A Nagy Menguszfalvi csúcs (Chałubińskicsúcs) a
Menguszfalvi gerincnek legmagabb kiemelkedése. Különösen
északról igen impozáns, ahol több mint 1000 méternyire emelkedik
a Halastó víztükre felétt, de délről, a Hincótó katlanából
is igen hatalmasnak mutatkozik tömör alakja.
Szomszédjai: délkeletre a Középső Menguszfalvi csúcs,
északnyugatra a Csubrina. Előbbitől a Chałubińskicsorba, utóbbitól a
Hincói hágó választja el.
A Nagy Menguszfalvi csúcs hegymászó szempontból egyike
a Tátra legérdekesebb ormainak. Még a legkönnyebb útjait is
(1 és 3 út) igen érdekessé teszi az útvonal szövevényessége, míg
gerincei és falai a legszebb és legnagyobbszerű vállalkozások
közé tartoznak.
Első megmászói: L. Chałubiński, W. Roj és M. Sieczka vezetőkkel 1877 június 28-án.
Menguszfalvi gerinc a Nagy Hincótótól.
1. Hincói hágó. - 2. Nagy Menguszfalvi csúcs (156. fej. 1).
- 3. Chałubińskicsorba. - 4. Középső Menguszfalvi csúcs (154. fej. 1 és 2).
- 5. Vadorzóhágó (153. fej. 1). - 6. Keleti Menguszfalvi csúcs (152. fej.1).
- 7. Menguszfalvi csorba.
1. A Nagy Hincótótól (szokásos útirány).
Kissé nehéz, elég szövevényes és érdekes útvonal.
Télen: Magas és laza hóban nem lehetséges.
A Poprádi tótól a Menguszfalvi völgyben a Nagy Hincótóhoz
153. fej. 1. - (11/2 ó.)
A tavat jobbról megkerülve, ama hatalmas törmelékkúpon
megyünk fel, amely jobbra a Nagy Menguszfalvi csúcstól, a
Középső Menguszfalvi csúcs főormának esésvonalában húzódik fel
ennek sziklái alá. Beszállás a sziklákba a törmelékkúp
legfelsőbb pontján. (A mászást tehát nem a Nagy, hanem a
Középső Menguszfalvi csúcs szikláin kezdjük. - A Hincótótól
3/4 ó.) Innen rövid hasadékokban és fűvel tarkított meredek
falacskákon folyton rézsút balra emelkedve (meredek terep
jellegzetesebb irányjelzők nélkül), a már a Nagy Hincótótól is jól
látható, jellegzetes, széles törmelékpadra jutunk, amely a Nagy
Menguszfalvi csúcs déli falletöréseibe van beágyalva. A pad
- amelyet keleti végén érünk el - eleinte közel vízszintesen
húzódik balra a falak közt s miután elhaladt a csúcs kupolája
alatt, mindinkább emelkedve, ama hatalmas oldalbordához közeledik,
amely a csúcs nyugati főgerincétől a hegyoldalban a Hincótó
felé (délre) előugrik. A törmelékpad itt lassanként az említett
oldalborda (bal) és a csúcstömeg meredek falai (jobb) által
közrefogott vályúrendszerbe megy át, amely a pad eddigi irányától
gyengén jobbra elkanyarodva húzódik a hegyoldalban felfelé.
A vályúrendszer baloldalán tartva magunkat, lépcsőzetes
terepben az említett borda éléhez kapaszkodunk fel, amelyet
- már annak a völgy felőli végső nagy letörése felett - ottan
érünk el, ahol egy laposabb vállat alkot (kb. 2340 m; 1/2 ó.).
Követjük a nagy lépcsőkben, de általában nem túl meredeken
emelkedő bordát, részben az élén, részben kissé jobbra tőle
tartva magunkat. A borda kevéssel a nyugati gerinc elérése előtt
beleolvad a hegyoldalba. Itt a bordának egyenes folytatásában
fekvő törmelékes folyosóban tovább (legfelső része a bordától
közvetlenül balra feljövő szakadéknak), amely a nyugati gerincnek
egy jelentéktelen kis csorbájára torkollik fel (20 p.). Még
kb. 5 méterrel a gerinc alatt a folyosóból jobbra ki az innen
kiinduló jellegzetes párkányra, amely a gerinc déli oldalában
a csúcs irányában húzódik. A párkány - amelynek mindjárt a
kezdetén egy boltozat alatt kell átbújni - gyenge emelkedéssel
egy a faltól elálló sziklacsücsök alkotta nyergecskéhez vezet.
