„ A versenyengedély és ami mögötte van „


Versenyengedely

 

 

Kedves Versenyzőtársam!

 

Engedd meg, hogy rövid tájékoztatást adjak a versenyengedély kártyáról, illetve a kártyához tartozó kedvezményes lehetőségekről, melyeket egyúttal ajánlok szíves figyelmedbe!

 

A sportról szóló 2000. évi CXLV. Törvény 93.§-a ( 2 ) bekezdésének f) pontjában kapott felhatalmazás alapján minden amatőr és hivatásos sportolónak versenyengedéllyel kell rendelkeznie.

„A versenyengedély sportágtól független tartalmilag és formailag egységes, egységes formáját a Nemzeti Sportszövetség határozta meg. Versenyengedélyt a sportoló kérelmére a szakszövetség jogosult kiadni. A szakszövetség köteles gondoskodni a versenyengedélyben feltüntetett, valamint az annak kiállításához felhasznált személyes adatoknak a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló 1992. évi LXIII. Törvény szerinti kezeléséről.

A versenyengedély a versenyrendszer ( bajnokság ) időtartamára vagy versenyrendszer hiányában a kiadásától számított egy évig érvényes.”

 

A Nemzeti Sportszövetség kezdettől fogva azon dolgozik, hogy a kártya ne csak egy kötelező okmány legyen, hanem valóban érték legyen minden versenyzőnek. Segítségével már most számos kedvezményhez juthat minden versenyző. Így a kártya tartalmaz egy sport alapbiztosítást, egy speciális internetes díjcsomagot és egy szintén egyedi mobiltelefon szolgáltatást is, sőt a Nemzeti Sportszövetség egy partnerhálózatot épített ki (lásd: www.sportplussz.hu) - melyet folyamatosan bővít -, hogy a partnerek által nyújtott kedvezményekkel is segítségedre legyen.

 

Felhívom szíves figyelmedet, hogy a kedvezményeket, illetve szolgáltatásokat minden esetben csak a kártyával együtt veheted igénybe.

 

Fontos: a versenyengedély-kérőlapon a személyi adatokat tartalmazó rész után hozzájárulási záradék szerepel. A záradékra azért van szükség, hogy az abban megjelölt partnerek (az ARAG Kft., a VODAFONE és az EnterNet Kft.) az alábbiakban felsorolt kedvezményeket a versenyzők számára biztosíthassák. A záradék nem kívánt pontját a versenyengedély-kérőlap kitöltője természetesen áthúzhatja, ebben az esetben azonban nem részesül az adott partner nyújtotta kedvezményből.

A versenyengedély közokiratnak minősül.

Ha a versenyengedély kártyával kapcsolatban bármi kérdés merülne fel, kérlek, fordulj a szakszövetségedhez.

 

És akkor most néhány szó a partnerek által nyújtott kedvezményekről:


 

 

VODAFONE

 

1.A Szövetségnek nyújtott szolgáltatásokról, és a versenyengedéllyel rendelkező sportolók “sportpromóciójáról”.

 

Rock and Roll előfizetés Plusz opció

(korlátlan beszélgetési lehetőség)

 

 

Csúcsidőn kívül és hétvégén korlátlanul beszélhetnek, ha a hívott fél is a Vodafone hálózatát használja Magyarország területén belül. Ha a hívott fél nem a Vodafone hálózatában van, akkor erről automata szöveg tájékoztatja, és ha a hívást folytatja, a Rock’n’Roll alapcsomag szerinti díjszabás lép életbe. Az automata szöveg utáni sípszó elhangzásáig a hívás díjtalan. A korlátlan hívások csak hanghívásra vonatkoznak. A hangposta hívása nem minősül hanghívásnak.

A sportpromóció keretében a Rock’n’Roll előfizetés első évében a Plusz opció (korlátlan beszélgetési lehetőség) szolgáltatást veheti igénybe az előfizető, Plusz opció szolgáltatás havi 490,-Ft-os díjának befizetése nélkül tekintettel arra, a Nemzeti Sportszövetség ezen jogot megszerezte. 12.500 sportoló részére teszi lehetővé ezen szolgáltatás igénybevételét.

