A Tátra keleti oldalszárnyát képező Lomnici csoportnak utolsó magasbatörő orma a Késmárki csúcs. Hatalmas tömegével, falainak, gerinceinek és szakadékainak gazdag tagozottságával méltó versenytársa a szomszédos Lomnici csúcsnak. A Késmárki csúcsnak két meglehetős önállósággal bíró orma van: a déli 2556 m magas főorom a tulajdonképeni Késmárki csúcs és egy gerinccsorba által elválasztott 2524 m magas északi mellékorom, a Wéber-csúcs. A Késmárki csúcsot a tőle DNy-ra fekvő Lomnici csúccsal a Villagerinc köti össze; az e gerincben hozzá legközelebb eső Keleti Villacsúcstól a Késmárki Villahorhos választja el. Délkeletről hozzá a Hunfalvi csúcs támaszkodik, amelytől a Hunfalvi csorba választja el, míg tőle északkeletre, a Morgáshágó által elválasztva, a jóval alacsonyabb Nagy Morgás fekszik. Tövében fekszenek, délre a Kőpataki tó katlana, keletre a Hunfalvi gödör, míg északra közel 1000 méternyire rendkívül meredeken törik le a Zöldtó katlanába, honnan páratlanul szép látványt nyújt sima sziklafalaival.
Kilátása - minthogy a Tátra nyugati része felé a Lomnici csúcs eltakarja - a Zöldtó hegykoszorújára és a Bélai Mészhegyekre szorítkozik, de ezekre igen szép.
Egyes útvonalai - nevezetesen a 3, 4, 7 és 8 út - a Tátra legnagyobbszerű vállalkozásai közé tartoznak.
A Késmárki csúcs első ismert megmászója: Dr. E. Wołoszczak volt 1858 augusztus 9.-én, valószínűleg azonban már sokkal régebben, a XVIII. század folyamán is fennjártak a csúcson.

1. Délkeleti gerinc (a Hunfalvi csorbából).
Könnyű; a Hunfalvi csorbának a Hunfalvi gödör felőli útvonalával kapcsolatbán a csúcs legkönnyebbik útja.
Télen: (megjegyzés nélkül).

A Hunfalvi csúcs és Késmárki csúcs között mélyen bemetszett Hunfalvi csorbából - ahonnan a Késmárki csúcs DK gerince kiindul - eleinte a gerincnek a Hunfalvi gödör felé tekintő oldalába térve ki, jó ideig a gerinc éle alatt - vályúkban és füves sziklarészletekben - haladunk felfelé s csak fentebb követjük magát a gerinc magaslatát. A felső részében egész könnyen járható, tömbökkel borított gerinc végül beleolvad a hegy tömegébe; itt a gerinchez jobbról simuló lejtőn - gyengén jobbra emelkedve - felmegyünk a Késmárki csúcs és a Wébercsúcs között (már a hegy ÉK gerincében) fekvő kis nyeregre.

[Innen tömbökön jobbra könnyen fel a nyeregnél alig valamivel magasabb közeli Wébercsúcsra.]

2. Lemenet a délkeleti szakadékban (a Tölcsértó katlanába).
Jelentőség nélküli útvonal.

A Késmárki csúcsról az ÉK gerincen le a Késmárki és Wébercsúcs közötti nyergecskére, azután innen jobbra le a hegy déli oldaliból kevéssel alább kiugró, a Hunfalvi csorbához ereszkedő DK gerinc kezdetéhez (lásd 1 alatt). E délkeleti gerinc és a hegy déli faltömege között mély, szakadék húzódik le a Tölcsértó katlana felé. Egy darabig még a délkeleti gerincen megyünk lefelé; a taraj egy magasabb törmelékkúpjának kőzetéig. Kb. 25 méterrel a kúp előtt jobbra letérve a gerincről, belebocsátkozunk az előbb említett, mély és elég meredek szakadékba. Ebben - helyenkét meglehetős nehéz mászással - le. A szakadék kb. 100 méterrel a völgyfenék törmeléklejtője felett letörik ahol is - nagyjában vízszintesen - balra áttraverzálunk a Hunfalvi csorbából lehúzódó szakadékba (28. fej. 2) végül ebben bocsátkozva le a Tölcsértó katlanába (2 ó.).
(Szász R. és Zuber O., 1920 VIII. 20.)

