A XIX. század utolsó harmadában egyre nagyobb szenvedéllyé vált a tátrai csúcsok megmászása, s a század végére gyakorlatilag minden csúcsot, tornyot és sziklafalat bejártak a turisták és hegymászók.
A XIX. század utolsó harmadában egyre nagyobb szenvedéllyé vált a tátrai csúcsok megmászása, s a század végére gyakorlatilag minden csúcsot, tornyot és sziklafalat bejártak a turisták és hegymászók.^M Nem elsősorban hegymászó tevékenysége, inkább a Tátra feltárásában játszott jelentős szerepe okán kell megemlékeznünk a zipser dr. Dénes Ferenc (1845-1934) gimnáziumi tanárról, a Magas-Tátra egyik legnevesebb kutatójáról, akinek titulusait hosszan lehetne sorolni. Mint a természetet kutató turista járta a hegyeket, ugyanakkor térképész, geológus, meteorológus is volt egy személyben. 1859-ben, 14 éves korában járt először a Tátrában, majd a hatvanas évek közepétől szinte minden szabad idejét a Tátrában töltötte, neves tudósok választották őt vezetőül. Hegymászó tevékenységéből a Jég-völgyi-csúcsra a Kőparipán keresztül elsőként történő feljutást említeném meg, amely 1876. augusztus 20.-án történt. Idős korában is példát mutatott kitartásból, a Tátra szeretetéből, hiszen 75 évesen ismét megmászta a Jég-völgyi- és a Lomnici-csúcsot, majd 87 éves korában járt utoljára a Tengerszem-csúcson. Az MKE életében is jelentős tisztségeket töltött be, s nem feledkezhetünk meg irodalmi munkásságáról sem. 1888-ban Lőcsén magyar és német nyelven jelent meg a Tájékoztató a magyarországi Kárpátvidéken utazók számára c. kalauza. Számtalan térkép elkészítése fűződik nevéhez, a tátrai fürdőhelyekről ő készítette az első megbízható térképeket századunk tízes éveiben. Még 88 éves korában is aktívan dolgozott, az ő vonalvezetése alapján készítették el az akkor kialakított Felső turistaút Csorbai-tó és Batizfalvi-tó közötti szakaszát. Nevét a Tengerszem-csúcs és a Nagy-Békás-csúcs között magasodó Dénes-csúcs őrzi, amely Lengyelország harmadik legmagasabb csúcsa.
1874-ben az MKE meghívására kereste fel a Tátrát korának legnevesebb magyar hegymászója, dr. Déchy Mór (1847-1917) földrajztudós, a magashegyi fotózás egyik úttörője. Több más csúcs meghódítása mellett (pl. 1874. augusztus 31-én a Gerlachfalvi-csúcs) 1874. szeptember 3-án ő mászta meg elsőként a Tátra-csúcsot, Ruman János és Spitzkopf Márton vezetők kíséretében. Az elsősorban kaukázusi mászásai révén híressé vált Déchy nevét a Ruman-tavak felett magasodó Déchy-csúcs őrzi.
Déchy mászásai után a kor másik ismert magyar turistája, dr. Téry Ödön (1856-1917) selmecbányai orvos, a Tátra nagy szerelmese is megkezdte sikerekben bővelkedő tátrai tevékenységét. 1876. augusztus 11-én Schwartz Pál, Still János és Horvay Jakab vezetőkkel ő mászta meg elsőként a Középorom csúcsát, valamint 1877. augusztus 6-án Spitzkopf Márton vezetővel a Fecske-tornyot. Téry Ödön elsősorban nem hegymászóként, hanem mint a Tátra ügyének harcosa, a hegység mind szélesebb rétegekkel történő megismertetésének zászlóvivője ismert, 1889-1891-ig az MKE, majd 1892-1906-ig az MTE ügyvivő alelnöke, majd 1907 és 1910 között utóbbinak elnöke is volt.
