Jegyzőkönyv

a Magyar Hegy- és Sportmászó Szövetség alapításáról



Mely készült a Magyar Hegy- és Sportmászó Szövetség alapítása céljából 2000. december 7. napján tartott alakuló közgyűlésen.

Közgyűlés helye: Szent István Egyetem Kertészettudományi Kar (1118 Budapest, Villányi út 29.-33. G-épület)

Jelen vannak: külön ív szerint.


Dr Nagy Sándor (Elnök) megállapítja, hogy az alakuló közgyűlés határozatképes, hiszen a sportági szakszövetség létrehozásához szükséges, a sportágban tevékenykedő két jogi személy (a Magyar Hegymászó Klub, és a Magyar Sportmászó Szövetség) tagsága jelen van. A jelenlévők egyhangúlag kinyílvánítják, hogy a Magyar Hegy- és Sportmászó Szövetséget létre kívánják hozni.
A jelenlévők egyhangúlag elfogadják, hogy a Magyar Hegy- és Sportmászó Szövetség megalakítása érdekében alakuló közgyűlést tartanak az alapszabály elfogadása és a tisztségviselők megválasztása céljából, melynek levezető elnökéül Dr Nagy Sándort egyhangúlag megválasztották, míg a jegyzőkönyv vezetésére Dr Gaál Szabolcs Barnát, hitelesítésére további két személyt, Horváth Ernőt és Dr Kádas Sándort kérik fel, akik előadják, hogy a felkérésnek eleget tesznek.

Az Elnök a közgyűlés napirendjére az alábbi javaslatot teszi:

  1. Alapszabály elfogadása.
  2. Tisztségviselők megválasztása.


1. napirendi pont:

A levezető elnök ismerteti a Szövetség alapszabályát, melyet a jelenlévő alapítók a Közgyűlés összehívását megelőzően már írásban kézhezkaptak, és átttanulmányoztak. Ez követően az Elnök szavazást rendelt el, mely egyhangú volt, így létrejött a közgyűlés 2000.12.07./1. sz. határozata:
A jelenléti ív szerint jelenlévő alapító tagok a Magyar Hegy- és Sportmászó Szövetség , mint sportági szakszövetség megalakulását, és annak Alapszabályát egyhangúlag elfogadták. A közgyűlés felkérte az elnököt, mint képviselőt, hogy a Szövetség nyilvántartásba vételével kapcsolatban a hatóságnál eljárjon.

2. napirendi pont:

Ezt követően a levezető elnök kéri a közgyűlést, hogy a tisztségviselőket - az elfogadott alapszabály szerint - titkosan válassza meg. A közgyűlés egyhangúlag 3 tagú szavazatszámláló bizottságot hozott létre, melynek tagjai: Kovács Miklós, Pasaréti Gábor, Urbanics Áron. Az említett személyek bejelentik, hogy a megbízást elfogadják.
Az alakuló közgyűlés egyhangúlag úgy döntött, hogy az alapításkor 4 évre, nyolctagú Elnökséget, Elnököt, Főtitkárt, háromtagú Felügyelő Bizottságot, és szintén háromtagú Jogi és Fegyelmi Bizottságot választ.
A szavazatszedő bizottság ismertette a szavazás menetét: a szavazás titkosan történik, a bizottság által kiosztott szavazó lapokra lehet felírni a javasolt személy nevét, a legtöbb (de minimum 50%+1 fő) szavatot elért személyeket kell megválasztottnak tekinteni. A tisztségviselőkre a közgyűlés egymás után szavaz.
A szavazatszámláló bizottság ismerteti a szavazás eredményét, így létrejött a közgyűlés 2000.12.07./2. sz. határozata:

Az alakuló közgyűlés által - egyhangúlag - megválasztott tisztségviselők neve:

ELNÖKSÉG

Dr Nagy SándorElnök
Bognár Mihálytag
Farkas Pétertag
Dr Kádas Sándortag
Lázár Istvántag
Nagy Károlytag
Ozsváth Attilatag
Strommer Lászlótag



FŐTITKÁR

Horváth ErnőFőtitkár



Jogi és Fegyelmi Bizottság

Dr Gaál Szabolcs Barnaelnök
Dr Habóczky Sándortag
Kovács Balázstag



Felügyelő Bizottság

Nagyné Dr Szászka Évaelnök
Dékányné Pál Arankatag
Kovácsné Szlama Margittag


Ezt követően Dr. Nagy Sándor Elnök megállapítja, hogy a Magyar Hegy- és Sportmászó Szövetség a mai napon megalakult. Majd felhívására a tagság nyilatkozik, hogy rendelkeznek a sportról szóló 1996. évi LXIV. tv. 14. § (1) bekezdésében meghatározott, az országos sportági szakszövetségkénti működéshez szükséges együttes feltételekkel, illetőleg tudomásuk van arról, hogy a feltételeknek megfelelő sportszervezetet szakszövetségként az Ifjúsági és Sportminisztérium veszi nyilvántartásba, valamint arról, hogy a nyilvántartásba vett szakszövetség a Magyar Hegymászó Klub, és a Magyar Sportmászó Szövetség jogutódja.

Egyéb napirendi pont, hozzászólás nem volt, levezető elnök ezért a közgyűlést lezárta.


Kmf.

Dr Nagy Sándor s.k.
(levezető elnök)

Dr Gaál Szabolcs Barna s.k.
(jegyzőkönyvvezető)


Hitelesítők:
Kunos Gábor s.k.
Kiszely György s.k.