A Magas Tátrának kétségtelenül a legismertebb és legnépszerűbb orma a Lomnici csúcs. Büszkén tekint le hármasszegletű piramisa a szepesi felföldre; innen nézve szinte uralkodó helyzetet foglal el az összes csúcsok között, Nem is csoda, hogy igen hosszú ideig a Tátra legmagasabb kiemelkedésének tartották s csak a XIX. század közepe felé nyert végleges megállapítást, hogy az elsőség e tekintetben a Gerlahfalvi csúcsot illeti.
A Lomnici csúcs első megmászásának időpontja ismeretlen. Bár az irodalomban gyakran kifejezésre jutó az a nézet, miszerint Fröhlich Dávid - a késmárki lyceum későbbi rektora 1615-ben fentjárt volna a csúcson, újabb vizsgálódások alapját megdöntöttnek tekinthető, egyéb feljegyzések nyomán mégis biztosra vehető, hogy már a XVII. század eső felében - tehát olykorban, amikor az Alpokban a hegymászás még ismeretlen fogalom volt - akadtak látogatói a Lomnici csúcsnak és ennek meg mászása már akkor sem ment ritkaságszámba.
A Lomnici csúcs a legmagasabb kiemelkedése annak a mellékgerincnek, amely a Tátra főgerincéből a Zöldtavi csúcsnál ágazik ki. Csúcsában a gerinc éles fordulót ír le. Északnyugat felől Fecsketorony szomszédos vele. A kettőjüket összekötő gerinc még néhány jelentéktelen tornyocskát visel; ezek (a Fecsketoronytól kiindulva): a Tomassontorony, Jordántorony, Jordáncsúcs és a Chmielowskitorony. Északkeletre méltó társként sorakozik hozzá a Késmarki csúcs. A két hegy széles sziklatest között az éles Villagerinc húzódik, amelyben a Nyugati Villa csúcs fekszik legközelebb a Lomnici csúcshoz. A Lomnici csúcs azonkívül déli irányban egy oldalgerincet bocsát ki magából amelynek hosszan elnyúló kifutója, a Kistarpataki völgyet a Kőpataki tó katlanától elválasztó Lomnici gerinc, végül síksághoz ereszkedő lejtőkben vész el.
A Lomnici csúcsnak igen gyakran járt szokásos útvonala Kistarpataki völgyből a "Mózesforrás"-on át vezet a csúcsra míg gyakorlottabb hegymászóknak, mint a csúcs legrövidebb és egyúttal érdekes mászást nyújtó útvonala, az Öttótól felvezet Jordán-út ajánlható különösen. Az északról - a Zöldtó felől - feljövő útvonalakat kiváló táji szépség jellemzi.
Kilátása igen kiterjedt, de nem oly szép, mint a Tátra több legmagasabb csúcsáról.

1. A Mózesforrástól.
A Lomnici csúcs szokásos útja.
Télen: Az a), b) és c) felmenetekkel. A c) felmenetnél - jó hóviszonyok mellett - a Lomnici gerinc magaslatáig sível.

A Mózesforrás útja a Lomnici csúcs csúcspiramisának délkeleti oldalán vezet fel, amely a Kistarpataki völgyet a Kőpatakitó katlanától elválasztó ú. n. Lomnici gerincnek hosszú lankás hátára támaszkodik. Maga a Mózesforrás - honnan tulajdonképeni mászás a még mintegy 400 m magas csúcspiramisra kezdetét veszi - kb. 2260 m magasságban fekszik s le folyását képezi a csúcspiramis DK oldalának közepén végig vonuló sekély szakadékban összegyülemlett vizeknek.
A már magasan a hegy oldalában fekvő Mózesforrást több oldalról közelíthetjük meg; mindezek az útvonalak pár percnyire a Mózesforrás alatt, a Lomnici gerincnek közvetlenül a Lomnici csúcs csúcspiramisa alatt fekvő nyergében egyesülnek.

a) A Kistarpataki völgyből a "Próbán" át.
A Kistarpataki völgy útja a legcélszerűbb feljáró a Mózesforráshoz; ezzel kapcsolatban szolgál a Mózesforrástól továbbvezető útvonal a Lomnici csúcs szokásos útjául.

