A Fecsketoronynak északnyugati szomszédja a Térycsúcs. A Zöldtó felől nézve e két orom összefüggő tömeget alkotó és egymással egyenrangú csúcspárnak látszik. Az Öttó oldalán ellenben élesen különíti el egymástól a két hegy testét a köztük fekvő Pawlikowski-résből aláhúzódó mély szakadék s amellett azonnal szembeötlő, hogy a Fecsketorony a Térycsúcsnál jóval hatalmasabb tömegű. A Térycsúcsot északnyugati szomszédjától - az Egenhoffercsúcstól - az Egenhoffer-rés választja el.
Első megmászója: Dőri Gy. 1901 julius 17-én (a 3 úton).

1. Északnyugati gerinc (az Egenhoffer-résből).
Könnyű; az Egenhoffer-rés 1 útjával kapcsolatban a csúcs legkönnyebbik útvonala.

A csorbából jól lépcsőzött gerinc visz fel a csúcsra (20 p.).
(Dőri Gy., 1902 VI. 13.)

2. Délnyugati fal (az Öttótól).
Helyenként meglehetős nehéz.

Az Öttó felé domború hátként erősen előugró fal alsó szakaszát, szélességének közepén, egy kb. 60 m hosszú, egyenesen a csúcs irányában futó meredek vályú szeli át. Beszállás a sziklákba ennél a vályúnál. Eleinte a vályú bal-, majd jobboldalán mászunk fel, míg legfelül a vályú végén beékelt tömb mellett balról jutunk fel a vályú feletti törmelékes öblösödésbe. E törmelékes medret végéig követjük. Felső befejeződésétől egy alacsony bordácskán átkelünk a fal felsőbb, lépcsőzött terepére, ahonnan a kissé jobbról fent látható meredek felszökéseken, kb. a fal közepén, választjuk a további utat. Kitett részleteken át egy vályúhoz jutunk, amely a déli mellékgerinc felé rohamosan emelkedve, ennek áthajlásai alá visz fel. Itt e déli tarajjal párhuzamosan a csúcs felé (balra) húzódó párkányrendszer kezdeténél állunk. E párkányrendszert (ahol alsó és felső padra oszlik, onnan a felső padot) követjük egészen a csúcsig. (A beszállástól 13/4 ó.)
(Grósz A. és Lingsch Gy. 1925 VIII. 23.)

3. Délkeleti gerinc (a Pawlikowski-résből).
Könnyű.
Télen: (megjegyzés nélkül).

A Pawlikowski-rés ÉNy nyílásából a DK gerincnek öttavi oldalában - kevéssel a gerinc magaslata alatt - füves padokon fel; egy rövid, könnyű hasadékban fel egy kis bemetszésbe és balról fel a déli oromra, amelyről a vízsintes tetőél átvisz az északi oromra (15 p.).

(Ellentétben a magábanvéve könnyű gerinccel, a Pawlikowski-rés megközelítése mindkét oldaláról többnyire nehéz.]

4. Északkeletről (a Zöldtótól).
Tájilag igen szép, kissé nehéz, de az alsó falrészlet törékenysége miatt nagy óvatosságot igénylő útvonal.

