A Furkotacsúcsból indul ki - ettől a Lorenzhágó által elválasztva - délkeleti irányban a hosszú, soktornyú Szoliszkógerinc, amelynek vonulata a Mlinica- és Furkotavölgyet választja el egymástól. E gerincen - északról délre - a következő ormok sorakoznak egymás mellé. Az északról számított legelső orom az egész gerincnek legmagasabb kiemelkedése a Nagy Szoliszkó (2414 m). Közvetlenül mellette fekszik - egy keskeny csorba által elválasztva - a valamivel alacsonyabb déli mellékcsúcs (kb. 2399 m). Innen hosszan nyúlik el a gerinc, amelyben ismét a Hátsó Szoliszkótorony (kb. 2350 m) és az Elülső Szoliszkótorony (kb. 2342 m) sorakoznak szorosan egymás mellé. Ez utóbbi után a Szoliszkócsorba (kb. 2285 m) mély bemetszése vág bele a gerincbe, amely a gerincnek eddigi - felső - szakaszát meglehetős élesen elválasztja további alsó részétől. Ez utóbbiban még a kétormú Kis Szoliszkó (2336 m) és - a Szoliszkógerinc utolsó kiemelkedése gyanánt - a szintén kétorommal bíró Csorbai Szoliszkó (kb. 2320 m) emelkednek.
A Furkotavölgy aljából nézve, amerre a Szoliszkógerinc számos sziklabordát bocsát alá, az ezekből kinövő sziklatornyok és csücskék nagy tömkelegében nem könnyű a gerinc egyes ormainak fekvését megállapítani. A Nagy Szoliszkó tetejéből egy sajátságos, gombaalakú sziklatömb emelkedik, amely fent lapos térséget alkot. A kb. 2 méter magas tömbre a Furkotavölgy felé tekintő oldaláról húzódunk fel.
A Nagy Szoliszkó első megmászója: K. Englisch, id. Spitzkopf P. vezetővel 1903 július 19-én.

Szoliszkógerinc keletről.
1. Csorbai Szoliszkó. - 2. Kis Szoliszkó déli orma. - 3 Kis Szoliszkó főorma. - 4. Szoliszkócsorba. - 5. Elülső Szoliszkotorony. - 6. Hátsó Szoliszkótorony. - 7. Nagy Szoliszkó déli mellékorma. - 8. Nagy Szoliszkó.

1. A Mlinicavölgyből (keleti oldal és északi gerinc).
A gerincig igen könnyű, a gerinc enellenben eléggé kitett mászás.

A Mlinicavölgybén felmégyünk egészen a Szentiványitó tófala alá (177. fej. 1; Csorbatótól 3 ó.), amelyről széles, füves hát emelkedik (nyugati irányban) a Nagy Szoliszkó északi gerince felé. Még e hát elérése előtt, a csúcs esésvonalában, a fűlejtőn a hegyoldal sziklái alá tartank. Szorosan balra az említett háttól egy kis vályúban fel, amely egy egyenesen felhúzódó széles, nyitott szakadékba megy át. Folyton ennek jobboldalán, füvön, itt-ott kisebb sziklalépcsőkön egészen könnyen fei a Szoliszkó északi gerincére (a völgyből 1 ó.). Ezen - délre fordulva - néhány gerinctorony átmászása után a csúcstömb előtti keskeny csorbába s ebből elég meredek mászással a csúcsra jutunk (20 p.).
(G. Dyhrenfurth és H. Rumpelt, 1906 VI. 10.)

2. A déli mellékorom keleti fala (a Mlinicavölgyből).
Felső részében mellehetős nehéz.

A Nagy Szoliszkónak csupán déli mellékorma törik le falakkal a Mlinicavölgybe, míg a főorom matt a hegyoldal többnyire füves lejtőkből áll. Beszállás a déli orom keleti falába közvetlenül balra ama helytől, ahol a törmelék a legmagasabbra nyúlik fel a sziklák közé. Egy szép, mély vályúban fel, azután meglehetős kitett párkányon jobbra egy szakadékhoz, amelyet egyideig felfelé követünk. Alkalmas helyen ratérünk a jobbról kísérő füves bordákra, amelyeken hosszabb ideig egész könnyű mászásban tartunk egyenest felfelé. A zárófalat olykép győzzük le, hogy az eddig követett bordákról kissé balra kanyarodunk el a meredek sziklákra. A gerincet - a déli mellékoromtól délre - vagy egy sekély, sima repedés segélyével, vagy (könnyebben) ettől szorosan balra függélyes falacskákon át érjük el. A gerincen jobbra, mindjárt a déli mellékoromra jutunk. (A beszállástól 11/4 ó.). Innen át a főoromra: lásd 5 alatt (1/2 ó.).
(J. Dürr, A. és J. A. Szczepański, 1925 VII. 13.)

3. Északi gerinc (a Lorenzhágóból).
Kissé nehéz.

