A mai fürdőtelep szép tisztásán a 60-as években Loisch Mátyás hunfalvi földbirtokos erdészlaka állott. 1884-ben, Barlangliget alapítását követő esztendőben, amikor az ezt Tátrafüreddel összekapcsoló "turistaút" már közvetlen megvalósulása előtt állott, Loisch itt 13-szobás turistaházat, a következő évben pedig fürdőházat épített. Az 1889-ben épült 27-szobás Tar-patak-szálló és az 1895-ben épült 36-szobás Tátra-szálló a telep gyors felvirágzásának bizonyítékai. 1892-ben Székely F. hunfalvi földbirtokos is épített 17-szobás villát (mely azonban 1902-ben leégett).

Loisch halála után a fejlődés egy ideig megállott, 1912-ben azonban felépül a modern, 40-szobás Morgás-szálló, melyet a háború után szanatóriumi üzemre rendeztek be, 1924-ben pedig 20 szobával bővítettek. Ennek közelében épült 1927-1928-ban egy újabb, 60-szobás szálló és szanatórium, melyet a Morgás-szállóval hatalmas étterem kapcsol össze s amely a telep befogadóképességét 250 szobára növelte.

A telep fölött a háború folyamán zárt katonai üdülőt létesítettek; ma is üzemben van.

A Fehér-víz és a körút közelében 1927-1928-ban építette Palencsár R. ezt a 24-szobás szállót.

A Fehér-víztől K-re, a Késmárkról feljövő útnak a körútba való torkolásánál régóta állott a késmárki vadásztársaság egyszerű háza: a "Késmárki itató", melynek 6 vendégszobájában néhány turista mindig kaphatott szállást. Palencsár R. 1921-ben itt emeletes, 15-szobás, Frank J. pedig 1930-1931-ben 20-szobás szállót építettek. A teleppé való fejlődés tehát itt is megindult.

Említettük, hogy a Bélai-cseppkőbarlang újra való felfedezése (1881) és Szepesbéla áldozatkészsége teremtették meg Ivánka I. javaslatára, valamint Kaltstein Á. és Weber S. buzgólkodásából a Bélai-havasok keleti lábánál, a Béla-patak jobbpartján Barlangliget nyaralótelepet. 1883-ban épül az első szálló és vendéglő; tíz éven át a telep évről-évre gyarapodott, úgyhogy 1892-ben már 11 szállóépület (majdnem 200 szobával), hidegvízgyógyintézet és 12 magánvilla tarkítja az erdőt. Ettől kezdve a fejlődés lassúbb lesz, majd pedig, amikor a többi telep vasutat, fogaskerekűt, villamost kap, utóbbinak Barlangligetig való meghosszabbítása pedig egyre késik: meg is áll, 1914-ben 16 épületben 130 szobával rendelkezik. Mostani vendégeinek túlnyomó részét a betegpénztárak utalják be, Hohenlohe vadászkastélyában pedig penziót rendeztek be.

Az egyik villában a KV diákszállót és információs irodát létesít.

Barlangligeten túl a Tátra-körút É-nak, a Béla-patak szűk völgyébe fordul, hogy onnan kiérve Ny-nak, a Tátra északi oldalára kanyarodjon. A szétnyíló, a Szepesi-Maguráról aláereszkedő hatalmas rétségekkel bélelt völgyben Zsdjár község házai vannak szétdobálva. Két egyszerű vendéglőjén kívül az idegenforgalom szele sokáig alig érintette - csak síelők ismerték pompás szabad lejtőit, - mígnem a legutolsó esztendőkben itt is megindult a fejlődés: két modern, 20, illetőleg 14-szobás szállója épült (stílusosan fából); utóbbit 1934-ben Matlárháza vette át ("Sportpenzió") és fejleszti tovább.