Ennek túloldalán néhány métert le, majd ismét felmászva, a párkány
folytatására jutunk, amely továbbra is gyengén emelkedve,
egész a csúcs közvetlen közeléig visz fel. A párkány végétől
még egy keveset rézsút jobbra emelkedve, a csúcs legmagasabb
pontjától kevéssel délre érjük el annak tömbökkel borított tetejét (20 p.).
[A Vádorzóhágóról a Középső Menguszfalvi csúcs megkerülésével a fent leírt úton elérhetjük a Nagy Menguszfalvi csúcsot, anélkül, hogy evégből a Hincótó katlanának aljába kellene lebocsátkoznunk. A hágóból eleinte követjük a Középső Menguszfalvi csúcsnak 154. fej. 1 alatt leírt útját. A Középső Menguszfalvi csúcs körül vezető törmelékpadot; még mielőtt kivezetne az ÉNy gerinc magaslatára (ahol a pad külső oldalán egy vállszerű kiugrást alkot), elhagyjuk s a Középső Menguszfalvi csúcsnak délnyugati oldalában falacskákon és vályúkban lebocsátkozunk a Nagy Menguszfalvi csúcs 1 útjánál említett törmelékpadra, amelyet (keleti) kezdeténél érünk el. (A Vadorzóhágóról 1 ó.) Innen a fenti 1 úton tovább a csúcsra.]
2. Déli fal (a Nagy Hincótótól).
A Nagy Menguszfalvi csúcs déli oldalának törmelékpadja felett feltörő falak, amelyeket az 1 út nagy ívben balról megkerül, egyenest is átmászhatók. E falakon át több útvonal vezet.
A) A szakadék-út.
Mint 1 alatt, a nagy törmelékpadra. Ennek mindjárt a
kezdetétől egyenesen belelátunk abba a szakadékba, amely kevéssel a
pad kezdete után kiindulva húzódik a felső falak közt felfelé s amelyet
jobbról a délkeleti gerinc oldalfala, balról pedig egy a hegy tömegéből délre
kiugró s végül
meredek pillérrel a törmelékpadra letörő borda fog közre. E hosszú
szakadékot
követjük, amelyben majd törmelékes, majd sima táblás részletek
váltakoznak
egymással. A szakadék végül a DK gerinc felső, vízszintes szakaszára
vezet ki.
A gerincen balra fordulva, ennek nagy tábláin nehézség nélkül érjük el
a csúcsot.
Meglehetős nehéz.
(E. Dubke és Dr. Heile, id. Franz J. vezetővel 1904 IX. 27.)
B) Egyenest a csúcsra.
A déli oldal nagy törmelékpadjának kezdetétől nézve
a hegy profiljában egy hegyes sziklatornyocskát látunk balról a
csúcs kupolájához támaszkodni. A kettejük alkotta éles csorbából sötét hasadék húzódik a
déli falban alá, az ennelt felemagasságában keresztülvonuló
fűpárkányhoz. Ezek jelzik utunk irányát.
Az 1 alatt említett törmelékpadot kezdetétől csak addig követjük, míg
elhaladtunk a 2. A) alatt említett szakadékot balról határoló, a
törmélékpadra
meredeken letörő pillér alatt. (A pad kezdetétől 10 p.) Mindjárt e
mögött a fal
homorúan beöblösödik. E horpadásban számos kisebb vályú húzódik a falon át
felfelé. Közülük legcélszerűbben nnindjárt kezdettől fogva a horpadás
közepetáján felhúzódó, legkifejezettebb vályút követjük, szép de általában nem
nehéz
mászással; csak a kimászás lefelül a vályúból meglehetős nehéz, amely
részlet
legyőzése után fennállunk a falban vízszintesen keresztülfutó
fűpárkányon. (E
párkány jobbra egészen ama bordán vezet ki, amely a 2. A) alatti
szakadékot
halról határolja.) A párkányt balra követjük, kevéssel a sarok
előttig, ahonnan
(egy sekély vályúban) egyenest felmászunk eay kevéssel felettünk
fekvő térségre.
