A földkerekség minden zugát meghódították már. Emberileg és világjáróként nagyrabecsült úttörők, keresztül-kasul bejárták a zord sarkvidékeket, megmászták a Himalája rettenetesen magas csúcsait és lemerültek a tengerek, óceánok mélységeibe. Nekünk, a mai magyar vándoroknak, új kihívásokat találni és azoknak megfelelni, elsősorban, anyagi szempontok miatt, szinte lehetetlen feladat. Azért, ha elvétve is, akadnak újabb úttörőink. Gondolok a föld körüli vitorlázásoktól a Himalája hegyeinek meredek falai első magyar megmászóira.
(Az emberi küzdőtérnek, sok színtere van. Számomra a legnemesebb, ha az ember a saját maga korlátaival hadakozik, azokat akarja tiszta eszközökkel, mind messzebbre kitolni.) Új utakat kijelölni, amit mások még nem csináltak ! Ha jönnek követők, félrelépni az útból és újabb utakon gondolkodni...
Ahogyan ezek a kérdések foglalkoztatni kezdtek, egyre inkább feltűnt
nekem, a Kárpát-koszorú markáns vonulata. Végig kellene járni ! Talán egy
szuszra még senki sem csinálta. Kicsi a valószínűsége. Bizonyára, vannak
olyanok, akik szakaszokban, végigjárják az egészet. Nagy valószínűséggel
azonban, folyamatosan haladva, főleg a teljes "téli hegymászó szezont"
kihasználva, még senki se járta be. Karnyújtásnyira van a feladat. Tehát,
megszületett az újabb úti cél, az újabb kihívás, amit tizenkét évig dédelgetve,
1995. őszén Magyari Gábor geológus barátommal megszerveztem és 1995.
december 3-án Budapestről, megindítottam.
Az útvonal kijelölés szempontjai
A Kárpáti vonulat fiatal gyűrt hegységrendszer. Sokszor, egymással párhuzamosan futó gerincek alkotják. Hogy mikor melyiken halad a vándor, ízlés dolga. Mi a következő szempontok szerint jelöltük ki az útvonalunkat :
A Kárpát-koszorú öt Közép-kelet-európai országot érint. Keresztül szeli Romániát, áthalad Ukrajna nyugati részén, elválasztja Szlovákiát Lengyelországtól és Csehországtól majd Szlovákia nyugati részét meghatározóan ereszkedik le a Pozsony melletti kis városkába, Dévénybe. Szakemberek a Kárpátok részeként emlegetik még az ausztriai Lajta hegységet is.
Az expedíció Romániából, a Déli-Kárpátok nyugati lábától, Orsovától, ill. Herkulesfürdőtől indult. Végigjárta a Csernai-havasokat, a Godjánt, a Retyezát déli vízválasztó gerincét, a Lotrút, a Fogarasi-havasokat, keresztezte a Királykőt. A Bucsecs hegység patkó alakú gerincének a vízválasztó nyugati részét megmászva eljutott a Brassói-havasokba és a Csukásba. A Déli-Kárpátok inkább hegymászó-technikai feladatok megoldását követelte a gerinccsapat tagjaitól. Általában kétezer méter fölötti csúcsokra kellett felkapaszkodni. A Kárpát-forduló, más néven: Bodza-forduló után, a Keleti-Kárpátok hegységei következtek, immáron délről, észak felé haladva. Széles, lapos, helyenként nagy kiterjedésű erdőkkel fedett hegyhátakon vezetett az út. A Háromszéki-havasok, a Nemere-hegység, a Csiki-havasok, a Nagyhagymás-Gyergyói-havasok, Kelemen-havasok után a Radnai-havasokat járta végig az expedíció. A Keleti-Kárpátokat a ukrajnai Máramarosi-havasok bejárása követte északnyugati irányba a Vereckei-hágóig. Vereckétől a Keleti-Beszkidekben vezetett a fő vízválasztó a szlovák-lengyel határon a Duklai-hágóig, finoman nyugati irányba hajolva. Az útvonal az Erdős-Kárpátokon és a Szepesi-Magurán keresztül vezet a Tátra csoport keleti lábához a Bélai-Tátrába. Az Északi-Kárpátok legmarkánsabb hegyvidéke a Bélai-Tátra, Magas-Tátra és a Liptói-havasok csoportja. Még északabbra húzódva az Árvai-Magurában fordul az út délnyugat felé, Pozsony irányába. A Kis-Fátrán, a Strázsa-hegyen, az Inovecen, a Vág folyót keresztezve érjük el a Kis-Kárpátokat és annak legnyugatibb pontját a Pozsony melletti Dévényt.
