A főgerincnek a Középhegységtől a Kis Viszokáig észak-dél irányban futó szakaszában, az említett két csúcs között emelkedik a szép alakú, kettősormú Vöröspataktorony. Két orma közül a déli a magasabbik. A Kis Viszokától (dél felé) a a Rovátka, a tőle északra fekvő Középhegységtől pedig a Marmotacsorba választja el. Közvetlenül délre a Vöröspataktoronytól - ennek előorma gyanánt - a jelentéktelen Rovátkacsúcs (2332 m) emelkedik. Az 1:25000-es katonai térképen a Vöröspataktorony tévesen "Grosse Kerbchenspitze" (Nagy Rovátkacsúcs) névvel van jelölve.
Első megmászói: A. és K. Englisch, id. Hunsdorfer J. vezetővel, 1898 július 14-én.

1. Déli gerinc (a Rovátkáról).
Kissé nehéz, csinos mászás; a legcélszerűbb útvonal.
Télen: Jeges szikláknál nem lehetséges.

A Rovátkából északra fordulva, a nagytarpataki oldalról füves tömbökön felkapaszkodunk a gerincre, amely mérsékelt emelkedéssel, minden nehézség nélkül felvisz a Rovátkacsúcsra (10 p.). Végighaladva ennek vízszintes, keskeny tetőélén, a túloldali gerincletörésen két meredek falacskán (meglehetős nehéz) egyenesen lebocsátkozunk s még egy kis sziklafogat átmászva, a Rovátkacsúcs és a Vöröspataktorony közötti széles, fövés nyeregbe jutunk.

[E nyereg minden nehézség nélkül egyenesen elérhető:

1. A Nagytarpataki völgyből:

a Rovátkára vezető ösvényt a hágó lejtőjének körülbelül harmadmagasságáig követve, jobbra letérünk róla s folyton jobbra tartva, meredek füves lejtőn feljutunk a nyeregre.

2. A Marmotavölgyből (a Fagyott-tó katlanából):

követjük a Rovátkára felvezető ösvényt, de még mielőtt a Vöröspataktorony felé húzódó gerinc oldalfalainak sziklái alá érnénk, balra letérünk róla s egy ferdén balra felvezető sziklás, törmelékes szakadékba térünk, amely felvisz a nyeregre.]

[A Vöröspataktorony csúcstömbjének meredek déli gerincfelszökése egyenesen is átmászható. Igen nehéz mászás, egyedül sportszempontból érdekes.
Közvetlenül a felszökés tövéből - ahol a rendes út párkánya balra kivisz - jobbról 2 méternyire felkapaszkodunk a gerincre, erről érdes táblán 5 métert vízszintesen balra térünk egy jó állást nyujtó, kiugró kis sziklafejig. Erről 4 métert függőlegesen fel, azután igen meredek és sima táblán 2 m vízszintes oldalmenet balra a sarok mögött bevágódó, jól lépcsőzött kéménybe, amely (20 m) egyenesen felvisz a gerincre, ezt közvetlenül a felszökés felett érve el. Tovább az enyhén emelkedő gerincen a közeli csúcsra.
(Dr. Komarnicki Gy. és Teschler I., 1913 V. 12.).]

2. Keleti fal.
Rövid, nehéz mászás; egyedül sportszempontból érdekes.

A Rovátkacsúcs és a Vöröspataktorony közötti füves nyeregből (lásd 1 alatt) fűpárkányokon jobbra kitraverzálunk a nagytarpataki oldalba, a Vöröspataktorony csúcstömbjének keleti fala alá. A főoromnak különben teljesen sima keleti falát középen egy hasadék szeli függőlegesen végig. Ebben (sima kőzet) egyenesen fel, míg a hasadék felső részében - közel a gerinc alatt - járhatatlanná nem válik. Itt a baloldali áthajló fallépcsőn kimászunk egy kis térségre, honnan egy erősen emelkedő, meredek párkány jobbra felvisz a gerincre, ezt közvetlenül délre a csúcstól egy kis csorbában érve el.
(P. Bester, F. és W. Goetel, 1908 VIII. 29.)

