Említettük, hogy a téli hegymászás a sísport meghonosodásával kapott új lendületre; a sísportot a Tátrában tehát turisták honosítják meg, de mihamar önálló fejlődésnek indul, melyet a Tátrafürdők hathatósan elősegítenek, mert felismerték a sísport s a többi télisport egészségügyi és propagatív jelentőségét. Ehhez képest a télisportok intézményes bevonulásának időpontját az 1904-1905-ös télre helyezhetjük, melynek karácsonyán az újonnan épült tátrafüredi Nagyszálló megnyitja kapuit, Reichart D. fürdőigazgató pedig Davosból ródlit, bobot rendel és norvég síoktatót alkalmaz. A példát rövidesen Tátralomnic és Széplak is követik: a szánkó-sport mindkét helyen meghonosodik, Széplak azonban rövidesen minden figyelmét a sísportra irányítja s az újabb magyar síélet központja, az első magyar nemzetközi verseny és a magyar bajnokságok színhelyei lesz. Mindezek folyományaképpen Tátrafüred 1904-1905 telén, Lomnic 1906-1907 telén (a Palota-szálló megnyitásával), Széplak 1907-1908 telén (a szanatórium elkészültével) Matlárháza pedig 1912-1913 telén (a Morgás-szálló felépülésével) bevezetik a téli idényt (Újtátrafüred, mint említettük, akkor már régen egész évi üzemmel bír) mint látható, a télisportok a Tátra-fürdők fejlődésében is új korszakot nyitottak, a könnyű építkezésű, nehezen fűthető villái mellé modern szállókat hozat s a fürdőüzemek pénzügyi egyensúlyát is biztosabb alapokra fektették.

Az I. világháború után a télisportok hatalmas arányú terjedése a fejlődésnek további lökést ad: a korcsolyázás, a jéghoki is a fürdők sportprogrammjába kerül s a télisportokkal foglalkozó, számban, erőben igen meggyarapodott szervezetek versenyei egymást érik. Mindezt azonban célszerűbb lesz egyenkint tárgyalnunk s ezért mindenekelőtt a sísport fejlősédését vázoljuk, mint amely a turistasággal a legközelebbi rokonságban áll, míg azokat a télisportokat, amelyek inkább a fürdőhelyek propagandaeszközeiként honosodtak meg, csak röviden érinthetjük.

A déli oldalon legelőször Szontagh M. dr. próbálkozik vele 1892-1893 telén, de úgy látszik, hamar abbahagyta s ezután (nem beszélve a Tátra-alja néhány síelőjéről) jó ideig csak az erdőőrök (mint a már említett Havas Péter, a csorbaitavi erdőőr, de a javorinaiak is), majd 1901 után néhány turista (Egenhoffer Teréz, Jordán K. dr., J. Chmielowski, Englisch) használják. A lengyelek között St. Barabasz már 1888-1889 telén síel s 1894 márciusában J. Fischer társaságában sível jár a Gasienicai-Fekete-tónál. A hadsereg természetesen hamar (1895 óta) felkarolja: Zsdjár, Javorina és Csorba környékén már legalább 1899 óta tartanak sítanfolyamokat (többek közt Czant H. is) s az iglói honvéd síosztag 1905 februárjában sível jár a Tarajkán, a Csorbai- és Poprádi-tavaknál. 1906-1907 telén már a budapesti egyetemi fiatalság néhány tagja is (Horn, Hruby, Serényi, Wachter) használja túráihoz, s a következő télen Guhr M. dr., Széplak főorvosa is hozat deszkákat, majd 1908 márciusában háromhetes norvég útján gyűjti a tapasztalatokat, Schaffer fürdőtitkárt pedig lilienfeldi tanfolyamra Máriazellbe küldi. Ettől kezdve Guhr M. dr. lesz a sísport tátrai apostola s a MSK és BETE fiatal síelői ambícióinak legfőbb támogatója, Tátraszéplak pedig a tátrai síélet központja, s 1911-től kezdve - ameddig lehetett - a magyar bajnoki versenyek színhelye.

Ebben az időben a sísport a lengyelek, főleg turisták közt is már eléggé elterjedt, 1907-ben már síversenyt tartanak, a Magyar Síklub alapításával egyidejűleg (1908) Zakopaneban megalakul a PTT síosztálya (Sekcya Narciarska Towarzystwa Tatrzanskiego), a következő évben pedig Krakkóban a Tátrai Sí-Egyesület (Tatrzanskie Towarzystwo Narciarzy), valamint az Egyetemi Sportklub síszakosztálya.

A MKE síszakosztálya 1913-ban alakul Bruckner Gy. dr. központi titkár kezdeményezésére s vasárnaponkint a Tátrába vezetett kirándulásaival e sportot főleg a tátraalji fiatalság körében népszerűsíti.

A déli oldal első nemzetközi síversenyét a Magyar Síklub rendezi 1911 februárjában Tátraszéplakon, ugyancsak ő rendezi a másodikat és a harmadikat is, a negyediket ellenben 1914 februárjában már az újonnan alakult Magyar Sí Szövetség. (Guhr M. dr. a MSSz egyik társelnöke lesz.)

