Magyar Turista Egyesület - MTE

MTE jelvénye


Jogilag 1891-ben alakult budapesti székhellyel, a Magyarországi Kárpátegyesületből 1888-ban kivált Budapesti Osztályából.

Budapesten előzőleg is volt turista mozgalom, de életképtelennek bizonyult. Budapesten már 1876-ban megalakult az MKE helyi bizottsága, melynek helyét 1879-ben egy önálló Budapesti Osztály foglalta el, de ez rövidesen megszűnt. 1888-ban a főváros környéki hegyeket járó Téry Ödön Dr és Thirring Gusztáv Dr arra a meggyőződésre jutottak, hogy az ország fővárosában feltétlenül egy erős és életképes turista szervezetet kell létesíteni. 1888. szeptember 24-én, egy kirándulás alkalmával érlelődött meg azután teljesen az eszme a pilisszentkereszti Klastromkútnál. A társág

egyöntetűen szükségesnek látta egy új szervezet létesítését s nyomban megindított munkájuk eredményeként 1888. december 28-án 273 taggal megalakult az MKE Budapesti Osztálya. Az osztály első elnöke báró Eötvös Loránd, alelnöke Lóczy Lajos Dr, ügyvezető alelnöke Téry Ödön Dr és titkára Thirring Gusztáv Dr lett.

Az osztály vezetősége nagy lendülettel fogott a turistaság terjesztéséhez és az osztály megerősítéhez. Helyes érzékkel figyelmük mindjárt a kezdetben a sajtó felé fordult. Már az alakulást követő első választmányi ülés (1889. január 5) elhatározta egy turista lap megindítását, melynek első száma azután február közepén meg is jelent, Turisták Lapja címmel. Ezután a lap 1892-től 1944-ig Budapesten havonta megjelent. Már az első évben 124 km utat jeleztek a Pilis hegységben, melyet hamarosan 250 km jelzésre növesztettek. Kiadták Budapest turista térképét, felolvasásokat tartottak s elhatározták egy Budapest környéke kalauz kiadását. Megszervezték a kirándulásokat s a budapesti helyiérdekű vasút és a Dunagőzhajózási Társaság vonalaira kedvezményeket eszközöltek ki a tagok részere. A kezdeti nagy lendület és a hozzáértő vezetés eredménye volt, hogy az osztály fennállásának második évében már 1357 tagot tudott felmutatni. Az a sokoldalú tevékenység, melyet az osztály vezetői kifejtettek, csakhamar nagyobb működési területet követelt. A Magyarországi Kárpátegyesület - mint neve is mutatja - legfőképpen a Kárpátok feltárására alakult és működési köre is mindenekelőtt a Kárpátok, szorosabban véve a Magas-Tátra volt. A Budapesti Osztály viszont az egész ország területére szerette volna kiterjeszteni az egyesület működését, ami az osztály vezetőinek a véleménye szerint csakis abban az esetben lehetséges, ha az MKE székhelye és ezzel együtt központi irányítása is az ország fővárosába, Budapestre kerül a Szepességből. Az 1890. május 9-i kassai értekezlet el is fogadta ezt az álláspontot, de augusztus 9-én Tátrafüreden megtartott közgyűlés elvetette. Ennek eredményeként az MKE Budapesti Osztálya 1891. szeptember 29-én feloszlott s nyomban utána 152 taggal megalakult mint Magyar Turista Egyesület. báró Eötvös Loránd lett az elnök, alelnök gróf Teleki Géza, ügyvivő alelnök Téry Ödön Dr és titkár Thirring Gusztáv Dr lett.

Az egyesület a szervezete a Deutscher und Österreichischer Alpenverein mintájára készült s ennek megfelelően az egyesületet osztályok alkották, működést az egyes osztályok fejtettek ki s a Központ csak az egyöntetű szellemi irányítást végezte. 1891. november 21-én alakult meg az első osztály, a Budapesti s még ez évben csatlakozott az MTE-hez hátom MKE-ből kivált osztály: a Mátra Egylet, Szitnya Osztály és Vasvármegyei Osztály. A következő évben, 1892-ben egész sereg új osztály alakult a nagyarányú szervező munka eredményeképpen: Tanítói, Vágvölgyi, Tátra, Fiumei, Egyetemi, Túrócmegyei Osztály, az előzőleg egy évig önálló egyesületként működő Kőszegi Osztály (Kőszegi Turista Egyesület) s 1894-ben csatlakoztak az MTE-hez a miskolci turisták (Borsodi Bükk Egylet). 1895 végére már 2889 tagja volt az egyesületnek.

