A Vöröstavi csúcs bármely oldalról tekintve, nemes körvonalakkal bíró, szabályos gúla alakját mutatja. Három gerinc találkozik benne: a D felől jövő gerincben a Feketetavi hágó választja el a Papiruszcsúcstól, ÉK gerince a rajta emelkedő Vöröstavi toronnyal (kb. 2310 m) a Papiruszcsorbához lejt, amely a Kéktavi toronytól választja el, míg ÉNy gerince, a hozzá csatlakotó Svinka (2162 m) vízszintes fűrésztaraján át a Portkyba (2025 m) fut ki. A Vöröstavi csúcs legkönnyebb útja a Feketetavi hágóból visz fel (1 út). Minthogy azonban e hágó a Zöldtó felől csak nehezen közelíthető meg, az északi oldalról pedig a felmenet hozzá igen hosszadalmas, közvetlenül ezen az úton ritkán látogatják meg. Jobb mászóknak a Zöldtó felől legcélszerűbb a 3 út.
Első megmászója : St. Staszic két zergevadásszal 1805 augusztusban (az 1 úton).

1. Déli gerinc (a Feketetavi hágóból).
Könnyű.
Télen: Magábanvéve ugyan könnyű, de a Feketetavi hágó nehéz megközelítése miatt a legkörülményesebb téli vállalkozások közé tartozik.

A gerincnek a Kis Papiruszvölgy felőli oldalán haladunk, eleinte füvön s törmeléken, majd a gerinccel párhuzamosan futó bordákon s vályúkban; végül felkerülünk az egymásra hányt tömbökből álló gerinc magaslatára, melyet a csúcsig követünk (a hágóból 1/2 ó.; a Zöldtótól összesen kb. 31/2 ó.).

2. Délkeleti szakadék (a Kis Papiruszvölgyből).
Kissé nehéz mászás, törékeny kőzet; jelentőséggel nem bíró útvonal.

A Zöldtótól a Kis Papiruszvölgybe: 9. fej. 1.
A Vöröstavi csúcsnak délkeleti falát baloldalán jobbról-balra emelkedő hatalmas szakadék szeli át, amely - nem sokkal a Feketetavi hágó felett - a csúcs déli gerincére fut ki. Beszállás az alul kettéágazó szakadék két ágát elválasztó bordán. Törékeny kőzeten fel a szakadéknak egy tágas térségére. Törmeléken a következő hatalmas áthajlásig. Ezt balról, hajlott párkányokon nehezen megmászva, a szakadéknak hóval töltött nagy katlanába jutunk. A jobbkézt emelkedő csúcsfalat - innen kiágazva - egy meredek vályú szeli át. Törékeny táblákon fel a vályú kezdetéhez, majd szilárdabb kőzeten a kifejezettebb vályúban tovább. Ez feljebb szélesebb lesz s kétoldalt két kéményszerű hasadékot alkot. A baloldaliban fel, csak keveset térve ki szükség szerint a jobboldali törékeny lapokra. Feljebb az ellaposodó vályú jobboldalán könnyen fel egy tornyos nyeregbe, amelyben a vályú véget ér: Innen balra fordulunk a jól tagozott csúcsfalnak s pár méter után egy jobbra húzódó borda élén (túloldalt egy vályú, amely a szakadékból ágazik ki) könnyű szép mászással felérünk a csúcs alatti törmeléklejtőre, melyen át a gerincet pár lépésnyire a csúcstól érjük el. (A beszállástól 11/2 ó.).
(Beck Gy., Hefty Gy. A., Reichart D. és Wiegandt A., 1922 IX. 3.)

2a. Délkeleti fal (a Kis Papiruszvölgyből).
Alsó részében meglehetős nenéz mászás; azontúl már könnyű, de túlnyomórészt füves és törékeny terep.

