A Hegyestorony a Tátrának legmerészebb s mászósportbeli szempontból legérdekesebb ormai közé tartozik. Rendkívül meredek falakban szakad alá, északra a Jávorvölgybe, délre a Nagytarpataki völgybe, míg gerincei - a Vöröspadtól kiinduló nyugati s főleg a Fehérpadtól kiinduló keleti gerinc - a legélesebb s legkitettebb gerincek közé tartoznak. A Hegyestorony kettős csúcsból áll: a keleti főoromból s az ehhez képést teljesen alárendelt jelentőségű, a csúcs nyugati gerincében emelkedő nyugati mellékoromból. A két ormot a magasan fekvő Hegyestoronycsorba keskeny bemetszése választja el egymástól.
A Hegyestornyot számos sikertelen kísérlet után Englisch Antónia és Englisch Károly mászták először meg ifj. Hunsdorfer J. és Strompf J. vezetőkkel, 1902 augusztus 25-én, az északi falon át.

A Hegyestorony északi fala

(56. fej. 1)

1. Északi fal (a Jávorvölgyből).
Meglehetős nehéz és igen kitett mászótúra; nagyszerű sziklakörnyezet.

A Jávorvölgy legfelsőbb omladéklejtőin (38. fej. 2) a Fehérpad esésvonalában addig emelkedünk, míg egymagasságba jutunk a legmagasabbik - még jól járható - párkánnyal, amely jobbra a Hegyestorony északi falletörései közé vezet. (A Térymenedékházból a Kisnyereghágón át jövők e hágóról csak annyit ereszkednek le a Jávorvölgy oldalán, míg az omladéklejtőkön vízszintesen áttraverzálhatnak az említett párkányhoz.) A vízszintes párkányt jobbra követve, odáig folytatjuk az oldalmenetet befelé a falba, ahol ez - körülbelül a csúcs esésvonalában - pillérszerűen előugrik. Innen túloldalt bepillantunk abba a nagy, meglehetősen kőhullásos szakadékba, amely a Hegyestoronycsorbáról húzódik alá s mélyen belevág a hegy testébe (Kőzápormeder). [Akik alulról, a Jávorvölgyből jönnek, ide egyenesen is felmászhatnak a Kőzápormedertől balra levő sziklákon.] E szakadéktól balra maradva, az elért falpilléren meredek mászással egyenesen fel (Fekete fal), míg egy párkányon jobbra betérhetünk abba a sziklavályúba, amely a Kőzápormederből már alább balra elágazva, meredeken húzódik fel egyenesen a falban. E sekély, igen meredek, többhelyt, kéményszerűen összeszűkülő s törékeny kőzetű vályúban (Englisch-kémény) visz fel a további út. A vályú kevéssel a nyugati gerinc magaslata alatt egy meglehetősen tágas odúnál véget ér. Innen:
a) (szokásosan járt út) a balra kivezető, keskeny és kitett, de jól járható párkányon (25 m) egy kis térségre. Az innen meredeken feltörő bordán kb. 10 métert egyenesen fel, majd a mellette balra húzódó vályúban egyenesen fel a csúcsra.
b) az odú jobboldali függőleges falán egyenesen felkapaszkodva, a nyugati gerincnek közvetlenül a csúcstömb alatt fekvő nyergecskéjére jutunk; ebből a gerincfelszökés alatt pár lépést kitérünk az északi oldalba s egy kéményszerű meredek vályún át feljutunk a csúcsot alkotó legfelsőbb sziklatömbökre. (A beszállástól 11/2 ó.)
(Kregczy T. és Rokfalusy L. 1912 VII. 9-én az északi falat - az ebből a csúcs esésvonalában előugró pillértől balra - rendkívül meredek táblákon, a csúcshoz vezető zsinóregyenes vonalban mászták át. Ez az igen nehéz és kitett útvonal az északi falnak fentebb 1 alatt leírt szokásos útjával szemben csak mászósportelbeli érdekességgel bír.]