Zsdjár községen túl útunk a Zsdjári-hágóra kapaszkodik (1081 m), hogy onnan leereszkedjen a Javorinka-patak völgyébe, az erdő egy tisztására. Néhány kunyhón kívül erdőőri ház s 12-szobás vendéglő áll itt: ez Podspady. A Javorinka völgyét néhány km-el fölfelé követve, kis hegyi falut találunk nagy hegyek alján: ez Javorina. Szebb, idillikusabb helyet a Tátrában alig találhatnánk - s Javorinán mégsem épült sem szanatórium, sem szállópalota, sőt a legújabb időkig még nyomorult kocsma sem. Miért - annak története van. A 18. század végén palocsai Horváth br. az erdő értékesítésére itt vasolvasztót és négy hámort létesített, melyekhez 1837-ben 8 új hámor és 1 hengermű csatlakozott. (A vasércet Igló környékéről fuvarozták oda!) A hanyatlás azonban hamar bekövetkezett: 1857-ben már felhagynak a nyersvas termelésével, 1876-ban pedig új (1875) birtokosa: alapi Salamon A. a vasgyárat is megszünteti. Erdésze: Kégl E. ellenben az egyre élénkülő, főleg az akkor még magyar Halas-tó felé irányuló turistaforgalom kedvéért Javorina 6 turistaszobát rendezett be (1878).

Ekkor látogatja meg Javorinát s a Halas-tavat Hohenlohe hg. is s kirándulás következményeként a következő évben a javorinai uradalmat, a Tátra legszebb darabjával együtt 1000000 K-ért meg is vásárolja.

E birtokvásár a magyar Tátra északi oldalát félévszázadra kikapcsolta a fejlődésből, idegenforgalomból. Minden a vadászatot szolgálja: a herceg a hazai vadakhoz idegeneket is (bölényt, idegen szarvasfajokat, kőszáli kecskét, stb.) telepít, amellett szekérutakat, többszáz kilométer cserkészutat, legalább 10 erdőőri házat, Javorinán vadászkastélyt (1884), a Halas-tó partján csendőrlaktanyát is épít, a turistákat ellenben feleslegeseknek tartja, a javorinai turistaszobákat már 1880-ban megszünteti, az egyetlen kocsmát kihelyezi Podspady-ra s egész birtokát zárt területnek nyilvánítja; átkelni csak a Lengyel-nyergen, Kis-Nyereg-hágón és Kopa-hágón lehet.

Bár ez a helyzet a MKE sokszoros közbelépésére az idők folyamán enyhült is, Javorina maradt, ami volt. Odaát a déli oldalon világfürdők nőttek fel; vasút, villamos, autó s a modern kényelem ezer szála fűzte őket az élet központjaihoz - itt megállott az idő, csak a fák lettek magasabbak s az emberek öregebbek. Ebbe az állapotába hosszú ideig a nagy világégés s Hohenlohe hg. elhunyta (1926) sem hozott változást. A 10000 ha-nyi birtokot végül is (1936) a cseh állam vette meg (28 millióért) s valószínűleg itt fogja legelőször gyakorlatilag megvalósítani a tátrai Nemzeti Park gondolatát - azt a gondolatot, amelyet Hohenlohe itt már félszázadon át a legtökéletesebben képviselt.

Javorináról rövidesen eljutunk a Bialka-patak partjára, a szepesi-lengyel határra. Átkelünk a Lysa Polanánál a már említett nevezetes Bialka-hídon s a Lengyel-Tátra É-i lábának (a Podhalának) erdeiben kanyarogva Jaszczurowka és Bystre nyaralótelepek érintésével leereszkedünk a lengyel turistaélet és idegenforgalom nagy központjába: Zakopanéba.

Külön világ ez a tátrai telepek között. Nemcsak nyaralóhely, de valódi népes község: a hetvenes években 2500, a háború előtt 8000, ma kb. 17000 állandó lakossal. S nemcsak a nyaralóknak, betegeknek és turistáknak nyújt hajlékot, de otthont adott egy elnyomott nemzet reményeinek, szabadságálmainak is. A 18. század elején, úgy mint Javorinán, itt is (a mai Kuznicén), sőt a Koscieliska-völgyben is vasgyár létesült, ezek azonban a javorinaihoz hasonlóan lassan megszűnnek. Titus Chalubinski így szerény hegyi faluban fedezi fel (1873) a jövő klimatikus gyógyhelyét s azt St. Witkiewicz, a zakopanei építőstílus megteremtője, valamint W . Eljasz-Radzikowski segítségével (utóbbinak Tátra-kalauza majdnem negyven évig uralkodott a Tátrában) a lengyelek nyári fővárosává s a lengyel turistaság központjává fejleszti. Ez utóbbi feladat megvalósításához, valamint a Lengyel-Tátra feltárásához életrekelti (1874) a Galíciai Tátraegyesületet. Chalubinski alapítja a zakopanei Tátra-múzeumot is (1889) s anyagának nagyrészét is ő gyűjti össze. (A háború alatt leégett s az új múzeumot 1922-ben avatták.) Nagyszállói, szanatóriumai, százakra menő nyári lakásai a szabad verseny alapján keresik közönségüket; forgalmának hatalmas lökést adott a Chabówkáról Zakopanéig kiépült vasútvonal (1899). A háború előtti években vendégforgalma akkora volt, mint a déli telepeké együttvéve (1520000 vendég), legújabban pedig a téli sportok hatalmas központjává is nőtt (50000 vendég!)

