A kilencvenes évek közepe táján a hegymászás új lendületre kap, melyben budapestiek, lengyelek és sziléziai németek egyaránt résztvesznek. Feltámad a sportszellem, mint mozgató erő: a megmászatlan csúcsokat keresni kezdik, a hegyek megközelítése pedig könnyebb lesz a régieknél kényelmesebb hegyi hajlékok: a poprádi-tavi Majláth-menedékház (1892, 1899), a zöld-tavi Frigyes-menedékház (1893), a felkai-tavi Sziléziai-ház (1895), majd az öt-tavi Téry-menedékház (1899) felépülésével. Mindhárom nemzet hegymászói kb. egyidőben kapcsolódnak bele az új mozgalomba, de leghamarább állottak ki a budapestiek: Jordánt kivéve 1904 után új utat már nem tesznek, míg a németek 1908-ig a feltáró munkában jelentékeny szerepet visznek, a lengyel hegymászóélet pedig Chmielowski fellépése óta (1895) pillanatra sem lanyhult el s a fejlődésnek új meg új irányt szabott. Chmielowskit tehát kortársaival együtt - bár e kornak legérdemesebb hegymászója - utolsónak fogom tárgyalni s a sort a magyar hegymászók kicsiny, de lelkes csapatával, legnagyobbrészt a MTE tagjaival kezdem.

Petrik L. köztük a legelső, aki már 1891-ben (Faith J. és M. vezetők kíséretében) a Karbunkulus-torony második megmászását végzi, 1895-ben pedig feljut a Csorbai-csúcsra. A többiek túlnyomórészt az Öt-tó környékén túráznak - főleg a Téry-menedékház megnyitása óta. Déry J. (id. Hunsdorfer J. vezetővel), a Vörös-tornyot, Déry-csúcsot (1896), Sárga-padot (1899, Spitzkopf P.), a Kis- Templom Etelka-tornyát (Schmögner J.), Benkó M. (és ifj. Hundsdorfer J.) kíséretében a Sárga-falat (1901) éri el, Dőri-vel pedig átkel a Gánt-hágón (1904). Dőri Gy. a Majunke-torony és Petrik-csúcs (1900), a Téry-csúcs, Jordán-nal a Dőri-csúcs és Öt-tavi-csúcs (1901) első megmászója; bejárja azonkívül a Téry-csúcs ÉNy-i gerincét s DNy-i oldaláról eléri az Egenhoffer-rést (1902). Ebben az időben járja a Tátrát Egenhoffer Teréz, aki nem járt ugyan új utakon, de mint lelkes hegymászó és síelő, korának hölgyei közt csaknem egyedül állott; az ő eszméje és fáradozásának eredménye volt a MKE-nek a Gerlachfalvi-csúcson elhelyezett milleniumi emléktáblája. Ügyes hegymászó volt a Téry-menedékház bérlőjének lánya, Adriányi Jolán is; 12 éves korában (1902, Glatz J. kíséretében) feljut a Jolán-csúcsra.

Külön helyet foglal el e kornak magyar hegymászói között Jordán K. dr., aki hosszabb svájci tartózkodása alatt komoly alpin tapasztalatokra tesz szert s aki a Márta-csúcsnak egy fiatal francia lánnyal (későbbi feleségével) Lavallé Mártával vezető nélkül véghezvitt megmászása révén (1899) idehaza egycsapásra megalapozta hírnevét. A Lomnici-csúcsra (id. Franz J. kíséretében) az Öt-tó felől érdekes és meglehetős nehéz útvonalat talál ("Jordán-út"), megmászván egyúttal az ÉNy-i gerincen a Jordán-csúcsot (1900) is. A következő évben még Dőrivel jár (Dőri- és Öt-tavi-csúcsok), ezután pedig többnyire lengyelekkel, főleg Chmielowskival társul (1903: Markazit-torony DK-i gerince; 1905: Márta-csúcs DK-i gerince) ; 1907-ben Schwickerrel még bejárja a Fehér-tavi-csúcs ÉK-i gerincét. Téli túráiról még lesz szó.