2. Keleti gerinc (a Fehérpadról).
Nehéz, kitett, ideálisan szép gerinctúra.
Télen: Csak száraz szikláknál lehetséges.

A Fehérpadtól eleinte vízszintesen húzódó gerinc számos kisebb bütyköt alkot, amelyeknek átmászása után (vagy kissé alattuk, a Jávorvölgy oldalán haladva) az első nagy gerinctorony alatt állunk. Ennek alsó lépcsőjét jobbról megkerülve, a felső lépcsőn egyenesen elülről feljutunk a torony vízszintes tetőélére, amely átvisz a következő, legvadabb gerinctorony, az ú. n. Jurzyca-fog alá. Ennek tövében a déli oldalon egy hajlott kőlapon néhány métert lebocsátkozunk, majd a gerinc oldalfalában egy rövid hasadék mellett - fogásszegény falacskán - felkapaszkodunk egy kis odúba, honnan néhány lépcsőn át balra egy kis sziklafejre jutunk fel. (Szebb, de nehezebb, ha a toronyfelszökésnek kb: 6 m magas, alsó lépcsőjét szorosan az élen mászva meg, az onnan a déli oldalon kivezető rövid bolthajtásos párkányról rövid kötélfüggeszkedéssel lebocsátkozunk az említett kis odúba; innen balra fel a sziklafejre.) Innen a jobbkézt eső, sima és szűk támaszkémény (arc balra; fent beszorult kőtömbök) egyenesen felvisz a Jurzyca-fog hegyére. (A kémény könnyebben megkerülhető, ha a sziklafejről eleinte balra tartva, majd kissé jobbra visszakanyarodva, füves lépcsőkön felkapaszkodunk a torony tetőélére.) A következő, harmadik gerincfelszökést szorosan az élen másszuk meg. Felette a szélessé váló gerinc tömbjein fel a közeli csúcsra (11/2 ó.).
(Lemenetben: S. Häberlein, K. és M. Bröske 1905 IX. 15.).
(Felmenetben: Z. Klemensiewicz és A. Znamięcki, 1907 VII. 26.)

[Lemenetben legjobb a Jurzycafog hegyéről (kötélgyűrű) 12-15 méteres kötélfüggesszel (az éltől kissé jobbra, nehogy kilengünk az északi oldalba) egyenesen a torony tövébe leereszkedni.]

3. Déli fal (a Nagytarpataki völgyből).
A Hegyestorony déli fala a Nagytarpataki völgynek egy magasabban fekvő terraszát képező Vadászlejtő (lásd 57. fej. 1) törmelékmezőségeiből emelkedik. E falon át három különböző útvonal vezet.

A Hegyestorony déli fala

(56. fej. 3; - mind a három útvonallal.)

1. Häberlein út.
Igen nehéz, kitett és szép falmászás.

A déli fal közepén látható feltűnő fehér törésfolt esésvonalában, ahol a görgeteg a legmagassabban szögelli be a falba, van a beszállás. A törmeléköbölből rézsút balra egy sekély vályú húzódik fel, amely a törésfolt alatt a falnak egy kis horpadásába vezet. Még ennek elérése előtt jobbra fordulunk és keskeny párkányokon oldalt kimászunk a szabad falba. Két embermagasságú fallépcsőn egyenesen fel s a sarkon jobbra átlépve, egy keskeny s rendkívül kitett fűszalagnak kezdetéhez jutunk. A vízszintesen jobbra kivezető párkány első 8-10 méterében csak a kéznek nyújt fogásokat, míg a láb alul a falban talál kevés támpontot. Rajta végiglógázkodva, a hozzácsatlakozó, jobban járható fűpadokra jutunk, amelyeken kissé emelkedve, egy kötélhossz után a jobbra fent levő fűerkélyre jutunk. Erről könnyű, füves-törmelékes lépcsőkön rézsút balra felmászunk ama feltűnő, már a völgyből is jól észrevehető kéményszerű hasadékhoz, amelyet a jobboldali hegyfal és a balról ráfekvő hatalmas tábla (ennek közepén van a fehér törésfolt) alkotnak. A kéményben kb. 25-30 métert fel, hol az felettünk összeszűkülve áthajlik. Itt a kéményből balra kimászunk a baloldali tábla élére. Az élen pár métert egyenest fel, azután rövid oldalmenet balra egy sekély, rövid, füves vályúhoz, amely felvisz a tábla tetejében levő tágas fűtérségre.