Innen indul ki az a mind meredekebbé váló hatalmas hasadék, amely a
csúcskupola és a balra elálló sziklafog közötti csorbához húzódik fel. Az
eleinte jól
járható folyosó csakhamar kéménnyé szűkül, amelyet egy beszorult nagy
sziklatömb zár el. Ezt oldalt körülmásszuk; felette jó állás a kéményben.
Minthogy a
kémény folytatása járhatatlan, a jobboldali kéményfalon mászunk
egyenest fel a fal
sarkához, amely körül aztán balra ismét visszatérünk a kéménybe (igen
nehéz).
Az ennek igen elriasztónak látszó, közel függélyes jobb mellékágában
várakozás
ellenére nagyobb nehézség nélkül, pompás támaszmunkában fel a csúcskupola
és a sziklafog közötti csorbára (11/4 ó.). Innen a csúcsnak
fordulva, alacsony
lépcsőn fel az asztalszerű nagy vízszintes kőlapra. Az ezt elzáró
alacsony,
függélyes falgyűrű tövében vízszintes oldalmenet balra, míg alkalmas
hely kínálkozik a falgyűrű legyőzésére. Innen meredek, de jól lépcsőzött sziklán -
gyengén jobbra hajló irányban - szép mászással fölfelé, egyenest a csúcshoz
(20 p.).
Nehéz, szép mászás.
(Dr. Komarnicki Gy. és Reichart D. 1920 IX. 23.)
3. A Hincói hágóból a gerinc megkerülésével (nyugatról).
Kissé nehéz, meglehetősen bonyolult terepben vezető út.
A Hincói hágóból gyenge ereszkedéssel kitérünk a Nagy
Menguszfalvi csúcsnak a Hincótó felé tekintő oldalába és az
első kisebb borda, valamint a mögötte fekvő vályú keresztezése
után egy második, kifejlettebb bordára jutunk (amelyet a vályúból
egy már a Hincói hágóból is jól látható, rézsút jobbra erősen
emelkedő táblapárkányon érünk el, a Hincói hágónál mintegy
25 méterrel mélyebben fekvő ponton). Erről - egy nagyobb
szakadék által elválasztva - túloldalt egy hatalmas bordát
pillantunk meg, amely felénk meredek oldalfallal esik le a
szakadékba. A borda innenső oldalfalát számos párhuzamosan futó,
balról jobbra gyengén emelkedő párkány tagozza. E bordát ott
igyekszünk elérni, ahol az - a völgy felőli végső meredek
letörése felett - egy laposabb vállat alkot, amely mintegy 30
méterrel fekszik magasabban a Hincói hágónál.
Evégből a második bordáról vízszintes oldalmenettel betérve a
mögötte fekvő szakadékba, ebben keveset felmászunk, azután a
jobboldali szakadékfalon felkapaszkodunk a falba ágyalt párkányokra,
amelyeken jobbra kitérünk a nagy borda éléig, ezt egy
laposabb részleténél érve el (kb. 2340 m; 1/2 ó.).
[E borda - amely után már a csúcs faltömege következik - azonos a 1 alatt is említett hatalmas bordával.]Utunk itt egyesül az 1 úttal, amely a túlsó oldalról jön fel a bordára. Innen tovább mint 1 alatt - a bordán, majd pedig a Ny gerinc mentén húzódó párkányon - a csúcsra (40 p.).
4. Nyugati gerinc (a Hincói hágóból).
Meglehetős nehéz, szép gerinctúra.
A Hincói hágóból a könnyű gerincháton az első torony
felszökésének tövébe. Innen rézsút jobbra emelkedő oldalmenet
egy elvált tömbig. Mögötte egy vályúban balra fel a gerincre és
ennek könnyű lépcsőin fel a toronyra. Túloldalán keskeny élen,
majd könnyű gerincen le egy keskeny bemetszésbe. Ebből kissé
jobbról egy 3 méteres lépcsőn fel; ezután egy torony következik,
amelynek felszökését egy repedésben egyenesen előlről
győzzük le. A torony tetőélén végig és tovább egy kis csorbába,
amely felett meredeken szökik fel a gerinc. Innen folyton szorosan
a meredek, éles, de jó támpontokat nyújtó gerincen igen
élvezetes mászással tovább. Ama kis csorbától, amely alatt az
1 útnak a Ny gerinc déli oldalában húzódó párkánya kiindul,
a gerinc nagy tömbökből felépülve emelkedik, majd végül nagy
tömbökből álló hátba megy át. Ahol ennek emelkedési megszűnik,
néhány éles csücsökből álló vízszintes részlet (megkerülhető)
vezet át a közeli csúcshoz (11/4 ó.).