3. Déli pillér (a Tölcsértő katlanából).
Rendkívül nehéz, igen szép és nagyszerű mászótúra.

A Tölcsértó katlanába (28. fej. 2) letörő déli fal óriási kagylós kitörései közt három borda válik ki. A baloldali a fal nyugati sarkát képezi s a Sírkerttől választja el. A második borda a fal közepén húzódik. A sobboldali, pillérszerűen erősen kiszökő borda a fal keleti szélét képezi s a Késmárki csúcsnak a Hunfalvi csorbához ereszkedő DK gerincétől mély, szakadékszerű vízmosás választja el. Ez az utóbbi pillér közvetíti a felmenetel; magas, 20-30 méteres lépcsőkből áll. amelyeknek éle széles és falmászást nyújt, míg a következő lépcsőhöz vízszintes gerinc vagy fűtérség, néha kis csorba vezet. Minthogy a pillér a fal harmadmagasságában kezdődik, amennyiben alul a sima falban elvész, jobbról kell a kezdetéhez felhatolni.
Beszállás a déli pillér esésvonalában kezdődő vízfolyásos vályúban, amely baról rézsút jobbra felvezet a déli pillér és a DK gerinc közötti mély, vízmosásszerű szakadékhoz (amelyet a 2 út követ) s nagyjában mutatja a felmenet alsó rézének útját. Eleinte a vályútól jobbra nagy lépcsőkön, tovább a vályút jobbkézt kísérő bordán; vízmosta, kőverte fehér lapokon: Ott, ahol a nagy vízmosás fent járhatatlan áthajlások alatt kezdődik, kevés támasztékot nyújtó táblákon fel egy csorbára, amelyet a déli piliér utolsó letörése alkot (a beszállástól 1 óra). A csorba túloldalán egy árok húzódik le a Hunfalvi és Késmárki csúcsokat összekötő élről (a Késmárki csúcs DK gerince). Ezen árok baloldalából meredek sarokpillér szökik 25 métert a levegőbe. Minthogy ez élről megmászhatatlannak látszik, a beszállást a keleti falában keressük. Az árokban kb. 10 métert felmenve, balra fel egy alul lettörő; hajlott, sima táblára s innen rendkívül nehézen átmászható kéményecskében fel a pillér magaslatára, kis fűtérségre. Tovább könnyebb élen a következő pillérre, amely mögött 2 méteres csorba van. A harmadik pillér alul áthajló, 30-40^o-os sima tömbbel kezdődik, amelynek átmászása fogások híján rendkívül nehéz. Az él tovább is nehéz a pillér tetejéig, amelyen nagyobb fűtérség van. Jobbszélen áttekintést nyújt a szakadékba s a borda folytatására. A negyedik pillér 60^o-os fala keleti szélén áthajlással kezdődik, azután tovább rézsút átmászunk a nyugati szélére s fel a tetejére, mindenütt élvezetes falmászásban, jó kőzeten: Ezt a tornyot már meg is lehetne keletről kerülni. A tetejéről le kelet felé nagy tömbre s erről lecsúszás kis kéményben a következő csorbába. Ebben kis kőparipa, utána törékeny lépcső. A következő pillér fala járhatatlannak tetszvén, ki ennek keleti falába kb. 10 métert egy fűpadon s innnen párhuzamosan bordácskák közti füves vályúkban, meredeken fel a következő pillér tetejére.
Jobbra felettünk van a nagy letörés, amelybe bordánk látszólag elvész; alatta nagyobb vízmosás húzódik keletre a havas főárokba. A hatodik pillér éle nem délnek, hanem délkeletnek fordul. Északkeleti lejtőjén mászunk füvön, majd a vízmosás felső vége felett átlepve, szép kéményben (terpeszkedés) a pillér mögötti füves csorbába. Felettünk jobbra s alattunk balra óriási letörések, amelyek között a borda látszólag elvész. Tovább az él alatt 20 m kényelmes séta gyepes vályúban, majd párhuzamos kéményszerű hasadékokban fel a borda magaslatára. További 30 m mászás, végül pompás támaszkémény vezet át a homlokfal nyugati szélén. Jobbra fel 30 métert enyhén emelkedő folyosón, majd bal felé. kényes fellépés füves lépcsőre. Néhány méter fű után 60^o-os 35 méteres nehéz kémény szép mászással. Vége áthajlik. Tiszta karhúzódással fel a fekete áthajló, háztetőszerű falra, amelyen rézsút átmászunk hatra, a nyugati szélére (30 m), ahonnan áttekintve, már a csúcs koronáját látjuk. Tovább a szélen a fal tetejére, (20 m), amely a követett borda egyik pillérének teteje (a beszállástól 43/4 ó.).
A fal meredeksége itt megszűnik. A mi bordánk pillérei innentől kezdve már érdektelenek, átmászásuk hosszadalmas. Azért célszerűbb, ha a borda mellett húzódó vízmosásban megyünk tovább; majd balra kimászunk ama gerincre, amelynek alsó vége a fal középső bordájává lesz és a vízmosásnak orogr. jobbfalát képezi. Ezen végig a csúcsig (45 p.).
(Grósz A., Hefty Gy. A. és Laufer I. 1912 VI. 30.)

