Szövetségünk az új sporttörvény tükrében


Írta: Dr Gaál Szabolcs Barna



Gondolom valamennyi sporttársam örömmel értesült - ha máshonnan nem is a Csúcskönyv legutóbbi számából - arról, hogy hosszú "vajúdás" után végre megalakult a Magyar Hegy- és Sportmászó Szövetség, és az Ifjúsági és Sportminisztérium 2000. december 22-i hatállyal azt, mint önálló sportági országos szakszövetséget nyilvántartásába bejegyezte.

Minden túlzás nélkül állíthatjuk, hogy ez az aktus az új sporttörvény hatálybalépése előtti (2001. január 1.) huszonnegyedik órában történt. Márpedig az új sporttörvény által meghatározott feltételek ismeretében - különös tekintettel sportágunk hazai, siralmas helyzetére - esélyünk sem lenne, hogy önálló sportági szakszövetségként, állami támogatással szervezzük és irányítsuk a hegy- és sportmászást Magyarországon.

Az alábbi néhány sorban szeretném kiemelni és ismertetni a fenti tény jelentőségét, és egyidejűleg szeretném felhívni a figyelmet az új sporttörvény által időközben - szövetségünk számára - előírt feladatok elvégzésére is.

A fent említett ISM általi bejegyzés tényével, az állam a lehető legmagasabb szinten is elismerte sportágainkat, egy szintre emelve ezzel - legalábbis szervezeti kereteit tekintve - olyan sportágakkal, mint a labdarúgás, az atlétika vagy éppen a tenisz.

Azt hiszem mindez mérföldkő lehet mind hegy-, mind pedig a sportmászás történetében, ha azt a tisztelt sporttársak is úgy akarják, és megragadva e rég áhított lehetőséget, aktív közreműködésükkel a szervezeti keretet tartalommal is megtöltik. Ehhez persze most már az állam is támogatást nyújt, leginkább anyagi segítségével, a működési költségek részbeni biztosításával.

Mielőtt azt hinnénk, hogy ezzel mindent megoldottunk és a jövőre nézve nincs semmi teendőnk csak a "mászás öröme", sajnos ki kell ábrándítanom a tisztelt olvasót.

A mi feladatunk most éppen az, hogy a lehető legaktívabb közreműködéssel a saját érdekeink védelmére kellve - a többi sportág mellett -, a lehető legnagyobb szeletet hasítsuk ki magunknak a magyar sportélet "tortájából", persze a realitások talaján maradva. Mindehhez kedvező helyzetet teremtett a sors számunkra azzal, hogy napjainkban a magyar sportügyi igazgatásban - éppen a címben szereplő új törvénnyel - úgymond "rendszerváltás" történik, ahol a hegy- és sportmászás is a többi sportággal együtt, egyenlő eséllyel és tiszta lappal indulhat. Álláspontom szerint ennek a küzdelemnek következő színtere - szövetségünk sportági országos szakszövetségkénti elismerése után - éppen e sorok nyomdába kerülésével egyidejűleg zajlik a Nemzeti Sportszövetség megalakulásával (e köztestületben minden sportági szakszövetségnek 1-1 szavazata van, legfontosabb feladata pedig az állami pénzek elosztása), ahol Horváth Ernő főtitkár képviseli - reméljük sikerrel - sportágunkat.

Mi a szövetség születése körül bábáskodó személyek jól tudtuk tavaly, hogy nem lesz egyszerű a "szülés", hiszen az idei évben még megannyi feladat vár ránk. Ennek az első részét hála a 2001. március 21-re összehívott közgyűlésnek megvalósítottuk. A közgyűlés feladata nem volt kisebb, mint az, hogy az új sporttörvény által kötelezően előírt, a szövetség szervezeti felépítését érintő módosításokat az alapszabályban átvezesse, a tavaly megválasztott tisztségviselőket tisztségükben megerősítse, és a még hiányzó és közgyűlési hatáskörbe tartozó vagyoni értékű jogok hasznosításáról szóló szabályzatot megalkossa. Most már örömmel beszámolhatók arról, hogy mindezt egyhangúlag fogadta el a tisztelt közgyűlés. Az alapszabályunkat érintő és az érdeklődére leginkább számot tartó, legfontosabb módosítások közül - a teljesség igénye nélkül - az alábbiakat emelném ki:

Mindezeken túl a közgyűlés az alábbi fontos kérdésekben is határozott. A fentieket összegezve megállapíthatjuk, hogy úgy tűnik végre elindult valami, ami ha lassan is, de hosszútávon rendezheti a sportág gondjait. Persze az is jól látszik, hogy a működéssel kapcsolatban mennyi gond merül fel nap mint nap.

Néhány gondolat erejéig az elkövetkező időszak feladatairól szeretnék szólni. A szövetség elnökségi ülésének el kell fogadnia a sporttörvény által előírt, belső szabályzatmódosításokat, és néhány új belső szabályzatot is meg kell alkotnia, melyek pontos szövegének kidolgozásán jelenleg, e sorok írója dolgozik (Szervezeti és Működési Szabályzat, Versenyszabályzat, Nyilvántartási, Igazolási és Átigazolási Szabályzat, Gazdálkodási- Pénzügyi és Munkaügyi Szabályzat, a Sportfegyelmi Szabályzat).

Élni kell a lehetőséggel és a sportág előrelépéséhez, népszerűsítéséhez szponzorokat, támogatókat kell bevonni. Szervezni kell a sportmászók versenyeztetését mind a hazai- , mind a nemzetközi versenyeken, eredményeiket rendszeresen közölni kell a médiák felé, hogy azok végre nagyobb nyilvánosságot kapjanak (Sportmászó Bizottság, Verseny Bizottság, Tájékoztatási Bizottság).

A hegymászók oktatását egységesíteni kell (e téren mutatkozik előrelépés a Oktatási Bizottság és az Oktatói Kollégium felállításával).

Végezni kell a szövetség lapjainak (Hegymászó, Csúcskönyv), internetes oldalának folyamatos szerkesztését, hogy az információk időben eljussanak minden sportárshoz.

Ezek mind-mind olyan feladatok, melyek elvégzése a tagság tevékeny munkája nélkül nem lehetségesek. Erre tekintettel kér minden alkalommal az elnökség a munkájához segítséget, és mindezt szem előtt tartva talán egyszer bekövetkezik az az ideális állapot, hogy minden hegy- és sportmászó magáénak érzi e szövetséget.