Magyar Hegy- és Sportmászó Szövetség Oktatási Bizottsága

3. KÖZLEMÉNY

Közreadja: Lázár István, tel: 06-20-981-2078

2001. május 22.


A Magyar Hegymászó Oktatói Kollégium 2001. május 10. 17-19 óra között ülésezett a szövetség helyiségében.

Az összejövetelen teljes egyetértésben állapodtunk meg, ahogyan az alábbi jegyzőkönyv is írja. Mindannyian örömmel ültünk le beszélgetni a hegymászó oktatásról. Az egyeztetéseket-tárgyalásokat, az éves munkát levelezve és telefonon folytatjuk. A következő hivatalos találkozónk a szövetségi közgyűlés előtt november 8-án lesz. Persze a nagyobb létszámú vizsgákon is találkozunk egymással, és gondolom az sem kizárt, hogy a vizsgabiztosok együtt másszanak hegyet. A jegyzőkönyv, illetve a beérkező észrevételek-vélemények alapján igyekszünk közös véleményt kialakítani és leírni azokat. Mindannyian szívesen látjuk el a vizsgabiztosi feladatainkat, hisz ezért is jelentkeztünk az Oktatói Kollégiumba. Fontos, hogy kialakuljon egy azonos elvekre épülő közös vizsgáztatási gyakorlat. Első lépésként az azonos elveket a jegyzőkönyv 3. pontja szerint, "A vizsgák szabályzatát minden vizsgabiztos átvette nyomtatott formában (13 oldal), valamint olvasható a szövetség honlapján ... " A kollégiumi tagok legfontosabb teendője az alpesi mászás, a hegymászás folytatása minél gyakrabban, illetve az, hogy a megállapodások és a vizsgák következetesek, előremutatók, egységesek és dokumentáltak legyenek.

Az Oktatási Bizottság 1. összejövetelét június 21-re tervezem, 17.00 órakor a a szövetség helyiségében, 1065 Bp., Bajcsy-Zsilinszky út 31. II/2.

Jelentkezés a Magyar Hegymászó Oktatói Kollégium tagjának 2002-re:


JEGYZŐKÖNYV


Felvéve: 2001. május 10. 17 órakor a szövetség helyiségében
1065 Bp., Bajcsy-Zsilinszky ut 31. II/2.

Tárgy: A Magyar Hegymászó Oktatói Kollégium alakulása

Résztvevők:
Az oktatói kollégium 11 tagja: Borosnyay Balázs, Fehér László, Kiszely György, Lázár István, Mészáros Csaba, Ozsváth Attila, Singer János, Sziklay Tibor, Szűcs Jenő, Táborosi Gábor, Vörös László és dr. Nagy Sándor az MHSSz elnöke.


  1. Az MHSSz Oktatási Bizottsága - Magyar Hegymászó Oktatók Kollégiuma és kapcsolatuk


    Az Oktatási Bizottság (ügyvitel, szervezés) és az Oktatói Kollégium (szakma, szakképesítés) két különböző egység, bár a személyekben biztosan lesz átfedés. A két társaság a szövetség elnökségén (az oktatási bizottság vezetőjén) és az egyesületek tagjain keresztül tartja kapcsolatát.

    1. Oktatási Bizottság

      Az MHSSz tag-egyesületek képviselői (oktatási felelős, vagy elnök), egyesületenként 1-1 fő a bizottság tagja. A bizottság munkája főleg kapcsolattartás és egyeztetések. Tehát az egyesületek jelölik ki képviselőiket. Jelenleg 15 egyesület tagja a szövetségnek, melyek bejelentett taglétszáma 385 fő.
      Az Oktatási Bizottság felettes szervezete: az MHSSz elnöksége.

