A magyar hegymászás fennállása óta sok emlékművet, emléktáblát állítottak fel különböző események megörökítésére. Ezek között, sajnos, túlsúlyban volt a hegyi tragédiák áldozataira való emlékeztető. Ilyen volt a Magas-Tátrában a Békás-tavaknál felállított, Wachter Jenő tragédiájára emlékeztető tábla is. Néhány olyan emlék felállítására is sor került, amely egy-egy jeles hegymászó személyiség munkásságát hivatott az utókor számára megjelölni.

Erre példa a Pilisi Vaskapun elhelyezett Zsigmondy emléktábla.

Azonban olyan emlékmű felállítására nem került sor, amely a magyar hegymászók legkiválóbbjainak közös emléke lehetne, és ahol együtt és alkalmanként is meg lehetne emlékezni legnagyobb elődeinkről. Ez a gondolat azonban nem új, hiszen jónéhányszor felvetődött már. Legutóbb például (nemsokára lesz 15 éve) 1986-ban jött létre egy Emlékmű bizottság, a Hegymászó Bizottságon belül, amelynek nemrég elhunyt kedves barátunk és Társaságunk tagja, Bodoki Antal, volt a vezetője. Sajnos, ebből a szép kezdeményezésből sem lett semmi, mint az ezt megelőzőekből sem. Ennek sok oka volt. Hosszadalmas viták voltak például azon, hogy hol legyen az emlékmű, milyen formájú legyen, de főleg, hogy kik szerepeljenek rajta és mi legyen a felirata. Végül szép lassan, mint eddig mindig, elaludt a gondolat.

Már millecentenáriumi emlékművünk felállításakor megemlítettem, hogy szándékomban van a későbbiekben egy magyar hegymászó emlékművet felállítani. Most jó alkalmat kínál az ezredforduló, végre ennek is elérkezett az ideje. A hely adott volt. Csobánkai telkemen sikerült egy olyan pontot találni, ahonnan jól láthatók az Oszoly sziklái. Azok a sziklák, ahol a magyar hegymászók színe-java nemcsak, hogy megfordult, de nagy részük ezeken is nőtt fel. Rájuk gondoltam, a legnagyobbakra és legkiválóbbakra. De nehéz feladat előtt álltam. Kik kerüljenek a táblára? Az elérhető kőtömb és az ezzel harmonizáló márványtábla mérete mindenképpen határokat szabott, és még egy rövid méltató mondatnak is el kellett férni. Előre szeretném bocsátani, hogy minden ilyen névkiválasztás szubjektív dolog. Én eredetileg 129 nevet állítottam össze, de végül meg kellett alkudnom a realitással, a lehetőségekkel. Ez egészen pontosan annyit jelent, hogy 36 név kerülhetett a táblára. Továbbá még egy elkerülhetetlen alkut kellett kötnöm magammal. Nem lehetett tisztán hegymászó emléktáblában gondolkodni. Ezt mindenki beláthatja, aki csak egy kicsit is tisztában van a magyar turistaság és hegymászás összefonódott gyökereivel. Így aztán végül az általam legjelesebbnek gondolt személyiségek nevei kerültek bevésésre. A nevek hosszúságuk miatt kerültek vegyes elosztásra a táblán.

A fekete gránit tábla mérete 60x70 cm, felirata pedig az alábbi:

Megjegyezni kívánom, hogy terveim szerint Társaságunk halottairói a későbbiekben egy külön emléktáblával fogunk megemlékezni. Elhunyt tagjaink: Kessler Hubert, Tálos Zoltán, Bodoki Antal, Bucsek Henrik.

Az emlékmű sziklatömbje a Dorogi Kőbányából való. Beszerzése, mint már a korábbi alkalommal is, Sturz Antal barátunk érdeme. A kőtömb megérkezése után végleges helyére való szállítása Halupka János és hegymászó csoportja segítségével, továbbá Katona Gergely, és az idősebb generációból Orbán Pál, Szabó istván (Fusz) és Berzi László (Dinó) közreműködésével történt.

A márványtábla felhelyezése Kósa Zoltán érdeme. Ezen a helyen is köszönet a szíves segítségért.