Ebben az időszakban kezdődött a Lux és Still utáni korszak legnevesebb tátrai vezetőjének, id. Hunsdorfer János (1850-1917) nagyszalóki ácsmesternek a pályafutása. Már fiatal korában, növénygyűjtés céljából járta a Tátrát. 1882-ben I. osztályú vezetői minősítést szerzett, és 1896-1905 között mások mellett Déry József és Karol Englisch is állandó vezetőként alkalmazták őt. Hunsdorfert a tipikusan szerény, és a végletekig megbízható szepesi hegyivezető mintaképének tekinthetjük, bár szerencsétlenségére éppen őt alkalmazta legtöbbet a spekulációival hírhedtté vált Karol Englisch, és a hazugságok lelepleződése után, teljesen alaptalanul Hunsdorfert próbálták meg bűnbakként beállítani. Részben apjával, majd később már egyedül is vezette a hegymászókat ifj. Hunsdorfer János (1875-? ), aki már 21 éves korában, 1896-ban vezette August Ottot a Késmárki-csúcsra.
A korszak ismert lengyel vezetője volt Maciej Sieczka (1824-1897). Több első mászás fűződik nevéhez, többek között 1867-ben a Lengyel-Tátra csúcsai közül elsőként mászta meg a ¦winica csúcsát, először egyedül, majd pár nap múlva három turistát vezetve a csúcsra. 1880 körül elsőként mászta meg a Karbunkulus-tornyot, majd vezetőként (Jan Gwalbert Pawlikowskit vezetve) a Bástya-gerinc legmagasabb kiemelkedését, a Sátánt. Kortársa, id. Szymon Tatar (1828-1913) Chałubiński egyik állandó kísérője volt tátrai túrái során. A legendás Józef Stolarczykot és Ambroży Reformatot vezetve három vezetőtársával együtt elsőként mászta meg 1867. szeptember 17-én a Zöld-tavi-csúcsot. Mint a tátrai vezetők élő legendája, többször "állt modelltxi" a Tátra festőinek, megfestette őt többek között Eljasz-Radzikowski is.
Három alkalommal is járt a Magas-Tátrában Theodor Wundt (1858-1929), a neves württembergi hegymászó, a német hadsereg kapitánya, a magashegyek elsősorban téli megmászásának lelkes művelője. Első útja során, 1882-ben csak a szokásos turistaösvényeken járta be a hegységet, 1884 áprilisában (Tengerszem-csúcs, Kriván, Nagyszalóki-csúcs, Lengyel-nyereg, Kopa-hágó), majd pedig 1891. december 23. és 28. között Horvay Jakab alsóerdőfalvai vezetővel néhány téli mászást végzett (Pátria, Lomnici-csúcs, Jég-völgyi-csúcs). Ezeket a túrákat a Turisták Lapjában elemezve megemlíti, hogy a D-i oldalon a turizmus további fejlődésének érdekében további menedékházak építésére volna szükség.
Magas-Tátra széles körű megismertetésében fontos szerepet játszott Petrik Lajos (1851 - 1932) budapesti tanár, aki 1891 nyarán járt először a Tátrában, ahol július 5. és augusztus 25. között 13 mászótúrát tett. Ezeken a túrákon mintegy 100 fényképet készített. Július 28-án mászta meg a Faith testvérek vezetésével a Karbunkulus-tornyot, s bár mások már előtte is jártak ezen a csúcson (többek között Maciej Sieczka 1880-ban), őt tekinthetjük a csúcs első hiteles megmászójának. A Lomnici-, a Fehér-tavi-, a Csorbai- és a Tengerszem-csúcsról ekkor készültek az első fényképfelvételek. Pár évvel később, 1895-ben ő volt a Csorbai-csúcs első megmászója. Nevéhez fűződik a Tátráról készített első fényképes panoráma elkészítése, ezt a Tengerszem-csúcsról fényképezett körképet a TL-ban tette közzé. Az általa végzett mászások azért is érdemelnek külön említést, mert a túrák fényképekkel illusztrált leírásának a TL-ban történő rendszeres megjelentetése mellett előadásokon is népszerűsítette a hegységet. Nevét a Sárga-torony (2385 m) és a Vörös-torony között húzódó gerinc legmagasabb csúcsa viseli, amelyet 1900. augusztus 22-én Dőri Gyula mászott meg elsőként.