A Zöldtótól a Kis Papiruszvölgybe : lásd 9, fej. 1. A Vöröstavi csúcs délkeleti falának alsó részébe két markáns szakadék vágódik: a fal bal térfelében egy jobbról balra emelkedő mély szakadék, amely a Vöröstavi csúcs déli gerincére fut ki, (ebben visz a 2 út), - továbbá az előbbitől jobbra egy gyengén vályult folyosó, amely alul a csúcs esésvonalában kezdődve, erős emelkedéssel jobbra felvisz a faltömeg északkeleti sarka felé. E folyosót jobbnál eby borda határolja, amely azok szeme elől, akik a Zöldtó felől, vagy a Kis Papiruszvölgy alsóbb részéből nézik a falat, elfedi a folyosót.
Beszállás a falba e folyosó legalsó padszerű folytatásánál, ahol meredek táblák illeszkednek a fal tövéhez (balra a kéményszerű hasadéktól). A kb. 60^o hajlású, kisfogású lapokon 40 métert meglehetős nehezen fel (mászócipő ajánlatos). E meredek padszerű terepalakulat ezután gyengén vályult, laposfenekű folyosóvá alakul át, amelyet már könnyebb mászásban követünk. Az első négy kötélhossz után jobbra kitérünk a folyosót határoló kísérőborda élére, amelynek érdes, lépcsőzött szikláig addig haladunk, míg közvetlenül a folyosó felső vége felett vízszintes oldalmenetben - egy töredezett kőzetű, kevéssé meredek, gyengén vályult medren keresztül - két kötélhosszat balra betraverzálhatunk egy balrább levő meredek vályúba; amely felvisz a balról fent látható toronyszerű nagy csücsök mögötti csorbára. Innen halra kissé leszállva, egy apró törmelékkel telt nagyobb öblösödésbe térünk be, amely az imént említett és a tőle délre fekvő szomszédos toronyszerű csücsök között fekszik. E - már a délkeleti fal egységes alsó falsíkja felett a hegy testébe nyomuló - mállékony talajú kis törmelékkatlanból balról magasan fönt egy zsinóregyenes vályút pillantunk meg, mely a csúcs délkeleti élére, a csúcs alá visz fel. E 80 m hosszú, elég meredek, több helyen törékeny kőzetű vályú átmászása után a hegyoldal legfelső részének omladéktömbjein már nehézség nélkül megyünk fel a csúcsig. (A beszállástól 2 ó.)
(Bányász F., Grósz A., Lingsch Gy., Payer A. és Seide G., 1926 VII. 14.)

[A délkeleti fal tulajdonképeni átmászását jelentő fenti útvonallal szemben a 8. fej. 2 út (délkeleti szakadék) - amely a délkeleti fal átmászására irányult sikertelen kísérletnek eredménye - nem jön többé tekintetbe.]

3. Északkeleti gerinc (a Papiruszcsorbából).
Kissé nehéz, de gyakorlottaknak ajánlatos útirány.

A Papiruszcsorba - nehéz megközelíthetősége miatt nem alkalmas kiindulópont az ÉK gerinchez; éppen ezért a Vöröstavi csúcsot ezen az útvonalon rendszerint a Kéktavi torony előzetes útbaejtésével szokás megmászni,
A Kéktavi toronyra, mint legrövidebb útvonalai, az 5. fej. 1 és 2 út, azoknak pedig, akik a túrát egy szép gerincvándorlássá akarják kibövíteni, az 5. fej. 3 út jön tekintetbe.
A Kéktavi toronyról rövid s könnyű DNy gerincén le a Papiruszcsorbába. A túloldalt emelkedő gerinc alsó meredek lépcsőjét célszerűbben jobbról megkerülve, tovább a gerinc nagy tömbjein néhézség nélkül fel a Vöröstavi toroayra (kb. 2310 m; 20 p.). Lemászás ennek a Vöröstavi csúcs felé fordított DNy gerincén szorosan az élen, amely végül igen meredeken (kevés támpont) letörik a keskeny csorbába.

[E csorbához a Karótó katlanból - közvetlenül balra a Vöröstavi csúcs északi falától - igen hosszú és mély, alsó részében többnyire hóval telt szakadék húzódik fel.]

4. Északi fal (a Karótó katlanából).
Igen magashegyfal, helyenként meredek és kitett, de általában véve csak közepes nehézségű mászással.