A Zöldtótól a Nagy Papiruszvölgybe 13. fej. 2.
A Fecsketorony-Térycsúcs tömege a Zöldtó felé (a Nagy Papiruszvölgy és a Rézpadkatlan között) egy messze kiugró hátat bocsát ki, amely végül meredek homlokfallal szakad le a völgyfenékhez. Beszállás a homlokfal bal sarkában, egy kis törmelékes beszögellésnél (a Zöldtótól 11/4 ó.). Innen kiindulva füves padok húzódnak a falban balról jobbra fel. A fal tetejét néhány sziklakiugrás koronázza, melyek közül a középső feltűnően kockaalakú. A beszállástól követjük a jobbra emelkedő, törmelékes-füves padot (törékeny kőzet ; egy különösen törékeny helyet jobbról kívülről járunk körül. A padok később egy törmelékes vályúba mennek át, amely egyenesen felfele húzódik. A vályú fentebb meredekebbé válik, simára mosott de jól lépcsőzött kőzettel, s végül egy kis katlanba visz fel, a fentemlített kockaalakú sziklakiugrás alatt. A katlanból a vályú folytatásában jobbra fel s szorosan a kőkocka áthajlása alatt a borda élére, ahol a vályú véget ér. A borda túloldalán négy métert lebocsátkozunk egy törékeny vályúba, amelynek túloldalán rendkívül laza tömbökön és törékeny sziklákon felkapaszkodva, jobbról feljutunk a kockás sziklakiugrás tetejére, amely tágas, hajtott füves-törmelékes lejtőt képez (a beszállástól 1 ó.). Felettünk a terep teljesen ellaposodik, füves-törmelékes és mindenütt egész könnyen járható. Legcélszerűbb, ha utunk irányát a felettünk legmagasabbra kiugró toronyszerű sziklacsoporttól jobbra vesszük; füvön, törmeléken s rövid vályúkban menve tovább, egy igen nagy kiterjedésű, hajlott omladékmezőre jutunk fel, amely kb. a Papiruszcsúcs magasságóban fekszik. (Az omladékmezőt balra keresztezve, nehézség nélkül bejuthatunk abba a szakadékba, amely a Pawlikowski-réshez húzódik fel.) Az omladékmező felett fekete, magas, piramisszerű fal szökik fel, amely a Térycsúcsnak előugrását képezi. A fal közepén át jó lépcsőkön zeg-zugban fel a fal legmagasabb pontjához (1 ó.; kb. a Késmárki csúcs magasságában). Innen egy mérsékelten emelkedő oldalgerinc - DNy irányban - egyenesen felvisz a csúcsra (10 p.; a Zöldtótól összesen 31/2 ó.).
(Dr. Komarnicki Gy. 1912 VIII. 20.)

5. Északi fal (a Nagy Papiruszvölgyből).
Meglehetős nehéz.

A Térycsúcstól a Téryhorhoshoz ereszkedő soktornyú gerinc északra, a Nagy Papiruszvölgybe, hatalmas, széles fallal ereszkedik alá, amelyhez tompa szögben támaszkodnak a Térycsúcsból a Zöldtó felé messze kiugró hátnak északi letörései.
Ama pontnál, ahol e hátnak északi letörései a gerincvonulat északi falával egyesülnek, a fal legalsóbb - közvetlenül a törmelék felett levő - részében egy meglehetős széles, törmelékkel vagy hóval fedett, lejtós terrasz fekszik (kb. 2220 m). Ennek jobb (nyugati) végéről a falba egy jellegzetes, bár igen rövid szakadékocska vezet, amely átfüggő letörések tövében végződik. Innen egy rézsút balra emelkedő, a völgyből is jól látható, vályúszerű lapos szögellés indul ki, amely a fal egyharmad magasságában egy széles horpadásba torkollik. E kb. 120 m magas, kedvezőtlen rétegeződésű tablókból álló szögellés az egész út legnehezebb része. A szögellés végül egy igen meredek, kis szakadékba megy át. Többnyire az ezt balról kísérő bordán, részben magában a szakadékban megyünk tovább. Kb. 2360 m magasságban elérjük a fentebb említett horpadás alját. A horpadásban két szakadék vonul végig, melyeket egy borda választ el egymástól. Innen vagy a baloldali szakadékot követük amely fentebb mind kifejezettebbé válva, végül a Térycsúcs és az Egenhoffercsúcs között fekvő Egenhoffer-résre juttat (kb. 2535 m ; innen tovább az ÉNy gerincen a csúcsra: lásd 1 alatt); vagy pedig a szakadéktól balra, törmelékes padokon emelkedünk, egyenesen a csúcs falának irányában. Utóbbi esetben végül a csúcs ÉK oldalgerincére jutunk, amelyen csakhamar elérjük a csúcsot (31/2 ó.).
(Dr. Z. Klemensiewicz, R. Kordys és J. Maślanka, 1911 VIII. 14.)