Külön világ a téli Tátra - s felfedezésének története is nagyrészi önálló utakon jár. Két oldala van: az egyik a télnek magának, szépségeinek, örömeinek felfedezése, a másik a téli Tátra meghódítása.

Holt, rideg évszaknak nézték a telet még nem is olyan régen, halott szemfedőnek a hótakarót. De azok, akik mégis kimerészkedtek ámulva látták, hogy a rideg fehérségnek ezernyi árnyalata, finomsága van, az egyhangúnak képzelt táj tündéri szépségeket ragyogtat s a halottnak vélt hólepel vidám életet, mámoros örömöket fakaszt. A kifáradt, falak közé börtönzött emberiség életörömének, friss energiáinak új, csodás bőséggel fakadó forrásait nyitották meg új varázsszerek: a télisportok.

Megnőttek, újjászülettek a téli Tátra csúcsai is: régi emlékekből új feladatok lettek, új problémákkal, veszedelmekkel és örömökkel. Elhozták a Tátrába a hegymászásnak azt a magasabb tudományát, melyre a nyári Tátra nem, csak a háromezres, négyezres hegységek nyújtanak alkalmat: a hó- és jégtechnikát. A téli túrák nehézségeirnek elbírálásánál a legesleg döntőbb tényező: az időjárás, a hó és sziklák állapota. Ugyanaz a túra, amely kedvező körülmények között séta számba megy és talán még a nyári állapotnál is nagyobb kényelemmel végezhető, kedvezőtlen viszonyok közt a legnagyobb - esetleg legyőzhetetlen nehézségekel és a legkomolyabb veszedelmeket állítja a hegymászó útjába. (Példa rá Komarnicki Gy. cikke: "A Gerlachfalvi-csúcs télen", hol két ilyen túra van egymással szembeállítva.) Éppen azért téli viszonyok közt az első megmászásnak távolról sincs meg az az értelme, mint a nyári túráknál, hol ez legtöbbnyire az útvonal problémájának a megoldását jelenti, melyet a későbbi bejárók már ismerhetnek és felhasználhatnak; a téli túráknál ugyanis a, (többnyire ismert) útvonalak járhatósági viszonyai a legtágabb határok közt változhatnak: a szakadékok mély, laza porhava, a gerincekről kifüggő jégcsapos hóerkélyek, a jégzománcos sziklák, a hóviharok, a lavina-veszély éppúgy meghiúsítják a vállalkozás sikerét, mint ahogy megkönnyíthetik a sídeszkák, a törmeléket elfedő, jól tartó hótakaró s a napsütötte száraz, meleg sziklák. Bár ennélfogva a téli túrákat akár nehézségeik, akár első megmászóik szerint osztályozni céltalan vállalkozás, mégis vázolnom kell röviden azt az utat, mely a téli Tátra fokozatos meghódításához vezetett.

A tátrai tél szépségének és jótékony hatásának felfedezője Szontagh Miklós dr., Újtátrafüred alapítója. Ő az első, aki telepét egész éven át nyitva tartja, a Tátra téli klímáját a gyógyítás szolgálatába állítja s 1873-1895 közt - saját Tátra-kalauzának adata szerint - 126 téli kirándulást tett, egyebek közt a Gerlachfalvi-katlanba, a Nagyszalóki-csúcsra és a Tarpataki-völgybe.

Szepesi turistáink egynémelyike is már korán tesz kísérletet a téli Tátra felfedezésére: Blásy E. (Gellhof J. vezetővel) 1873 január 15-én elsőként jár a téli Nagyszalóki-csúcson, Lorenz V. 1877 dec. 22-én Hágiról felmegy a Poprádi-tóhoz, Dénes P. pedig 1882. február 5-én Tátrafüredről meg akarván mászni a Lomnici-csúcsot, a Mózes-forrásig jut fel. Lengyel adatok szerint 1867. februárban két zakopanei kirándul ki a Woloszynra, L. Swierz pedig 1881. decemberében a Koscelisko-völgyet látogatja meg. Az első komoly turista azonban, aki kétségtelen eredményeket ér el: a würtembergi Th. Wundt, aki 1884. áprilisában (Horvai J. vezetővel) megmássza a Tengerszem-csúcsot, Krivánt, Nagyszalóki-csúcsot, átkel a Lengyel-nyergen és Kopa-hágón, 1891. decemberében pedig egyedül felmegy a Pátriára, Elülső-Bástyára és Osztervára, Horvay J. vezetővel pedig megmássza a Lomnici- és Jég-völgyi-csúcsokat. Példáját leghamarabb a breslaui R. Bartsch követi, Mahrer és Horvay kíséretében 1888. februárjában meglátogatván a Nagyszalóki-csúcsot. A sziléziaiak közül J. Müller 1893. áprilisában az Oszterván és Nagyszalóki-csúcson a szepesiek közül pedig Weber S. 1892. márciusában a Bélai-havasokban (Mészárszékek) jár. A lengyelek a Halas-tavat már a 80-as évek óta látogatják (két varsói turista 1885. év februárban, egy ukrajnai 1887. decemberében, egy öttagú társaság 1891. februárjában, W. Birkenmajer és társa 1891. márciusában, L. Swierz 1892. márciusában, stb.); J. Grzegorewski ; és társai 1894. január 20-22-én a Zawraton és Opalonen, át jutnak a Halas-tóhoz, K. Potkanski pedig feljut ra Gáspár-csúcsra, Goryczkowa-hágóra, Kopa Kondraczkára és Kereszt-nyeregre. Mindez azonban csak elszigetelt jelenség, mely a téli Tátra álmát nem zavarta.