4. Délnyugati fal (a Sírkertből).
Igen nehéz, szép és nagyszerű túra.

A Lomnici csúcs és Késmárki csúcs tömegei közt egy a háttérben a Villagerinc által bazárt mély kattan; az ú. n. Sírkert fekszik; amely magas fallépcsővel esik ala á Tölcsértó katlanához.
A Tölcsértő kiszáradt katlanából (28, fej. 2) a Sírkert falgyűrűjének tövébe. A fallépcsőn lejövő vízeséstől balra szállunk a sziklákba. Eleinte balra a víztől mászva fel, fentebb keresztezzük a vízfolyásts s tőle jobbra jutunk fel a Sírkert sziklacirkuszába.
A Sírkert katlanból nő ki - ennek jobbkézt eső határfalát alkotva - a Késmárki csúcs délnyugati fala. Ennek jobboldali térfelében - a DNy falat a D faltól elválasztó sarok közelében - egy meredek vályút látunk, amely a falat tetejéig végighasítja.
A Sírkert jobboldalán felmegyünk a fal tövéig. Mintegy 50 méterrel mélyebben a Nagy Villacsúcs déli falának tövében fekvő párkánynál, a Sírkertből egy jobbra emelkedő párkány vezet ki a Késmárki csúcs DNy falába, az e falat a déli faltól elhatároló sarokig. A párkány DK végéről egy 15 m magas falon szép mászással fel egy jó álláshoz, ahonnan - kissé balra tartva - további 15 m után elérjük a simamedrű vályúrendszert; ennek egy fehéresszínű szűkületénél. A vályúnak mindjárt következő, 8 m hosszú szakasza - egy 70^o hajlású, sima szögellés, szétnyíló oldalfalakkal - rendkívül nehéz. Ezután mintegy 200 m hosszúságú darabon váltakozó nehézségek mellett követjük a vályút. Ahol a vályú függélyes repedéssé alakul át, minthogy felette a meredek vályú medre igen sima, a repedésből balra kilépünk egy kis borda mögé, ahol fogásszegény táblákon jutunk a vályúnak így megkerült sima részlete fölé. Tovább követve a vályút, egy alacsony áthajláshoz jutunk, amelyet a jobboldali repedés segélyével győzünk le. Feljebb a vályú kettéágazik; a baloldali ágat követjük; amely - végül törmelékessé válva - egyenesen a csúcsra torkollik. (A Sírkertből 31/2 ó.)
(Grósz A. és Wawrek.A., 1921 VIfI. 3.)

5: Nyugati gerinc (a Késmárki Villahorhosból).
Könnyű.

A horhosból eleinte követjük az északi oldalban kevéssel a gerinc magaslata alatt, vele párhuzamosan emelkedő törmelékpadot, majd rátérünk magára a gerincre, amelyen nehézség nélkül érjük el a csúcsot.
(W. Gadowski és társai 1900-ban.)

[A Késmárki csúcs Ny gerince magábanvéve ugyan érdektelen, azonban a gerinc kiindulópontját képező Késmárki Villahorhosnak akár déli, akár északi felmeneteivel kapcsolatban (26 fej.) - ezeknek érdekessége miatt -a Késmárki csúcs legszebb és legélvezetesebb útvonalai közé tartoznak.]

