hogy az eddigiekben, úgy a későbbi időkben is a késmárkiak jártak elől a Magas-Tátra felfedezésében. Sokat köszönhetünk e téren a zipser Buchholtz családnak. Id. Buchholtz György (1643-1725) felkai evangélikus lelkész 1664. júliusában, amikor a ma Késmárkhoz tartozó Mateócon diákoskodott, több társával egy orvvadász vezetése mellett, tudás- és kalandvágytól vezérelve a Tarajkáról megmászta a Nagyszalóki-csúcsot. Érdekességként említhető, hogy tízen indultak a csúcs meghódítására, de csak négyen jutottak föl a csúcsra, a többiek az út során kidőltek a sorból, és inkább visszafordultak. Ez volt a második tátrai csúcs, amelyet megmásztak, és a családi krónikában fennmaradt leírás szerint a túra három napig tartott. Fennmaradt egy tőle származó leírás, amelyet 1719-ben, 77 éves korában vetett papírra. Bár ez a Das weit und breit erschollene Ziepser-Schnee-Gebürg c. leírás igen részletesen mutatta be a hegységet (sok egyéb adat mellett ebben a műben lettek először feltüntetve a Tátra magassági régiói), sok hatása nem lehetett a Magas-Tátra feltárására, mivel csak 1899-ben, Lőcsén jelent meg nyomtatásban. Ez a mű tekinthető az első Tátra-leírásnak, tanúsága szerint a szerző ismeri a hegység legjellegzetesebb csúcsait, völgyeit és tavait, valamint említést tesz a savanyú-forrásról, amely köré több mint száz évvel később Tátrafüred létesült. A leírás mellé Berzeviczy István készített egy kb. 140x21 cm méretű panorámaképet, amely Nagylomnicról tekintve ábrázolja a hegységet, ám ez a panoráma sajnos elveszett.

Később fia, ifj. Buchholtz György (1688-1737) fizikus és természettudós, aki tudós emberként 1723-tól haláláig a késmárki líceum rektora volt, tanítványaival több kirándulást is rendezett a Magas-Tátrába. A Zöld-tavi-völgybe 1724-ben és 1726-ban tett kirándulásainak leírását az 1725-ben Breslauban (a mai Wrocławban) kiadott Relation von der Karpatischen reise, so der Herr George Buchholz in Käsmark anno 1724 verrichete, besonders vom Grünen See c. művében, valamint az 1726-ban szintén Breslauban kiadott Dreitägige karpatische Gebürgreise c. művében adta közre. Részletesen foglalkozott a Tátra természeti viszonyaival, többek között a Zöld-tó fenekén keletkező zöld foltokkal, amely jelenséget a feltörő víz alatti forrásokkal magyarázta. Ő rajzolta le 1717-ben a Magas-Tátrát Nagylomnicról nézve, ez a rajz - melyen 19 csúcsot nevezett meg - az első ismert tátrai panorámakép. Később a hegységben található kőzeteket felhasználva elkészítette a Magas-Tátra domború tereptérképét is. Ifj. Buchholtz nevéhez fűződik az a legenda, hogy egyszer fogadásból átúszta a Kőpataki-tavat, s a közepén álló kősziklába bevéste a nevét.

A család kisebbik fiáról, az eredetileg tűkészítő mesterként tevékenykedő Buchholtz Jakabról (1696-1754) sem szabad megfeledkeznünk, hisz ő a természeti ritkaságok szenvedélyes gyűjtője volt, de az ásványokban az aranyércet, a növényekben pedig a titkos gyógyerőt kereste. Sok-sok ritkaságból álló, több ezer darabos ásványgyűjteményét 1746-ban elküldte a bécsi udvarnak, melynek hatására Ferenc császár (Mária Terézia férje) 1751-ben egy tudósokból álló társaságot küldött a Magas-Tátrába, e ritkaságok tanulmányozására. Buchholtz Jakab 1752-ben írott, de csak 1783-ban Késmárkon megjelent Beschreibung des wunderwollen Karpatischen Schnee-Gebirges c. leírásából tudjuk, hogy 1751 nyarán a császári udvar küldöttségével együtt többek között a Fehér-, a Zöld-, valamint a Felkai-völgyi Hosszú-tavat látogatták meg, de jártak a Karó-tavi-völgyben, és megtekintették a Deménfalvi barlangot is. Fenti leírás főleg a Tátra K-i részeivel foglalkozik részletesebben, de itt írja le a szerző azt is, hogy az udvari küldöttekkel együtt megfürödtek az Alsó-Szmrecsini-tóban.

Bél Mátyásnak (1684-1749), a XVIII. század legnagyobb magyar történet- és földrajztudósának köszönhetjük a Liptói-Tátra első, meglehetősen pontos leírását. Az 1723-ban, Nürnbergben kiadott Hungariae antiquae et novae et prodromus c., latin nyelven írt művéhez mindhárom Buchholtz munkáját felhasználta. Ebből a nagyszabású, Magyarországot teljesen átfogó műből a szerző halála miatt csak négy kötet jelenhetett meg, így a Liptói-Tátrának a második kötetben közölt leírása után a "Hegységek hazánkban" c. fejezet, s benne a Tátra szepesi része leírásának kiadása sajnos elmaradt. E korszakos mű kézirata jelenleg az esztergomi káptalan könyvtárában található. Örömteli eseménye korunknak, hogy Bél nagy művének kéziratban megmaradt részeit századunk utolsó évtizedében, részletekben sikerült megjelentetni, és a nagyközönség számára hozzáférhetővé tenni.

A legkorábban nyomtatásban megjelent, az egész Tátrát bemutató Tátraleírás Czirbesz Jónás András (1732-1813) iglói zipser evangélikus lelkésztől származik. A neves ásványkutató és természettudós 1772-ben, Bécsben megjelent Kurzgefasste Beschreibung des Karpatischen Gebirges c. műve által az addig megjelent leírásokat, képeket, kezdetleges geodéziai felméréseket felhasználva a kor igényeinek megfelelő művet adott ki akkor, amikor a hegységet még csak hírből ismerte. Ebben a leírásban csak hitelt érdemlő forrásokból származó adatok jelentek meg (Frölich, Bél), s tartózkodott minden valószínűtlennek tetsző adat közlésétől. Czirbesz az elsőként 1772-ben általa megmászott (s a hegység csúcsai közül harmadikként meghódított) Krivánt mondja a hegység legmagasabb csúcsának. Ebben a műben - amely kézikönyvül szolgált a későbbi utazóknak - a szerző többek között foglakozott a tátrai elnevezésekkel, a tavakkal, vízesésekkel, az állat- és növényvilággal, a hegység éghajlatával, sőt még a barlangokkal, bányákkal is. Nem vitatható, hogy Czirbesz pontos leírásai is hozzájárultak a Tátra népszerűsítéséhez, és sok külföldi tudóst is vonzottak az addig ismeretlen hegyek közé, ami által a hegység szerte Európában mind nagyobb népszerőségre tett szert.