A Karótótól (4. fej. 2) hosszú omladéklejtőn fel a hatalmas méretű fal alá.
A Vöröstavi csúcs északi falát keletről egy hatalmas, az északkeleti gerincről lehúzódó hószakadék határolja. Ahol a szakadék a törmelékbe torkollik, a falból a szakadék mentén (nyugatra) egy hosszú sarkantyú nyúlik alá. Beszállás a sarkantyú legmélyebb pontján. A sarkantyú füves szikláin kellemetlen mászásban fel, míg egy kiugró sziklafal alá nem jutunk. Rövid fűpadon balra fel a sziklafejre (sziklafal, amely mint egy széles hát folytatódik a hegyfalnak. A hát eleinte füves, majd meredek, de lépcsőzött sziklás fallá változik, mely jobbra egy sekély vízfolyástól visz felfelé és végül a hegyfalba olvad. E helyről egyenesen fel (illetőleg gyengén jobbra) egy nyitott vályú, míg balra egy lefelé hajlott, széles táblás párkány húzódik fel. Minthogy az ez utóbbit alkotó kőtáblák rosszul rétegezettek, a közvetlenül a párkány alatt levő könnyű sziklákon tartjuk magunkat. 2-3 kötélhossz után egy tovább balra fekvő, csak gyengén kiemelkedő, majd lépcsős, majd táblás bordához traverzálunk, amely közvetlenül az említett táblás parkány közelében, ennek mentén húzódik s végül egy széles törmelékes padhoz vezet fel, közvetlenül a táblás párkány végén. A törmelékpadon néhány lépést balra tartva, felettünk a falban tágas horpadás nyílik, amelyben bordák, rövid vályúk, törmelékes padok váltakoznak. Ezeket zeg-zugos menetben követve, végül egy vöröses, szűk és meredekebb vályút használunk, amely gyengén jobbra vezet. Kevéssel a vége előtt jobbra ki a kísérő bordára és ennek könnyű, füves magaslatán továbbra is a csúcs irányában fel. Végül kijutunk az ÉNy gerincre, de alig 10-15 méter után egy letörése alatt rövid vízszintes párkányon balra visszatraverzálunk a falba egy kb. 5-6 m magas kémény alá, melyen át - egy beékelt tömb legyőzése után - az utolsó lépcsökre s ezeken át a csúcsra jutunk (a beszállástól 3 ó.).
(Dr. Komarnicki Gy. és R. 1911 VIII. 9.)

5. Északnyugati gerinc (lemenetben).
A Vöröstavi csúcs tulajdonképeni ÉNy gerince helyenként meglehetős nehéz, a kőzet törékeny. A Svinkán (néhány nehezebb hely kivételével) és a Portkyn már többnyire füves terep.

A csúcstól egész rövid darabig menedékesen lejt a tömbökből álló gerinc, azután mindjárt egy 12-15 m magas, meredek letöréshez érünk, amelyen egyenesen az élen ereszkedünk le. Utána közepes meredekségű, egyenletesen lejtő gerincszakasz következik, amelynél jobbra az él alatt haladunk. E rész után a gerinc hajlása hirtelen alábbhagy s egy hosszabb menedékes szakasz után kezd csak ismét erősebben esni. Több alacsonyabb meredek letörés következik, melyeket legcélszerűbben az élen győzünk le. Egy - az innenső oldalról - jelentéktelen gerincbütyök mögött hirtelen mélyen letörik a gerinc. A torony tetejéről néhány lépést a gerinc irányában megyünk tovább, szorosan a letörésig; innen egy balra (a Feketetó oldalán nyíló, 5-6 m magas, keskeny hasadékban nehezen le, majd tovább folyton a meredek aláeső, de jól lépcsőzött gerincen a letörés tövéig. A gerincben következő két hegyes sziklafog közül az elsőt átmászva, a másodikat pedig jobbról megkerülve, mögöttük egy bütyökre jutunk, amely túloldalt ismét mélyen letörik. (A bütyök teteje a Karótó felé gyengén hajló hatalmas kőlapból áll.) A bütyökről eleinte a belőle a Feketetó oldalán kiágazó bordán ereszkedünk egy kötélhosszat le, azután jobbra ismét visszatérünk a gerincre amely tovább már jól járhatón segít le a letörés tövéig. (A gerincnek egymásután következtő e két nagy letörését - még a felsőbbik felett kezdve - a feketetavi oldalon, mélyen a gerinc alatt könnyen megkerülhetjük.) A gerincnek innen ismét egyenletesen ereszkedő legalsó szakaszában célszerűbben az él alatt, a karótavi oldalon haladva jutunk le abba a csorbába, amely a Vöröstavi csúcs tulajdonképeni tömegét, a hozzácsatlakozó Svinkának nagyjában vízszintes toronysorától elválasztja (21/2 ó.; a csorbából lebocsátkozhatunk a Feketetavi völgy felső katlanába).