 

A „sportpromóció” melletti Rock’n’Roll előfizetői szerződés megkötésére a Nemzeti Sportszövetség által elkészíttetett - Vodafone logot tartalmazó - hivatalos versenyengedéllyel rendelkező sportolók jogosultak.

 

A sportpromóció”-t a Vodafone Rock’n’Roll Plusz opció (korlátlan beszélgetési lehetőség) szolgáltatást előfizetők részére a Nemzeti Sportszövetség költségén a készülékvásárlástól számított 1 évig biztosítja. Az időszak letelte után az első havi számlában a plusz opcióra vonatkozó díjat – 490 Ft + ÁFA – az előfizetőnek (sportolóknak) ki kell fizetni. Amennyiben a plusz opciót (korlátlan beszélgetési lehetőség) a továbbiakban nem szeretné igénybe venni, ezt az ügyfélszolgálat 1270-es ingyenes számán keresztül lemondhatja.

A Rock’n’Roll Plusz opció előfizetés egyéb díjai az előfizetőt terhelik.

 


 

 

Vodafone márkaboltok

 

 

Vidék:

Békéscsaba, 5600 Andrássy út 37-43.

Debrecen, 4025 Piac u. 43.

Győr, 9022 Baross G. U. 31.

Szeged, 6720 Kárász u. 8.

Szombathely, 9700 Fő tér 27.

Miskolc, 3525 Széchenyi út 7.

Kaposvár, 7400 Széchenyi tér 8.

 

Budapest:

Europark, 1191 Budapest, Üllői út 201.

MOM Park, 1123 Budapest, Alkotás u. 53.

Duna Plaza, 1138 Budapest, Váci út 178.

Mammut Bevásárlóközpont, 1024 Budapest, Lövőház u. 2-6.

West End City Center, 1061 Budapest, Váci út 3.

 

HUMMEL

 

HUC-Sport Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. vállalja, hogy mindazon sportolók részére, akik a sportolói kártya felmutatásával egyidejűleg a HUC-Sport kft.-tőlhummel” márkanévvel ellátott sportruházati ill. egyéb sportoláshoz kapcsolódó egyéb termékeket vásárolnak, a HUC-Sport Kft. 1066 Budapest, Ó u. 5.szám alattiközpontiszékhelyén történő vásárlás esetén a mindenkori lista-árakból 20 %, más, a „hummel” termékek forgalmazásával foglalkozó, erre feljogosított kiskereskedelmi egységektől történő vásárlás esetén 10 % kedvezményt nyújt.

 

 

 


 

 

ARAG

 

A Biztosító a világ második legnagyobb jogvédelmi biztosítással foglalkozó csoportjának, az ARAG Csoportnak a tagja, amely egyúttal piacvezető Európában a sportbiztosítások piacán.

A sportági szakszövetségek sportolóinak, mint biztosítottaknak baleset-biztosítási szolgáltatásokat nyújt, függetlenül attól, hogy a biztosított sportolók a balesetet sporttevékenység folytatása során szenvedték-e el, vagy sem.

A biztosítási fedezet sportolónként, a Versenyengedély kiadásától a következő Versenyengedély kiadásáig, de legfeljebb 1 évig áll fenn.

 

Biztosítási díj- és szolgáltatás részletező

 

 

 

A BIZTOSÍTÓ SZOLGÁLTATÁSAI

 

 

BIZTOSÍTÁSI ÖSSZEG

 

A biztosított

1. balesetből eredő 1oo%-os rokkantsága esetén:

2. balesetből eredő 51-99,9% közötti rokkantsága esetén:

3. balesetből eredő halála esetén:

4. balesetből eredő csonttörése esetén:

5. balesetből eredő legalább 28 napot elérő táppénze esetén:

 

 

 

2.000.000.- Ft.

