A Lengyelnyerget nyugatról határoló orom a Felkaicsúcs, amelyet a tőle délnyugati irányban folytatódó főgerincben emelkedő legközelebbi oromtól, a Litvorovycsúcstól a Felkai hágó választ el. A Lengyelnyeregről, vagy észak felől nézve szép alakú sziklapiramis.

1. Délkeleti gerinc (a Lengyelnyeregről).
Helyenként nem könnyű és kitett.
Télen: (megjegyzés nélkül)

A nyeregről követjük az eleinte széles gerinchátat, többnyire kissé az északi oldalán haladva. Az első meredek éles gerincfelszökést célszerűbb néhány méternyire balra az éltől, füves párkányokon megkerülni. A felszökés teteje északra gyengén lejtő, érdes nagy kőlap Azután füves tömbökön a második felszökéshez, amelyet végül kissé jobbra a gerinctől egy hasadék segélyével mászunk meg. Utána rövid vízszintes él, majd tömbökön fel az előoromra. Túloldalt néhány métert le egy csorbába (ebből törmelékszakadék húzódik le a Felkai völgybe), amelyen túl a főcsúcs emelkedik. A csorbából kissé kitérve az északi oldalba, jobbra a gerinctől egy sekély, omladékos vályúban fel a csúcsra (3/4 ó.).
(Dr. A. Otto, Csizák P. vezetővel 1897 VIII. 12.)

2. Lemenet egyenest a Felkai völgybe (délre).
A csúcs legkönnyebbik útja, de a törmelék miatt csak lemenetre ajánlható.
Télen: (megjegyzés nélkül)

A csúcsról (kissé balra a gerinctől) le a közötte és a délkeleti előorom között fekvő csorbába. Innen törmelékes szakadék vezet egyenest le a Felkai völgy omladéksejtőihez (1/2 ó.).
(Dr. A. Otto, Csizák P. vezetővel 1897 VIII. 12.)

[A csúcsról egyenesen a déli falon is lebocsátkozhatunk a Felkai völgybe. - Mint 3 alatt, le a déli falnak támasztott nagy sziklatuskóhoz. Ezen jobbra átlépve, mögötte folytatjuk a leereszkedést a fűpadok által tagolt déli oldalban, eleinte kissé jobbra, majd alább erősebben balra tartva. A sziklák alját végül ama hatalmas, fehéres törésű falakkal bíró hasadás tövében érjük el, amely a déli falat egyenesen a csúcs esésvonalában szakítja végig (20 p.).
Kissé nehéz.)

3. Délnyugati gerinc (lemenet a Felkai hágóba).
Kissé nehéz.
Télen: Csak a Litvorovycsúcsra való felmenet céljára.

A Felkai csúcs DNy gerince mindjárt a csúcs után letörik. A csúcs vízszintes tetőélén csupán néhány lépést menve DNy felé, kevéssel a gerinc letörése előtt egy fent áthajló, kb. 8 m hosszú hasadékban és alatta néhány táblán le a déli falba egy hozzátámasztott nagy sziklatuskóhoz, amely mögött jobbra (nyugatra) keskeny vízszintes fűszalag visszavezet a Felkai csúcs DNy gerincének élére, ezt közvetlenül a letörés alatt érve el. (Egyenesen a gerincletörésen csak kötél segélyével bocsátkozhatunk le.) Még egy meredek éles gerinclépcsőn le, azután egy hegyes sziklatűt jobbról megkerülve, tovább már mindinkább szélesbbedő, könnyen járható hátként ereszkedik a gerinc a széles nyílású Felkai hágóhoz (30 p.).
(Gretzmacher Gy., Grósz A., Rumancsik K. és Thern A. 1905 VII. 6.)

4. Északi gerinc.

A Felkai csúcs és a Vastagtorony közötti széles nyílásnak közvetlenül a a Felkai csúcs északi gerincének tövében fekvő bemetszéséből (amely átjárót képez a Marmotavölgy és a Kacsavölgy között) egy keveset a gerinc keleti oldalában levő barlangszerű lyuk felé emelkedve, még ez alatt füves párkányokon jobbra kitraverzálunk a gerinc magaslatára. Ennek széles hátán fűátnőtt lépcsőkön könnyű mászásban fel, majd a gerinc meredeksége hirtelen alábbhagy és járóterepben jutunk fel a gerinc meredekebben feltörő, sziklás felső részének kezdetéhez (ahol gerincünk egy jobbról feljövő bordával egyesül).
A felszökés alatti csorbából jobbra áttraverzálhatunk a mellékborda élére, hogy azután ezen kapaszkodjunk fel a felszökés tetejére, célszerűbb azonban a felszökést egy törmelékes folyosó segélyével balról megkerülni s így elérni a tetejét, amely felett a gerincnek toronyszerű főfelszökése következik (40 p.). Innen két út:

a) Folyton a gerinc baloldalában, hol közelebb, hol távolabb az éltől, füves padokon és alacsony lépcsőkön kapaszkodunk felfelé, a gerinc magaslatát csupán annak legfelsőbb részében érve ismét el s ennek utolsó, könnyű lépcsőin fel a közeli csúcsra (30 p.).
Könnyű.
(Barcza I., 1911 VIII. 21.)