A sokrésű Lorenzhágó legmélyebb csorbájából elsősorban négy tornyot kell átmászni. Szép mázás, a 2. torony a legnehezebb. A Mlinicavölgy felől a tornyok mélyen meg is kerülhetők, Ezután folyton a gerincélen tovább, csak néhányszor térve ki a keleti oldalra. Érdekesebb még a csúcs előtornya és maga a csúcstömb. (A hágóból 2 ó.)
(Hefty Gy. A., Maurer A., Rokfalusy L és Vandracsek D. 1911 XI. 1.)

4. A Furkotavölgyből (nyugatról).
Igen könnyű s egyszerű útirány; a csúcstömbön eléggé kitett mászás.
Télen: Sível a Felső Wahlenbergtó tófalának magaslatáig.

A Furkotavölgyben egészen a Felső Wahlenbergtó tófalára (188. fej. 1; Csorbatóról 3 ó.). Közvetlenül a tófal tetejéről kelet felé kiindulva, egy kevéssé kifejezett, széles borda egyenesen felvisz a Nagy Szoliszkó csúcsára, amely az innen látható sok torony közül a nagy táblás tömbök alkotta s a többiek fölé emelkedő kupolaszerű csúcstömbjéről ismerhető fel. A tófalról végig felmegyünk a bordától balra felhúzódó nyitott törmelékszakadékban, amely a csúcstömb és a tőle északra fekvő gerinctorony közötti gerinccsorbába torkollik. A gerincen délre fordulva, egy kis bütyök átmászása után a csúcstömb alá s ezen elég meredeken a csúcsra jutunk: (Vagy pedig a szakadék felemagasságában, ahol az kettéágazik, a jobb ágban tovább, amely közvetlenül a csúcstömb alatt északra egy kis bevágásban éri el a gerincet s a csúcstömbön fel ennek tetejére). [1 óra].
(M. Karłowicz, 1907 VIII. 27).

[A 4-es útvonallal szemben - amelyen a gerincig folyton törmeléken járunk - az alábbi útvonal lehetővé teszi, hogy kellemes és amellett nem nehéz mászással érjük el a Nagy Szoliszkó csúcsát.
A közvetlenül a Felső Wahlenbergtó tófalának tetejéről egyenesen a Nagy Szoliszkó csúcsára felvivő, kevéssé kifejezett széles bordának - a Nagy Szoliszkó nyugati bordájának - közvetlenül az éle alatt, ennek déli oldalán egy alul gyengén vályult folyosó húzódik fölfelé, egyenesen a Nagy Szoliszkó csúcsa alá, amely folyosó fentebb meredeken emelkedő paddá alakul és a következő út irányát képezi.
Beszállás a folyosó legalsó összeszűkülésébe egy messziről is feltűnő kis odútól jobbra, feketemohos szikláknál. Az útvonal alsó fele egész könnyen járható; felső felének meredekebb terepén kellemes mászásban van részünk. Mindig a baloldali fal mellett haladunk, pompás fogásokon. Egy kb. 7 m mély, nedves barlang mellett a pad lejtése kb. 50^o, de itt is igen jó fogások teszik a terepet könnyen mászhatóvá. Csak ahol még tovább fent, egy teljesen fogástalan tábla miatt ki kell térni a jobboldali élre s azon kelt felmászni a sima tábla fölé, van egy néhányméteres darabkán kissé nehezebb kapaszkodás. Végül tömbökön egyenesen a csúcsra jutunk. (A beszállástól 1 ó.)
Könnyű.
(Bethlenfalvy J. és Grósz A., 1926 VIII. 10.).

5. Déli gerinc (lemenetben).
Kissé néhéz és kitett.

A déli gerinc mindjárt a csúcs alatt pikkelyszerű táblákban szakad le, amelyeken szorosan balra a gerinc metlett, majd pedig a gerinchez ívben visszatérve mászunk le. Tovább könnyen le a csorbába s a túloldalon ismét nehézség nélkül (a jobboldalon mászva) a déli mellékcsúcsra (1/2 ó.). A délre lejtő gerinc hosszú darabon át egész könnyen járható. Majd erősen keskenyedik a több nagy gerincbütyök nő ki belőle. Mindjárt az elsőn vagy egyenesen a kb. 10 m magas, függélyes falon fel, vagy (könnyebb) jobbról fel egy keskeny hasadékban. A többi bütyköt átmászva, vagy jobboldalukban megkerülve, tovább a Hátsó Szoliszkótorony előtti csorbába (1 ó.).
A csorbából könnyű leereszkedés a Furkotavölgybe.
(G. Dyhrenfurth és H. Rumpelt, 1906 VI. 10.)

[A gerincvándorlás folytatása a Hátsó és Elülső Szoliszkótornyon át a Szoliszkócsorbáig - esetleg még tovább a Csorbai Szoliszkóig - egészében véve hosszú, változatos és különösen a Szoliszkótornyokon és a Kis Szoliszkón érdekes, meglehetős nehéz és kitett túra.]