Zakopane maga sem alkot egyetlen összefüggő községet, de környékén is fejlődő nyaralótelepek keletkeztek. Ilyen K-re, a Bialka felé vivő út mentén a már említett Jaszczurówka, D-re, a hegyek közé szorított szűk Bystre-völgyében a hajdani vashámor: Kuznice, Ny-ra, a Koscieliska-völgy torkolatával szemben: Koscieliska, É-nak pedig, a Fehér Dunajec mentén, a Tátrától egyre távolodva, több község; a legközelebbi: Poronin.

A fürdőtelepek és a turistaság közti viszony az idők folyamán többször változott. A MKE alapításakor Tátrafüred közönsége örömmel karolta fel az új eszmét: a fürdővendégek akkori egyesülete (amely a hetenkint és személyenkint fizetett egy forint gyógydíj fölött rendelkezett s egyebek közt a Felkai-tó első kunyhóját is építette), éveken át (1882-ig) rendszeres segélyt (a gyógydíjak egyharmadát) juttatott a MKE-nek; a két Tátrafüred jelentékeny összeggel támogatta pl. a Hunfalvy-menedékház építését, a MKE viszont a fürdők leghatásosabb propagálója s fejlődésük tulajdonképpeni megindítója volt.

Ez a helyzet lassankint megváltozott: a fürdőügyet felkarolta a tőke, az orvosi tudomány, az állami hatalom, míg a turistaság és turista-egyesületi munka maradt, ami volt: rajongó emberek tenniakarása, de az anyagi gondokkal, az erők elégtelenségével való folytonos küzdés. A turistaságot lefoglalták saját legközelebbi célkitűzései, a fürdők pedig látva, hogy a fejlődést már saját erejükkel is szolgálhatják, huzódoztak a turistacélokra való kiadásoktól (Tátrafürednek még közeli sétaútjait is pl. a MKE építette!) s a szerény igényű turisták iránt sem tanusítattak mindenütt sok megértést.

A kilencszázas évek hoznak csak lassú javulást, amikor a MKE figyelme mind erősebben fordul a tátrai idegenforgalmi kérdések felé s amikor mind erélyesebben szorgalmazza a fürdők fejlődését akadályozó birtokviszonyok rendezését, amikor a télisportok bevonulásával a turistaság skálája új színnel gazdagodik s amikor az állam, mint erdő- és fürdőbirtokos a turistamunka támogatásával jó példát mutat a magánkézben levő fürdőknek is. A turistaság és télisportok támogatása terén föleg Széplak szerez érdemeket s főorvosa Guhr Mihály a magyar turistamozgalomban csakhamar vezető szerephez jut.

A háború és összeomlás utáni idők a fürdők és turistaegyesületek viszonyát még szorosabbra fűzik. Az állami fürdőkben a KCST terjeszkedik s turistái számára külön szállásokat rendez be, éttermeket, információs irodákat létesít és tart fenn, míg a KV főleg Széplakban talál hathatós pártfogóra. A fürdők és turistaegyesületek munkája közt bizonyos kölcsönösség fejlődött ki: a turistaegyesületek felkarolták a versenysportok különféle ágait (sí-, ródli-, bob-, korcsolya-, jéghokki-, tennisz-, autó-, úszóversenyek) s a versenyeknek és egyéb ünnepélyeknek a fürdőkben való lebonyolításával, előadások rendezésével, információs irodák felállításával, nyári lakások nyilvántartásával stb. azok propagandamunkáját támogatják, a fürdők viszont a turisták tömeges látogatását kedvezményekkel könnyítik meg s maguk is részt vesznek a turistaegyesületek munkájában. A KV központjának munkája ma például nagyrészben e kölcsönösség kiépítésére irányul.

Az északi oldal legnagyobb fürdője: Zakopane a lengyel turistaság gyermeke s sohasem távolodott el még időlegesen sem a Lengyel-Tátra-Egyesülettől, de azzal mindenkor a legszorosabb kapcsolatban állott.