Az alkotó munkából a székhelye környékén minden egyes osztály kivette a részét. Az MTE első országos viszonylatban is számottevő alkotása a dobogókői báró Eötvös Loránd menedékház felépítése volt, melyet 1898-ban adtak át. A Mátra Egylet a Galyatetőn létesített menedékházat (Samassa-menedékház). A dobogókői menedékház azonban csakhamar szűknek bizonyult a szépen megnövekedett főváros környéki turistaforgalom lebonyolítására s ezért új, kőmenedékház építését határozták el - ezt 1906-ban avatták fel. A Magas-Tátrában a Szepesi Öttó-katlanában 18699 korona költséggel az MTE Tátrai Osztálya megépítette a ma is meglévő menedékházat, melyet 1899. augusztus 21-én avattak fel s Téry-menedékháznak nevezték el. A Tátrai Osztály turistautakat is épített, jelölt ki, pl. a Kis-Tarpataki-völgyben az Öt-tóig (mai zöld jelzés), a Nagy-Tarpataki-völgyben (mai kék jelzés), a Rovátkán át (mai kék jelzés), a késmárki Zöld-tótól a Fehértavi-csúcsra a Vörös-tavi-völgyön át (mai sárga jelzés).

1900-ban jelent meg az MTE kiadásában és Thirring szerkesztésében a 390 oldalas Budapest környéke kalauz.

Hosszú viták és harcok után átszervezték az egyesületet s a Budapesti Osztályt anyaegyesületé alakították át. 1910-ben visszavonult az egyesület vezetésétől az egyik alapító és több mint 20 éven át vezető szerepben nagy kedvvel dolgozó Téry Ödön Dr. Utóda az elnöki székben munkatársa Thirring Gusztáv Dr lett.

Az egyesület működési köre nagyban bővült budapesti csoportok alakulásával. 1898-ban alakult meg a Csütörtöki Asztal, 1902-ben a Pénteki Asztal, 1908-ban a Szögesek csoportja. A Péntekiek foglalták a pilisi Lajos-forrást (1908). Új osztályok is alakultak: 1911-ben az Esztergomi, 1912-ben a Szegedi, 1913-ban a Máramarosi Osztály. A Borsodi Bükk Egylet 1908-ban építette fel a Dolkatetőn a Zsófia-kilátót, s az újonan alakított Esztergomi Osztály már 1914-ben menedékházat épített - a Vaskapui Brilli Gyula-menedékházat.

Az MTE egyik alapítója volt az 1913-ban alakult Magyar Turista Szövetségnek.

Az I. világháború azután megakasztotta az egyesület működését is, a tagok jelentékeny része a harctereken szenvedett, míg az itthonmaradottak a változott helyzetnek megfelelően igyekeztek a munkából kivenni részüket (Turistafalva felépítésének kezdeményezése, stb.)

Az I. világháború és az azt követő zavaros idők elmúltával is csak nehezen indult meg ismét az egyesület élete, de azután új erőre kapva, a megcsonkított ország határain belül újult erővel látott munkához. 1920-ban Cholnoki Jenő Dr lett az egyesület elnöke s e tisztét egészen az MTE 1946-ban történő feloszlattatásáig viselte.

Az 1920-as években a következő vidéki osztályok alakultak: Szentendrei (1920), Egri Bükk (1922), Székesfehérvári (1922), Nyírségi (1924), Hegyaljai (1926), Diósgyőri (1929), Váci (1924), Balassagyarmati (1925), Bakonyi (1926). A fővárosi csoportok is egymás után alakultak. Még az I. világháború előtt alakult a Sasok Tátrasága, amit a háború alatt követett a Tátra Asztal (1918) s ezt követte a Jávor Asztal (1926), Vándorfiúk (1925), Zsigmondy Társaság (1926), Hollós Mátyás cserkészcsapat (1925), Fecskék (1926), Lomniciak (1926), Púposok (1926) alakulása.

