos kutatója volt Mauksch Tamás (1749 - 1832) nagyszalóki evangélikus lelkész, aki országosan híres botanikusként két évtizeden át vezette a hazai és külföldi tudósokat a Tátrában, miközben szinte az egész hegységet bejárta. Mint a hegyek jó ismerője maga is leírta a hegységet, azonban 1826-ban írott Wegweiser durch die Zipser karpatischen Alpen c. munkája nem került kiadásra, ez a világosan, könnyen érthető nyelven írott mű csak kéziratban maradt az utókorra. Kortársai, Asbóth János botanikus és zoológus (1768-1823), Genersich Sámuel (1768-1844) botanikus, a Tátra növényvilágának neves kutatója és leírója (Florae Scepusiensis elenchus seu enumeratio plantarum im comitatu Hungariae Scepusiensi - Lőcse, 1798), a nagylomnici Berzeviczy Gergely (1763-1822), a tátrai turisztika egyik úttörője, valamint Fábri Jakab (1740-1817) aranyásóból és rézbányászból lett tátrai vezető (valamennyien a Tátra kiváló ismerői) mellett Mauksch Tamás is kivette a részét a fentebb bemutatott külföldi tudósok tátrai kalauzolásából. Vezetői közreműködésük nélkül a neves tudósok minden bizonnyal kevesebb sikerrel végezték volna el tudományos kutatásaikat a Tátrában.

Mauksch kortársa volt az egyik legnevesebb magyar botanikus, Kitaibel Pál (1757-1818) egyetemi tanár, aki a XVIII. század végén járt a Tátrában. 1795-ben Mauksch Tamással együtt elsősorban a hegység Ny-i részein végzett kutatásokat a Tátra növényvilágának megismerése céljából. Utazásának és kutatásának tapasztalatait a Bécsben, 1802-ben megjelent Descriptiones et icones plantarum rariorum Hungariae c. művében adta közre.

A XIX. sz. húszas éveitől aztán kissé megtorpant a Tátra megismerésének folyamata. A következő évtizedekben nem sok említésre méltó esemény történt. Talán csak Frigyes Ágost szász király látogatását és általa a Kriván megmászását (részletesen a Kriván túraleírásánál olvasható), valamint a Tengerszem-csúcsnak a híres felkai zergevadász, Blásy Ede (1820-1888) által történő első megmászását mondhatjuk fontos eseménynek, mely túrát Ruman János vezetése mellet tette meg. A csúcsra vezető út megismerése után az addig turisták által alig látogatott Menguszfalvi-völgy is mindinkább az érdeklődés középpontjába került.

A Tátra feltárásában a XIX. század első harmadától egyre nagyobb szerepet kaptak a vezetők. Feltűntek a Tátrában a hivatásos vezetők, akik először a zergevadászok, majd később a tátraalján élő falvak tanítói közül kerültek ki. A D-i oldal egyik legismertebb vezetője Lux Jakab (1802-1873) felsőerdőfalvai zipser tanító volt. Lux Jakab alighogy elfoglalta tanítói állását, máris megkezdte a hegység bejárását, és 1825-ben már turistákat vezetett fel a Lomnici-csúcsra, ahol élete során összesen 98 alkalommal járt. A másik, nem kevésbé ismert vezető Still János (1805-1890) alsóerdőfalvai zipser tanító volt. Szenvedélyes zergevadászként, s ebből adódóan kitűnő hegymászóként a turisták vezetéséből keresett pénzzel egészítette ki csekély tanítói jövedelmét. 1834-ben négy társával együtt ő mászta meg elsőként a Tátra legmagasabb csúcsát, a Gerlachfalvi-csúcsot. Still János a fennmaradt hitelt érdemlő iratok szerint, mintegy versenyezve Lux Jakabbal, 1861-ig 80 alkalommal mászta meg a Lomnici-csúcsot, s még 75 éves korában is járta a hegységet. Nem kétséges tehát, hogy ezen időszak turista sikereiben nagy részük volt a vezetőknek, akik saját példájukkal segítették elő a hivatásos vezetők képzésének és alkalmazásának mielőbbi bevezetését.

Természetesen a lengyel oldal sem szűkölködött kiváló vezetőkben. A XIX. század negyvenes éveiben járta a hegyeket a lengyelek legendás zergevadásza, a jurgói Łysy Jonek (1797-1870), akinek mászó-képességéről csodákat meséltek, és a csúcselnevezések dolgában elsőrangú tekintélynek számított. Az idősebbik Jędrzej Wala (1820-1896) zakopanei vezető, az akkori idők egyik leghíresebb lengyel vezetője már fiatal korában nagy hírnévre tett szert, többek között egyike volt a Jég-völgyi-csúcs első megmászóinak. Még 75 éves korában, hajlott kora ellenére is vezetett turistákat, pl. a Krzyżnén át a Halas-tóhoz.