A Kis Viszoka a Lengyelnyeregtől keletre fekvő, sűrűn
látogatott, híres kilátóhegy. Tövében három völgy terül el: a
Marmotavölgy és a Nagytarpataki völgy, amelyekbe igen meredek
falakban szakad le, - továbbá a Felkai völgy, amely felé
viszont enyhe, omladékos lejtőkkel ereszkedik alá. A Kis Viszokában
a Lengyelnyereg felől - nyugatról - jövő főgerinc megtörik
s északi irányban ereszkedik alá a Rovátka mély bevágásához.
Azonkívül a Kis Viszokából - a nyugatról jövő főgerinc
egyenes folytatásában - kelet felé egy hosszú oldalgerinc indul ki,
amely a Bibircsben éri el a legnagyobb magasságát s a Nagyszalóki
csúccsal ér véget. Ebben az irányban - vagyis keletre - a
Dubkerés választja el a szomszédos Szontághcsúcstól. A Kis
Viszoka kilátása igen szép és kiterjedt. Különösen impozáns a
szemben emelkedő Gerlahfalvi csúcs széles tömege s szép a
Nagytarpataki völgy változatos hegykoszorúja.
1. A Lengyelnyeregről (nyugatról).
Igen könnyű. Kapcsolatban a Lengyelnyereg felkaivölgyi
útvonalával, a Kis Viszoka szokásos útja.
Télen: Jeges sziklánál nehéz.
A hágóról követjük a készített ösvényt, amely nagyjában folyton a Kis Viszoka nyugati gerincének mentén, ennek a Felkai völgy felé eső oldalán visz fel. Egy meredekebb sziklás helyen - amelyet jobbra kell traverzálnunk - vaslánc van biztosításul alkalmazva. Fentebb az ösvény rövid darabon magát a gerincet követi amely az északi oldalon igen meredek falakban törik le, azután ismét kissé kitér a felkaivölgyi oldalba s az elég meredek, törmelékes lejtőn egyenesen felvisz a csúcsra (3/4 ó.).
2. A Dubkerésből (délkeleti gerinc).
Igen könnyű.
Télen: A Dubkerés 2 útjával télen a legkönnyebb és
legcélszerűbb út.
A hágóból a mérsékelt meredekséggel emelkedő gerinchátnak bal (felkaivölgyi) oldalán törmeléken s tömbökön fel a csúcsra (1/4 ó.).
[A Dubkerésen át különösen a Nagytarpataki völgyből szokták a Kis Viszokát előszeretettel megmászni. Ez az útkombináció a Nagytarpataki völgy felől jövők részére a legrövidebb útvonal a Kis Viszokára, amellett nem túlságosan nehéz és tájilag jutalmazó.
A Dubkerésen át a Felkai völgyből való felmenetnek, tekintettel a Lengyelnyergen át vezető - sokkal jobb - útnak közelségére, semmi értelme sincsen.]
3. Északkeletei fal (a Nagytarpataki völgyből).
Nehéz és érdekes mászás.
A Nagytarpataki völgyön át a Rovátkára vezető ösvényt a Rovátka lejtőjének
tövéig követjük (74. fej. 1). Erről balra letérve, omladékon, majd
törmelék s fű
közé ágyalt táblakon ama - a Rovátka hágónyílásánál kevéssel alacsonyabban
fekvő - vízszintes párkányra kapaszkodunk fel, amely a
tulajdonképpeni fal
talapzatát képezi. A párkány felett külömben mindenütt teljesen simán
feltörő
faltömeget közepén egy mély, jobbradűlő hasadék repeszti végig. A
párkányon
a kéményszerű hasadék bejáratához. Ebben néhány lépést törmeléken fel, majd
a kémény összeszűkülése alatt kitérünk a jobboldali bordára. Ezen kb. 20
métert
nehezen fel, azután részint a kéményben, részint a bordán törékeny
kőzeten fel
(50 m), míg a jobbradűlő kémény a falban hirtelen megszakad. Jobbra
ki egy
térség szélére, ahonnan egy horpadás fölé jutunk. 10 méter szabad
kötéllebocsátkozás a horpadás fenekére (törmeléktérség). Innen egy lapok által
alkotott
párkány vezet ki a horpadást jobbról határoló bordára. Ennek túloldalán
5 métert le egy kéményhez. Ebben 20 métert felmászva, balra ismét kitérünk
a bordára.
Ezen fel, végül egy párkányon balra át abba a katlanszerű horpadásba,
amely
a sima falgyűrű felett a hegy testébe nyomul
(a beszállástól 11/2 ó.). A horpadás könnyű
lépcsőin egyenest a csúcsra (20 p.).
(Teschler I. és L. 1913 XI. 5.)
4. Északi gerinc (a Rovátkáról).
Meglehetős nehéz, kitett és szép gerinctúra.