    2. Magyar Hegymászó Oktatók Kollégiuma

      Az oktatói kollégium tagjai a szövetség által minősített hegymászó oktatók. A kollégium szaktevékenységet folytat pl. vizsgaszabályzat, eszközök használata, vizsgabiztosi tevékenység ... A kollégium tagja oktathat az MHSSz szabályzatban megfogalmazott alapfokú, valamint a középfokú nyári és téli magashegyi tanfolyamokon. A kollégium tagja az MHSSz és az egyesülete által minősített oktató, neve: Magyar Hegymászó Oktató. Az oktatók vizsgáztatnak az alapfokú tanfolyamokon, kivéve a saját egyesületüket.
      A kollégiumnak nincs vezetője, a munka szervezését, a közös ügyvitelt és a tárgyalások vezetését az oktatási bizottság vezetője végzi.
      A rendezvények és tárgyalások állandó meghívott résztvevője a szövetség Hegymászó Bizottságának vezetője.
      Az oktatói kollégium tagjai a magyarországi hegymászás szakmai képviselői, akik a kollégiumban egyesületüket nem képviselik. (Az egyesületek képviselete az Oktatási Bizottság tagjain keresztül valósul meg.)
      Az Oktatói Kollégium: felettes szervezete az MHSSz elnöksége.


  2. Az Oktatói Kollégium tagjai

    1. 2001-ben

      • Jelentkeztek.
      • Egyesületük igazolta érvényes tagságukat és javasolta öket kollégiumi tagnak.
      • Az alpesi mászás területén aktívak, sziklamászás min. UIAA VI. fokozat.

    2. 2002-ben

      2001. szeptember 30-ig lehet jelentkezni.
      Orvosi alkalmasság nem szükséges, helyette a jelentkező nyilatkozik megfelelő egészségi állapotáról.
      Az MHSSz elnökségének eloterjesztése alapján 2001. november 24-én az MHSSz közgyűlése dönti el a 2002. évre az MHOK tagjait.


  3. Tanfolyamok, vizsgák

    Röviden: Minden folytatódik ugyanúgy mint korábban működött. A tanfolyamok, követelmények, vizsgák rendszere változatlan. Módosítást az MHSSz tagegyesületek bevonásával, egyetértésével alakítunk ki.
    A változásokat az őszi közgyűlésen vitatjuk meg és fogadja el a tagság. A módosítások bevezetése ezután történik.

    Részletesen:
    Az alapfokú vizsgák szervezését és a minősítést a tanfolyamot vezető oktatóval közösen Kiszely György végzi. Vizsgabiztosok kizárólag az MHOK tagjai lehetnek. (Ha nem végzett egyesületnél tanfolyamot a vizsgázó, akkor azt külön meg lehet jegyezni.) Kiszely György minden vizsga előtt és után tájékoztatja Lázár Istvánt, valamint a vizsgadokumentumok a szövetség irattárában kerülnek elhelyezésre.
    A középfokú, nyári-téli magashegyi tanfolyamokat előzetesen be kell jelenteni írásban Lázár István (vagy helyette az MHSSz) címére. A rendező sportegyesület tanúsítja, hogy a tanfolyam megfelel a szabályzatban leírtaknak. Túrajelentés készíteni kell! (Eljuttatni az MHSSz irattárába és Lázár István részére email-en.) Felelős a szervező egyesület vezetője.
    A vizsgák szabályzatát minden vizsgabiztos átvette nyomtatott formában (13 oldal), valamint olvasható a szövetség honlapján és az Oktatási Bizottságon keresztül minden egyesület tudomására jut.
    Eltérés ill. enyhítés: Magashegyi (középfokú) tanfolyamnál ha elérhető mentőszolgálat van, akkor orvos jelenléte nem szükséges.
    A spormászók oktatása, a szakedző képzés a Testnevelési Egyetemen zajlik. Ezen a területen egyenlore nincs mit tenni.
    Az alapfokú és a középfokú, nyári-téli magashegyi tanfolyamokról szövetségi, állami- magyar címeres pecséttel, tanúsító igazolványt és oklevelet kapnak a minősített résztvevok.
    Akik nem egyesületi tagok, azok beléphetnek az MHSSz-be pártoló tagként, a sikeres vizsga után, és így lehet hegymászó igazolványuk.


  4. Az Oktatói Kollégium munkája

    1. A szabályzat szerinti tanfolyamok felügyelete

    2. Alapfokú tanfolyamokon vizsgáztatás

    3. A szabályzat módosításának elokészítése

      Vizsgakövetelmények, vizsgakérdések, tanfolyami tematikák .. -még eldöntendő.
      Munkamódszer: levelező.
    4. Alpesi mászás, hegymászás folytatása


  5. MHOK 2.összejövetel

    MHSSz, Bajcsy-Zsilinszky út 31. II/2.
    Cs 2001.november 08. 17:00



készítette: Lázár István s.k.

hitelesítette: Ozsváth Attila s.k.