A háború kényszerszünete után - amely azonban csupán a versenyekre s az egyesületek tevékenységére jelentett szünetet, nem pedig a sísportra, mert ennek gyakorlására a már "beérkezett" síelőknek sohasem nyílott annyi alkalmuk, mint éppen akkor, a különféle katonai tanfolyamok révén - 1918 februárjában a MSSz még megrendezi (kivételesen a Nagy-Tarpataki-völgyben) a bajnoki versenyeket, de azután a Tátra elvész a magyar sísport számára is.

Tátraszéplak azonban megőrzi pozícióját: Guhr M. dr. a KV elnöke, lesz s 1920 óta a széplaki nemzetközi versenyek a KV rendezésében bonyolódnak le, még pedig 1925 és 1926 kivételével (amikor hóhiány miatt azt Csorba-tó környékén tartják meg) természetesen Széplak környékén. A KV természetesen igyekezett helyét a dolog új rendjében is megtalálni: 1921-ben tagja lesz a csehszlovák köztársasag német (kisebbségi) síszervezeteit egyesítő szövetségnek: a Hauptverband Deutscher Wintersportvereine-nek (HDW) s a széplaki versenyeken 1921-ben már ennek tagjai, 1922-ben pedig már a lengyelek is részt vesznek. A magyar sítársadalom is igyekezett minden évben a magyar síbajnokságok bölcsője felé versenyzőit elindítani. E versenyeknek úgy társadalmi, és idegenforgalmi, mit pedig sportbeli jelentősége egyre növekszik, bár a versenyek bajnoki jellegét már 1925-ben megszüntetik (legalább is papiroson), 1926-1927-től kezdve pedig az új nemzetközi versenyszabályok a nemzetközi versenyek tartását is megnehezítik. Mindamellett 1927-ben a KV kapja az ország egyetlen nemzetközi versenyének rendezési jogát, 1929-ben pedig a HDW főversenyének rendezésével bízzák meg; 1928 óta a versenyeket az újjászervezett síszakosztály bonylítja le. Az évek során a sísport és síversenyek Guhr M. dr. mellé kitűnő vezérkart neveltek, melynek tagai sorából elég ha megemlítem Hefty Gy. A., Reichart D. dr., Grósz A., Piovarcsy K. neveit.

A legutolsó években (1930 óta) a KV a tél búcsúztatására divatba hozta a Nagy-Tarpataki-völgyben a tavaszi (márciusi, áprilisi, sőt májusi) lesiklóversenyeket s ez az újítás hovatovább hagyományossá kezd válni. Sítanfolyamok, oktatóképző tanfolyamok (1929-től) is egyre gyakrabban szerepelnek a síszakosztály munkatervében.

A sísport óriási mértékű terjedése, népszerűsödése, valamint a politikai átalakulás persze a sísporttal és síversenyek rendezésével foglalkozó szervezetek további sorát keltették étetre, melyek mindegyike egy-egy fürdőhelyre támaszkodva dolgozza ki a maga programmját. Így Tátrafüred és a Kassai Sportklub 1925 óta minden év január elején rendezték versenyeiket, melyek az évek folyamán minden télisportot (ródli, bob, műkorcsolyázás, jéghoki) felölelő, propagatív jellegű "télisporthetekké" fejlődtek. Hasonló télisportheteket rendez újabban Széplakon a KV is. Kár, hogy a Kassai Sportklub belső bajai e sorozatot 1932-ben már megszakították.

A csehek és szlovákok télisportja természetesen elsősorban az állami fürdőhelyekre: Csorbatóra és Tátralomnicra támaszkodik; az első években a Klub Tatranských Lyžiarov, 1927 óta pedig a Športový Klub Vysoké Tatry rendezi a síversenyeket, többnyire a cseh síszövetség (Svaz Lyžařů) szlovenszkói kerülete megbízásából.

Az 1919 decemberében megalakult Lengyel Síszövetség (Polski Związek Narciarski) 1920 óta rendezi versenyeit, 1923 óta nemzetközi jelleggel, sőt 1919-ben ő rendezte 16 ország és 200 versenyző részvételevel a Nemzetközi Síszövetség (Fédération Internationale de Ski - FIS) európabajnoki versenyeit is. (1935-ben a déli oldal is színhelye volt FIS versenynek; ez azonban - nagyrészt a cseh rendezők nemzeti elfogultsága és balfogásai miatt - a Tátrának propagandát nem jelentett.)

A versenyek és versenyrendező szervezetek e nagymértékű megszaporodása úgy a közönség, mint a versenyzők szempontjából hamarosan éreztette káros hatását is; ezért a déli oldal szervezetei 1928-ban a programmegyeztetés és kapcsolatos kérdései megoldására "Arbeitsgemeinschaft für die Hohe Tatra" néven külön bizottságot létesítettek.

Mindez persze sok tapasztalatot és ennek nyomán nagy fejlődést hozott a versenypályák kitűzésében (hogy fejlődött a tisztán lesikló pályából kapaszkodókkal, vízszintes szakaszokkal tarkított változatos pálya, hogy társult hozzá a technikai tudás érvényesülésére alkalmat nyújtó nehéz lesiklóverseny stb.), de mindezek tárgyalása nagyon messzire vezetne célunktól; csupán az ugróversenyek lényeges kellékeiről: az ugrósáncokról, mint az építőmunka egyik fejezetéről kell még röviden megemlékeznünk.