[A kémény - felső, áthajló részében is - végig átmászható; rendkívül nehéz; felette balra át a fűtérségre.
Az egész kémény meg is kerülhető: a kémény tövéből rézsút jobbra kimászunk a szabad falba és a kémény áthajló részének magassága fölé jutva, balra visszatraverzálunk a kémény legfelső, könnyű részébe, amelyből mindjárt balra kitérünk a fűtérségre.]

2. A szepesi vezetők útja.

A Häberlein útnál valamivel könnyebb; szintén igen szép út, amely egyenes vonalban vezet a falon át a csúcsra.
Alsó és felső részében a Häberlein úttal esik egybe, csakhogy míg az utóbbi a fal közepén levő fehér táblát jobbról, addig a vezetők útja ezt balról kerüli meg. Beszállás mint a Häberlein útnál. A törmeléköbölből rézsút balra húzódó vályúban fel annak végéig, ahol egy kb. 1/2 m széles párkányra jutunk. Innen a baloldalt levő, igen meredeken feltörő borda élén egyenesen fel egy kis állóhelyre. E fölött következik a túra legnehezebb helye: igen kitett helyzetben egy vízszintes repedésbe beszorult két laza kőtömbön kell felhúzódnunk, amelyek fölött egy kb. 1 m széles erkélyre jutunk. Innen kb. 16 m hosszú kémény vezet egyenesen a magasba. Alsó részében terpeszmunkával dolgozzuk magunkat fel, felső részében a baloldali falon mászunk. Kiszállva a kéményből, jobbra arra a tágas fűtérségre futunk, ahova jobbról a Häberlein út jön fel. Tovább mint a Häberlein útnál a csúcsra (2-21/2 óra).
(Breuer J., Schmögner J., Csizák P., id. Spitzkopf P. és Spitzkopf Zimmermann P. vezetők, 1907 VII. 24.)

3. A baloldali kéményen át.

A falnak nyugati felében egy hatalmas, helyenként füves kéményt látunk, amely kivezet a fal bal sarkához (amelyik a tulajdonképeni déli fal s a délnyugati fal összeszögelléséből áll.) Beszállás a kémény esésvonalában. Kezdetben simára mosott, törékeny sziklákon és lépcsőkön mászunk fel a tágas és igen meredek kéményhez, annak bal (nyugati) falának fordulva. A feljutás a kéményben úgy annak baloldali falán, mint a kémény aljában meglehetős nehéz. (Meredek lépcsőkkel váltakozó padocskák; törékeny kőzet helyenként fű.) Fentebb a kémény majdnem függőlegessé válik és kettéágazik. A jobboldali ágat sima függőleges lépcső zárja el; a baloldali ág nyugatra hajlik el. Ez utóbbit végéig követve, egy kis térségre jutunk a fal nyugati sarkának magaslatán. Néhány méter magas, meredek és fogásszegény falacskán egyenesen fel és laza tömbökön egy kis füves párkányra jutunk, amely a DNy fal fölött a nyugati gerinchez átvezet. A párkányt nem követjük végig, hanem a gerincben levő "ablak" alatt jobbra fordulva, sima táblákon felkapaszkodunk a nyugati gerincnek legfelsőbb, közvetlenül a csúcstömb felszökése alatt levő nyergecskéjére. Ebből, a csúcsfelszökés alatt pár lépést balra térve, egy kéményszerű meredek vályún át feljutunk a csúcsot alkotó legfelsőbb sziklatömbökre: (A beszállástól 11/4 ó.)
Meglehetős nehéz; a csúcsnak legkönnyebb, de legkevésbbé érdekes útvonala.
(W. Kulczyński, T. és M. Świerz 1908 VIII. 22.)