A Zergeszállótól a Kistarpataki völgyön át vezető ösvényen 1 ó. alatt a Tüzelőköhöz jutunk. Közvetlenül mögötte, egy völgyszűkület átlépése után, a völgymedence tágas katlant alkot, amelyet hátul az Öttó meredek tófala zár el. A Tüzelőkötől még mintegy 5 percig követve a patak balpartján vezető ösvényt, jobbra egy hatalmas, széles törmelékszakadékot pillantunk meg, amely a magas falak között a Lomnici gerinchez húzódik fel. Itt elhagyjuk az ösvényt s - egy kitaposott csapást követve - a törmeléklejtőn felmegyünk a szakadékhoz. Maga a szakadék alja ugyan végig minden nehézség nélkül járható, de a laza törmelék miatt igen fárasztó s ezért legfeljebb a lemenetre ajánlható. Ezért mindjárt a szakadék kezdeténél átkerülünk a szakadék baloldalára, ahol a szakadékot baloldalt határoló sziklákban egy feltűnő, V-alakú barlangot pillantunk meg. Közvetlenül balra a barlangtól egy sekély sziklavályúnál beszállás a sziklákba. A vályú táblás, szilárd szikláin fel. A felhatolást vaslánc könnyíti meg; ez az ú. n. "Lomnici próba" (a Tüzelőkőtől 1/2 ó.). A vályú elhagyása után a füves lejtőn kb. 40 métert jobbra fel, azután egy kis csorbában átkelve a jobboldali sziklabordán, ismét közeledünk a főszakadékhoz. Innen folyton a szakadéktól balra fekvő füves-sziklás hegyoldalban haladunk felfelé. A többnyire jól kivehető, taposott csapás magasan fent a "Kápolna" sziklacsoportozatának fantasztikus sziklaoszlopai között visz tovább; utánuk füvön, majd végül az itt ellaposodó szakadék törmelékén megyünk fel a Lomnici gerincre, amelyet egy - a Lomnici csúcs csúcspiramisa (bal) és egy csipkés gerinctorony (jobb) között fekvő - széles nyeregben érünk el (2193 m ; a Próbától 11/4 óra).

b) A Kistarpataki völgyből a Lomnici gerincen.
A "Próbán" át vezető útnál könnyebb és folyton gyönyörű kilátás nyújtó útvonal.

Kevéssel a Zergeszálló elhagyása után az ösvény egy magas, meredek völgyfalon, az ú. n. Lépcsőkén kapaszkodik fel, hogy felette bejusson a Kistarpataki völgybe. Közvetlenül e meredek völgylépcső felett egy tágas rétre lépünk ki a Kistarpataki völgyben (a Zergeszállótól 1/2 ó.). A rétnek mindjárt az innenső szélén jobbra letérve az ösvényről, 40-50 lépés után egy eleinte nehezen megtalálható cserkészösvényre akadunk, amely az erdőn át eleinte enyhén, majd erősebben emelkedve, délkeleti irányban a Lomnici gerincre visz fel, ezt kb. 1650 m magasságban érve e (20 p.). A széles gerinchát a Kistarpataki völgy oldalán meredek sziklafalakkal törik le, keleti oldala ellenben lankás, itt még sűrű törpefenyővel benőtt omladéklejtőkből áll. Az ösvény folyton a gerinc magaslatának közelében tartva magát, ennek mentén visz felfelé. Fentebb egy vízszintesen húzódó cserkészösvény keresztezi a mi ösvényünket, majd kevéssel azután ismét egy cserkészösvény ágazik balra el, amely azonban a gerincnek nyugati falletörései közé visz ki. Mi ellenben folyton a gerinc magaslatán tartjuk magunkat s miután az ösvény elvész, tovább már úttalanul, füvön s törmeléken emelkedve jutunk fel az első, póznával jelzett gerincpúpra (2041 m, 11/4 ó.), amelyet mindjárt egy valamivel magasabb, nagy kőtömbökön egész könnyen elérhető torony követ. A széles gerinchát jobboldalán le egy lapos nyeregbe, azután ismét fel az elnyúlt, csipkés élű 2202 m toronyra (40 p.), amelyről túloldalt lebocsátkozva, csakhamar elérjük a Lomnici csúcs csúcspiramisának tövében fekvő széles nyerget (2193 m.), hová a balról, a Kistarpataki völgyből a "Próbán" át feljövő út a gerincre torkollik (10 p.).

c) A Kőpataki tótól.
Semmi nehézséggel sem járó, de az út hosszadalmassága és a nagy magasságkülönbözet miatt inkább a lemenetre ajánlható útvonal.

A Kőpataki tavat legkényelmesebben Tátralomnicról közelíthetjük meg. A mindjárt a tátralomnici nagy szálloda mögött kezdődő útjelzés jó ideig egy sétautat követ. Ebből kb. 1/2 óra múlva jobbra elágazik a Kőpataki tóhoz vezető gyalogösvény. Ez csakhamar a ródlipálya felvonója alatt visz a majd mindjárt utána magát a ródlipályát keresztezi. Csakhamar ezután az út az erdőbe lép, amelyben nagy kanyarodókkal emelkedik. A szerpentinek a felső erdőhatár fölött, a törpefenyőbe is folytatódnak. Tátralomnictól számított 21/2 ó. után a betongunyhóvá átalakított tüzelőkőhöz érünk. Az ösvény mellett jobbra vezet tovább és csakhamar egy kiterjedt morénadombra visz fel, ahol véget ér. A dombon ÉK irányban haladva, csakhamar a Kőpataki tónál állunk (1752 m; a tüzelőkőtől 1/4 ó.).
A Kőpataki tótól a völgynek baloldali (nyugati) füves-törmelékes oldallejtőjén - nyugati irányban emelkedve - felmegyünk a Lomnici gerincre, amelyet lehetőleg magasan, annál a széles, lapos nyeregnél (2193 m) igyekszünk elérni, amely felett a csúcspiramis meredek, sziklás tömege kezdődik. (Ugyanide a gerinc túlsó oldaláról - a Kistarpataki völgyből - széles törmelékszakadék húzódik fel: ebben jön fel a kistarpataki út.) (A Kőpataki tótól 11/2 ó.).

d) Az Öttótól.

