A Vadorzóhágó széles nyílásától északnyugatra emelkedik a hasogatott tarajú Középső Menguszfalvi csúcs, amelynek főorma ferdén lemetszett toronyként ugrik elő a hegynek elnyúlt gerincéből, közel annak nyugati végéhez. Az említett hágó a Keleti Menguszfalvi csúcstól, a Chałubińskicsorba pedig a tőle északnyugatra fekvő Nagy Menguszfalvi csúcstól választja el.
Első megmászói: W. Boldireff és St. Porębski, 1903 augusztus 15-én.

1. A Vadorzóhágóról a gerinc megkerülésével.
Kissé nehéz és végső részében meglehetős kitett; a csúcs legkönnyebbek útja.

A Vadorzóhágóról a csúcs délkeleti gerincének tartunk. Ahol ennek sziklái meredeken felszöknek, ott átkelünk a hincótavi oldalon a gerinchez támaszkodó pilléren, amelynek túloldalán nagy táblák alkotta, rézsút jobbra (nyugatra) ereszkedő lapos szögellésben lebocsátkozunk arra a széles, lefelé hajló s nagyrészt törmelékkel borított padra, amely a csúcs déli oldalát teljes szélességében körülövezi. A pad eleinte közel vízszintesen húzódik, majd emelkedni kezd s átkerülve a csúcs alatt, végül felvisz az északnyugati gerinc magaslatához, amelyet egy tágas füves térségnél érünk el. Itt jobbra (keletre) fordulva, követjük a három lépcsőben felépülő gerincet, melyek közül a középső - egy meredek és kitett tábla - nem könnyű; végül tömbökön elérjük a csúcsot (1/2 ó.).
(W. Boldireff és St. Porębski 1903 VIII. 15.)

[A törmelékpadról - mielőtt kivisz az ÉNy gerinc magaslatára - a főorom szarvalakú csúcssüvege előtt egy rövid sziklavályúban felmászhatunk a főorom (bal) és a keleti előorom (jobb) közötti keskeny gerinccsorbához. Innen tovább - mint 2 alatt - az északi oldalon a csúcsra.]

2. Délkeleti gerinc (a Vadorzóhágótól).
Meglehetős nehéz, kitett és szép gerincmászás.

A hágó füves, törmelékes hátán a gerinc sziklás felszökésének kezdetéhez tartunk. Mindjárt az elején fűbe ágyalt táblákon balról felkapaszkodunk a gerinc magaslatára. Szorosan követve az igen keskeny gerincélt, nemsokára egy kis bemetszés mögött emelkedő, kb 6 m magas, táblás falszőkéshez érünk. Ennek megmászása igen kitett, de a támpontok jók. Tovább is folyton az éles és érdekes gerincélt követjük s feljutva a keleti előoromra, erről túloldalt egy mély csorbába bocsátkozunk le, amely felett igen meredeken szökik fel a főoromhoz a gerinc. A csorbából néhány métert jobbra lebocsátkozva, rövid párkányon kitérünk az északi oldalba egy kis odúig. Az odú falában egy keskeny hasadékban néhány métert fel, majd keskeny szegélyen rövid oldalmenet jobbra, egymásr halmozott kőtömbökhöz, amelyeken felmászva, mindjárt fennállunk a csúcs elnyúlt tetőélén (1 ó.).
(W. Boldireff és St. Porębski 1903 VIII. 15.)

[A főoromnak a közötte és a keleti előorom kőzött fekvő csorbából falszerűen feltörő hatalmas gerincfelszökése meredek táblákon egyenest is megmászható. E felszökés nehézségei azonban a gerinc egyéb részeinek nehézségeit jelentékenyen felülmúlják.]

3. Egyenest a Nagy Hincótótál (délről).
Az 1 úttal összeeső végső részének kivételével könnyű, de jelentőségnélküli és fárasztó útvonal.
Télen: Csak biztos hónál.

A Nagy Hincótavat (153. fej. 1) jobbról megkerülve, törmeléken a hegy széles déli oldalának tövéhez és az alacsony alsó sziklaövön át - amelyet könnyű sziklalépcsőkön vagy a közöttük bemetszett rövid vályúkban tetszőleges helyen győzünk le - ama széles, füves-törmelékes lejtőhöz fel, amely a hegy déli oldalának közepén rézsút balra emelkedve, az 1 alatt említett, a hely déli oldalát magasan fent keresztező széles törmelékpadhoz visz fel. Ide felérve, tovább mint 1 alatt a csúcsra. (A Nagy Hincótótól 1 3/4 ó.)
(Delmár W. és Dr. Komarnicki Gy. 1916 III. 23.)

4. Északnyugati gerinc (lemenet a Chałubińskicsorbába).
Meglehetős nehéz és igen kitett gerincmászás.

A csúcsról követve az ereszkedő gerincet, kevéssel a csúcs elhagyása után alacsony letöréshez (jó támpontok), majd mindjárt alatta a gerincnek egy tágas, füves térségéhez érünk. (Ide torkollik délről az 1 és 3 út.) A fűtérségről néhány lépcsőn tovább leereszkedve, az északnyugati gerincnek két jellegzetes tornyocskája előtt állunk. Mindkettőn átmászunk, illetve mindkettőjükről a túloldalon 8-10 méteres kötélfüggeszkedés segít le. (A kötéllel legyőzőtt letörések felfelé is megmászhatók.) A második torony aljából könnyű, lépcsőzetes sziklákon csakhamar lejutunk a közei Chałubiński-csorbába (1 ó.).
(Dr. G. Künne, Dr. A. Martin és Dr. H. Rumpelt, 1908 VIII. 16.)

5. Északkeleti fal (a Halastótól).