6. A Lomnici csúcsról a Villagerincen.

Lásd 24. fej, IV. alatt.

7. A Wébercsúcs északnyugati éle (a Zöldtótól).
Meglehetős nehéz, kitett, egyhuzamban tartó igen hosszú sziklamászás; tájilag nagyszerű.

A zöldtavi Frigyesmenedékháztól a Nagy Papiruszvölgybe (13. fej. 2) és ennek mindjárt az elején balra át a Wébercsúcs ÉNy élének a völgyletörés peremére támaszkodó tövéhez. Eleinte az él jobboldalában gyepes lejtőn fel az élnek felettünk balra látható vállára, ahol a tulajdonképpeni sziklás gerinc kezdődik. A nyeregből 30 métert gyepes lépcsőkön az első nagy letörés alá. E szélesebb, meredeken emelkedo fűpadon jobbra fel egy szeles vályúba, melyet balról hatalmas lapok határolnak. Az esésvonalban 6 métert fel, azután oldalmenet balra egy rövid kémény alá, felterpeszkedés egy kis térségre. Erről néhány métert fel a felső kémény alá, amely azonban nem járható; oldalmenet - egy sarkantyút megkerülve - ferdén jobbra le, majd nedves, igen meabízhatatlan falon öt métert fel, azután nehéz kilépés balra egy élen át menedékesebb lejtésű térségre. Innen könnyű gyepes részeken fel az első letörés fölé. Vízszintes gerincdarab után felszökő gerincfog következik, alatta áthajló kőlap. Kis csorba után óriási kőtömbökből összerótt gerincemelkedés; erre könnyen fel, után rövid vízszintes darab, majd simán felszökő gerinctorony (balról mászható) utána megint vízszintes gerincrészlet egy hegyes tűig, mögötte kis nyereg, Ebből élesen fel a gerincnek legtovább jobbra kitolt pontjáig. Innen a gerinc balra fordul, merédeken felszökik. 30 métert könnyű, jó tömbökön fel, majd egy nagy hasadékban s felette egy sziklahomlokon át kis mohos odúba. Ezután fekete talú torony kinyíló sziklaorral. Jobbról a nagy torony oldalában szélesebb fekete teknő, amelyet jobboldalt másodlagos borda határol. A teknőt itt párkány szeli át, amely a másodlagos bordának kis csorbájába fut ki. A feketefalú torony után kis horhos. Innen könnyen néhány métert egy fehérlő kis katlanba. Jó fogásokkal fel egy kis falon függélyes fallépcsőig, alatta mohos szalagon oldalmenet jobbra, egy mohos fekete vályúban 5 métert fel, majd a bal élen jó fogásokkal de igen exponáltan kis párkányra, honnan nehéz felhúzódás egy tágasabb törmeléktérségre. A gerinc széles, eleinte nagy lapokkal emelkedik, később igen menedekké válik. Az esésvonalban két hasadék látszik; közöttük fekete él. A jobb hasadék alá hatalmas lépcsőkön fel, majd benne 5 métert fel a beszorul mozgó kőtömbig. Jobbra két elvált sziklalap, az alsón traverz ki a hasadékból kissé lefelé, majd felhúzódás áthajló falacskán (legszebb rész), amely fölött vissza térünk a hasadék felső szálához. Még 4 m könnyebb mászás a 2265 métere nagy, kettős gerinctorony ÉNy ormára, amelyet a Wébercsúcs főtömegétől a Német Létra választ el (a beszállástól 31/2 ó.). Le a torony két orma közötti csorbába; kis áthajló résen felhúzódva a szemközti nagy lapra, kis fogásokkal fel második oromra. Erről 35 métert könnyen le a nyeregbe, amelyen át a Német Létra (23. fej. 6) vezet.
A gerinc innentől szinte eltűnik, folytatását csak a falnak egy élszerű kiszögellése jelzi. A nyeregből 20 métert egyenesen fel egy nagy tábla alá, amelye jobbról igén kitetten megkerülve jutunk föléje. Tovább nehezen és kitetten egyenesen fel. Egy elvált kőtömböt keskeny hásadékhan balról megkerülve, egy törmeléktérségre. Könnyű lépcsőkön, majd nagyobb tömbökön - gyengén balra tartva - két hatalmas áthajló lap irányában. A jobboldali alatt oldalmenet balra a baloldali fölé s tovább nagy tömbökön és törmeléken fel a Wébercsúcsra (21/2 ó.).
(Grósz A., Kregczy T. és Rokfalusy L. 1912 VII. 26.)

