A Csubrina orográfiailag igen jelentős csomópont,
amennyiben belőle ágazik ki a Tátra főgerincéből a kiterjedt Kriváncsoport,
amelyben (délnyugatra) a Szmrecsini hágó által elválasztott
Koprovacsúcs a legközelebbi szomszédja. A főgerincben
a Hincói hágó kelet felé a Nagy Menguszfalvi csúcstól, északnyugat
felé pedig a keskeny Hátsó Barátcsorba a Hátsó Baráttól
választja el. Tövében három völgy terül el: a Menguszfalvi völgy
hincótavi katlana, a Halastó katlanához tartozó Barátvölgy és a
Szmrecsini völgy. Kilátása a legszebbek közé tartozik.
Első megmászói: Dr. K. Potkański, K. Bednarz és J. Fedra
vezetőkkel 1884 szeptember 7-én.
1. Keleti gerinc (a Hincói hágóból).
Könnyű, rövid gerincmászás; a Hincói hágó 1 útjával
kapcsolatban a szokásos útirány.
Télen: A legbiztosabb útirány télen ugyan a 3 út volna,
azonban a Szmrecsini völgy félreeső helyzete folytán ez az útvonal
nem jön tekintetbe.
A hágóból követjük az emelkedő gerincet, amelynek felszökését
jobbról könnyebben megkerülhetjük. Felette vízszintesen
húzódik tovább a keskeny gerincél, amelyen - közvetlenül a
csúcs előtt - egy alacsony lépcsőt kell legyőzni. Utána tömbökön
mindjárt a csúcsra (15 p.).
(J. Chmielowski, K. Bachleda és Tatar vezetőkkel, 1898 X. 7.)
2. Délnyugati gerinc (a Szmrecsini hágóból).
Meglehetős nehéz.
A Szmrecsini hágó ÉK nyílásából a keskeny gerinc hosszú darabon
át gyengén emelkedve visz át magasan kiemelkedő főtornya (2310 m ) alá.
Erre meglehetős nehezen fel. A túloldali függőleges letörésen kötélfüggeszkedéssel
(10 m) le. A keskeny gerinc még néhány jelentéktelen bütyköt alkotva
vízszintesen húzódik tovább s egy kis nyeregnél ér véget (ide torkollik
balról a 3 út),
ahol beleolvad a csúcs széles tömegébe. Innen balra fordulva, a
közvetlenül a
Szmrecsini völgy felé letörő fal felett felhúzódó füves, törmelékes
lejtőn emelkedünk tovább, végül a Szmrecsini völgy oldaláról egymásra hányt tömbökön
feljutunk a csúcsra (11/4 ó.).
(T. Eichenwald és F. Rabowski, W. Tylka és J. Bachleda Tajber
vezetőkkel 1902 VIII. 6.)
3. A Szmrecsini völgyből (nyugatról).
Könnyű, de a havonjárásban gyakorlatot igénylő útirány.
A Felső Szmrecsini tótól (202. fej. 1) omladéklejtőkön DK
irányban a völgyzárlatnak tartunk. A völgyet elzáró falak alá érve,
egy eddig elfedett, hatalmas szakadékot pillantunk meg, amely
a Csubrina hegytömege és annak DNy gerince között, balra dűlve
húzódik fel. Omladékon fel a szakadék bejáratáig (a Felső
Szmrecsini tótól 11/4 ó.). A falak közé mélyen bevágott,
többnyire meredek hóval kitöltött szakadék (ha nincs benne hó, úgy
törmelék) a csúcs és a DNy gerincnek 2310 m tornya közt fekvő
csorbába visz fel. Innen balra fordulva, a közvetlenül a Szmrecsini
völgy felé letörő fal felett felhúzódó füves, törmelékes lejtőn
emelkedünk tovább, végül a Szmrecsini völgy oldaláról egymásra
hányt tömbökön feljutunk a csúcsra. (A beszállástól 11/4 ó.)
(Dr. K. Potkański, K. Bednarz és J. Fedra vezetőkkel 1884 IX. 7.)
4. Nyugati fal (leereszkedés a Szmrecsini völgybe).
Kissé nehéz és a 3 alattinál bonyolultabb útirány.
A csúcsról nyugati irányban lépcsőzött sziklákon le egy széles, nagyrészt
táblás vályúhoz, amelyet - többnyre kissé balra tartva - lefelé
követünk, majd
azt balra füvön elhagyva s egy zergecsapást követve, a 3 alatt
említett nagy
szakadék kijáratához érünk (1 ó.). Omladékon le a Felső Szmrecsini tóhoz.
(Dr. A. Martin és Dr. H. Rumpelt 1908 VIII. 20.)
5. Északnyugati gerinc (a Hátsó Barátcsorbából).
Alsó részébe a kissé nehéz és kitett, tovább könnyű.
A csúcstól egyenletes lejtéssel ereszkedő gerinc legvégül
magas, függélyes, járhatatlan fallal törik le a Hátsó Barátcsorbához.
A csorbából a falban jobbra (a Szmrecsini völgy felé)
kivezető keskeny fűpárkányt követjük. Kb. 15 méter oldalmenet
után egy 3 méterrel magasabban fekvő fűpárkányhoz kapaszkodunk fel,
amelyen folytatjuk a gyengén ereszkedő kitett oldalmenetet.
