Ha elmondhatjuk azt, hogy Tátrafüred, Csorba-tó és Barlangliget teremtették meg az ezeket összekapcsoló "turistautat", úgy nem kevésbé igaz, hogy ez a "turistaút", a MKE nagyszabású alkotása hívta életre Matlárházát (1884), Széplakot (1888), Félsőhágit (1891), Tátralomnicot (1892), valamint a háború előtti és utáni idők többi kisebb telepeit. Ez az út hozta fel igazában a Tátra idegenforgalmát és turistabázisát a Tátra aljáról ebbe a fürdő-övezetbe, s az eddigi patriarkális nyaralótelepek helyébe a tátrai erdők ölén a születési és pénzarisztokrácia fényűző fürdőhelyeit, az üdülést és gyógyulást keresők tökéletes szanatóriumait s a polgári nyaralóközönség penzióit varázsolta. A turisták munkája adott tehát elhatározó lökést a tátrai telepek s ezzel a tátrai idegenforgalom igazi fejlődésének; az alábbiakban e fejlődés égyes állomásait fogom körvonalazni, hogy azután a telepeket a tátrai körút mentén egyenkint meglátogassuk.

Ha azt gondolnánk, hogy ez a kérdés csak részben tartozik tárgyunkhoz, úgy tagadnánk a turistaság és a turistaegyesületek tevékenységének egyik igen értékes hatását, melyre a Magas-Tátra "házi" egyesületei: a MKE és PTT kezdettől fogva törekedtek s melyet az integer MKE utolsó alapszabályai konkrét formába is öntöttek: "az idegenforgalom emelésével hazánk nemzetgazdasági érdekeit is szolgálni". Az idegenforgalom szolgálata tehát nem következménye, mellékterméke volt az egyesületi működésnek, de egyik igen fontos teendője is; a MKE-t tehát nem lehet kizárólag turistaságot űző egyesületnek tekinteni: mindig több volt annál.

Hogy az idegenforgalom sokféle, elősegítő és hátráltató tényezőinek szerepét lemérjem, az idegenforgalmat pedig számszerűen érzékeltessem, ahhoz természetesen a rendelkezésemre álló hely és néhány adat korántsem elegendő, ezt a képet csak még ezután kell majd valakinek megrajzolni. Csupán a fejlődés legfőbb irányvonalait vázolom; ezek alapján hat korszak körvonalai bontakoznak ki.

Az első korszakot Tátrafüred alapításától a MKE alapításáig számítanám (1797-1873). Hosszú idő, lassú fejlődés, melynek eredményeként 1873-ban Tátrafüred 135 szobája jelenti a befogadóképességét - két hónapra; ehhez járult a Tátra aljának (Husz-park, Lucsivna) 86 szobája. Mindezek 1874-ben összesen 1250 állandó és mintegy 1300 futóvendéget láttak; körülbelül ennyi volt tehát az a forgalom, amelyet a Tátra a MKE alapításakor (pontosabban egyévi munkája után) látott.

A második korszak a MKE alapításától a Tátra-körút legelső útjának élkészültéig (1873-1885) terjed. Az egyesületi munka és propaganda lendületet hoz a fejlődésbe: az egyetlen Tátrafüred mellé megszületik Újtátrafüred (1875), Csorba-tó (1875), Alsótátrafüred (1881) és Barlangliget (1883), a Tátra alján pedig a késmárki Meese-szálló (1879), a nagyszalóki Weszter-park (1881), a felkai turistatelep (Krompecher-park 1882), Tátraháza (1883), majd pedig a szepesszombati Gréb-park (1884); 1883-ban a tátrai telepek befogadóképessége mintegy 480 szobára, a tátraaljiaké (Virág-völgyet nem számítva) mintegy 170 szobára, az állandó vendégek száma 3600-ra, a futóvendégeké pedig 3500-ra, a tíz évvel azelőttinek majdnem háromszorosára emelkedett. A Bélai cseppkőbarlang, melyet az előző évben nyitottak meg, már ezernél több látogatót látott.

A harmadik mintegy 20 éves korszakot a Tátra-körút megépítésétől a tátrafüredi Nagyszálló megnyitásáig (1885-1904) számítanám. A Tátra-körút jelentőségét már bevezetőleg érintettem; Matlárháza (1884), Széplak (1888), Felsőhági (1891), Tátralomnic (1892) születtek nyomában. Ezzel szemben a tátraalji telepek fejlődésükben nemsokára megállnak, majd pedig lassan elsorvadnak. A tátrai telepek befogadóképessége 1893-ban már jóval meghaladja az 1100 szobát, 1903-ban pedig az 1500 felé közeledik, míg a tátraaljiaké a 300 szobát már nem haladja meg. Az állandó vendégek száma 1893-ban 5600, 1903-ban 7000 körül, a futóvendégeké 13000-15000 körül hullámzik. A fürdőélet kivirágzik, de virágzási ideje igen rövid: a két nyári hónapra szorítkozó. A fürdők ilyenkor, zsúfoltak, különben üresek; a nyaralás tehát méregdrága, a haszon pedig kevés; mindez a szolíd építkezést lehetetlenné, a fejlődést pedig nehézzé tette.