(J. Czerwiński és Z. Czerny - F. Tylka vezetővel 1907 VIII. 31.)
Menguszfalvi csoport a Halastótól.
1. Középső Menguszfalvi csúcs. - 2. Nagy Menguszfalvi csúcs (156. fej. 5).
- 3. Hincói hágó (157. fej. 2). - 4. Csubrina. - 5. Barát.
5. Északi fal (a Halastótól).
Hosszú, nagyszerű túra. Részben nehéz és kitett mászás.
A Nagy Menguszfalvi csúcsnak a Halastó felett emelkedő
hatalmas északi falletörései két részre oszlanak: a felső rész
- a tulajdonképeni csúcskupola - tömör sziklás faltömeget
alkot, míg áz ezt támasztó alsó letörések nem jelentkeznek
összefüggő falak gyanánt, hanem nagy szakadékok által tagolt
füves-sziklás meredélyekból állnak. A fal felső részéből
északkeleti irányban jellegzetes oldalgerinc ugrik ki, amely az alsó
letöréseket balról- a Középső és Nagy Menguszfalvi csúcsok
tövében fekvő felső völgykatlan felé - elhatárolja.
A hatalmas északi falletörések tövébe, kb. a csúcs esésvonalában,
a Halastó déli partja felett két szakadékszerű törmeléköböl
szögellik, amelyeket egy nagy sarkantyú választ el egymástól.
Beszállás a baloldali szakadékban. Ez egy alacsony
lépcsővel kezdődik, amely felett egy rézsút jobbra emelkedő
párkányhoz jutunk. Innen az említett borda (sarkantyú) oldalában
meredek fűlépcsőkön néhány métert jobbra fel, azután füves
párkányon balra, vissza a szakadék felé, amelybe egy hatalmas
sziklatömb van beszorulva. E felett a szakadék kevésbbé meredek,
törmelékes folyosóba megy át, amelyből mindjárt jobbra
kitérünk az említett két szakadékot elválasztó borda hátára.
E borda egy meglehetős nagy, többnyire hóval telt katlanba juttat,
amely felett félkörben igen meredeken törnek fel a falak.
Ezekbe három szakadék vágódik, amelyek közül a baloldali
- jobbról rézsút balra emelkedő - a katlan bal sarkából indul
ki, a középső egyenest a katlan felett, gyengén jobbra hajolva
visz fel, míg a jobboldali - amely a borda mögött fekszik -
rézsút jobbra, a Hincói hágó irányában. húzódik felfelé. További
utunk a középső szakadékban visz. Eleinte a szakadékot jobbról
kísérő borda jobb oldalán, meredek, törékeny, füves sziklákon
kapaszkodunk felfelé, majd - ahol a borda közel függélyelyesen
szökik fel - balra betérünk a szakadékba, amely itt igen
meredek és törékeny, beszorult tömbökkel elzárt kéménnyé válik.
Ebben fel, egy kis térség felett következő, közel függélyes felső
részét nehéz támaszmunkával győzve le. (A függélyes kémény
szakasz a baloldali sziklákon meg is kerülhető; a rendkívül
törékeny kőzet miatt nem ajánlatos.) Ezután a kémény kevésbbé
meredek, mély vályúvá alakul át, Ezt csak keveset követve, egy
balra hajló párkányon elhagyjuk, majd füves lépcsőkön ismét
felfelé kapaszkodva, egy táblás, fehéres kőzetű, a csúcs
esésvonalában egyenest a magasba húzódó vályúhoz jutunk.
E vályúban fel, majd füves párkányon 40 métert balra, azután
sziklalépcsőkön ismét felfelé, míg a további utat egy igén meredek
falacska nem zárja el. (Ezt a helyet a fal alsó részében levő -
fentebb említett - katlanból egyenes irányban is elérhetjük, az
onnan kiinduló baloldali szakadékban, majd felette falacskákon
és padokon egyenesen felfelé mászva. Nehéz.) E falacskát
balról egy vályú segélyével megkerülve, feljutunk arra a hosszú,
hajlott, füves-törmelékes padra, amely - a falnak kb. kétharmad
magasságába beágyalva - az alsó falrészletet a simán feltörő
csúcsfaltól elhatárolja.