Igen bonyolult terepben vezető s helyenként nem könnyű mászással járó összeköttetés a már úgyis az Öttó túrakörzetén kívül eső Mózesforrás útjához, amely épp ezért az Öttótól kiindulók részére - a Jordán-úttal szemben - gyakorlati jelentőséggel nem bír.
A Térymenedékházból a Fecsketorony és a Lomnici csúcs tömegei közé nyomuló völgyzugnak vesszük utunkat. A Chmielowski-résből lehúzódó főszakadékot meglehetős mélyen annak barlangszerű letörése alatt keresztezzük. A szakadék innenső falát itt egy óriási kőtábla alkotja, amely felett keskeny fűpadok rézsút balra bevisznek a szakadék fenekébe. Mindjárt innen a túloldalon egy jobbra emelkedő csúszópárkány visz ki belőle, amelynek végén egy kényes sarok körül kell áttolódni. Kiérve a szakadékból, ennek mentén, füves terepben fekvő sziklabordákon kapaszkodunk felfelé. Egy nagy fűtérségre érünk, amelyről egyrészt rézsút balra egy ferde fűpad felvisz egy magasabban fekvő párkányhoz, másrészt déli irányban ugyancsak egy emelkedő fűpad egy erkélyszerű nyeregre visz fel. Az utóbbit követve, fel a füves erkélyre (kőgúla). Innen szabad bepillantást nyerünk a Lomnici csúcs kistarpataki falletöréseinek délibb részeibe s ezeket gyengén emelkedő füves padokon balról jobbra keresztezte, közeledünk a kistarpataki szokásos feljáró nagy szakadékjához. Közvetlen ennek elérése előtt meredek sziklarészletek zárják el utunkat, amelyeken - kissé lebocsátkozva - nem könnyű mászással lejutunk a füves szakadékaljba s ebben még egy keveset jobbra tartva, a "Kápolna" sziklacsoportozatánál összetalálkozunk a kistarpataki szokásos úttal; ennek kitaposott csapásán kb. 10 percnyi kapaszkodás után fent vagyunk a Lomnici gerinc 2193 m nyergén. (Az Öttótól 21/2 ó.)
(Dr. A. Otto, Breuer J. és Szuranowszki J. vezetőkkel, 1904 VII. 12.)

A további út a Lomnici gerinctől a csúcsra:

A Lomnici gerinc 2193 m nyergétől rátérünk a kőpataki oldalon gyenge emelkedéssel észak felé kivezető csapásra, amelyet követve, 5 perc alatt a csúcspiramis délkeleti oldalában aláhúzódó sekély szakadék lefolyását képező kis vízérhez jutunk, meredek sziklák aljában. Ez a Mózesforrás, ahol a csúcs megmászói pihenőt szoktak tartani.
A közvetlenül a Mózesforrásnál kiinduló, rézsút jobbra emelkedő vályúban (amelyikben a víz folyik) kezdjük meg a mászást. A kezdetben törmelékes, majd sziklássá váló vályú jobbra egy sziklabordára vezet fel, amely a hegyoldalban a Kőpataki tó völgye felé húzódik lefelé s a nagy szakadékot jobbról határolja. Mintegy 80 méterrel a Mózesforrás felett egy kapuszerű kis bemetszésen - melyet jobbról egy már alulról feltűnő, a hegy felé átdűlő sziklatömb határol - átkelve a bordán, az ennek túloldalán nyíló vályút és a következő bordát közel vízszintesen keresztezzük s áz utóbbi mögött felhúzódó vályú baloldali szikláin mászunk felfelé. Egy rövid táblás szögellést vaslánc segélyével legyőzve (ez az ú. n. "Matirkó fordulója"), utána a baloldali borda felé kanyarodunk s ezen balra átlépve, túloldalán kb. 10 m lemászás után egy tágas, törmelékes teknőbe bocsátkozunk le. Ezt vízszintesen balra keresztezzük s túloldali szikláin kb. 50 métert mászunk felfelé, miközben egy sima, meredek kőtáblán - az itt megerősített, szabadon függő vaslánc segélyével (az ú. n. "Emericzy siratója") - haránt jobbra átcsúszunk. Ismét balra átkerülve egy sziklabordán, viszszakerülünk a főszakadékba (itt egy meredekebb részlet vaslánccal, az ú. n. "Emericzy kesergője") és ebben mászunk tovább felfelé, egészen addig, ahol a szakadék - kb. 20 méterrel a csúcs alatt - táblákba megy át. Itt balra kitérve belőle, meredek mászással kijutunk a csúcs déli gerincére (a Kistarpataki völgy felé meglehetős kitett), amelynek magas, meredek lépcsőin csakhamar elérjük a közeli csúcsot. (A Mózesforrástól 11/2 ó.).
Könnyű és számos változatot engedő útirány.