A Kárpát-koszorú hossza, kb. ezerhatszáz kilométer - ha
repülőgéppel szállunk el fölötte. Gyalogosan közlekedve, körülbelül, a
duplájával kellett számolnunk, cca. 3000 km.
Az expedíció felépítése
Mindig is a sarkvidéki tájak vonzottak, az ottani expedíciók adták az
összehasonlítási alapot. Míg az Antarktiszon közel háromezerhatszáz méter
szinttel kell megküzdeni gleccserjégen fölfelé, azután kezdődik a gigászi harc
hideggel, széllel, hóval és a végtelennel, nem szükséges (nem is nagyon
megoldható) kisegítő csapatot szervezni. Itt a Kárpátokat végigjárva, közel
százezer méter szintet kell erdőkön, hegyeken keresztül megmászni. A
Kárpátok téli bejárásához turista, túrasí és alpinista felszerelések
szükségesek. Az élelmiszerekkel együtt, cca. két tonna tömeget kell
mozgatni. A kijelölt gerincen haladva, többször érünk el közúti átjárókat, ahol
ha jól szervezzük, találkozhatunk az úgynevezett "völgycsapatunkkal".
Természetesen, amennyiben a völgycsapat terepjáró autóval viszi a nagy
mennyiségű felszerelést, a "gerinccsapatnak" jóval egyszerűbb a dolga,
mint pl. ha az Antarktiszon volna. A közeli települések, baj esetén történő
elérése, az objektív veszélyeket is minimálisra csökkentik. Nehézség a
Kárpátokban, hogy jól kell összehangolni a két csapat munkáját és több
"baráti" ország határán kell átlépni. További összehasonlításoknak, nincs
értelme.
Az expedíció rövid leírása
Az 1995. december 6-i orsovai indulásnál az állandó gerinccsapatot Ferenci Miklós vízmérnök, Mezei László tornatanár, Mályi József az expedíció vezetője és Papp Imre számítógép programozó üzemmérnök alkotta. Mind a négyen, tapasztalt hegymászók. Az expedíció nyílt vállalkozás volt románok, ukránok, ruszinok, lengyelek, szlovákok, magyarok és más hegymászók számára. Mindig akadtak bátor vendég - útitársaink. Indulásnál pl. három kolozsvári egyetemista fiú csatlakozott hozzánk. A völgycsapat munkáját Magyari Gábor vezette. Erdélyben, két kolozsvári nyugdíjas Gyurka László és Nagy Lajos, Erdélyi Kárpát Egyesület (EKE) - tag vállalkozott a völgycsapat feladatait megoldani.
Szeretem a havas hegyeket. Indulásnál a Cserna-hegységben, hó volt bőven. Heten alig győztük taposni. Három napi kegyetlen küzdelem után, fiatal kolozsvári barátaink a rossz felszereltségük miatt hazamentek, magunkra hagytak. Kikapaszkodva a Godján kopár gerincére, orrunkig se láttunk a köd miatt. Naponta egy-két kilométert araszoltunk előre. A Retyezát-hegységben, szép időben felgyorsultunk. Az élelmiszert jól kiszámoltuk, tehát idejekorán elfogyott. Két napi koplalással értük el a petrozsényi előre elhelyezett depónkat. A Szebeni-havasokban túrasível gyorsan elértük a Lotrú hegység nyugati lábát. A kedvezőtlen időjárás napokra megakasztott. December 25-én már türelmetlenségünkben elhagyva a biztos menedékünket útra keltünk. Reméltük, hogy bár 1600 méteren eső esik, ott fent kétezerszáz méter magasságban, hóesés lesz és túrasível jól haladunk majd. Nem lett igazunk. December 26 / 27 éjszakáján, közel száz kilométeres szél széttépte a sátrunkat, az eső szabadon áztatott tovább. Reggel gyorsan összerámoltunk, lemenekültünk a Riul Sadului völgybe. Kerestünk pásztorszállást vagy kis házikót de nem találtunk, csak egy ablaktalan, elhagyott lakókocsit. Kicsavartuk a vizes hálózsákjainkat és úgy vizesen, belebújtunk.
Három társam nagyon vacogott az éj folyamán. Magam is fáztam rendesen egy darabig, mígnem hálózsákon belül, begyújtottam a gázfőzőmet. Nagyon kellett figyelnem, hogy fel ne gyújtsam magam. Melegem lett és a percek is gyorsabban teltek... Reggelre tizenöt fokot esett a hőmérséklet. Ami hálózsákon kívül maradt, megfagyott. Komoly fordulatot vett ez a túra. Már kezdtünk tartani a következményektől, mikor is viszonylag hamar rátaláltunk egy fűthető, zárható kis faházra. Ezt a kalandot szerencsésen megúsztuk. (Akkora esőzés volt ezen az éjszakán Erdélyben, mint később megtudtuk, a Maros kilépett a medréből, elöntött hét falut. A folyók utakat, hidakat mostak el.)