A gerinc a hágóból karcsú tűvel kezdődik, amelyet jobbról
megkerülve, a tű és a következő gerincfelszökés között lévő
hasadékban mászunk fel reá. A tű tetejéről átdőlünk a szemközt
lévő falnak és annak apró egyenetlenségein felhúzódunk a
gerincél baloldalára vezető párkányra. Tovább az él baloldalán,
majd magán az élen, meredek, de jófogású kőzeten. Egy jellegzetes
gerincfelszökés előtt jobbra ki egy párkányra, majd egy
meredek, sekély vályúban vissza a gerincre s ezen egy toronyra.
Laza tömbökön le egy keskeny csorbába. A következő áthajló
falacskát balról győzzük le; tovább könnyű tömbökön egy második
toronyra. A mögötte levő csorbából a baloldalon egy keskeny
repedés segélyével fel a gerinc folytatására, majd annak
jobboldalán egy kinyomó kőtömb mellett még mindig nehezen tovább.
Kőparipa, majd nagy kőtömbök; a gerinc végül egész könnyűvé
válva visz fel a csúcsra (2 ó).
(Kienast F., Breuer J. és Spitzkopf U. P. vezetőkkel, 1907 VIII. 7.)
5. Északnyugati fal (a Fagyott-tó katlanából).
Meglehetős nehéz, érdekes túra.
A Kis Viszoka hatalmas északnyugati falán egy szakadék
húzódik végig, amely az északi gerinc legfelsőbb tornya alatt
indul ki s többszörösen letörve, egészen a fal tövéig ér alá. A
szakadék torkollatót alkotó, a falba beszögellő törmelék
(hó)nyelvet balról egy a falból sarkantyúszerűen kiugró sziklapillér
határolja. Beszállás a sziklákba e pillér külső (északra tekintő)
falán.
[Ide a Lengyelnyereg - Rovátka közötti ösvényről (74. fej. 3)
törmeléken néhány perc alatt fel.]
Néhány méternyi felmászással egy a fal mentén rézsút jobbra
meredeken emelkedő, párkányszerű hasadékhoz jutunk. Ez a fentebb
említett sziklapillér élére visz fel, amelyet a falhoz
támasztott
nagy kőtömbnél ér el. Túloldalt keveset lebocsátkozva, egy kis
törmelékkatlanba jutunk. (Közvetlenül alatta fekszik a hegyfal
tövébe beszögellő - fentebb említett - törmeléknyelv, amelyhez
e katlan sima fallépcsővel törik le). A katlanból jobbra fel egy
meredek, havas vályúba, amely a Ny gerinc felé visz fel. E vályút
másfél-két kötélhossznyit követjük, azután az itt belőle balra
kivezető párkányra szállunk ki, amely eleinte vízszintesen húzódik,
majd erősen emelkedje, a fal sarkának támasztott törékeny kőzetű
sziklafejnél ér véget. Erről túloldalt pár métert le, azután
folytonosan emelkedő - végül könnyű terepben vezető - hosszú
oldalmenettel balra át a falból kiugró ama nagy bordához, amely
mögött a fal főszakadéka fekszik. A menedékes bordán fel, míg a
falba olvad. Innen balra rövid leereszkedés a főszakadékba, azután
az ezt itt megszakító sima fallépcsőn felmászva, a szakadéknak
havas-törmelékes, katlanszerű kitágulásába jutunk. Ezt csak
keveset követve, törmeléken jobbra fel a katlant jobbról határoló
- a csúcs irányában feltörő - falgyűrű alá s az ennek tövében
fekvő, hajlott törmelékterraszon jobbrá ki a terrasz
végéig. A terrasz végétől néhány méternyire balra kiindulva,
hasadékszerű sekély vályú vágódik bele a felette feltörő falba.
Kövid oldalmenettel jobbról be a vályú legalsó letörése fölé
s a vályúban tovább, amely kis törmeléktérségre vezet. Az
innen erősen összeszűkülve folytatódó vályút egy áthajlásig követjük,
amelyet jobbról kimászva, az innen jobbra emelkedő párkányon
egy meredeken aláeső bordához megyünk ki. Innen egy, az
előbbinél magasabban fekvő párkány ismét balra vezet vissza,
amely eleinte vízszintesen, majd - egy kényes megszakítás után
- erősen emelkedve egy törmeléktérségre juttat, ahonnan továbbra
is balra tartva, két - egymásra hányt tömbökből álló - falacskán
át a falból gyengén előlépő rövid bordára jutunk fel. A borda
mögött gyengén balra hajló, törmelékes és törékeny kőzetű vályú
visz fel (felső részében egy beszorult kőtömb által alkotott
áthajlást balról kerülünk meg), amely végül kitorkollik az É gerincre,
mintegy 20 lépésre a Kis Viszoka csúcsától.
(A beszállástól 23/4 ó.).
(Dr. Komarnicki Gy. és Dr. Reichart D. 1923 VII. 11.)