A Nagy Szoliszkótól délre, a hosszú Szoliszkógerinc (lásd
183. fej. bevezetését) közepetáján szorosan egymás mellett két
szép torony emelkedik: a Nagy Szoliszkóhoz közelebb eső északi
Hátsó Szoliszkótorony (kb. 2350 m) és a déli Elülső
Szoliszkótorony (kb. 2342 m), amelyet a
Szoliszkócsorba választ el a Kis Szoliszkótól.
A tornyokon szép mászásra nyílik alkalom; magukban azonban
nem igen szokás e tornyokat felkeresni, hanem ezeket rendszerint
az egész Szoliszkógerinc bejárása kapcsán ejtik útba (lásd
183. fej. 5 alatti jegyzetet).
Első megmászóik: G. Dyhrenfurth és H. Rumpelt 1906 június 10-én.
1. Északi gerinc.
Kissé nehéz, szép mászás.
A toronytól északra fekvő gerinccsorbából (183. fej. 5) a torony
falában néhány métert jobbra traverzálunk, azután egy gyengyén
balra emelkedő vályúban szép, de nem nehéz mászással fel a
gerincélre és ezen könnyen a toronyra (1/2 ó.).
(G. Dyhrenfurth és H. Rumpelt 1906 VI. 10.)
2. Déli gerinc (lemenetben).
Szép, meredek, meglehetős nehéz mászás.
A csúcsról mindjárt egy meredek fallépcsőn le, amelyet jó
szegélyek tagolnak. Utána még egy ferde tábla, amelyet egy
repedés szel végig s alatta egy jó állást nyújtó füves térség.
Innen balfelől tömbökön egyenesen le, egy táblán át néhány lépés
oldalmenet a Furkotavölgy irányában és le az utolsó háromméteres
falacskához, amelyen kinyújtózkodva, lenn állunk a Hátsó
és Elülső Szoliszkótorony körötti keskeny gerinccsorbában
(1/2 ó.),
A csorbából - az innen lehúzódó folyosóban, vagy az ezt
jobbról kísérő füves-sziklás terepben - könnyű leereszkedés a
Furkotavölgybe (1/2 ó.).
(G. Dyhrenfurth és H. Rumpelt 1906 VI. 10.)
3. Nyugati fal (lemenetben).
Meglehetős nehéz.
A csúcsról meredek vályúban le DNy felé egy nagyobb fűpadra (nagy
tömbön
kötélgyűrű). Köröskörül táblás letörések. A tömbtől északra nyíló kis kéményben
kötélen le, azután ugyncsak kötélen ferdén balra le a tömb
esésvonalába (15 m).
Tovább lehajló táblájú bordán, majd meredek, töredezett kőzeten és
füvön igen
kényesen balfelé. Ahol a lejtő enyhül, be a két Szoliszkótorony
közötti szakadékba és ebben végig le a Furkotavölgybe (13/4 ó.).
(Hefty Gy. A. és Rokfalusy L. 1913 III. 25.)
1. Északi gerinc.
Meglehetős nehéz és érdekes mászás.
A Hátsó és Elülső Szoliszkótorony közötti csorbából (lásd
I. 2 alatt) eleinte 6 métert könnyen fel. Utána igen meredek és
éles felszökés (könnyebb jobbról megkerülni). Felette a baloldali
rövid repedésben fel a kőtömbre. Innen rövid oldalmenet balra
a keskeny fűsávon s erről a hajlott kőlapon fel a gerincre. Egy
függőlegesen felszökő gerincfogat az alagútszerű hasadék mentén
jobbra megkerülünk. (Igen soványak egyenesen átbújhatnak a
hasadékon.) Mindjárt utána egy keskeny bemetszésen átterpeszkedve,
a vízszintes élen a csúcsra jutunk (3/4 ó.).
(G. Dyhrenfurth és H. Rumpelt 1906 VI. 10.)
2. Keleti fal (a Mlinicavölgylből).
A helyenként igen meredek füves kőzet miatt kellemetlen
mászás; a végfal átmászása igen nehéz.