8. A Wébercsúcs északi fala (a Zöldtótól).
Nagyszerű, hosszú és rendkívül nehéz túra, vad szikla környezetben.

A Wébercsúcs északi letörése egy felső és alsó részre oszlik, amelyeket eymástól a Német Létra választ el. A felső falrészlet, amely a Wébercsúcs tulajdonképpeni északi falának tekintendő, egy nagy (az északi falletörésnek felemagasságában fekvő) törmelékkatlanból emelkedik, amely egy az ÉK gerincről aláhúzódó sziklaszakadék és az ÉNy él felől aláereszkedó Nemet Létra egyesüléséből származik. E törmelékkatlant az alsó falletöréseken át a Lomnici csúcs Német Létra útján (23. fej. 6) érjük el. (A Zöldtótól 13/4 ó.) A törmelékkatlanból a Német Létrán törmeléken fel a közepében kiugró lapos bordához s ezen tovább, míg a Wébercsúcs É fala alsó peremének feltűnő, áthajló táblája mellett elhaladtunk. Ezzel egy magasságba érve, felette a falban egy tágas térséget pillantunk meg, amelyhez jobbról rézsút balra emelkedve, egy hasadékszerű keskeny párkány húzódik. A hasadék alsó végénél beszállás a falba. (A törmelékkatlanból 10-15 p.; a Német Létra külső határbordáján velünk egy magassáában feltűnő hegyes sziklatű.) A fal mentén hó fekszik, közötte és a fal között sekély rianás.
A rianás aljából a balra emelkedő, fentebb keskeny párkányba átmenő hasadékban, azután ellaposodó terepben az említett nagy törmeléktérségre. Erről egy a fal (jobb) és egy borda (bal) között felhúzódó vályúban, azután magán a bordán, míg ez a falba ütközik. Innen táblákon át keskeny szegélyeken oldalmenet egy balra fekvő vályúhoz. Ebben - a baloldali sziklákon - fel, míg a vályút hatról kísérő borda tetejét el nem értük, amely itt egy tálas vállat alkot. (A beszállástól 1 ó ).
Innen a fal mentén kényelmes törmelékpárkány húzódik balra, amely egy bordához vezet (a párkány még tovább is folytatódik). A borda legalsó lépesőjét a mögötte bevágódó rövid vályúban megkerülve, fel a borda magaslatára. A szorosan a falhoz simuló, jobbra felvezető borda végül egy törmelekpárkányba megy át, amelyet addig követünk, míg kb. 10 méterrel a párkány vége előtt, egy felettünk látható fehér falletörés alatt állunk. Kényelmes törmeléktérség. Erről - jobbra a fehér letöréstől - a kissé homorodó falban sekély hasadék húzódik felfelé. Ebben a kb. 40 m magas falon egyenesen fel. (Alul sekély hasadék meredek lépcsővel. A fal közepében kis sziklafejecske, amely jó állást nyújt. Felette kidomborodó tábla, legömbölyített támpontokkal. Részben rendkívül nehéz.) A fal tetejéről néhány lépést jobbra egy törmelékodúba, amelyből tömbökkel telt vályú vezet rézsút jobbra fel. Ebből ki egy jobbra vezető törmelékpárkányra 13/4 ó.). A párkány eleinte széles és vízszintes, majd a fal mentén erősen emelkedve, keskeny és meredek ráncba megy át, amely végül egy már messziről látható, a falnak támaszkodó, elrepedt óriási sziklatömbhöz vezet. Jobbra tőlünk óriási méretű tornyot pillantunk meg, amely egy egyenest felhúzódó bordának felszökését alkotja. Még kb. 10 méterrel az elrepedt sziklatömb előtt a falon 2 kötélhosszat egyenesen fel egy nagy fehér odúhoz, amely sziklakitörés által keletkezett. Jobbról fel az odú tetejére (jó állás és biztosító tömb), azután egy hajlott, sima táblán jobbra kúszva (igen nehéz), egy törmelékpárkányra fel. Ezt egy kissé jobbra követve, csakhamar rajta állunk az imént említett meredeken felszökő bordára, amely itt széles vállat alkot (21/2 ó.). A borda túloldalán vízszintes törmelékpárkányon jobbra ki (50 m) a sarok mögött egy törmelékfoltra, honnan egy nem messze jobbra felettünk látható, a falhoz támaszkodó, kb. 2 m magas sziklafoghoz rézsút jobbra felmászunk. Ettől a szabad falon keresztül, gyöngén emelkedő irányban át kell traverzálni a kb. 50 méterrel tovább jobbra lévő bordához. A sziklafogtól mindenekelőtt 3 métert lebocsátkozva keskeny szegélyen oldalt ki, azután kissé fel egy elrepedt tömbhöz, felette igen nehéz falacskán fel egy vízszintes térségre. A térségen jobbra, amely azonban közvetlenül a borda előtt lettörik. E teljesen rövid megszakításnak keresztezése a túloldali jól járható terephez rendkívül nehéz és kockázatos: néhány lépésnyi oldalmenet igen meredek és sima tábla mentén, erről átterpeszkedés a szembenlevő egész sima táblára, amelyen a felette levő párkányra feltolódunk. Tovább még néhány lépést tömbökön egész könnyen az említett bordához, amelyet két sziklafognál érünk el.
Innentől kezdve a terep könnyűvé válik. A borda túloldalán, folyton kissé emelkedve, füves lépcsőkön átvágunk a következő bordához. Ezt keresztezve eleinte jobbra, majd ívben balra fel törmelékes lépcsőkön, végül nagy tömbök között (rövid hasadék) fel egy tágas, már közvetlenül a csúcs alatt fekvő katlanhoz. Fel a jobboldali borda élére (ÉNy él; kb. 30-40 m a csúcs alatt) s ennek nagy tömbjein fel a Wéber csúcsra (21/2 ó.).
(Hefty Gy. A. és dr. Komarnicki Gy. 1912 VIII. 18.)

