A Kéktavi torony a Vöröstavi csúcstól a Fehértavi csúcshoz húzódó főgerincnek és a belőle kelet felé a Karbunkulustoronyhoz elágazó mellékgerincnek csomópontjában emelkedik s ezen utóbb említett mellékgerincnek tetőpontját képezi. Északkelet felé a Fehértavi csúcstól a Karótavi hágó, délnyugat felé a Vöröstavi toronytól a Papiruszcsorba, kelet felé a Karbunkulustoronytól a Karbunkulustoronycsorba választja el. Az utóbbi csorbához húzódó hosszú keleti gerinc még négy, közel egymagasságú gerincpúpot hordoz, melyek közül - bár egyikük sem tekinthető önálló oromnak - a Karbunkulustoronycsorba felett emelkedő első torony az Egyetemi csúcs (kb. 2250 m), a Kéktavi toronnyal közvetlenül szomszédos torony pedig az Englischcsúcs (2276 m) nevét viseli.
Első megmászók:
Kéktavi torony: St. Krygowski, Z. Jaworski és J. Fischer, K. Bachleda és J. Zuzaniak vezetőkkel 1900-ban.
Englischcsúcs: A. és K. Englisch, id: Hunsdorfer J. és Strompf J. vezetőkkel, 1898 július 18.-án.
Egyetemi csúcs: Fehér Gy., Hruby E. és Serényi J. 1905. július 16-án.

1. Északkeleti gerinc és fal (a Karótavi hágóból).
Kissé nehéz.
Télen: (megjegyzés nélkül).

A Karótavi hágó feletti felszökést, majd kevéssel utána egy meredekebb bütyköt jobbról megmászva, egyébként követjük a széles, füves-sziklás gerinchátat, amely végül - egy kifejezettebb csorba mögött - beleolvad a Kéktavi torony meredek északkeleti falába. A csorbából (kb. 2200 m) egy keveset rézsút jobbra, majd egyenesen fel a torony falában (kissé jobbra a csorba élvonalától) rézsút jobbra felhúzódó vályúhoz. E sekély, keskeny és meredek vályút követjük, amely fentebb beletorkollik egy jobbról rézsút balra felhúzódó másik vályúba. Ebben mindjárt elérjük az Englischcsúcs felől jövő gerincet, kb. 30 méternyire a Kéktavi torony ormától (3/4 ó.).
(A. Jakubski és T. Hickiewicz, St. Stopka vezetővel, 1905 VIII.)

2. A Vöröstó katlanából egyenest a csúcsra (északkeletről).
A legrövidebb út a Zöldtó felől.
Télen: (megjegyzés nélkül).

A Zöldtótól a Fehértavi csúcsra vezető ösvényt (2. fej. .1) addig követjük, ahol ez a völgyzárlat bal sarkában a Kéktavi torony felől aláhúzódó hatalmas törmelékkúpot keresztezi (11/4 ó.). A törmelékkúpon fel a folytatását képező, részben törmelékes, részben sziklásfenekű szakadékba, amely a Kéktavi toronyból egyrészt a Karbunkulustorony, másrészt a Fehértavi csúcs felé szétágazó gerincek (a K és ÉK gerinc) oldalfalainak összeszögellésében fekszik. A szakadék ama kis csorbára torkollik, ahol a Fehértavi csúcs felől jövő (ÉK) gerinc a Kéktavi toronynak fallá szélesedő tömegébe olvad (kb. 2200 m).

[E csorbát a Karótó katlanából is elérhetjük. A 4. fej. 2 alatt említett omladékos teknőben a végéig fel; a teknő zárlata felett emelkedő hegyes Vöröstavi torony esésvonalában a törmelékbe lenyúló sziklasarkantyútól balra fekvő törmelékdelta tetejéről - amely a Kéktavi torony EK gerincének közeléig ér fel - füves lépcsőkön fel a közeli csorbára.]