[A Rovátkacsúcs és a Vöröspataktorony közötti nyeregből a keleti fal alatti fűpárkányokon - végül egy vályúban erősebben emelkedve - egész a fő- és az északi orom közötti gerinccsorbához rézsútozhatunk ki, ahonnan - mint 3 alatt - úgy a főormot, mint az északi ormot is elérhetjük.]

3. Gerincátmenet a Kőzéphegységről (északi gerinc).
A déli gerincnél kissé nehezebb; végső részében érdekes mászás.

A Középhegység ormáról a kezdetben széles déli gerincet követve, három gerincpúpon haladunk át. Az utolsónál a gerinc hirtelen letörik. Itt eleinte balra keveset leereszkedünk kissé hajlott lapokon, azután átkerülünk jobbra a gerinc nyugati oldalára. Egy keskeny meredek vályúban mintegy 10 métert le egy kis térségre, amelyről a kevéssel alább fekvő fűszalagra lemászva s ezen a lefelé vezető szalagon tovább traverzálva, a 3. gerincpúpot követé gerinccsorba alá jutunk, amelyre aztán törmeléken ismét felmegyünk. A hirtelen keskennyé váló gerincen fel a közeli gerincfokra, amelyet két táblás kőtömb alkot. Kettejök között lebocsátkozva, az itten ismét széles, füves-köves gerincen a Marmotacsorba széles nyílásához. ezután következik az összekötő gerinc két legönállóbb tornya. Az elsőnék jobboldalán egy rövid vályúban egy törmelékfoltig kapaszkodva, pár lépéssel balra végül egy hatalmas, összevissza hasogatott kőlapon át a torony tetejére. A gerincélen túloldalt le (közben egy 4 m magas függőleges lépcső) a következő csorbába. Ebből keskeny párkányon mintegy 8 m hosszú oldalmenet jobbra, a második torony nyugati falába a sarkon túl, aztán egy meredek hasadékban egyenesen fel a toronyra. A gerincen le a széles nyeregig s a következő függőleges gerincfokot balról megkerülve, tovább a könnyű gerincen a Marmotavölgy felé kitölt széles gerincpúp tövébe. A széles gerincpúpot a felénk fordított meredek, de könnyen járható falon - gyengén jobbra tartva magunkat - másszuk meg. Füves-sziklás gerinc vezet tovább a Vöröspataktoronynak most hirtelen felszökő északi gerincének tövében levő nyeregbe, ahol egy a hegytömegből nyugatra kiváló sziklaborda egy tágas törmelékmedencét zár be. Jobbfelől a gerinc felé emelkedve s annak legalsó, járhatatlan letörését megkerülve, kőtáblákon fel a következő gerinclépcsőre, majd a végfalon (élen) meredeken fel a Vöröspataktoronynak északi ormára, amely hosszú, keskeny gerincélt alkot. Könnyű leszállás az északi és a főorom közt fekvő csorbába, amely fölé a főoromból hatalmas, éles sarkantyú hajlik ki. A csorbából szorosan jobbra az átfüggő sarkantyútöl egy kb. 2 m magas áthajló falon (jó fogás jobbra) egy törmelékfoltra a gerincletörés nyugati oldalán, azután egy meredek hasadékban jobbfelől fel a gerinc magaslatára, amelyen rövid mászással elérjük a közeli főormot. (A Középhegységről 21/2 ó.)
(Dr. Komarnicki Gy, és R. 1909 VI. 12.)

4. Nyugati fal (a Marmotavölgyből).
Jelentőséggel nem bíró útvonal; nehéz.

A Lengyelnyeregről tekintve, a Vöröspataktorony nyugati falának tövében két sziklakiugrást látunk előlépni. A mászást az e két sziklakiugrás között a falba vágódó meredek sziklavályúban kezdjük meg. Másfél kötélhossz után a vályú kettéágazik. Egymás válláról a bal ágba, amelyben egy kötélhosszat felmászva, egy jobboldalt levő ferde laphoz érünk. Ezen 4 métert végiglógázkodva, egy kis odúba jutunk át, ahonnan egy áthajláson felhúzódva, elérjük a középfal kiugrásának tetejét. Innen még kb. három kötélhossznyi könnyebb, változatos mászással a fal felső részén át elérjük a csúcsot.
(Piovarcsy E. és K. és Wachdeutsch Gy., 1924 VIII. 7.)