A Halastótól a Vadorzóhágóhoz vezető ösvényt addig követjük, míg feljutunk a Középső Menguszfalvi csúcs északkeleti falának tövében elterülő, felső részében hóval kitöltött katlanba (153. fej. 2). Nagy kiterjedésű, lejtős hómezőn tartunk a falból - ennek jobb szélén - alányúló sarkantyúhoz, amelytől balra egy hónyelv csúcsosodik a falba. (A Halastótól 21/2 ó.). Innen a fal két különböző úton mászható át.

A) A sarkantyú baloldalán eleinte táblás sziklákon fel, majd töredezett lépcsőkön ferdén jobbra a sarkantyú tetejére, amely törmelékes térséget alkot. Innen jobbra át a vízfolyáson s túloldalt iperedek fűátnőtte kőzeten ferdén jobbra fel arra a füves hátra, amely a tulajdonképpeni faltömeget jobbról határolva, a csúcsgerincig húzódik fel. (A hátról túloldalt belepillantunk a Chałubiński-csorbából lejövő szakadékba.) Rövid darabon magán a háton fel, aztán be a baloldali vizes sziklavályúba, amely több lépcsőt alkot. Fentebb ismét jobbra kitérve, a kisérő bordán fel. Ahol a baloldali meredek falak visszanyomulnak, balra keresztezzük a vízfolyást. Tovább balra egy feltűnő, alig hajlott sima, de könnyű kőlapon át. Keveset felkapaszkodva, keskeny sziklaráncon és a felette következő hajlott kőtáblán ferdén balra fel egy fűfoltra. Most mellehetős hosszú oldalmenet balra, keskeny fűpárkányon. Egy elrepedt sziklatömbnél kissé leereszkedünk könnyebb füves terepre és ezen még egy kissé balra, ama széles horpadásig, amely egyenesen felvonul a főoromhoz. Fel a felettünk levő boltozatszerűen fedett párkányra és egy tágas odúnál ferdén balra fel, sima sziklalépcsőkön a közvetlenül a csúcstömb alatt levö sziklaodúig. Innen az utolsó kötélhossz a 2 út által is követett irányban visz a csúcsra: az odú falában egy keskeny hasadékban néhány métert fel, majd keskeny szegélyen rövid oldalmenet jobbra, egymásra halmozott kőtömbökhöz, amelyeken felmászva, mindjárt a csúcson vagyunk (a beszállástól 2 ó.).
Meglehetős nehéz, kitett, de kevésbbé hálás túra.
(J. Roguska, Dr. Komarnicki Gy. és R. 1910 VIII. 5.)

B) Az A) út beszállását képező sarkantyútól balra a fal tövébe csúcsosodó hónyelv folytatásaként egy hosszú vályú húzódik fel á falban. A vályú jobboldalán táblás sziklákon 25 m-t fel egy hosszúkás, füves térségre. Innen függélyes, sima táblák alatt hasadékok, szegélyek és párkányok egész rendszere húzódik rézsút balra, egy nem messze látható, feketés vályúhoz, amely mögött (tőle balra) egy sziklaborda ugrik elő. Az említett füves térségről egy vályúban 4 métert le, azután áthajló lépcsőn fel, hogy megkezdjük az említett vályúhoz vezető oldalmenetet. A falon zeg-zugban fel egy lépcsőfokra, amelyről balra tartunk egy táblás hasadék kezdetéhez, amely kidomborodó sziklák alatt rézsút balra húzódik. E hasadék sima és kitett tábláin 20 métert igen nehezen fel egy lépcsőfokra, amelyről nagy tömbökön rézsút balra, majd két áthajló kéménykében egy terjedelmes térségre kapaszkodunk fel. Innen nagy tömbökön rézsút jobbra, majd balra egy rövid áthajló vályúhoz, amely felett újból egy jó lépcsőfokra jutunk. Innen lépcsőkön, tömbökön és párkányokon tovább balra tartva, végül áthajló sziklák alatt átcsúszva, az oldalmenet célját képező - fentebb említett - vályúhoz érünk, amelyet balról a falból előlépő sziklaborda kísér. E vályúban fel; kettéágazása után eleinte a bal, majd a jobb ágban tovább, azután balra ki az említett kísérő borda élére, amelyet egy kifejezett csorbában érünk el. A borda élén fel egy füves térségre, ahonnan egy fűpad indul ki balra. Ezen rövid darabig balra, azután egy hasadékban fel egy rézsút jobbra húzódó - a tulajdonképeni faltömegtől egy vályú által elválasztott - bordában fekvő kis csorbára. E borda baloldalán, végül a kísérő vályúban jobbra fel egy kis nyergecskéhez, ahonnan az a hosszú, jellegzetes füves-törmelékes párkány indul ki, amely - balról jobbra emelkedve - a falat majdnem teljes szélességében keresztezi. E párkányon - amely eleinte igen széles, később azonban keskenyedik, sőt egy helyen meg is szakad - hosszú darabig jobbra, míg ahhoz a tágas odúhoz érünk, amely (kissé jobbra a csúcs esésvonalától) a párkány felett a falba nyomul. Itt utunk egyesül az A) úttal, amelyen végül elérjük a csúcsot. (A beszállástól 3 ó; ha a párkányt tovább is követjük jobbra, ez mindjárt azután 8 méternyi hoszúságban, áthajló sziklák alatt elhaladó szegéllyé keskenyedik, amely részen csak térden csúszva lehet átjutni, majd végül kitorkollik az ÉNy gerincre, ennek mindjárt a csúcs alatt fekvő füves térségére).
Alsó részében igen nehéz és kitett mászás.
(A. Ferens, H. Grosmann és Dr. M. Świerz 1923 VIII. 2.)