250.000.- Ft. arányos része*

500.000.- Ft.

3.000.- Ft.

    3.000.- Ft.**

 

*          Amennyiben a balesetből eredő egészségkárosodás (rokkantság) foka 51 és 99,9% közé esik, a 250.000.- forintnak a rokkantság foka szerinti hányada illeti meg a biztosítottat.

 

**        A balesetből eredő legalább 28 napot elérő táppénzes állomány esetén a Biztosító egyszeri összeg kifizetésére vállal kötelezettséget, függetlenül a 28 napon túl táppénzen töltött napok számától.

 


 

ENTERNET

 

 

 

A NetElek egy prepaid rendszerű szolgáltatás. A lényege az, hogy a felhasználó első lépésben megvásárol bruttó 1990Ft-ért egy alapcsomagot, mellyel beregisztrálja magát. Az alapcsomag 12 óra internetezési lehetőséget biztosít a kedvezményes "esti " időszakban. Munkanapokon reggel 7 órától este 18 óráig korlátlanul lehet böngészni az internetet, tehát a megvásárolt óraszám nem csökken. Ha a 12 óra elfogy, akkor kétféle feltöltőkártyát lehet vásárolni. A 12 órás bruttó 1590 a 36 órás bruttó 3990 Ft-ba kerül. Az alapcsomaghoz kapott 12 órát illetve a feltöltőkártyával megvásárolt óraszámot 1 éven belül bármikor felhasználhatjuk.

A NetElek csomag előnye, hogy nincs fix havi előfizetési díj ezért csak annyit kell fizetni, amennyit valójában használjuk az Internetet. Ráadásul a nappali használat ingyenes.

A NetElek előfizetés feltöltését  OTP bankkártyával interneten keresztül is megtehetjük.

 

NetElek Sport alapcsomag:

 

A csomag korlátlan nappali illetve 2+10 óra kedvezményes időszakbeli Internet használatot biztosít. A 2 óra az alapcsomagban szerepel, a +10 óra ajándékot pedig a következő feltöltéseknél adjuk hozzá a megvásárolt óraszámhoz.

Az ajándék Sport alapcsomaggal rendelkező internetezők a következő plusz kedvezményt kapják automatikusan:

 

Minden 1590 Ft-ért megvásárolt 12 órás kártya feltöltésekor 15 órát írunk jóvá.

Minden 3990 Ft-ért megvásárolt 36 órás kártya feltöltésekor 45 órát írunk jóvá.

 

Ez azt jelenti, hogy ezek a sportolók 25%-al többet internetezhetnek ugyanazért az összegért.

 

Az alapcsomaghoz járó +10 óra jóváírása a következőképpen történik.

 

1590 Ft-os feltöltőkártya vásárlása esetén

 

1. feltöltés: 15 óra + 5óra

2. feltöltés: 15 óra + 5óra

 

 

3990 Ft-os feltöltőkártya vásárlása esetén

 

1.feltöltés: 45 óra + 10óra

 

Összefoglalva az EnterNet 2001 Kft. minden versenyzői engedéllyel rendelkező sportólónak biztosít egy NetElek sportolói alapcsomagot és ezenfelül feltöltés esetén 25%-al több órát adunk ugyanazért az összegért.

Azért döntöttünk támogatásként a NetElek szolgáltatási csomagunk mellett, mivel ez az internetezési forma igazodik legjobban a széleskörű felhasználói igényekhez. Ezt a tendenciát a NetElek előfizetők egyre bővülő tábora is igazolja. Országszerte a nagy áruházakban és a Postákon is lehet feltöltőkártyát vásárolni, illetve OTP bankkártya segítségével interneten keresztül is fel lehet tölteni, így minden sportoló egyszerűen - és kedvezményesen- vásárolhat plusz órákat.

 

Üdvözlettel,

 

      Elbert Gábor sk.

   NSSZ főtitkár