2. Déli gerinc.
A Mózesforrás útjánál könnyebb és egyszerűbb útvonal.
Télen: Az a), b) és c) felmenetekkel. A c) felmenetnél - jó hóviszonyok mellett - a Lomnici gerinc magaslatáig sível.

A déli gerinc a Lonmici gerincnek a 2193 m nyeregnél kezdődő felső folytatását képezi. A gerincnek a 2193 m nyereg feletti alsó szakasza széles hátat képez, míg felső része hatalmas, meredek táblákból épül fel. A gerinc e felső reszét még nem mászták át. Az alsó, könnyű gerincszakasz célszerű változatul szolgál az 1 alatt leírt szokásos útvonalhoz.
Mindenekelőtt az 1 a), b), c), vagy d) alatt leírt feljáratok egyikén a 2193 m nyereghez.
A nyeregből eleinte széles, füves-törmelékes hátként emelkedik a gerinc. Kb. 2400 m magasságban a Kőpataki völgy felé fordított, óriási hajlott táblához jutunk, amelytől balra egy vályúban kapaszkodunk fel. Felette rövid mászás, majd mindjárt utána egy púpon állunk, amelynél az eddig széles hát sziklás gerincbe megy át. (A 2193 m nyeregtől 1/2 ó.) A gerinc tompaszögű élt alkot, amely balra függélyes oldalfallal törik le, míg a menedékes jobboldali lejtőjén a törmelék majdnem a gerinc magaslatáig ér fel. Követjük a gerincet, többnyire annak jobboldalában tartva magunkat. Fentebb a jobbkézt eső széles hegyoldalból egy hatalmas, pillérszerűen feltörő sziklaborda lép elő, amely - gerincünkkel párhuzamosan haladva - ezzel egy vályút fog közre. E vályúban rövid darabig fel. Mintegy 30 méterrel ama hely alatt, ahol a vályú meredek falak közt továbbhúzódó szögellésbe megy át, jobbra elhagyjuk a vályút és egy jellegzetes, széles törmelékpárkányra térünk rá, amely jobbra kivezet az említett pillérszerű bordára. Mintegy 5 méterrel a párkánynak túlsó vége előtt a 4 m magas, meredek falon - egy repedés segélyével - fel a borda élére (a legnehezebb hely), amelyről túloldalt keveset lebocsátkozva, az 1 útvonal által követett szakadékba jutunk, melyet annak legfelsőbb részében (már a láncokkal ellátott helyek felett) érünk el (1/2 ó.). - Innen tovább mint az 1 úton a csúcsra (20 p.).

3. Jordán-út (az Öttótól az északnyugati gerincen).
Igen érdekes és hálás mászótúra, amely az egyes helyeken alkalmazott mesterséges segédeszközöknek dacára kissé nehéz, sőt helyenként meglehetős nehéznek is mondható. A Noack-Habel-réstől kínálkozó két útvonal közül az a) út igen kitett s csak a mesterséges segédeszközök alkalmazása által vált a hegymászók nagyobb körei részére használhatóvá; ezzel szemben a b) út könnyebb, kevésbbé kitett és mesterséges segédeszközök nélkül visz fel a csúcsra.

A Térymenedékházból a Fecsketoronynak fordulva, füvön s törmeléken a Fecsketorony és a Lomnici csúcs tömegei közé nyomuló völgyzugnak vesszük utunkat. A Fecsketoronynak jobbra (délnyugatra) aláhúzódó sziklabordái alá érve, ezek alatt jobbra átkerülünk a Fecsketorony mögött felhúzódó első - meglehetős szűk és többnyire havas - szakadékhoz, amely a Fecsketoronytól közvetlenül délkeletre fekvő Bachleda-réshez visz fel. A szakadék baloldali meredek, de jól járható szikláin mászunk, míg egy sima falhoz jutunk, amelyet egy vasrúd segélyével győzünk le. Kevéssel utána a szakadék törmelékes aljába bocsátkozunk s a szakadékban (ha hó fekszik benne: a jobboldalán) megyünk tovább fel. Fentebb a szakadék egy jobbról jövő másik szakadékkal találkozik. A baloldali ág a Fecsketorony alá; a Bachleda-réshez húzódik fel; mi azonban - egy alacsony bordán átkelve - a jobboldali havas, törmelékes szakadékágnak fordulunk, amely gyengén jobbra kanyarodva, a Jordántorony (bal) és a Jordáncsúcs (jobb) között fekvő Jordán-réshez visz fel (2 ó.). A Jordán-rés elérésével fennállunk a Fecsketoronyról a Lomnici csúcsra áthúzódó szaggatott gerincen, amelyről nagyszerű kilátás nyílik a túloldalon a vad Rézpadkatlanba s a Késmárki csúcs-Villagerinc-Lomnici csúcs északi falaira.
A Jordánrésből a Jordáncsúcsot balról - a Rézpadkatlan oldalán - kerüljük meg, kitett sziklapárkányokon, amelyeken egy vasrúd s egy vaslánc van biztosításul alkalmazva. A csúcsot megkerülve, a mögötte levö csorbából követjük a keskeny gerincélt. Egy felénk áthajló tornyocska alatt nehéz áttolódás jobbra a kitett sarok körül, azután a gerincen tovább a közeli Chmielowskitorony töviben fekvő gerinccsorbába (Chmielowski-rés). A Chmielowskitorony sima táblafala alatt törmelékes padokon balról átkerülünk a Lomnici csúcs tömege s az innen hátulról alig néhány méter magas Chmielowskitorony közötti Noack-Habel-résbe (1/2 ó.).
Innen két út áll rendelkezésünkre az előttünk széles faltömegként tornyosuló Lomnici csúcsra.