A német hegymászók, főleg a MKE sziléziai osztálya tagjainak vendégjárása a Sziléziai-ház megnyitásával (1895) élénkül meg. Külön epizód Dr. A. Hacker, a hírneves osztrák alpinista véletlen-nyújtotta tátrai látogatása, kinek egyedül véghezvitt Bibircs-túrája, (Habel-torony, 1896) nagy feltűnést keltett; túráját néhány napra rá a sziléziai Dr. P. Habel és J. Müller (Breuer J. és Czizák P.) ismétlik meg (Müller-torony). Legeredményesebb volt Dr. A. Otto tevékenysége, aki mint mérsékelt, vezetővel járó hegymászó új túrái javát 1896-1907 közt végzi, mint író és propagátor azonban haláláig (1929) dolgozik a Tátra érdekében s kinek sok kiadást megért Tátra-kalauza a Tátra-irodalom egyik legjobb és legelterjedtebb műve. Úttörő vállalkozásai: H. Dittrich (Skokán P.) társaságában a Késmárki-csúcs a Hunfalvy-katlanból, (Csizák P. kíséretében) a Felkai-csúcs, Litvorovy-csúcs (Wagner-csúcs), (id. Hunsdorfer J. kíséretében) Közép-hegység, Vám-kő (1897), Virágoskert-torony (1903), Omladék-völgyi-torony (1907). 1899-ben Dr. L. Darmstädter látogat el a Tátrába s a magávat hozott híres tiroli vezetővel, H. Stabeler-rel egytüt a Gerlachfalvi-csúcs két új útjá járja be: a Tetmajer-horhoson át ("Darmstdter-út") és Otto-val a Karcsmar-folyosón át. O. Muhle feljut az Otto-csúcsra (1897), dr. P. Habel és L. Noack (Breuer J.) a Lomnici-csúcsot az Ö-tó felől, a Habel-Noack-ésből érik et (1899; a következő évben beárt Jordán-út ennek szebb változata); a bécsi H. Fabesch és A. Resch bejárják a Markazit-torony és Jég-völgyi-csúcs összekötő gerincét, előbbi azonkívül megmássza a Nagy-Tempomot és Fabesch-tornyot is (1902), a berlini dr. K. Bröckemann (ifj. Hunsdorfer J.) bejárja a Közép-orom meglehetős nehéz É-i falát ("Bröckelmann-út"), megmászván egyúttal a Sárga-tornyot is (id. Franz J.) a Bibircs ÉNy-i gerincét (1900).

Ebbe a korba esik a fiatal lengyel K. Englisch-nek és édesanyjának tátrai szeplése. Kétségtelen, hogy nagy ambíciók fűtötték s hogy tátrai túrái még túlzásai és háryjánoskodásai leszámítása után is nevezetesek maradnak; többnyire a MKE évkönyvében közölt - sajnos megbízhatatlanknak bizonyult - leírásai csaltak több kiváló német hegymászót (mint Darmstädter, Bröckelmann, Dubke, stb.) a Tátrába. Igazolt első úrái: Varangyos-tavi-csúcs (id. Hunsdorfer, 1897), Vörös-patak-torony, Papirusz-csúcs, Englisch-csúcs (Hunsdorfer, utóbbit még Strompf J. vezetővel is 1898), Lomnici-csúcs a Sírkertből, Margit-csúcs, Izabella-torony (1900), Gránátfal-torony (ifj. Hunsdorfer, 1901), a három Szalóki-torony, Jávor-csúcs (melyet édesanyjáról Antonia-csúcsnak keresztelt), Felső-Jég-völgyi-csorba D-ről, Kis-Templom (id. Hunsdorfer-rel), hatszori sikertelen ostrom után a Hegyes-torony (az É-i falon, ifj. Hunsdorfer és Strompf J. vezetőkkel, 1902), Osztra, Nagy-Szoliszkó (id. Spitzkopf P.) Hincó-tavi-torony és Keleti-Menguszfalvi-csúcs (id. Hunsdorfer vezetővel, 1903).

Ugyancsak ezidőtájt (1899) járt a Tátrában Miss B. Tomasson is, aki (Breuer J. és Strompf J. vezetőkkel) bejárja a Bibircs északi falát ("Tomasson út"), a Bachleda-rést pedig a Zöld-tó felől éri el.