[Ha e padot jobbra követjük, hosszú, de nem nehéz oldalmenettel a Hincói hágó alatt fekvő - 157. fej. 2 alatt említett - nagy törmelékterraszra jutunk ki.]E padot balra követve, kijutunk a hegytömegből északkelet felé ki ugró jellegzetes oldalgerincre, amelyet egy kis nyergecskében érünk el. E gerincen fel, míg beleolvad a csúcs felső faltömegébe. E rendkívül meredeken feltörő felső falrészlet átmászására többféle lehetőség kínálkozik:
a) Az ÉK oldalgerinc irányának mintegy folytatásában egy rézsút jobbra emelkedő párkány visz ki a falba. E kezdetben igen törékeny és törmelékes, majd azonban kényelmessé váló párkány kb. 30 méter után kettéválik. A felső (bal) párkányfolytatást követjük, amely eleinte rézsútos vályút altot. Onnan, ahol e vályú ujból törmelékes párkánnyá álakul át, ebből balra - felfelé - egy igen meredek és mély vályú ágazik ki, amely a főcsúcs és a keleti mellékorom közötti gerinccsorbára visz fel. A gyengén áthajló lépcsővel kezdődő vályú - amelyben hosszabb darabig fehéres, sima sziklákon igen meredeken mászunk felfelé - fentebb laza omladékkal telt, mélyebb folyosóvá alakul, majd véáül kéménnyé szűkülve torkollik ki az említett csorbára. Ebből - jobbra fordulva - a gerinc nagy tábláin pár perc alatt fel a csúcsra. (Ez a felső falrészleten át a legegyenesebb irányban a csúcsra vezető útvonal.)
b) Az a) alatt leírt utat addig a helyig követjük, ahol a kettéváló párkány felső folytatását alkotó rézsútos vályú ismét törmelékes párkánnyá álakul át. Ezen (az a út által követett vályút balra hagyva) tovább jobbra, a legközelebbi - kevéssé kifejezett folyosóig, amely a falban felfelé húzódik. E nagyon meredek es törékeny kőzetű folyosóban fel, amely végül a csúcs nyugati főgerincére visz ki, ezt mintegy 10 percnyire a csúcstól érve el. A gerincen balra - mint 4 alatt - a csúcsra. (Nem ajánlatos útirány.)
c) Az a) alatt említett - az ÉK oldalgerinc folytatásában
falba kivezető - párkányon addig, míg kettéválik. A párkány
alsó (jobb) folytatásán az eddigi menetirányban tovább, a falból
előlépő több bordát keresztezve, míg - már a gérinc közelében -
a párkánynak vége szakad. Innen egy kifejezett bordán
néhány métert egyenesen fel, majd azonban jobbra kissé le egy
kezdetben jelentéktelen folyosóhoz, amely kéménnyé keskenyedve,
a nyugati főgerincet mintegy 20 percnyi távolságban a csúcstól
éri el. A gerincen balra - mint 4 alatt - a csúcsra. (Az előbbieknél
ugyan könnyebb, de a csúcstól legtávolabb a falból
kivezető útirány.)
A Halastótól a beszállásig 1 ó. - A beszállástól a csúcsig 5 ó.
(Dr. St. Krygowski, J. Marusarz és J. Stopka Ceberniak vezetőkkel
1906 VIII. 2.)
6. A Tengerszemtől (északkeletről).
Ez az útvonal a Középső Menguszfalvi csúcs északi oldalán fekvő
völgykatlanból visz fel a Nagy Menguszfalvi csúcs északi falának felső
részéhez, amelyen végül eléri a csúcsot. Az 5 alattinál rövidebb és könnyebb, de
szintén érdekes és tájilag szép útvonal.
A Halastótól a Tengerszemhez 50 p.- Innen a Vadorzóhágóhoz vezető
ösvényt (153. fej. 2) addig követjük, míg feljutunk a Középső Menguszfalvi
csúcs északkeleti falának tövében elterülő, felső részében hóval kitöltött
völgykatlanba (11/4 ó.).