9. Északkeleti gerinc (a Morgáshágóból).
Egy kissé nehéz hely kivételével könnyű, szép kilátást nyújtó út.
Télen: (megjegyzés nélkül).

A Morgáshágbbói mérsékelten emelkedik az omladékos, széles gerinc. Egy kis gerincbütyök mögött keskeny csorbába bocsátkozunk alá, amely után a gerinc már meredekebben folytatódik. Egyideig szintén igen könnyen tovább nagy tömbökön, míg a gerincet egy magas letörés szakítja meg. Itt kissé balra egy keskeny sziklafolyosóba és felső végének közelében a jobboldali magas kőlapon meredek mászással vissza a gerinc magaslatára. (Az út legnehezebb része). Tovább a tömbökből álló gerincháton akadály nélkül a Wébercsúcsra és innen a Késmárki csúcsra. (A Morgáshágóból 13/4 ó.)
(T. Hickiewicz és A. Jakubski, St. Stopka vezetővel 1905 VIII 26.)

[Az ÉK gerincet - kb. feleútján - északi falletörésein át is elérhetjük:

A Zöldtótól a 23. fej. 6 úton a Wébercsúcs északi falának kb. felemagasságában fekvő törmelékkatlanba. Innen indul ki jobbra a Német Létra, viszont rézsút balra egy tágas sziklafolyosó, amely az ÉK gerinchez húzódik fel. E sziklafolyosóban fel az ÉK gerinc magaslatára, amelyet a 2233 m pont mellett érünk el.
(K. Drewnowski és A. Staniszewski 1908 VII. 29.)]

10. Keleti fal (a Hunfalvi gödörből).
Nem könnyű és jelentőség nélküli út.

A Késmárki csúcsnak a Hunfalvi gödörből (28. fej. 1) feltörő meredek keleti falának közepét egy sekély, egyenest felhúzódó szakadék hasítja végig. Ebben helyenként nem könnyű mászással fel; fentebb, ahol alábbhagy a sziklák meredeksége, erősen fűvei átnőtt terepben már könnyebben jutunk fel a Késmárki és Wébercsúcs közötti csorbára. Innen balra, az ÉK gerinc legfelsőbb részén a csúcsra (21/2 ó.).
(H. Dittrich és dr. A. Otto, ifj. Hunsdorfer J. és Skokan P. vezetőkkel 1896 VII. 31.)