b) Egyenest a gerincen. A torony tövéből egy könnyű lépcsőn fel a felszökés kezdetéhez. Szorosan balra az éltől 3 m magas hasadékban fel egy kis fűfoltra, innen jó kampós fogáson átlógázunk az él jobboldalára, ahol mindjárt az él mellett egy rövid repedés egy jobbra vezető táblás párkányra juttat. A 7 m hosszú párkány túlsó végéről alacsony falacskán fel, majd egy rézsút balra dűlő hasadékban tovább egy elvált táblához és könnyű lépcsökön fel a felszökés tetejére. A következő hatalmas, hajlott táblára jobbról fel. Ennek tetejéről rövid oldalmenet balra egy 8 m hosszú kéményhez, amely egy áthajlás alatt egy kis térsége juttat. Innen közvetlenül az él mellett egy szűk repedésben fel, majd szorosan az igen élesen felszökő gerincélen tovább. A felszökés után hirtelen alábbhagyó meredekség mellett, könnyű lépcsőkön a közeli csúcsra (1 ó.).
Helyenként igen nehéz mászás, tekintettel azonban arra, hogy a könnyen járható terep többhelyütt a gerinc közeléig ér, jelentőséggel nem bír.
(Dr. Komarnicki Gy. és Reichart D., 1920 IX. 26.)

5. Leereszkedés egyenest a Marmotavölgybe (északkeletre).
Könnyű, érdektelen útvonal.

A csúcsról le a közötte és a délkeleti előorom között fekvő csorbába. Innen az északi oldalon egy nem nagyon széles, mérsékelten meredek törmelékes vályú ereszkedik alá. Ahol a vályú letörik, ott élesen jobbra (keletre) kanyarodunk és többé-kevésbbé párhuzamosan a csúcs DK gerincével (kb. 100 m-el alatta) a meredek hegyoldalban rézsút lefelé tartunk, padkákon, kis füves lépcsőkön és vályúkban zeg-zugos irányban haladva. Kevéssel a törmelék felett kissé balra kanyarodva, füves padkákon lebocsátkozunk a Fagyott-tó katlanának omladékos lejtőére, amelyet kevéssel alattunk a Lengyelnyereg ösvénye keresztez (3/4 ó.).
(J. Chmielowski, K. Bachleda vezetővel 1905 VII. 30 )

6. Északnyugati fal (a Litvorovytó katlanából).
Meglehetős nehéz, szép túra.

A Litvorovytó felett (90. fej. 2 alatti jegyzet) törmeléklejtőn, majd egy omladékkal telt vályúban (vagy a balról kísérő bordán) mindenekelőtt fel a Felkai csúcs lábánál fekvő első nagy, füves-törmelékes terraszra. Ennek baloldalán sziklafokokon és egy igen sima repedésben meglehetős nehezen a hóval borított második terraszra, majd - átlépve a hórianáson - kevéssé hajlott lépcsőkön zeg-zugos mászással a harmadik, legfelsőbb terraszra, amely már közvetlenül a Felkai csúcs 150 m magas, táblás, tulajdonképeni északnyugati falának tövében fekszik. A falat pontosan a közepén, tetőtől talpáig, egy jellegzetes, zsinóregyenes, fekete hasadék repeszti végig. E hasadékban mindjárt a kezdetétől három kötélhosszat meglehetős nehezen fel (két függőleges lépcső). A hasadék feljebb sajátos, mély, fent teljesen áthajló kéménnyé alakul át. Eleinte a kémény mélyében egy beszorult, nagy sziklatömbig, azután a kemény bal szélén egy kis lépcsőfokhoz és egy, nehéz falacskán egy kényelmes, nagyobb térségre. innen igen sima sziklán 2 metert rézsút jobbra fel, azután erősen hajlott táblán 4 m hosszú, vízszintes oldalmenettel vissza a hasadékhoz, amelyet közvetlenül egy áthajlása felett, egy kis fűtérségnél érünk ismét el. A hasadékban egy kötélhossznyit kissé könnyebben tovább fel. Ahol a hasadékot egy áthajló fal szakítja meg, a fal és egy elvált tömb között 3 métert vízszintesen jobbra térünk egy keskeny fűsávhoz, amelyet végéig követünk. Innen meredek, kitett, fogásszegény tábláit 5 métert rézsút balra fel egy tágas térségre (igen nehéz). A térségről - amelytől kezdve a fal tagozottabbá válik s amelytől egy széles párkány húzódik jobbra a már közeli DNy gerinchez - egy nyitott kémenyben 20 m-t egyenesen fel a csúcstömb tövében levő törmelékfoltra, s egy igen nehéz, részben áthajló repedésben egyenest a csúcsra (31/2 ó.).
(J. A. Szczepański és S. K. Zaremba 1926 IX. 6.)