4. Nyugati gerinc (a Vörőspadról).
Nehéz, igen érdekes, de szépségben a keleti gerinc mögött álló gerinctúra.

A közvetlenül a hágó felett emelkedő gerincfogat felemagasságában jobbról megkerülve, mögötte rákerülünk a gerincre. Ezt követve, két - egymástól elrepesztett - sziklabütyökhöz jutunk, amelyek közül az elsőt jobbról megkerülve, a köztük levő résben átkerülünk az északi oldalba s innen megint a gerincre. Ezen egy alacsony, de teljesen sima felszökés (egymás válláról); túloldalán hajlott táblán le, azután egy sziklafogat jobbról megkerülve, vízszintes gerinc következik. Ennek végén emelkedő lépcsőkön jobbra fel, majd egy meredek felszökést jobbról megmászva, a hosszú darabon lépcsőzetesen emelkedő gerinc nagy táblás tömbjein kapaszkodunk tovább. Rövid vízszintes, éles gerincszakasz után vízszintes repedésekben kitérünk a déli oldalba, majd - egy karcsú sziklatűnél - rövid hasadékban vissza a gerincre s pár lépéssel a nyugati mellékoromra. Balra a túloldalt leszakadó gerinc élétől, meredek hasadék visz ferdén jobbra le a Hegyestoronycsorbába, amelyből rendkívül meredeken szökik fel a főorom gerince.
A csorbából 2 m magas lépcsőn fel az északi oldalba kivezető párkányra; ezt kb. 7 méternyire követjük, aztán a falon 4 métert egyenesen fel s keskeny szegélyen pár lépést jobbra térve, alacsony falacskán fel a nyugati gerinc északi oldalában levő nagy törmelékpadra (vasszeg). A párkány innenső végéről pár lépésnyi oldalmenet jobbra a gerinc élére és ezen kb. 20 métert egyenesen fel, majd a végső, néhány méter magas, sima felszökést kissé balra az éltől győzve le, fel a gerinc nagy letörésének tetejébe (vasszeg). Az egész rövid, vízszintes éldarab után néhány lépés oldalmenet jobbra egy jól lépcsőzött meredek kéménykénez, amelynek segélyével a felettünk levő felszökést megkerüljük. A kevésbbé meredek gerincen tovább, annak ujabb felszökéséig, amelyet a nagytarpataki oldalon szintén könnyen megkerülünk egy vályú segélyével. Felette a gerincen egy lejtős, sima kőlapra akadunk, amelynek átmászása után a csúcstömb felszökési alatti nyergecskébe jutunk. Ebből, a csúcs felszökése alatt pár lépést balra térve, egy kéményszerű meredek vályún át feljutunk a csúcsot alkotó legfelsőbb sziklatömbökre (3 ó.).
(Lemenetben : Z Klemensiewicz és A Znamięcki, 1907 VII. 26.)
(Felmenetben : dr. Komarnicki Gy. és R., 1912 VI. 16.)

5. A Hegyestoronycsorbán át.
A Hegyestoronycsorbát elérhetjük:

a) A Nagytarpataki völgyből (délről).
Nehéz, szép mászás.

A főcsúcs és a nyugati mellékorom hegytömegei között mélyen bevágódó folyosó visz fel a csorbához. Ebben eleinte lesimított sziklákon, maid egy tömbön átmászva, a baloldali bordára térünk ki, amelynek meredek szikláin mászunk fel. Ahol a borda nagyon meredekké válik, visszatérünk a szakadék oldalába s egy erősen emelkedő, sárgás párkányt követünk, míg ez a borda falában el nem vész. (Jobbra alattunk a szakadék, amely hatalmas áthajlással zárul.) Itt balra, egy kis kiugrásról átdőlve a szemben levő falra, ezen 15 métert egyenest felmászunk, azután hajlott táblákon vízszintesen jobbra áttraverzálunk a szakadékba, amelyet áthajlása felett érünk el. Tömbökön fel a közeli csorbára. (A beszállástól 11/4 ó.)
(Lemenetben : Szaffka T., 1908 VIII. 28.)
(Felmenetben : Bíró R. és Magaziner P., 1918 VIII. 25.)

b) A Jávorvölgyből (északról).

A csúcs északi falában mind meredekebbé váló részben törmelékes, felső részében táblás, havas, mély szakadék (az ú. n. Kőzápormeder; kőhullásos) húzódik egyenesen fel a csorbához.
(K. Englisch és L. Kozicziński, id. és ifj. Hunsdorfer J. vezetőkkel, 1902 VII. 25.)

A Hegyestoronycsorbából a nyugati gerinc felső szakaszán (lásd 4 alatt) fel a csúcsra.