Új korszakot nyit a téli túrák krónikájában s egyáltalában a Magas-Tátra téli életében a télisportok koronája: a sífutás. Szerepe; mint a télihegymászások segédeszköze is döntő jelentőségű; a méteres, sőt nem egyszer többméteres hóban, ahol azelőtt a gyalogos csak a legnagyobb fáradsággal, térdig, derékig hóban gázolva törtetett előre s az áhított hegy megközelítésére a rövid téli napból a nyári időtartam többszörösét kellett feláldoznia; most fürgén siklik tova a sídeszka, lefelé pedig kedvező esetben szélsebesen száguld alá s rövid negyedórák alatt lenn van újra a fürdők övében. A sí e megfizethetetlen előnyét bizonyos esetekben a hókarikák tudták csak megközelíteni. Jordán K. dr. az, aki a sínek, mint segédeszköznek felhasználásával a téli hegymászásnak a kilencszázas évek elején új lendületet ad, részben túra-, részben kortársai pedig többek közt Chmielowski, Englisch és Egenhoffer Teréz.

Jordán téli vállalkozásai során eléri a Tátra-csúcsot, Tengerszem-csúcsot, Swinicát, Vörös-tornyot, Közép-ormot, Krivánt, Fecske-tornyot, Lomnici-, Jég-völgyi-, Gerlachfalvi-, Zöldtavi- és Nagyszalóki-csúcsokat s átkelt a Lengyel-nyergen, Kisnyereg-hágón és Zawraton. Legszebb sikereinek egyike volt a Gerlachfalvi-csúcs első téli megmászása a Karcsmar-folyosón át (1905. január 15.) Chmielowski (valamint id. Franz J., Spitzkopf P. és K. Bachleda vezetők) társaságában; ezzel a csúccsal 1901-1902 telén már Egenhoffer Teréz, majd Habel és Noack is megpróbálkoztak és sikertelenül. Egyúttal itt mutatkozott meg szépen a síelő fölénye is a gyalossal szemben: Chmielowski és Jordán a Tátrafüred - Sziléziai-ház útját télen kényelmesen 4 és háromnegyed óra, a vezetők pedig teljesen kimerülten 8 és fél óra alatt teszik meg. A Krizsnot Englisch társaságában végig sível mássza meg (1903).

A Jég-völgyi-csúcsot 1901 áprilisában két társával és két vezetővel J. Müller (II. téli megm.), 1902-ben M. Bröske, 1903 első napján pedig Egenhoffer Teréz (Franz J. vezetővel) másszák meg; 1903-4 telén dr. Stettner (id. Hunsdorferrel) a Tengerszem-csúcsot (II. téli megm.), M. Bröske a Kis-Viszokát, W. Konopczyński és M. Zaruski a Gáspar-csúcsot érik el, M. Bajczuk, T. Czernecki és Zaruski pedig átkelnek a Zawraton (III. téli átkelés).

Az 1904-1905-ös tél februárjában Egenhoffer Teréz is feljut (id. Franz J. vezetővel) a Tengerszem-csúcsra (III. téli megm.), E. Dubke és Polnisch A. pedig (id. Franz és Breuer vezetőkkel) a Tátra-csúcsra, (II. téli megm.). A Furkota- és Csorbai-csúcsokat Martin, a Toman-hágót Zaruski és S. Getter, a Nagyszalóki-csúcsot H. Hansen, Tátrafüred norvég síoktatója, az Osztrát, Krátkát, Szedilkót pedig Havas P., a csorbatavi erdőőr sível érik el.

Az 1905-1906-os évek telén főleg németek: Dubke, Martin, dr. E. Baur, Dyhrenfurth és H. Schfer túráznak; Dubke (fenti vezetőkkel) februárban a Sátánt, Villa-horhost, Martinnal a Nagy-Menguszfalvi-csúcsot és Bibircset, Martin ugyancsak februárban egyedül és legnagyobbrészt sível a Krivánt és Szedilkót, Koncsisztát, Elülső-Bástyát és Sátánt, márciusban pedig, részben Baur és Dyhrenfurth társaságában a Krátkát, Osztrát, Kapor-csúcsot, Zerge-hegyet, Késmárki- és Hunfalvi-csúcsokat látogatják meg.