Megérkeztünk a Fogarasi-havasok nyugati lábához. Várnunk kellett az idő stabilizálódására. Már három korábbi Fogaras-főgerinc kísérletem hiúsult meg. Egyszer egy társamat kellett lemenekíteni a hegyről, kétszer az időjárás kergetett haza. Most, mindenképpen végig akartuk járni az éles, kitett gerincét a baleset esélyét minimálisra csökkentve. Január 5-én indulhattunk el. Helyenként köd nehezítette a tájékozódást, óránkénti hatvan-hetven kilométeres széllökések borzolták az idegeinket. Bár a sátrainkat megvarrtuk, hálózsákjainkat jól kiszárítottuk, sátrat verni nem volt kedvünk a Lotru-hegységbeli élményeink miatt. Igyekeztük elérni a fenti menedékkunyhókat. Szép időben, jó tempóval sikerült teljesítenünk a Fogarasi-havasok hetven kilométer hosszú gerincét.
Ezután a Királykő meredek falával néztünk farkasszemet a Plaiul Foii turistaház udvaráról. Félelmetesen meredek falán kell átmásznunk. Máté István brassói barátunk, a környék szerelmese tartott velünk két napig. Megmutatta a biztonságos átjárót. A Déli-Kárpátokat a Bucsecs-hegység átmászásával hagytuk magunk mögött. Idáig inkább technikai feladatokat kellett megoldanunk, a Kárpát-forduló után, inkább tájékozódási nehézségekkel találkoztunk. Úttalan utakon, széles hegyhátakon, sűrű erdőkben kellett a helyes irányt tartani. Az 1995. év november közepén, rettenetes, orkánszerű szél, több millió köbméter fenyőfát döntött ki, tört ketté a Keleti-Kárpátokban. Kétszáz kilométer hosszúságban, több hektárnyi területeken kellett átgázolnunk a földön heverő fenyőfák sokaságán. Sírtunk, nevettünk, harcoltunk a kipusztult erdőkkel. Eltörött síléc, eltörött síkötés. Volt részünk mínusz huszonhét fokos hidegben 130 km/órás szélben, mínusz tizennégy fokban, 144 km/órás szélben. (Meteorológusokkal egyeztettük az adatokat.) Vittünk magunkkal rádióamatőr készülékeket, műholdvevő navigációs berendezést (GPS) és régi de jól használható térképeket. Viszonylag ritkán tévedtünk el. Túljutottunk a Háromszéki-hegyeken, a Csíki-havasokon, a Gyergyói-havasokon keresztül, eljutottunk előbb a Kelemen-havasokba, majd a Radnába.
A Radnai-havasokat végigjárva, befejeztük a romániai szakaszt. Óriási kerülővel érkeztünk meg Ukrajnában, a Máramarosi-havasokba a folytatáshoz. Könnyen végigjártuk a máramarosi vízválasztó gerincet. A feladat ugyan leegyszerűsödött, azonban az emberi gondok-bajok elviselhetetlenné váltak. A problémát Ferenci Miklós és Papp Imre azzal oldotta meg, hogy feladva a további utat - küzdelmeket, Kőrösmezőről hazamentek. Így a gerinccsapat két főre zsugorodott. A völgycsapat munkáját Kárpátalján a munkácsi cserkészparancsnok Szemák Mihály és a völgycsapat állandó tagja, Magyari Gábor végezte el. A terepjáró autó átlépve az ukrán határt, hamarosan elromlott, ezért a kiszolgáló munka, nagyon megnehezült. A völgycsapat mindenféle járműalkalmatosságot igénybevéve közelítette meg a hágópontokat. A megbeszélt találkozóhelyre, hátukon cipelték fel a két tagú gerinccsapat következő heti élelmiszer adagját. A Vereckei-hágótól az Uzsoki-hágóig, csatlakozott a fenti csapathoz Popovics Béla magyar és világirodalom szakos tanár, a kárpátaljai cserkészek parancsnoka. Szeretett volna keménységet tanulni tőlünk, de mikor reggel megfürdött a hóban, mi az oktatásáról lemondtunk. Az Uzsoki-hágónál elértük a következő, ukrán-lengyel államhatárt. Ismét egy nagy kerülő kellett ahhoz, hogy majdnem ugyanott folytathassuk az utunkat, ahol abbahagytuk. A Keleti-Beszkidekben és az Erdős-Kárpátokban, nagyon egyszerű volt az útvonal tartása a jól jelzett utak és a határoszlopok miatt .. Március lévén, olvadni kezdett a hó. A tapadó hóban nehezen, idegőrlően nehezen ment a síelés. Vigyáznunk kellett a síkötéseinkre, meg ne feszítsük, el ne törjük. A Duklai-hágó után törött el László kötése. Értesítettük Magyari Gábort, Budapestről hozott egy másikat. Április 5-én érkeztünk meg a Bélai-Tátra keleti lábához . Adtunk magunknak egy hét pihenőt. Egyezkedtünk a TANAP-pal, a Tátra csipkés gerincének LEGÁLIS végigjárása ügyében. A gerincmászást megengedte, a fentalvást nem. A fokozott lavinaveszély és a tulajdonképpeni elutasítás miatt, a tátrai turista utakat használtuk fel a továbbhaladásra.