Elsősorban az Öt-tavi-katlant övező csúcsok meghódításában vette ki részét Déry József (1865-1937) jogász, aki többek között 1896. július 22-én a Vörös-tornyot, 1901. augusztus 23-án pedig Benkó Mihály társaságában a jellegzetes alakú (háromszög formájú, 2169 m magas) Sárga-falat mászta meg elsőként, mindkétszer id. Hunsdorfer János vezetésével. 1896. július 21-én szintén a fenti vezetővel megmászta az Öt-tavi-katlant övező csúcsok egy addig névtelen, csipkézett ormát, amelyet az MTE 1900-ban Déry-csúcsnak keresztelt el. Hegymászó túrái mellett 20 éven át volt a Turisták Lapjának szerkesztője, 1895-től pedig az MTE különböző tisztségeit töltötte be, 1931-ben az Egyesület tiszteletbeli elnökének választották.
Szintén az Öt-tavi-katlan csúcsain végezte fontosabb első mászásait Dőry Gyula (1864-1918) budapesti banktisztviselő, aki egyebek mellett elsőként mászta meg 1900-ban a Majunke-tornyot, valamint 1901. július 17-én a Téry-csúcsot. 1901. július 22-én, Jordán Károly társaságában elsőként mászta meg a később róla elnevezett Dőry-csúcsot.
Hunsdorfer egyik legnevesebb kortársa id. Franz János (1863-1939) alsóerdőfalvai vezető volt, aki 16 éves korában járt először a hegyek között. 1896-ban szerzett I. osztályú minősítést, s a századfordulón már a legjobb vezetőnek tartották. Legaktívabb időszakában (1900 és 1907 között) többek között olyan neves hegymászókat vezetett, mint Jordán Károly, Ernst Dubke, vagy Alfred Martin. Számos első mászásai közül itt most a Tátra-csúcs (1903) és a Gerlachfalvi-csúcs (1905) első téli megmászását emelném ki. Még 76 évesen is vezetett föl hegymászókat a Középoromra. Nevét a német és magyar Tátra-irodalomban a Franz-torony (2395 m.) őrzi. Fájdalmasan rövidre sikeredett fiának, ifj. Franz Jánosnak (1893-1915) a pályafutása, aki már 20 évesen I. osztályú vezető lett. Az első világháború kitörése előtt fiatal kora ellenére az egyik legkeresettebb tátrai vezető volt, amikor jött a behívó, és 22 évesen, a galíciai fronton elesett.
Már a XIX. század vége felé tevékenykedett az egyik legtapasztaltabb lengyel vezető, Klimek Bachleda (1849-1910), aki a kor szinte minden ismert hegymászóját vezette a Tátrában, s a Tátra egyik legjobb ismerőjeként tartották őt számon. Vezetőként számos, addig még megmászatlan csúcs és torony, valamint már megmászott csúcsok új útjának első mászása fűződik nevéhez (pl. 1895-ben a Ganek, 1902-ben a Ruman-csúcs, 1904-ben a Kacsa-völgyi-csúcs). Bachleda szeretett hegyei között vesztette életét 1910. augusztus 6-án, miközben egy sérült hegymászót igyekezett megmenteni a Jávor-csúcs sziklái között. A "tátrai vezetők királya" emléke előtt tisztelegve 1911-ben emléktáblát helyeztek el a csúcs lábánál. Később, a Szimbolikus temető megnyitása után több más emléktáblával együtt ez a tábla is ide lett áthelyezve.