A fellendülés e korszakának lengyel megindítója s úgy ennek, mint a következő korszaknak is egyik legeredményesebb hegymászója J. Chmielowski, aki a feltárás ügyét 1895-1911 közt úgy nagyszámú új túráival, mint tollal is (egyebek közt alapvető Tátra-kalauzával, az első modern hegymászókalauzzal) hathatósan szolgálta. Új útjai: Gerlachfalvi-csúcs a Batizfalvi-völgyből a Tetmajer-horhoson át (J. Wala vezetővel), a Granaty "Orgonasípjai", Sas-orom (J. Bachleda Tajber vezetővel; 1895); Csubrina a K-i gerincen, Chmielowski-rés Ny-ról (K. Bachleda és J. Tatar vezetővel, 1898); Gránát-csorba É-ról (1899) ; Fehér-tavi-csúcs a Kopa-hágóról (több társsal, 1901) ; W. Paprockival bejárja a Koprova-csúcs ÉNy-i gerincét; megmássza a Ruman-csúcsot, a Sas-ormot Ny-ról éri el (a két Bachledával 1902) ; Kroebllel (és a két Bachledával) átkel a Batizfalvi-horhoson, Jordánnal és J. Nowickival (valamint K. Bachleda, id. Spitzkopf P. és St. Stopka vezetőkkel) bejárja a Markazit-torony D-i gerincét, Novickival pedig átkel a Buczyna-csorbán (1903). Ugyancsak ő a Kacsa-völgyi-csúcs (K. Bachleda vezetővel), a Hátsó-Barát, Swinica ÉK-i fala, F. Radliński (és a két Bachleda) kíséretében pedig az Egenhoffer-csúcs (1904) első megmászója. További túráit (egészen 1911-ig tesz új utakat) alább fogom még érinteni.

Chmielowskinak kezdetben még csak kevés a követője (Dr. W. Kleszczyński: Ganek, 1895), 1900 körül azonban már egyre népesedik az új hegymászógárda, amely a majdnem egyidejűleg megjelenő német s a néhány évvel később feltűnő fiatal magyar hegymászókkal együtt a tátrai hegymásóélet új virágzását indítja meg. Legtisztábban gyökerezik a tátrai talajban a lengyel hegymászóélet, melynek 1903-ban a Lengyel Tátra Egyesület turista-osztályának megalakulása ad irányt és lendületet. Mindez már új fejezete a feltárás krónikájának, itt csak Chmielowski ama régibb társait említem meg, akik már ennek az osztálynak megalakulása előtt új utakon járnak; ezek a karwini K. Jurzyca, a Batizfalvi-csúcs első megmászója (J. Galko vezetővel, 1900), Englisch vetélytársa a Hegyes-torony ostromában, W. Gadowski, a "Sas út" megteremtője, St. Krygowski, F. H. Nowicki és társaik. Gadowski a Késmárki-Villa-horhost és Késmárki-csúcsot a Rézpadról éri el, megmássza a Kis-Buczyna-tornyot, a D-i oldalról feljut a Buczyna-csorbára (J. Para vezetővel, 1900), A. Panek társaságában bejárja a Granaty É-i gerincét (1901), majd megmássza a Nagy-Buczyna-tornyot, bejárja a Zerge-hegy DNy-i falát, Panek és F. H. Nowicki társaságában pedig a D-i oldalról eléri a Nowicki-csorbát (1902, Nowicki a következő évben É-ról is feljut rá); a Kis-Zerge-hegy K-ről éri el (K. Bachleda vezetővel) s bejárja a Nagy-Buczyna-torony K-i (J. Buc vezetővel), valamint a Zerge-hegy Ny-i gerincét (K. Bachleda., J. Wawrytka vezetővel, 1904). St. Krygowski a Kék-tavi torony (1900) és a Keleti-Vaskapu-csúcs (1904, egyúttal az Omladék-völgyi-csorba) első megmászója; Zaworski-val és Fischer-rel azonkívül bejárja a Vörös-tavi-csúcs ÉK-i gerincét (1900), a Nagy-Menguszfalvi-csúcs nehéz É-i falát (1906, J. Marusarz és J. Stopka Ceberniak vezetőkkel), valamint annak meglehetős nehéz ÉK-i oldalát (J. Wawrytka és M. Galian vezetőkkel, 1907).