[Leereszkedés a Vöröstavi csúcs és a Svinka közötti csorbából a Feketetó völgyébe.
A csorba esésvonalában ezen az oldalon egy táblás vályú húzódik le, amely járhatatlan. A csorbáról eleinte e vályútól jobbra füvön le. E fűhát alább letörik. Még mielőtt a terep meredekké válnék, balra betraverzálunk a vályú felé s annak tábláin - egy elég jól lépcsőzött másodlagos vályúban - leereszkedünk a vályú fenekébe, amelyet letörései alatt érünk el. Innen törmeléken le a Feketetavi völgy felső katlanának aljába (20 p.). Könnyű, de a meredek fű miatt óvatosságot igényel.
(Dr. Reichart D., 1926 IX. 6.].

[A Svinkahágóra a Karótó felől -a tó északi végétől - egy meredek falak által közrefogott meredek törmelékes folyosó visz fel. A Feketetó felől törmelékes, füves lejtőn érjük el a hágót.]

6. Délnyugati hegyoldal (a Javorinai Feketetó katlanából).
Könnyű.

A Javorinai Feketetótól fel a Vöröstavi-, Papirusz- és Zöldtavi csúcsok által közrefogott felső völgykatlanba: 9. fej. 2.
[Ugyanide az öttavi Térymenedékháztól a Jégvölgyi csorbán át is juthatunk: 32. fej.]
A völgykatlanban omladékon a Vöröstavi csúcs délnyugati hegyoldala alá, az ezt a csúcstól a sziklák aljáig zsinóregyenesen végigszelő, de alul falban letörő főszakadék tövéhez. Innen - a szakadék alsó 30 méteres letörésének megkerülése végett (egyenes átmászása nehéz) - a fal tövében keveset balra tartunk egy északabbra fekvő másik folyosóhoz, amelyben nehézség nélkül jutunk fel a főszakadékot balról kísérő borda hátán levő kis csorbára. E csorbától még kb: 60 métert követve a meredek és omlatag kőzete miatt óvatosságot igénylő bordát, jobbra betérünk a további útvonalként szolgáló főszakadékba. Hosszú ideig e - lépcsős kőzete miatt kellemes mászást nyújtó - szakadékot követjük; kb. 25 méterrel egy jobbról feltűnő fehéres törésfolt felett egy jobbra nyíló, törékeny kőzetű rövid folyosóban kimászunk a bejárt főszakadékot egy széles, törmelékborította lejtőtől elválasztó alacsony bordácskára. Erről kissé jobbra keresztezve a széles törmeléklejtőt, [amely balra emelkedve, egészen az ÉNy gerinc magaslatáig visz fel,] túloldalt betérünk egy balra emelkedő vályúba, amelyben egy fogásszegény pirosas színű tábián, majd több apró falacskán át könnyű és kellemes mászással érjük el a csúcsot. (A beszállástól 2 ó.)
(Grósz A., Hensch A. és Lingsch Gy. 1923 VIII. 15.)

A Vöröstavi csúcs ÉK gerincében fekvő Vöröstavi toronyból északi irányban rövid oldalgerinc ágazik ki, amely végül meredeken törik le a Karótó felé. E mellékgerinc letörésének tetején emelkedik a Karótavi torony.
(Első megmászója: M. Karłowicz 1907 augusztus 16.-án).