A D-i oldalon Bachleda kortársa, az alsóerdőfalvai Breuer János (1876-1924) volt a századelő egyik legnevesebb szepesi vezetője, aki 1904 és 1911 között számos első mászást vezetett (pl. 1905-ben Alfred Martin német hegymászót vezetve jutott fel a Déchy-csúcsra). Sajnos Breuer is hivatása áldozata lett, hiszen 1924-ben a Fecske-tornyon mentés közben lelte halálát. Breuer mellett említést érdemel még Csizák Pál, aki a századfordulón több első mászás vezetője volt.
Erre a korszakra esett a svájci egyetemi tanulmányai alatt komoly hegymászói tapasztalatokra szert tett dr. Jordán Károly (1871-1959) professzor tátrai tevékenysége. Jordán a Márta-csúcsnak vezető nélküli megmászásával szerzett magának hírnevet, amely csúcsot 1899. augusztus 29-én későbbi feleségével, Lavallé Mártával kettesben mászta meg. Később Déry Józseffel együtt járta a hegyeket, majd csatlakozott a mind népesebb számú lengyel hegymászók csoportjához, s a későbbiekben többnyire Chmielowski társaságában kereste a már ismert csúcsok ismeretlen új útjait (együtt hajtották végre pl. a Gerlachfalvi-csúcs első téli megmászását az ún. Kacsmar-folyosón át, de Berceli Harry társaságában a Tátra-csúcsnak is ő volt első téli megmászója 1903-ban). A század első éveiben az egyre inkább elterjedő sílécnek, mint sport- és hegymászó eszköznek a használatával Jordán több társával (pl. Egenhoffer, Englisch stb.) új lendületet adott a mind népszerűbbé váló téli hegymászásnak. Nevét a Lomnici-csúcs és a Fecske-torony között található önálló, karcsú és hegyes sziklatorony, a Jordán-csúcs, valamint a Lomnici-csúcsra vezető Jordán-út őrzi.
Ha már a téli hegymászásnál tartunk, nem feledkezhetünk meg a lengyel síelés úttörőiről sem. Gondolok itt elsősorban a fiatalon elhunyt Władysław Kleczyńskire (1871-1897), aki 1891-ben síléccel jutott el a G±sienica-tavakhoz. Talán nála is ismertebb Barabasz Stanisław (1857-1949), aki a múlt század kilencvenes éveinek elején ismerkedett meg a síeléssel, amikor pedig a sílécet még éppen hogy csak kezdték megismerni a Tátrában. Barátja, a szintén síelő, később az első lengyel síoktatóvá lett Jan Józef Fischer (1873-1942) társaságában, 1894-ben sílécen jutottak el a G±sienica-tavakhoz. Úgy tűnik, a múlt század végén a Lengyel-Tátrának ez a része igen nagy közkedveltségnek örvendett.
A korszak lengyel hegymászói közül kiemelkedik Janusz Chmielowski (1878-1968), aki az 1895 és 1911 közötti időszakban, amikor már nem sok érintetlen csúcsa volt a Tátrának, számos már ismert csúcsnak fedezte fel új útját (pl. a 2401 m magas Kacsa-völgyi-csúcsot 1904-ben Klimek Bachleda vezetővel mászta meg elsőként). Mászótúrái mellett turistakalauz kiadásával is hozzájárult a Tátra népszerűsítéséhez. Az ő nevéhez fűződik többek között az első modern hegymászókalauz kiadása, amely 1908-ban, Lembergben jelent meg, Przewodnik po Tatrach címmel.
Még mindig a lengyel kutatóknál maradva említést érdemel Jan Gwalbert Pawlikowski (1860-1939), aki a lengyel barlangkutatás egyik úttörőjeként vonult be a Tátra történelmébe. Pawlikowski főleg fiatal éveiben járta a hegyeket édesapja, a szintén ismert Mieczysław Pawlikowski és Maciej Sieczka táraságában, és kitűnő tanárai felügyeletével hamar megismerte a hegység nevezetességeit. Később mint speleologus lett híres, a Tátra sok barlangjának volt felfedezője és feltárója, és mindezek mellett aktívan részt vett a PTTK munkájában is.