Ebben az időben az alkotó munka - ha a gazdasági viszonyok folytán szerény keretek között is - lassan ismét megindult. Az Egri Bükk Osztály 1925-ben a Várhegy csúcs alatt menedékházat, majd a Várhegyen 1929-ben kilátót (Szmrecsányi-kilátó) épített. A Sasok 1923-an a Nagyszénás alatt létesítettek turista otthont, a Péntekiek pedig 1928-ban a szomszédos Zsíroshegyen építettek házat. A Központ 1927-ben Klastrompusztán létesített egy vadászházból menedékházat. 1925-ben a Váci Osztály a Naszályon, 1927-ben a Hegyaljai Osztály a Magashegyen épített kilátót s több forrást (Fárikút, Salabasinaikút) is foglaltak az egyesület tagjai et időkben. Az útjelzéseket is úgyszólván teljesen átszervezték.

A következő évtizedben is nagy lendülettel szervezkedett az egyesület. Ez időkben alakult meg a Debreceni (1930), Balatoni (1932), Ózdi (1932), Csepeli (1933), Nagykanizsai (1934), Hernádvölgyi (1935) és Kecskeméti (1936) osztály, míg a fővárosban a Hazai Takarék Társaság (1931), Dobogókői Család (1932), Hargita csoport (1933), Kálmán Asztal (1933), Medikusok (1933), MABI csoport (1934), Kékes (1935) és Késmárk (1937) csoport gyarapították az egyesület erejét.

1930-ban épült a jubileumi Bánkúti-menedékház, a Mátraháza, Telekesi, Sátorhegyi, Mogyorósbányai turistaház, 1931-ben a börzsönyi Tolvajárokban létesített menedékházat a Vándorfiúk Asztala, 1933-ban épült a Kőhegyi Czibulka-menedékház (1940-ben átépítették), a Feketehegyi-menedékház, míg 1934-ben a régi kis védkunyhó átépítésével létesült a Szentléleki-menedékház. 1936-ban a Börzsönybe a Medikusok létesítettek menedékházat (Királyházai Bársony János menedékház), míg a Balaton mellett, a Badacsonyhegy oldalában a Központ épített stílusos házat, a Badacsonyi Rodostó menedékházat. Több forrás foglalása is történt ez időkben, így a Sándor-forrás a Pilisben, azután a Déry-forrás, a Bükkhegységben a Bánkúti, Szentléleki, Várkúti forrás, a Börzsonyben a Kenyeres, a Sátorhegységben a Hármaskút és Fejedelem-forrás, a Bakonyban pedig a Királykúti és Laczkó-forrás. A Balaton mentén foglalta a Balatoni Osztály a Rákóczi Ferenc fejedelem forrást. A magyar történelmi múltat ápolta az MTE azokkal az emléktáblákkal, amelyekkel különböző történelmi emlékeket jelölt meg, 1932-ben a 700 éves Geszti vár romjait és Drégelyvárát jelölté meg emléktáblával, a következő évben Petőfi kőhegyi 100 év előtti látogatását jelölték meg, majd Szigliget, Bátorkővár (Székesfehérvári Osztály). Regécvár, Szentléleki, Pilisszentkereszti emléktáblák következtek. A pilisi Vaskapu szikláin a Zsigmondy Társaság állított táblát Zsigmondy Emil emlékezetére 1929-ben. Az MTE az 1938 után visszatért országrészek turista területeinek feltárásában is bekapcsolódott s Kárpátalján több osztálya és csoportja alakult. A sok közpénzzel helyreállított kárpátaljai menedékházak jelentős része azonban elveszett a turistaság részere.

A II. világháború után valamennyi turista egyesületet és intézményt feloszlattak - így a Magyar Turista Egyesületet is - ingó és ingatlan vagyonukat a Magyar Vándorsport Szövetségnek juttatták.

Az egyesület elnökei:

Ügyvezető alelnökök: Főtitkárok: Irodalom:

Forrás:
[Magyar Turista Lexikon, szerkesztette Polgárdy Géza, Budapest 1941., 125-127. o.]
[Z. Radwanska-Paryska, W. H. Paryski: Wielka encyklopedia tatrzanska, Wydawnictwo górskie - Poronin 1995, 703 o.]