Ilykép egy rejtett, sekély, füves-törmelékes vályúhoz
játunk, amely a Szmrecsini völgy felé tekintő falletörésekben
gyengén balra hajolva visz felfelé. E vályúban felmenve, majd
belőle balra kiszállva, a gerinc magaslatát egy tágas füves
térségnél érjük el, amely közvetlenül a nagy letörés tetejében
fekszik (alig néhány méterrel alacsonyabban a közvetlen átellenben
emelkedő Hátsó Barát ormánál). A nagy tömbökből álló gerinc
innen meglehetős meredeken és egyenletes emélkedéssel húzódik
tova a csúcshoz. Célszerű folyton a gerinc magaslatát követni,
amely többnyire egyszerű mászást nyújt s amelynek kőzete is
elég biztos, míg ha mélyebben letérünk a gerincről, az oldalakban
meglehetős törékeny terepre kerülünk (11/4 ó.).
(K. Brzozowski és társai, K. Bachleda vezetővel, 1904-ben.)
6. Északi fal (a Barátvölgyből).
A Halastótól - mint 157. fej. 2 alatt - fel a Barátvölgynek a Csubrina és a Hátsó Barát tövében fekvő legfelsőbb terrasszára, amely felett a Csubrina északi fala emelkedik. (A Halastótól 21/4 ó.). A falon két útirány visz fel:
A) Onnan, ahol a törmelék a legmagasabbra nyúlik a falba, egy sekély
folyosó húzódik rézsút jobbra fel. A folyosót jobbról kísérő sziklákon
addig
megyünk fel, ahol a folyosóból balra egy párkány ágazik ki, amely a
falban
haránt emelkedve, az északkeleti oldalgerinchez visz ki. A
párkány kezdete
függélyes lépcsővel törik le a folyosóhoz. Ha a lépcsőt hó fedi, a havon
fel, ha
azonban a lépcső hómentes, igen meredek, törékeny sziklákon eleinte
tőle
jobbra kell másznunk, hogy azután táblákon és omlatag sziklákon balra
vezető oldalmenettel érjük el a párkány kezdetét. E többnyire
törmelékkel fedett
párkány eleinte meglehetős meredeken emelkedik; ahol a párkány
kettéválik,
rövid darabig a bal, majd a jobb (felső) párkányfolytatást követjük,
amely végül
kitorkollik az északkeleti oldalgerincre, ezt kevéssel a felső
részében levő áthajló
torony felett (ettől DNy-ra) érve el (11/4 ó.).
Innen tovább a gerincen - mint 7 alatt - a csúcsra (1/4 ó.).
Meglehetős nehéz.
(K. Bizański és L. Szafran, K. Bachleda és J. Pęksa vezetőkkel
1902 IX. 15.)
B) Az északi falban széles folyosó húzódik fel, amely csakhamar
kettéágazik. A folyosóban az elágazásig fel. A nyugati ágnak keleti oldalán
néhány lépést
fel, aztán a sziklákon tovább a magasba: eleinte nagyjában
egyenes irányban
fel, majd oldalmenet balra. aztán - egy feltűnő sziklapillér irányában
- ismét
vízszintesen jobbra. A pillér tetejére érve, egy vályú tövéhez jutunk,
amely
- helyenkint kéményszerűen összeszűkülve s egyszer megszakítva - az ÉNy
gerincre visz ki. (A beszállástól 11/4 ó.).
A gerinc legfelső szakaszán nehézség nélkül a csúcsra (20 p.).
Kissé nehéz.
(Dr. A. Martin és K. Planck, 1908 VI. 12 )
7. Északkeleti gerinc.
Kissé nehéz, elég érdekes útvonal.
A Halastótól a 157. fej. 2 úton arra a nagykiterjedésű, lejtős
törmelékterraszra,
amely a Nagy Menguszfalvi csúcs és a Csubrina tömegeinek
összeszögellésében,
ezeknek a Halastó felé tekintő hatalmas letöréseibe van beágyalva
(21/2 ó.). E
terrasz jobb (északi) széléről indul ki a Csubrina északkeleti
oldalgerince, amely
kissé balra hajló élként emelkedik s végül a keleti főgerinc felső
részébe torkollik.
Az említett terrasz jobb széléről füves lépcsőkön a gerinc élére. A
gerinc
első két meredek lépcsőjét egyenest győzzük le. A tömbökkel
borított gerincen
tovább egy újabb, függélyes felszökésig; eleiezte igen meredek
lépcsőkön az
éltől jobbra, majd kinyomó sziklák alatt egy táblán hatra fel a
felszökés tetejére. Könnyű gerinc visz tovább egy gyengén áthajló torony tövében
fekvő kis
csorbáig. Innen emelkedő párkányon ki a gerinc baloldalába, majd
füves lépcsőkön még eby keveset az eddigi irányban tovább, végül ismét fel a
gerincre.
A rendkívül meredeken felszökő éltől balra bemetszett hasadékban
fel a gerincen
levő kis bemetszéshez s innen néhány méteres falacskán fel az említett
torony
tetejére. A toronyról le a mögötte levő csorbába, azután a meglehetős
törékeny
élen fel a Hincói hágótól feljövő keleti főgerinchez, melyet felszökése
felett
érünk el. Innen a K gerincen - mint 1 alatt - tovább a közeli
csúcsra. (11/2 ó.)
(L. Grühn és Dr. M. ¦wierz 1922 VIII. 28.)