1. A Vöröstavi toronyról a gerincen.
Könnyű.

A Vöröstavi toronyról a meredeken aláeső gerincen le egy letörésig. Itt egy hajlott táblán jobbra le egy rézsút jobbra ereszkedő fűpadra, amely egy vízszmtes párkányra torkollik. Ezen balra vissza a gerincre, melyet a letörés alatt érünk ismét el. A gerincen tovább le, amelynek meredeksége mindinkább alábbhagy s végül egy lapos vállat alkot (kb. 2210 m; 1/2 ó.). Itt a gerinc kettéágazik. Az eddigi irányban folytatódó borda meredeken törik le a Karótó felé; az északkelet felé (jobbra) elhajló ága a Karótavi toronyhoz visz át. A vállról füves-omladékos lejtőn jobbra le a belőle alább előugró gerincfolytatáshoz, amely egyideig vízszintesen, majd gyengén emelkedve, széles hátként visz át a Karótavi torony ormához (15 p ).

2. A Karótó katlanából
Igen könnyű.

A Vöröstavi torony alá felhúzódó omladékos teknőben (4. fej. 1.) közel a zárlatáig megyünk fel. Innen a Karótavi toronynak a teknőt jobbról határoló lejtőén, mindenütt járható füves, törmelékes terepben fel a toronytól DNy-ra húzódó gerincre, amelyet tetszőleges helyen - egész a torony közelében is - érhetünk el (a teknő omladékától 1/2 ó.).

3. Északi gerinc.
Helyenként meglehetős nehéz, de nem alpin jellegű és a füves laza kőzet miatt háládatlan túra.

A Karótavi torony északi gerince meredek pillérként törik e a Karótóhoz. E gerinc legalsó részben egy kifejezettebb tornyocska ugrik elő. E tornyocskának keleti oldalán - a torony esésvonalában és épen a falak tövében - egy zergecsapásra akadunk, amely felvezet e tornyocska északi gerincének egy vízszintes vállára. E váll és a felette következő hirtelen felszökés közt egy kis csorba fekszik. 5 méterrel e csorba alatt a keleti oldalon egy erősen emelkedő fűpad veszi kezdetét, amely 10 m után kissé megszakad és onnan számított további 30 m után felvisz a balra fönt látható tarajnak egy kis vízszintes részére. Innen szorosan követve a tarajt, rajta 10 m-t szellősen felmászunk, hogy azután a következő igen keskeny és kitett vízszintes élszakaszon jussunk a gerinc legfelső felszökésének tövébe, honnan továbbra is az élt követve, mohos lépcsőfokokon és roskatab tömbökön elérjük a tornyocska tetejét (a beszállástól 1/2 ó.). Erről leszállás szorosan a gerincen a torony mögött fekvő, 12 m mély csorbába. Egy kis csücsök után megint fellendül a gerinc, amelyen szellős mászással érjük el a következő karcsú torony tetejét. Túloldalán a lemászás kb. 25 m: az első 5 métert érdes táblákon megyünk le, azután kissé az él baloldalán mászunk tovább a torony mögött fekvő csorbáig. (A torony nyugatról nehézség nélkül körül is járható.) Innen tovább a gerincet, több kis csücskön kelünk át, amelyeknek utolsója után a gerinc erősen nyugatnak fordul és messziről nehezen járható, sima élűnek tűnik. Kitűnő lépcsőzöttség mellett azonban könnyen járható és egy kiemelkedésen át egy nyeregbe juttunk. Ebből imponálóan szökik fel a hegy tömege, amely széles fallal mered szembe. Továbbra is az élt követjük, majd - ahol ez igen meredekké válik - célszerűbben néhány métert letérünk rőla balra, ahol ugyanoly meredek, de kevésbbé törékeny terepen jutunk vissza a legmeredékebb élszakasz fölé. Ezután már enyhül az él lejtése és csakhamar elérjük a Karótavi torony tetejét. (A beszállástól 3 ó.)
(Grósz A. és Lingsch Gy. 1926 VIII. 26.)