A rövid idényen kívül a fejlődést a többhelyütt kedvezőtlen birtokviszonyok is akadályozták. Egyes nagybirtokosok a turistákat és nyaralókat területükről jórészt kizárták (Hohenlohe), mások nem rendelkeztek a fejlesztéshez meglelelő tőkével, de kedvezőtlen bérleti szerződésekkel a tőkét is akadályozták a fejlesztésben; ez volt a helyzet például a három Tátrafüred esetében. S míg a fejlődés a tőke s a vidék gazdasági előnyét szolgálja, addig a fejlődés akadályaival s annak leküzdésével nem egyetlen eset a magyar turistaság történetében! - főleg a turistaegyesületek foglalkoznak.

Az idegenek birtokszerzésének megakadályozására s a birtokviszonyok rendezésére úgy a balneológusok, mint a MKE már korán sürgetnek rendszabályokat (Pap S. dr. előadása az 1890. évi fürdőügyi kongresszuson, Szivák I. dr. indítványa a MK E 1901. évi közgyűlésén). A megoldásban az állam az eladó birtokok megvásárlásával működik közre (1892: Tátralomnic, 1901: Csorbató, Nagy- és Kis-Tar-pataki-völgyek stb.), a fürdőtörvény azonban, mely megadná a jogot fürdőhelyek, vagy arra alkalmas helyek területének közérdekből való kisajátítására s melynek megalkotását a MKE 1906. évi memoranduma is sürgeti: a kormányok többszöri ígéretei ellenére is csak terv maradt.

A tátrafüredi Nagyszálló pompás épülete (1904) jelzi a negyedik, a háború kitöréséig terjedő kor kezdetét. A nyári idény lehető megnyújtása s főleg a téli idény bevezetése (Tátrafüred: 1904-1905. stb.) a fentebb említett bajokat jelentékenyen enyhítik, lehetővé teszik a fürdők befogadóképességének jobb és gazdaságosabb kihasználását s az eddigi favázas, könnyed építkezésű villák mellé szolid, minden kényelemmel ellátott szállók és szanatóriumok építését. A tátrafüredi Nagyszállót nyomon követik a Csorba-tói Nagyszálló (1905-1918), a tátralomnici Palotaszálló (1905), a széplaki Guhr-szanatórium (1907), a Csorba-tó melletti Móry-szálló ("Újcsorbató", 1910), a Széplak melletti Tátraotthon (1912) és a matlárházai Morgás-szálló (1912). A déli oldal fürdőinek befogadóképessége ilymódon 1914-re meghaladta a 2000 szobát, a vendégek évi száma pedig a 20000-et. A Poprád-tátrafüredi (1909), valamint a Csorba-tó-tátralomnici (1911-1912) villamos vasútak kiépülése, a téli idény bevezetése, majd az egész évi üzem (1910: Széplak, Újtátrafüred, Tátralomnic, Matlárháza) a telepeket olcsóbbakká, de egyidejűleg jövedelmezőbbekké teszi. Amely telep ezt az átalakulást nem tudta követni (Alsó-Tátrafüred, Barlangliget): elmaradt, hanyatlásnak indult.

Úgy a nyári idény megnyújtásában, mint a téli idény népszerűsítésében közreműködik a turistaság is. Előbbit szolgálták pl. a MKE sziléziai osztályának (főleg dr. A. Otto vezetésével tett) pünkösdi kirándulásai, utóbbit a télisportok királyának: a síelésnek felkarolása, síversenyek kezdeményezése.

Az idénynek az egész évre váló kiterjesztését főleg a Tátra klimatikus előnyeinek, gyógyítótényezőinek felismerése és erőteljesebb kihasználása: a szanatóriumi üzemek fejlesztése teszi lehetővé. Az idősebb Szontágh M. dr. volt ennek megindítója, kit csak évtizedek múlva követ a többi telep. Guhr M. dr. mindkét irány támogatója, úgy a tátrai télisportélet, mint a tátrai klíma gyógyítótényezőinek legeredményesebb propagálója.