E katlant jobbról a Nagy Menguszfalvi csúcs tömegéből északkelet felé
előugró, jellegzetes oldalgerinc határolja.
A katlanban ahhoz a törmeléknyelvhez megyünk fel, amely a
legmagasabban csúcsosodik a Nagy Menguszfalvi csúcs sziklái közé. A
törmeléknyelv végétől - a Nagy Menguszfalvi csúcs ÉK falának és az említett
oldalgerinc oldalfalának összeszögellésében - egy rézsút jobbra emelkedő folyosó
visz fel ehhez az oldalgerinchez. E folyosó jobboldali, táblás szikláin elég
meredek mászással fel az említett oldalgerinc magaslatához amelyet ott érünk
el, ahol az beleolvad a csúcs felső faltömegébe. (Utunk itt egyesül az 5
úttal.)
Innen az északi fal felső részén - az 5 a), b), c) alatt leírt
útvonalak egyikén - tovább tel a csúcsra.
(A Halastótól összesen 41/2 ó.)
(Dr. St. Krygowski, J. Wawrytka és M. Galian vezetőkkel 1907 VIII. 8.)
7. Északkeleti fal (a Tengerszemtől).
E falon - amely a Nagy Menguszfalvi csúcsnak legvadabb és legimpozánsabb oldala
- két különböző útvonal visz fel.
A) A Halastótól a Tengerszemhez (50 p.) és innen tovább a
Vadorzóhágóra vezető ösvényen a Középső Menguszfalvi csúcs tövében elterülő, felső részében
hóval kitöltött völgykatlanba (153. fej. 2. - 1 1/4 ó.).
E katlanba törik le a Nagy Menguszfalvi csúcsnak rendkívül meredek, kb. 350 m magas északi fala.
A fal középső részét egy rézsút jobbra emelkedő vályú szeli át, amely alul
áthajtó, táblás falgyűrűben vész el. A fal felső részében egy igen
jellegzetes, a
Halastótól nem látható hasadás vágódik, amely végül egy kb. 40 méterrel
a csúcs
alatt a falból kiugró kis nyergecskéhez fut ki.
Beszállás a falba a fal tövéből sarkantyúszerűen előlépő fűátnőtt bordánál,
amely balról határolja a falba legmagasabban csúcsosodó (és az ÉK
oldalgerinchez felhúzódó - 6 alatt említett - vályúban folytatódó)
törmeléknyelvet.
A borda füves-sziklás lépcsőin rézsút jobbra fel egy kis erkélyre
(jobbra alattunk
letörések a vályú felé) és még néhány métert törmeléken tovább ama helyig,
ahol a borda beleolvad a falba. Innen a falnak fordulunk s részben
fűátnőtt, meredék
és kitett falacskákon rézsút balra emelkedve, egy egyenest felfelé
húzódó, igen
meredek táblás szögellésez jutunk. Ennek alsó részét kitett füves lépcsőkön
balról megkerüljük s az áthajló sziklák alatt levő odúig felmászva,
innen rövid
de veszélyes oldalmenettel betérünk a szökellés felső részébe. Ebben
néhány
métert igen kitett és nehéz mászással fel egy rézsút balra emelkedő,
majd vízszintesen továbbhúzódó fűpadhoz, amely a baloldali falrészleten
keresztülvonul.
Füves lépcsőkön rézsút balra fel a fűpad felett feltörő falakig, azután a
pad
felső részén jobbra, majd a pad folytatását képező, rézsút jobbra húzódó
vályúszerű szögellésben tovább (felettünk egy óriási sziklaodú). Á keskenyedő
szögellés egy ferde párkányba megy át, amelyen áthajló és omlatag sziklák
alatt végigcsúszva, nehéz és kitett oldalmászással egy kis lépcsőre jutunk a
szabad, függélyes falban. Innen néhány métert egyenesen fel egy elvált
sziklatömbig, ahol
egy lapos sima szögelléshez jutunk, amelybe vékony függélyés repedés
vágódik.
A repedésben 5 m-t fel, majd ahol a repedés álhajlóvá válik, 2 méter
hosszú,
vízszintes oldalmenettel egy hajlott, kis lépcsőre (legnehezebb
rész, igen kitett).