A századfordulótól kezdődően az addig inkább tudományos, kutatói szempontok helyett mindinkább a hegymászó- és sportszempontok kerültek előtérbe, így ezt az időszakot a sportolásszerű hegymászás elterjedésével jellemezhetnénk leginkább. Ennek megindításában elévülhetetlen érdemei vannak a lengyel Karol Englischnek (1881-1945), aki édesanyja, Antonia Englisch (1853-1940) kíséretében számos, addig megmászatlan csúcsot hódított meg, legtöbbször id. Hunsdorfer János vagy fia, ifj. Hunsdorfer János vezetésével. Bár tátrai túráinak leírásai sokszor túlzóak, sőt bizonyíthatóan több általa megmászottként leírt gerincen sohasem járt, mindemellett számos csúcs (pl. 1897-ben a Varangyos-tavi-csúcs, 1898-ban többek között a Papirusz-csúcs, 1902. augusztus 20-án édesanyjával, id. Hunsdorfer vezetésével a Jávor-csúcs - amelyet édesanyjáról Antónia-csúcsnak nevezett el) első megmászójaként emlékezhetünk rá. Kétségtelen érdemei mellett azonban nem feledkezhetünk meg túlzó, hamisított fényképekkel bizonyított első mászásairól sem, melyeket id. Hunsdorfer vezetése mellett "tett meg", akire a hazugságok leleplezése, és ezáltal tekintélyének elvesztése után megpróbálta a stikliket rákenni.
Ezekben az években már hölgyek is mind nagyobb számban látogatták a hegység csúcsait. Közülük is említést érdemel Egenhoffer Teréz (1855-1940), a lelkes hegymászó és síelő, aki hosszú élete során gyakran meglátogatta a Tátrát. Nevéhez fűződik a Gerlachfalvi-csúcson 1896. augusztus 18-án felavatott millenniumi emléktábla felállítása. Ezen emléktábla megtervezése, saját költségén történő elkészíttetése és felállítása mellett anyagiakkal támogatta a Magas-Tátrában felépített turistalétesítményeket, öt éven át pedig a Téry menedékház gondnoka volt.
Nem feledkezhetünk meg a német Katherina Bröskéről sem, aki a XX. század első éveinek egyik legnevesebb női hegymászója volt. Férje, Maximilian Bröske, valamint barátja, Simon Häberlein társaságában 1902 és 1907 között járta a Magas-Tátra csúcsait, s nevéhez fűződik a Középorom Ny-i mellékcsúcsa, a róla elnevezett Katalin-csúcs 1902. szeptember 4-én történt első megmászása.
Még mindig a hölgyeknél maradva, úgy gondolom, említést érdemel Adriányi-Borcsányi Jolán (1881-1930), aki a Téry menedékház első bérlőjének, Adriányi Jánosnak volt a lánya. Az ifjú hölgy tátrai tevékenysége 1900 és 1910 közé esett, ebben az időben töltötte be ugyanis édesapja a menedékház gondnoki állását. Legjelentősebb túráját 1902. szeptember 6-án tette, amikor Glatz János vezetésével elsőként mászta meg az Öt-tavi-katlan fölött magasodó, 2490 m magas, később róla elnevezett Jolán-csúcsot.
Természetesen a Tátra É-i oldalán is voltak már a századfordulón olyan hölgyek, akik a hegymászást választották hivatásuknak. A lengyelek egyik legnevesebb női hegymászója Wanda Jerominówna (1888-1944), aki a korszak legnevesebb férfi mászóival járta a hegyeket. Állandó társának számított többek között Chmielowski, ¦wierz, de túrázott együtt Komarnicki Gyulával is. Már húsz évesen új útvonalon jutott fel a Ruman-csúcsra, majd a későbbiekben is több, embert próbáló vállalkozás résztvevője volt.