Pihenés, várakozás közben Lászlóval megmásztuk a Gerlachfalvi-csúcsot (2655 m), a Magas-Tátra és egyben a Kárpát-koszorú legmagasabb pontját. Mezei László a sikeres csúcsmászás után bejelentette, hogy ő is befejezettnek tekinti az expedícióban való részvételt. Magyari Gábor segélykérő telefonálgatására, két napon belül, nyolcan jöttek Budapestről, hogy segítsenek folytatni az utat. Egyedül, roppant veszélyes lett volna a már lavinaveszélyes Magas-Tátrában és a Liptói-Tátrában síelgetni. Végül is Fóti István lett a társam . Gyönyörű időben, szinte száz százalékos lavinaveszély közepette jutottunk el a következő hegység lábához. Istvánnak lejárt a szabadsága, hazautazott. Hátramaradt kb. 250-300 km. Az Árvai-Magurában kegyetlen napokat éltem át. Nem számítottunk már nagy hóra, nagy örömmel, hazaküldtem a túrasí felszerelésemet. Ágyékig érő vizes hóban kellett egyedül, gyalogosan előreverekednem magam. Ebből az élvezetből, ötven kilométer adatott.
A Kis-Fátrát elérve, gyakorlatilag sétaúttá szelídült a Kárpátok
hátralévő része. Kitavaszodott. Néha, egy-egy csúcsot északi oldaldalán
kerülve, léptem hóba, de könnyen és gyorsan haladtam a cél felé. 1996.
május negyedikén elém jött Magyari Gábor. Együtt érkeztünk meg
Dévénybe,
ahol már egy kisebb társaság várt minket. Eljöttek Dévénybe a gerinccsapat
tagjai (Ferenci Miklós, Papp Imre, Mezei László) a
kolozsvári völgycsatból
Gyurka László, a feleségem Kaiser Erika - aki rengeteget dolgozott
a háttérben és nagyon sokan mások is, akik nagyon sokat tettek azért, hogy ez
az expedíció sikerüljön. Az expedíció sikeréért száznegyven embert
dolgozott. A legtöbbet Magyari Gábornak, Kaiser Erikának és az
Erdélyi Kárpát
Egyesületnek köszönhetek. Az expedíció öt hónapig, 150 napig
tartott.
Epilógus
Nagyon fontos számomra, hogy minél több időt tölthessek el a havas
hegyekben, az erdők rengetegében. Persze, nem lehetek mindig ott, ahol
szeretnék lenni...Fontos az, hogy ne teljenek el haszontalan percek, órák,
napok. Fontos volt számomra, hogy ezt a nagy utat végigjárva, ahogyan
ígértem másoknak, megérkezzem Dévénybe. Lehet, hogy lehetett volna
szebben, jobban csinálni az egészet, jobban összetartani az alkalmi
gerinccsapatot. Az expedíciót mégis sikeresnek ítélem, mert az expedíció
ürügyén sok emberrel ismerkedhettem meg. Egymástól kölcsönösen tanulva
barátokká lettünk, egymásra hatva, megszólaltak a hegyek, a dombok, a
völgyek, a patakok. A némának tűnő, behavazott tájak beszélni kezdtek
harcokról, zenékről, táncokról és a megmaradás állandó küzdelméről... Az
expedíció feladásához számomra, nagyobb erőre, bátorságra lett volna
szükségem, mint a folytatásához.
Ajánlás
A kis pénzű emberek otthonmaradnak, a gazdagabbak szanaszét futnak a
nagy világban. Kergetnek szép álmokat, keresnek nagy kalandokat. Sorsom
jóvoltából, sok felé jártam már. Csak annyit kaptam, amennyit láttam. A
Kárpátokban mindig találkoztam emberekkel, akit befogadtak éjszakára,
megvendégeltek szalonnával, pálinkával és meséltek a vidékükről, sorsukról.
Ajánlom másoknak is, a Kárpátok hegyeit és a Kárpát-medence szépségeit.
Megláthassák azokat és alkalmi vezetőik, könyvekben le nem írt
történetekkel elevenítsék meg, színesítsék ki a látottakat !