A lépcsőről keskeny szegélyekén még további rövid oldalmenet jobbra -
jobb
terepre, amelyben kb. 15 m után a bevezetésben említett, a fal
középső részét
átszelő rézsútos vályúhoz jutunk (a beszállástól 21/2 ó.;
a vályúban egy kényelmes térség, amely jó pihenőhelyül szolgál; alattunk a vályú hatalmas
áthajló
táblákkal letörik). Innen, eleinte a függélyes lépcsőkben emelkedő vályút
balról
kísérő bordán mászunk kb. 30 métert fel, azután jobbra betérünk a vályúba.
Ebben nem könnyű mászással egy áthajlásig, amélyet egyenesen győzünk le.
A következő átfüggést jobbról kerüljük meg, azután lépcsőkön nehézség nélkül
mászunk ama eredeti, hatalmas szökellés kezdetéhez, amely a felső
falrészletet jobbra felfelé végighasítja.
A szögellésbe - amely a vályú felett néhány méter magas áthajlással
letörik - olykép jutunk be, hogy a vályút végig (ahol kezd a falban
elveszni)
követjük, azután a vályú meghosszabbításában fekvő függélyes kéményben
mászva tovább, végül simára mosott sziklákon jobbra traverzálunk. A
szögellés
éleinte nem túl meredek és miután nabyobb nehézség nélkül néhány
kötélhossznyit követtük, a jobboldali gerincszerű kísérő bordára térünk ki. Ezen
szellős,
de könnyű mászással a borda meredek felszökéséig, ahonnan táblákon
keresztülvezető oldalmenettel balra visszatörünk a szögellésbe. Ebben mind
nehezebben tovább a függőleges zárófalig. Közvetlenül ez alatt, egy igen
meredek tábla
felső peremén nehéz oldalmenet jobbra ahhoz a nyergecskéhez, amely
a csúcstömegből kiugró s az északkeleti és északi falat egymástól elválasztó pilléren
fekszik.
A nyeregtől jobbra fekvő falban két kémény látható. A nyeregről
elrepesztett
tömbökön néhány métert rézsút jobbra a bal kéményhez és ebben a fent kissé
áthajló kéményben egy nagy tábláihoz, ahonnan vízszintesen balra térve,
a pillér
folytatását alkotó, itt függélyes bordára jutunk. Kissé jobbra az éltől
4 m magas függélyes falacskán fel, azután az éltél balra tömbökön és repedésekben már
kevésbbé
meredeken fel a DK főgerincre, amelyet az alacsonyabb keleti
mellékoromtól
néhány méternyire balra érünk el. Innen egy kis csorbán át pár perc
alatta közeli
csúcsra (2 ó.).
Helyen kint rendkívül nehéz és kitett túra, amely
a Tátra leghatalmasabb falmászásai közé tartozik.
(J. Humpola és Dr. M. ¦wierz 1921 IX. 22.)
3) A Halastótól a fal tövébe: lásd A) alatt.
Az ÉK fal baloldali térfelének alsó része számos füves-sziklás bordából
áll,
melyeket kevéssé kifejezett vályúk választanak el egymástól. A falba
annál a
bordánál szállunk be, amely a fal alsó részében látható, már messziről
szembeötő, hosszú fűpad bal végéhez vezet. Elérve a fűpadot, ezt a falak
mentén
jobbra, gyengén felfelé, ama helyig követjük, ahol a falba egy kis
folyosó vágódik.
Ebben fel - balra hajló irányban - egy kényelmes fűpadra,
ahonnan
tovább felfelé tartunk egy kis padkához, két jellegzetes, kiálló
sziklacsücsökkel.
Innen füves párkányon jobbra, azután néhány métert fel a felsőbb,
szélesebb
padra s ezen rézsút jobbra tovább fel, egy jellegzetes, meredek
borda felé.
E padot követve, egy beszorult tömb által elzárt 2 méteres repedést
kell legyőznünk, azután még néhány métert menve e padon tovább, az említett borda
magaslatán fekvő nagy, törmelélces térsége jutunk. E felett a borda
áthajló felszökést alkot, amelyet jobbról megkerülve, az előbbihez hasonló
törmeléktérségre jutunk. Ezután néhany métert tel és balra egy lépcsőfokra, amely
jó biztosítóhelyül szolgál. Erről - áthajló sziklák alatt - 8 m hosszú,
rendkívül
kitett oldalmenet jobbra egy elálló, nagy sziklatömbhöz. Innen még
másfél
métert jobbra egy repedéshez és ebben - egy 3 méíeres falacskán át -
egy
kényelmes, sziklás párkányra, amely felett alábbhagy a terep
meredeksége.