Fecsketorony-Lomnici csúcs összekötő gerinc nyugatról

1. Egenhoffercsúcs. - 2. Egenhoffer-rés. - 3. Térycsúcs. - 4. Pawlikowski-rés. - 5. Hüvelyk Matyi. - 6. Fecsketorony. - 7. Bachledarés. - 8.Tomassontorony. - 9. Franzrés. - 10. Jordántorony. - 11. jordánrés - 12 Jordáncsúcs. - 13. Chmielowski-rés. - 14. Chmielowskitorony. - 15. Noack-Habelrés. - 16. Lomnici csúcs (23. fej. 3).

a) Jordán útja.
A Noack-Habel-résből padokon, lépcsőkön mászunk tovább, folyton a kissé jobbra elhaló északnyugati gerinc közelében haladva, amely a Kistarpataki völgy felé szédületes simasággal leszakadó nyugati fal felett húzódik. Elég magasan fent egy táblán balra áttraverzálva, egy kb. 20 m magas lapos kéményhez jutunk, amelynek átmászását egy vaslánc könnyíti meg. Felette egy kis erkély, ahonnan egy 12 m magas, igen meredek terpeszkémény - beresztett vaskampókkal - vezet tovább. Felérve a gerincre, kissé jobbra tartunk s a tömbökből álló vízszintes tetőélen pár perc alatt elérjük a csúcsot (30-40 p.;
lemenetben : Dr. P. Habel és L. Noack, Breuer J. vezetővel 1899 VIII. 6.;
felmenetben : Dr. Jordán K. id. Franz J. vezetővel 1900 VII. 6.).

b) Habel és Noack útja.
A Noack-Habel-résből a Zöldtó oldalán néhány métert leereszkedünk egy széles törmelékpadra, amely gyengén lejtve, a Lomnici csúcs északi falába vezet. E padot csak egész keveset követjük, azután felkapaszkodunk egy valamivel magasabban fekvő keskenyebb törmelékpadra, amely az itt a csúcs tömegébe benyomuló katlan baloldali falához vezet át. (Jobbról a katlant az ÉNy gerinc határolja,) A falat itt egy kb. 25 m magas, kéményszerű meredek vályú töri át, amely felismerhető azáltal, hogy a tetejét elzáró beszorult kőtömb ablakot alkot rajta. (jobbfelé több kémény van még a falban.) E kéményen át másszuk meg a falat. Felette elérjük a tömbökkel fedett felső (északkeleti) csúcslejtőt, amely mérsékelt emelkedéssel rézsiít jobbra a csúcsra vezet (40 p.;
Dr. P. Habel és L. Noack, Breuer J. vezetővel 1899. VIII. 6.).

(A Jordánút első összefüggő bejárását - több kísérlet után - Dr. Jordán K. vitte véghez id. Franz J. vezetővel 1900 július 6-án; a Lomnici csúcsnak az Öttó felől való megmászhatósága azonban már korábban be volt bizonyítva, amennyiben Noack és Habel a róluk elnevezett csorbától - amelyet Téry Ö. 1877-ben ért el az Öttó felől - már 1899-ben utat találtak a csúcsra.)

[Változatok a Jordán-úthoz.

I. A Jordánút a gerinc magaslatát a Jordánrésben éri el. A gerincet az Öttó elől ezenkívül más pontokon is elérhetjük:
A Chmielowski-résnél: lásd 22. fej. 1 alatt.
A Noack-Habel-résnél: Az Öttótól a Mózes-forráshoz vezető utat (lásd 1. d) alatt) ama fűtérségig követjük, honnan jobbra is, balra is egy-egy fűpad húzódik fel. A baloldali fűpadon megyünk tovább, amely rézsút balra erősen emelkedve, fentebb egy nyitott szakadékba megy át, amely a Lomnici csúcs sima nyugati falának tövében felvisz a Noack-Habel-résre.

II. A Jordán-út a Zöldtó felől is megközelíthető, az erről az oldalról a Jordánrésre - illetőleg a Franzrésre -vezető, 20. fej. 2 alatt leírt útvonalon.]

