A Vastagtorony a Felkai csúcsból északra kiágazó, a Marmota- és Kacsavölgyet egymástól elválasztó gerincnyúlványban elszigetelten álló szabályos alakú szép sziklapiramis. Kilátása a mindenünnen magas falak által környezett völgyekre a legszebbek közé tartozik.
Első megmászói: Z. Klemensiewicz, R. Kordys és J. Maślanka 1906 július 17-én.

1. Délkeleti gerinc (a Marmotavölgyből).
Kissé nehéz.
Télen: (megjegyzés nélkül)

A Felkai csúcs és Vastagtorony közötti hullámos terepen ez utóbbinak tövéhez, ahol egy a Kacsavölgy és a Marmotavölgy közötti hátban fekvő csorba felett a Vastagtorony DK gerince kezdődik. A kezdetben mérsékelten emelkedő gerinc alig kifejezett széles füves hátat alkot. Majd meredekebb s keskenyebb lesz a gerinc. Néhány lépcsőjén fel egy odúszerű állásig (balra egy elrepedt kőpillér). A gerinc élébe vágódó 3-4 méter magas keskeny hasadékban fel (legnehezebb rész). Mindjárt felette a már kevésbbé emelkedő, szép sziklatömbökből álló, gerincen tovább a vízszintes csúcsétre s ezen végig - a csúcsét ÉNy végén emelkedő - oromra, (A beszállástól 25 perc.)
(Dr. Komarnicki Gy. 1911 VI. 4.)

2. Délkeletről (a Marmotavölgyből).
Kissé nehéz.

Mint az 1 úton eleinte a DK gerincen; ahol a gerinc meredekebbé válik jobbra kitérünk a keleti hegyoldalba s ennek meredek kellemetlent fűlépcsőin fel. Azután balra fordulunk s két fal összeszögelléséből álló, rejtett kéményben ismét felkapaszkodunk a DK gerincre (a túra legnehezebb helye), amelyen egy perc alatt a csúcsra jutunk. (A beszállástól 25 p.)
(Z. Klemensiewicz, R. Kordys és J. Maślanka 1906 VII. 17.)

3. Északkeleti oldal (leereszkedés a Marmotavölgybe).
Kissé nehéz.

A csúcsról füvön és tömbökön a közeli csorbába, amely a csúcs és az első északnyugati gerinctorony közt fekszik. A csorbából a Marmotavölgy felé (északkeletre) egy fent meglehetős meredek és szűk vályú húzódik alá (kevéssel a csorba alatt egy beékelt kőtömb, amely alatt átbújunk), amely azonban csakhamar rövid darabra katlanszerűen kiszélesedik. Ahol a vályú ismét egész szűk és meredek lesz, ki a jobbkézt kísérő széles bordára és ezt rövid darabon követve, le a tovább jobbra aláhúzódó törmelékes, sziklás vályúba. Ez egy széles fűpadra visz le, amelyet jobbra követünk; végül (közvetlenül a hegy keleti sarka előtt) egy keveset még bemászva, csakhamar elérjük azt a széles fűhátat, mely ÉK-rőt támaszkodik a torony lábához (a csúcsról 20 p.).
(Dr. Komarnicki Gy. 1911. VI. 4.)

4. Északnyugati gerinc (a Marmotavölgyből).
Helyenkint csinos mászást nyújtó; de nem alpin jellegű túra.

A Fagyott-tótál a gerincet a legjobban a következő módon közelíthetjük meg: A Vastagtorony alatt keletre fekvő kis tó mellett egymagasságban traverzálva át a füvön a tavacska északi tófalához s onnan a falak alatt kb. 80 m-t lemenve, rendkívül meredek fűpadon kijutunk a falat képező borda élére (1/2 ó.). Nagy kőjel. Az ÉNy gerinc egy nagy fekete torony után három bordára szakad, amelyek ÉK, É és ÉNy felé ágaznak. Az ÉNy él széles hátban, jelentősebb emelkedések nélkül szakad le a Litvorovyvölgybe. Szemben az É bordán a fekete torony után nagy kettőstorony emelkedik, alatta mélyen még egy torony. Az ÉK élről fűlejtőn, majd omlatag csatornán leereszkedünk az ÉK és E bordák közötti vályúba, hogy az utóbbinak legalsó tornyát elérjük, de egy közbeeső, a kettős toronyból kiszökő mellékborda útunkat állja. Mellette mászunk fel a vályúban. Első lépcsője nehéz, majd áthajló fal alatt lapok következnek. Ahol újból lépcső jön, ott igen meredek füves falon jobbra fel s ki a fekete torony s kettőstorony közötti résbe. Innen a gerinc alatt füvön kitérünk s nyugatról mászunk fel a kettős toronyra (1 ó. 20 p.).
Az északi csücsökről fekete falacskán, elvált kőlapon át a déli csücsökre s három gerincfogon le a csorbába. Át innen nyugatra füvön az ÉNy bordára. Ennek legalsó kiemelkedése egy kockaalakú torony, amelyet tiszta karfelhúzódással érünk el s ugyanígy ereszkedünk le a mögötte levő résbe. Három hatalmas táblán fel, majd vízszintes él vezet egy nagy tömbös réshez. A tömbről balra nyíló vályú élén fel a fekete torony tetejére (45 p.). Le a túlsó oldalon, az utolsó 7 m-es darabon kötélen ereszkedve a következő csorbába. Innen balra füvön, majd több lépcsőn, hol vályúban, hol falacskán fel egy nagy toronyra. A túlsó oldalán kb. 10 m-t le az élen, balra egy törpefenyő csoporthoz, onnan jobbra padon le, majd balra vissza a falba s a pad végéről 8 m szabad lefüggés a mély csorbába (3/4 ó.). Ebben is kőjel áll, tehát ez is átjáróul szolgál a vadászoknak.
Innen az éltől balra szép falmászás a 30 m-es toronyra, amelynek túlsó csorbája azonban csak pár méter. Tovább az élen egy széles toronyra s erről le egy széles csorbába. Szép, de meredek táblán fel egy háromágú toronyra, amelynek utolsó csücsökjéről a csorbába nehezebb mászás vezet le éles gerincén. Innen nagy, füves gerinclépcsőkön fel a csúcsra (3/4 ó.).
(Grósz A. és Hefty Gy. A., 1912 VIII. 29.)