3. Keleti gerinc (a Karbunkulustoronycsorbából).
Kissé nehéz és meglehetősen kitett mászás.

A Vöröstó katlanából a Karbunkulustoronycsorbára: lásd 6. fej. 1. - (A Zöldtótól 13/4 ó.)
A Karbunkulustoronycsorbából (kb. 2100 m) a gerinctől jobbra füves vályúkban fel, egy a Vöröstó katlana felé előugró bordára, rajta vagy a mellette jobbra húzódó vályúkban fel a gerincre s ezen tovább egy kis bütyökre. Mögötte a gerinc rövid darabon vízszintes éles tarajt alkot, melyet azonban a jobboldalon könnyebben megkerülhetünk. Ezután megint emelkedik a gerinc. Részben tőle jobbra, részben magán a tömbös gerincen fel a gerincfelszökés tetején levő első oromra. (Egyetemi csúcs, kb. 2250 m ; 45 p.) Ennek tetejét - valószinűleg villámcsapás folytán - fehéres törésű tömbök borítják.
A torony túloldali élét követve, végül egy függélyes letörésen kell leereszkednünk a mögötte levő csorbába. (A gerincletörés jobbról egy kéményben könnyebben megkerülhető,) A csorba után egy meredekén felszökő sziklafog, utána még egye meredek lépcsőn fel a jelentéktelen második oromra, amely után a gerinc mérsékelt emelkedésben visz fel a harmadik oromra (kb 2255 m; 20 p.). Ennek túloldali ereszkedő gerincén le a keskeny élből álló csorbába.. Ezután az emelkedő füves-sziklás gerincen a következő orom csúcstömbjének felszökéséig. Ez alatt füves párkányon kb. 15 m oldalmenet jobbra és a jól lépcsőzött falon egyenesen fel a póznával jelzett negyedik oromra (Englischcsúcs, 2276 m; 15 p.)
Innen a meglehetős keskeny gerinc menedékesen ereszkedik, majd végül meredeken törik le az Englischcsúcs és a Kéktavi torony közötti legmélyebb bemetszésbe. A néhány méteres letörésen - szorosan jobbra az éltől - le a csorbába (kb. 2260 m), amelyből füves-tömbös gerinchát visz egy előbütykön át a Kéktavi torony ormára (1/2 ó.).
(A Karbunkuluscsorbától az Englischcsúcsig: Z. Klemensiewicz és R. Kordys 1905 VIII. 11.;
az Englischcsúcstól a Kéktavi toronyig: St Krygowski, Z. Jaworski és J. Fischer, K. Bachleda és J. Zuzaniak vezetőkkel 1900-ban).

[A hosszú K gerinc a Kispapyruszvölgybe (délre) megmászhatatlannak tűnő sima oldalfallal törik le. A gerincnek a Vöröstó katlana felőli északi oldallejtője menedékesebb és tagoltabb és erről az oldalról a gerinc több irányban is megközelíthető:

a) A Vötöstó völgyében a Kéktóig. Innen az omladéklejtőn balra fel az Englischcsúcs szikláinak tövéig. A Kéktó és az Englischcsúcs között képzelt egyenes vonalban kis vízér folyik a sziklákról. E helytől jobb oldalt fenn három padot látunk. A legfelsőbbre egy kéményszerű folyosó torkollik. A jól lépcsőzött folyosó eleinte egyenesen visz felfelé, majd ahol fentebb balra kanyarodik, tőle jobbra kapaszkodunk tovább fel a gerincre, amelyet az Englischcsúcstól kevéssel balra (keletre) érünk el. (A Kéktótól 13/4 ó.). Kissé nehéz.
(A. és K. Englisch, id. Hunsdorfer J. és Strompf J. vezetőkkel 1898 VII. 18.)

b) A Vöröstó völgyéből a Kéktavi torony K és ÉK gerincei oldalfalainak összeszögellésében felhúzódó - 2 alatt említett - szakadékot addig követjük, míg a szakadék baloldali falainak simasága magszűnik s tagozott szikába megy át, amelyeken át kiszállhatunk a szakadéktól balra lévő hegyoldalba. Ebben kb. 100 m oldalmenettel balra, az Englischcsúcs és a Kéktavi torony közötti csorbából lejövő vályú közelébe érünk. Minthogy a vályú itt még táblás, az ezt jobbról kísérő füves háton kapaszkodunk egy keveset fel, azután betérünk a füvessé váló vályúba s annak apróbb táblás letöréseit hol jobbról, hol balról megkerülve, feljutunk a csorbára. (A szakadék kezdetétől 3/4 ó.). Könnyű.
(Beck Gy., Müller K., Oszwald J., Reichart D és Wiegand A. 1922. IX. 3.)]

4. Déli fal (a Kis Papiruszvölgyből).
Igen nehéz, komoly túra.

A Zöldtótól a Kis Papiruszvölgybe: lásd 9. fej. 1.
A Kéktavi torony csúcsvonalában egy kevéssé kiugró borda, annak egy fehér kitörése s felette egy vízfolyásos fekete áthajlás jelöli az irányt. A törmelék felett kiugró zöldes sarkantyú oldalában jól lépcsőzött, de lekoptatott sziklákon fel. Füves lejtőre jutunk, amely lassanként kis bordába megy át; tőle balra és jobbra víz folyik. A borda orogr. jobboldalán mászunk fel s ott jutunk fel rá, ahol újból ellapul, kb. a fehér törés magasságában. Innen néhány métert balra fel, aztán a jobbkézt folyó vizen (amely a fekete letöréstől jön) átmenve, túloldalt törékeny bordán fel. Ennek felső része táblás. Közepe tájáról balra beereszkedünk a vízvályúba s ezen jutunk fel a fekete letörés fölé. Innen fűátnőtt lépcsős sziklán fel a gerincre, amelyet a csúcstól keletre eső első tornyocskánál érünk el (a beszállástól 21/2 ó.).
(Grósz A., Hefty Gy. A. és Rokfalusy L. 1912 VI. 6.).

5. A Papiruszcsorbából (délnyugati gerinc).

A csorbából a rövid, füves-sziklás gerincen pár percnyi könnyű mászással fel a csúcsra.