4. Gerincátmenet a Fecsketoronyról (északnyugati gerinc).
Érdekes, nagyszerű és meglehetős nehéz gerinctúra.

A Fecsketoronyról a délkeleti gerincen le a Bachledarésre: 19. fej. 4 (30 p.).
A Bachledarésből eleinte az élen, majd kissé balra kikerülve, fel a jelentéktelen Tomassontoronyra, azután könnyen tovább a közeli - ugyancsak jelentéktelen - Jordántoronyra, amelyről több apró sziklabütyök után a Jordánrésbe jutunk (15,p.).
A Jordánrésből az ENy gerincen fel a Jordáncsúcsra: 21. fej. 2 (20 p.). Erről a DK gerincen le a Chmielowskitorony tövében fekvő Chmielowski-résbe 21. fej. 1. - A Chmielowskitorony innenső falát két hatalmas, látszólag laza kőlap alkotja, melyeken meglehetős nehéz mászással egyenesen elülről érjük el a Chmielowskitorony tetejét. A túloldalon törmeléken le a csupán néhány méterrel mélyebb Noack-Habel-résbe (1/2 ó.).
Innen, mint a fentebbi 3 úton a Lomnici csúcsra (45 p.; a Fecsketoronytól 21/4 ó.).

A Késmárki csúcs-Villagerinc-Lomnici csúcs csoportjának északi fala.

1. Wébercsúcs. - 2. Késmárki csúcs. - 3. Késmárki Villahorhos. - 4. Keleti Villacsúcs. - 5. Nagy Villacsúcs. - 6. Villahorhos. - 7. Nyugati Villacsúcs. - 8. Lomnici csúcs (23. fej. 5).

5. Északi fal (a Nagy Papiruszvölgyből).
Nagyszerű sziklakörnyezetben végigvezető érdekes, változatos túra. A mászás kissé nehéz, az útvonal megtalálása helyenként nem könnyű.

A Zöldtótól a Nagy Papiruszvölgybe (13. fej, 2) s ennek mindjárt az elején, a Fécsketorony letorései alatt balra át a meredek, hóval kitöltött Rézpadkatlan bejáratához. Szemben velünk emelkedik a Késmárki csúcs-Villagerinc-Lomnici csúcs csoportjának széles, összefüggő északi falvonulata, amelynek kb. felemagasságában két jellegzetes párkány, az ú. n. Rézpadok vonulnak - balról jobbra gyengén emelkedve - a fal teljes széltében végig. A falnak bal sarkában - ahol az a Wébercsúcs ÉNy élének füves, sziklás oldalfalával összögellik - egy szakadékrendszer húzódik alá, amely folytatását képezi a Wébercsúcs és a Késmárki csúcs közötti csorbából lejövő szakadéknak.
A Rézpadkatlan bejáratát keresztezve, törmeléken s havon a falvonulat bal sarkának tövében fekvő völgyzugba tartunk, ahová a falban lejövő fentemlített szakadékrendszer, végül keskeny sziklavályú alakjában, torkollik. A magába a bal falsarokba bemetszett (vagyis a legbalsóbb) vályútól kb. 30 méternyire jobbra levő, tőle számított második sziklavályúnál szállunk be a falba. (A Zöldtótól 11/2 ó.)
E sziklás vályúban kb. 30 métert felmászva, a legalsóbb letörések felett a falba ágyalt tágas törmelékterraszra érünk. Ezt balra keresztezzük, a bal szélén lévő főszakadékig. Rövid darabig magában a szakadékban felmenve, kitérünk a szakadékot jobbról kisérő bordára, (Erre a törmelékterrasz közepetájáról is - fehéres táblákon rézsút balra emelkedve - felkapaszkodhatunk.) E bordán jó darabig fel, míg a baloldali főszakadék meredek letörése fölé értünk, mire balra betérünk az itt kis katlant alkotó szakadékba. Ez felettünk két ágra szakad. (A jobboldali ág felett hatalmas sziklatömb.) A baloldali ágat követjük, amelyben mindjárt feljutunk az itt kezdődő Alsó Rézpad széles törmelékszalagjára (3/4 ó.).

[Ide torkollik a balról, egy kis nyergecskéből aláereszkedő vályúban lejövő "Német Létra" útja.
Ugyanitt kezdődik a keskenyebb, de szintén egész könnyen járható Felső Rézpad is, amelyet az alsó padról - ennek mindjárt a kezdeténél - egy táblás lépcsőn át érhetünk el.]

[I. Az északi fal alsó falgyűrűje a fentebb leírt úttól jobbra több helyen is, bár nagyobb nehézségékkel, átmászható.

II. Lemenetben a Felső Rézpadon meglehetős nehéz a tájékozódás. Folyton lehetőleg a Villagerinc falának tövében kell haladni s nem szabad a balra kínálkozó és korábbi lejutást igérő párkányokat s vályúkat választani. Közvetlenül a Villahorhosból aláhúzódó szakadék előtt, ahol a Felső Rézpad kis előfokot alkot, kanyarodunk róla balra le az Alsó Rézpadra.]

6. A "Német Létrán" át (a Zöldtótól).
Tájilag nagyszerű útvonal, amely mérsékelt emelkedéssel keresztezi a Lomnici csoport kiterjedt északi letöréseit. Mászás szempontjából a túra könnyű, azonban kedvezőtlen viszonyok között - ködben, esőben - az eligazodás igen nehézzé, a mászás pedig bizonytalanná válik a meredek falak közt vezető párkányokon.