A szanatóriumi irányzat döntő módon a tátrai fürdők fejlődésének ötödik korszakában, a Tátra legnehezebb, legkeservesebb évtizedében (1914-1923) tör előre. A háború alatt a telepek legnagyobbrésze hadikórház, vagy katonai üdülőtelep lévén, ezek mind jobban berendezkednek a gyógyításra s forgalmukat ezután már lassankint a vendégeknek a legállandóbb fajtájára: a betegekre alapítják. A háború után ez az irányzat kényszerű volt azért is, mert a fürdők régi vonzási területüket, magyar közönségünket majdnem teljesen elvesztették s kénytelenek voltak vendégeiket új körökből toborozni. E tíz év alatt a telepek befogadóképessége természetszerűleg csak lényegtelenül növekszik: 1924-ben 2100 szobára behető. Az átalakulási folyamat végét az 1924-1925. évekre tehetjük s a tátrai (déli) fürdők utolsó, mai korszakát az újtátrafüredi Palotaszanatóriumnak, a Magas-Tátra máig legnagyobb épületének megnyitásától (1925) számíthatjuk.

A Tátra ismét megtalálja a fejlődés útját: a korábbi, mintegy 80%-ban magyar közönség helyett teljesen nemzetközi közönséget toboroz s olcsóbb penziók nyitásával kapuit szélesebb rétegek számára is megnyitja. Főleg az 1927-iki bombaszezon nyomán valóságos építkezési láz támadt, amely, ha a röviddel rá bekövetkezett gazdasági válság folytán lecsökkent mértékben is, de ma is tart. Nemcsak majdnem minden telep lényegesen megnövekedik, de új telepek is születnek: Tátrafüredtől K-re a "Szép Kilátás"-telep, a Tar-patak partján Tátraerdőfalva, Tátralomnic alatt Újlomnic, a Fehér-víz partján Palencsár üdülője. Szálló épül a Késmárki itatónál, sőt megindult az eddig elhanyagolt Zsdjár fejlődése is. Csak Javorina nem mozdul még ...

Tíz év alatt (1925-1934) tehát a Tátra liptói és szepesi oldalának befogadóképessége legalább ezer szobával bővül s jelenleg 3400 szobára tehető. Ennek mintegy harmada szanatóriumi célokat szolgál, a többi a nyaralókat és turistákat várja.

A tátrai idegenforgalom e legutolsó korszakában is szép és hasznos munkát végzett a turistaság, elsősorban a KV. Ez az egyesület maga is nagy vérveszteséget szenvedett, de elveszítette a hatóságok jóindulatú támogatását is s így tevékenysége a Tátra turistafeltárásában és a tátrai idegenforgalom fejlesztésében való irányító közreműködés helyett inkább a propagandára terelődött át, amire őt úgy a Tátra, mint saját helyzete egyenesen rászorította. 1927-ben a propagandamunka folytatására külön idegenforgalmi szakosztályt szervezett.

A KCST mai kiváltságos helyzetében inkább kihasználja, semmint támogatja a fürdőket s turistáinak állami, vagy elkobzott épületek megszerzésével és berendezésével igyekszik a fürdőkben olcsó szállást és ellátást biztosítani.

A háború előtt sürgetett fürdőtörvény kérdését cseh kormánykörök újból felvetik s tervezeteit különféle alakban immár egy évtizede tárgyalják, tervezetük mögött azonban politikai, hatalmi szándékok rejlenek: beavatkozni a magánkézben levő (természetesen kisebbségi) fürdőhelyek gazdasági és orvosi vezetésébe, jogot szerezni kényszerrendszabályokra, kisajátításra - de nem úgy, mint ahogyan annak idején elképzelték: a fürdővállalatok érdekében, hanem azok egyrésze ellen. Ez a tervezet egy évtizeden át állandó résenállást és tiltakozást követelt az érdekéltek részéről s a KV teljes erejével közreműködött a fürdőhelyeknek és a Tátra-vidék lakosságának érdekeik védelmére való sorompóbaállításában.

Ez általános vázlat után a Tátra-körút mentén körülsétáljuk a Tátrát és ellátogatunk az egyes fürdő- és nyaralóhelyekre. A déli oldal legnyugatibb telepével: Csorba-tóval kezdjük s az északi oldal legnyugatibb telepével: Zakopanéval (Koscieliskóval) végezzük. A körút és a körútmenti fürdőövezetnek nyugati: árvai és liptói része egyelőre még csak a jövő zenéje; csírái talán Oraviceban, a Sztudena-völgy torkolatában (Bresztova), a Racskova-völgy menedékházában, a podbanszkói erdőőri lakban s a Három-forrás mellett épült turistaházban ismerhetők fel.