Innen kis kéményekben és bordákon - eleinte egyenesen felfelé, majd
jobbrahajló irányban - a délkeleti főgerincre, amelyet a keleti
mellékoromtól mintegy
három percnyire érünk el. (A beszállástól 3 ó.)
Nehéz és kitett mászás.
(S. Makowski és A. Sokołowski 1924 IX 8.)
8. Délkeleti gerinc (a Chałubińskicsorbából).
Nehéz (egyenest a gerincen igen nehéz) és -
különösen a Középső Menguszfalvi csúcs
keresztezésével egybekötve - nagyszerű
és szép gerinctúra.
A gerinc a csorba felett magas, meredek felszökéssel kezdődik, hogy azután menedékesen folytatódjék a csúcsig. A gerinc felszökését kétféle módon győzhetjük le:
a) Egyenest a gerincen.
A csorbából, kissé jobbra a gerinc
élvonalától, igen meredek tömbökön ,fel s közben egy sima,
nehéz falacskát legyőzve, egy kis térségre jutunk. Minthogy a
térség felett a fal áthajlik, innen rézsút balra egy tömbhöz
mászunk fel, amelytől mintegy 6 méternyire balra húzódik a
gerinc déli oldalfalába bevágódó nagy kémény (a Martinkémény).
Ezután igen nehéz oldalmenet balra egy elrepedt sziklatömbhöz,
honnan gyér fogásokon egyenesen felmászunk egy jobbra fekvő
mélyedésbe. Innen újból rézsút balra egy kis térségre, amely
közvetlenül a kémény felett fekszik s még 3 métert kissé jobbra
fel könnyebb terepre, ahonnan már be tudunk jutni a kémény
könnyű felső részébe.
(J. Jankowski, J. Marusarz vezetővel 1909-ben.)
b) A Martin-kémény.
A csorbából a Hincótó felé lehúzódó
szakadékban 20 métert leereszkedve, jobbra egy párkányra
térünk rá, amely kivisz a Nagy Menguszfalvi csúcs délkeleti
gerincének falába. A párkányt mintegy kötélhossznyira követve,
a felettünk meredeken feltörő falat végighasító kémény alá jutunk
(Martin-kémény), amely az itt tölcsérszerűen
visszanyomuló
falhorpadás baloldalában visz fel. A kémény közvetlenül a párkány
felett járhatatlan áthajlással kezdődik, azért sima sziklalapokon
keveset jobbra felmászunk a főkéménnyel párhuzamosan
futó jobboldali táblás hasadékhoz. Ebben támaszmunkával fel
(6-8 méter), majd a baloldali kőlapon kiszállva, balra visszatérünk
a főkéményhez, melyet itt egy jó állást nyújtó térség
szakít meg. Közvetlen fölötte az itt teljesen nyitott kémény ismét
áthajlik. Az áthajlást egyenesen legyőzve (legnehezebb részlet),
felette bejutunk a kéménynek mélyebbedő folytatásába, hol -
egy sima kőlapot kivéve - nem ütközünk további nehézségekbe.
A kémény végül egy kevésbbé hajlott vályúba megy át, amely
balra elkanyarodva, felvisz a gerinc magaslatára.
Az innen a csúcsig mérsékelten emelkedő gerinc hol keskenyebb,
hol szélesebb, hol tömbökből, hol táblákból áll, de mindvégig
egész könnyen járható. A kevéssé kifejezett keleti előorom
után következő jelentéktelen csorbából végül nagy táblákon át
elérjük a főormot. (A Chałubińskicsorbából 11/2 ó.)
(Dr. G. Künne, Dr. A. Martin és Dr. H. Rumpelt 1908 VIII. 16.)
[A gerincvándorlás a Vadorzóhágóról a Középső Menguszfalvi csúcson át a
Nagy Menguszfalvi csúcsra a "Menguszfalvi gerinc" néven
ismeretes.]