A Zöldtótól nézve, a Wébercsúcs hatalmas északi falletöréseinek felemagasságában egy nagy törmelékes katlant pillantunk meg. E katlanból balra is, jobbra is egy-egy szakadék indul ki felfelé. A jobboldali, törmelékkel telt szakadék az ú. n. "Német Létra", amely a hegyfal s az ehhez támaszkodó, mellvédszerű sziklakulissza között rézsút jobbra emelkedve, a Wébercsúcsnak északnyugati éléhez visz fel. Az itt véget érő Német Létrának - rövid megszakítás után - szinte folytatását képezik a Lomnici csúcs északi falletörésein végighúzódó Rézpadok, amelyek a Német Létrával kapcsolatban természetes útvonalként kínálkoznak a Lomnici csúcsra. Ezen útvonal bejárásánál mindenekelőtt a fentebb is említett - a Wébercsúcs falában magasan fekvő törmelékes katlant kell elérnünk, amelyből a Német Létra indul.
A Zöldtótól ösvény visz fel a tőle 10 percnyire fekvő Feketetóhoz. Ennek keleti végétől a részben törpefenyővel benőtt fűlejtőn felmegyünk oda, ahol ez a legmagasabban nyúlik a sziklák közé. A fűnyelv legmagasabb pontjától kissé jobbra kiindulva, egy rézsút jobbra emelkedő mély törmelékszakadék húzódik a falban fel. (A Zöldtótól 30 p.) A szakadék szűkületét egy hatalmas, beékelt sziklatömb zárja el, melyet rosszul rétegezett, zsindelyszerű sziklákon jobbról kerülünk meg (nem könnyű !). Még egy keveset a jobboldali sziklákon kapaszkodunk, azután a szakadék aljában megyünk tovább. A szakadék végül igen mállékony kőzetű szögellésbe megy át s itt egy 30 m hosszú lánc segítségével felkapaszkodunk a szakadékot jobbról kísérő tompa borda füves magaslatára. Ezen minden nehézség nélkül haladva felfelé, azokhoz a hajlott füves padokhoz jutunk, amelyek rézsút jobbra húzódva, a letöréseken keresztül gyenge emelkedéssel egyenesen az említett nagy törmelékkatlanba vezetnek át (a beszállástól 1 1/4 ó.).

[E törmelékkatlant a fentinél valamivel könnyebb, de nálánál hosszabb és bonyolultabb alábbi útvonalon is megközelíthetjük:
A zöldtavi Frigyesmenedékháztól a völgyben kifelé vezető szekérutat kb. 10 percig követve, ahol ez egy többnyire kiszáradt patakon kel át, jobbra letérünk róla s a köves patakmeder mentén felmegyünk a Nagy Morgás és a Wébercsúcs közötti Morgáshágóból lehúzódó szakadék aljához. Ez legalul letörik, azért eleinte a jobboldalt kísérő borda lépcsőin kapaszkodunk fel, majd - sima falak álá érve - balra keresztezzük az itt egy kis térséget alkotó szakadékot (amely felettünk újból járhatatlan letörésbe megy át) s a túloldalán meredek, sima lépcsőkön felfutunk a szakadéktól balra fekvő, füves szabad hegylejtőre, melyet közvetlenül a legalsó falletörések felett érünk el. A lejtőn rövid ideig felmenve, újból átkelünk a szakadékon s ettől jobbra a fűlejtőn egy nagyobb sziklacsoportig megyünk fel (kőgúla). Innen a nyugat felé vízszintesen futó fűpadokon lassan emelkedve, négy tompa bordát keresztezünk s tovább az ötödik bordának tetejét képező erkélyszerű kiugrásra (rajta egy jellegzetes sziklatömb), amelyről a túloldalon meglehetős mélyen lebocsátkozva, az említett nagy törmelékkatlanba jutunk (a Zöldtótól 21/4 ó.).]

7. Gerincátmenet a Késmárki csúcsra (Villagerinc).

Lásd 24. fej. IV. alatt.

8. A Tölcsértó katlanából a Sírkerten át.
Könnyen megtalálható útvonal; alsó részében kissé nehéz mászás; nagyszerű sziklakörnyezet.

A Lomnici csúcs és Késmárki csúcs tömegei között egy háttérben a Villagerinc által bezárt mély katlan, az ú. n. Síkert fekszik, amely magas fallépcsővel esik alá a Tölcsértó katlanához.
A Kőpataki völgy legfelsőbb terraszát képező Tölcsértó kiszáradt katlanából (28. fej. 2) törmeléken a Sírkert falgyűrűjének tövébe, amely a túra beszállását képezi. A fallépcsőn lejövő vízeséstől balra szállunk a sziklákba. Eleinte balra a víztől mászva fel, fentebb keresztezzük a vízfolyást és tőle jobbra jutunk a Sírkert sziklacirkuszába (a Tölcsértótól 3/4 ó.). A Sírkertet kitöltő meredek hómezőn egyenesen felmegyünk a Nagy Villacsúcs sima déli falának tövében fekvő párkányra. Követjük a balra gyengén emelkedő párkányt, amely - miután a Villahorhosból lehúzódó szakadék torkollata alatt elhaladt - mindinkább szélesbbedő, sziklás-törmelékes lejtőbe megy át, amely a Nyugati Villacsúcs oldalletöréseinek tövében folytonos emelkedéssel egyenesen a Lomnici csúcs irányában visz fel. Fentebb - ahol a Villagerinc kezdete a lejtőbe beleolvad - továbbra is az emelkedés irányában haladva, törmelékkel fedett táblákon minden nehézség nélkül érjük el a csúcsot (21/2 ó.).