A Szkoktótól (176. fej. 1) még rövid ideig a völgylben befelé,
azután balra fel
a Szoliszkóvonulatnak tövében elterülő terjedelmes törmelékterraszra,
amely
magasan a völgy színe felett fekszik. Ebből a törmelékterraszból
nő ki az Elülső Szoliszkótorony keleti fala.
A kb. 250 m magas falnak közepe kétoldalt járhatatlan leomlások által
közrefogva domborodik ki kelet felé. Beszállás a fal legmélyebb pontján,
könnyen
járható sziklafokokon. Ezeken kb. 45 métert emelkedve, a fal
egész szélében
harántul húzódó áthajlás alá érünk, amelynek tövében vízszintes
oldalmenettel
balra a fal széléig térünk ki. Itt a fal peremén 30 métert menve
felfelé, egy a fal
leomlásai közé jobbra felvivő rövid vályúba szállunk. Egy kötélhossz után
a
vályú zsindelyesen rétegzett táblái miatt, nem követhető tovább, miért
is szellős
oldalmenettel körüljárjuk a vályút jobbról határoló
letörést, amelynek sarkán túl füves
lépcsőkre jutva, jól járható terepen haladunk tovább a fal közepén
látható roskatag
fehéres kövekig. Valamivel ezeken túl néhány métert balra tartva; egy
jobbra
vivő párkányra jutunk, amelyen a fal jobb pereméig rézsútozunk
át. Innen ismét
halra tartunk s egy elrepedt kő mögötti rövid hasadékon keresztül
egy kisebb
letörés fölé jutva, a kínálkozó keskeny fűpárkányokon teszünk meg egy
szerpentint
balról jobbra. Azután egy halovány kőzetű falrészleten még egy
szerpentinben
kanyarodunk fel a függélyes végfal alá. Itt egy kis párkányon a
legsimább falrészletek alatt balra traverzálunk a szintén közel függőleges, de
némileg tagozott
letörésekig. Végül ezeken igen nehezen zsinóregyenesen tel a
csúcskorona gerincére,
amelyre a legmagasabb pontól mintegy 35 méterrel délre bukkanunk ki.
(A beszállastól 21/2 ó.)
(Grósz A. és Wawrek A. 1920 IX. 24.)
3. Déli gerinc (lemenet a Szoliszkócsorbába).
Kissé nehéz.
A torony csúcspontjától jó darabig közel vízszintesen húzódik
tovább a gerinc, majd igen élesen, meredek lépcsőkben esik alá.
(Jobbfelé, a felnyúló fűlejtőn könnyebben megkerülhető.) Végül
- már kevéssel a Szoliszkócsorba felett - két igen karcsú
sziklatű nő ki a gerincből. Az első előtt levő bemetszésből a
baloldalon egy meredek kéményben 10 m kötélleereszkedés
(felfelé is átmászható), azután a sziklatűn tövében jobbra
vissza a gerincre, amely innen széles, füves lépcsőkben lejt a
Szoliszkócsorbáig (1 ó.).
(G. Dyhrenfurth és H. Rumpelt 190 VI. 10.)
4. Nyugati fal (a Furkotavölgyből).
Végső részében nehéz.
A falban két nagyobb borda lép elő. Az egyik a csúcs esésvonalában
fekszik,
a másik a torony déli gerincéről indul ki. E két borda között visz az
út.
Az Alsó Wahlenbergtó tófaláról (188. fej. 1.) - a nem szorosan a
torony faltöréséhez tartozó legalsóbb letörések kikerülése végett - ama folyosóban
kezdjük
meg a mászást, amely a Hátsó és Elülső Szoliszkótorony közötti
csorbához
húzódik fel. E folyosó torkolatától jobbra tartva, ama vályúban
folytatjuk
utunkat, amely az említett két borda között egészen a kb. 50-60 m magas
zárófal alá visz fel. Eddig a mászás könnyű. A vályú felső végétől a
65-70o
hajlású, meglehetősen rosszul rétegezett zárófalon nehéz mászásban fel a
déli
gerincre, amelynek magaslatát egy kis csorbában, kb. 12 méternyire
a csúcstól érjük el.
(Grósz A. és Wiegandt A., 1921 V. 26.)