9. Egyenest a Tölcsértó katlanából (keletről).
Hosszú, helyenként igen nehéz és hatalmas sziklakörnyezetben vezető túra, amely azonban - mint a keleti fal átmászásának nem sikerült megoldása - nem bír jelentőséggel.

A Lomnici csúcs keleti falának közepén egy szakadék húzódik végig. A szakadék azonban nem ér le egészen a fal tövéig, hanem egy magas táblaövezben törik le, amely felett mindkét oldalról széles fűpadok vezetnek be a szakadékhoz. Törmeléken és sziklalépcsőkön a baloldali párkányokhoz kapaszkodunk. A másodmagas párkányról (20 perc a törmeléktől) néhány métert lemászunk az itt teljesen nyitott szakadékba. Minthogy ez itt alig járható, jobbra keresztezzük táblás sziklákon kissé emelkedve. Tovább váltakozó távolságban jobbra a szakadéktól meredek terepben, ahol füves párkányok fallépcsőkkel váltakoznak. Mindjárt kezdetben - a szakadék keresztezése utan - hosszú oldalmenet jobbra nehéz és veszélyes fűpárkányon. Majd egy fallépcsőn fel egy fűfolthoz, rossz kiszállással. Felette egy alacsony, de ugyancsak nehéz falacska, rossz kiszállással fűre (egymás válláról). Tovább jobbra fel, azután balra egy tömbön át egy fűpárkányra. Ezen néhány métert balra, azután fej a faltól elrepedt tömb mögötti odúba. A tömbről átterpeszkedve a falra, egy fűfoltra fel. Rövid, táblás szögellésben felterpeszkedve, még egy keveset egyenesen felmászunk (felettünk egy feltűnő világos vöröses folt egy sziklafog falában), azután szép fűpárkányón balra le a szakadék aljába, amelybe éppen letörése felett, egy vízszintes térségnél lépünk (1 ó. 40 p.). Felettünk egy feltűnő, nagy torony lép elő a szakadékból, ezt feljebb két ágra osztva. Jobbra a vízfolyástót sima sziklákon kb. 20 percig fel, majd oldalmenet balra s átkelve a vízfolyáson a túloldali vöröses, repedezett sziklákon végül egy füves bordán fel a szakadéknak egy második emeletéhez, közvetlenül a feltűnő torony tövében (1/2 ó.). A kettéágazó szakadéknak jobb (orogr. bal) ágában egy meredeken jobbra felvezető párkányra, amely végül egy nehéz hasadékba megy át (3/4 ó.). Ennek legyőzése után még egy keveset felhatolva, füves párkányon balra a szakadék felé tartunk: Kissé jobbfelé emelkedve, egy kb. 2.5 m magas falacskához jutunk, amelyet - egymás válláról - vagy egyenest legyőzünk, vagy pedig alatta balra a szakadék fenekébe traverzálunk és innen sima, vízmosta sziklákon mászunk fel a falacska tetejére. Simára csiszolt sziklák egy havas katlanhoz juttatnak fel (3/4 ó.). E felett meredezik a feltűnő torony. Jobbra ettől egy bordára, egy meredek füves padot jobbra követve, amely végül letörik. Néhány méterrel letörése előtt átterpeszkedünk balra egy kis fűfolthoz. E felett. 2 m magas, igen nehéz, domború falacska; utána füves parkányon keveset jobbra, majd egy rövid, de nehéz hasadékban fel. Itten balra fordulunk és egészen közelébe érünk annak a vályúnak, amely az általunk követett borda és a feltűnő torony között van beágyalva. Ez a vályú balra fent egy felülről ereszkedő bordának egyik csorbájába torkollik; amely bordának alsó letörését az említett, feltűnő torony képezi. Jobbra a vályútól füves padokon meredeken fel a bordának egy éles bemetszéséhez, amely az előbb említettől jobbra, mintegy 10 méterrel magasabban fekszik. A bemetszést nagy kőtömb hidalja át, amely alatt átbújunk (1 ó.). Itt kilépünk a keleti falból, amely még meglehetős magasan - de további folyamán valószínűleg járhatatlanul - emelkedik fölénk.
A bordának itt fenn szélesbedő hátát túloldalt könnyű mászásban követve felfelé (balra tőle füves lejtő), nemsokára a Mózesforrás útjára (1 út) akadunk, amely a bordát itt fenn keresztezi (nem messze a "Matirko fordulója" előtt, még kb. 150 méterrel a csúcs alatt; 20 p.). Innen - az 1 út legfelsőbb szakaszát követve - további 30 p. alatt a csúcsra. (A beszállástól kb. 6 ó.)
(Dr. Komarnicki Gy. és R.; 1910 VI. 28.)