Simontorony a Békástavaktól.
1. Békástavi torony (149. fej. I.2). - 2. Ökörhátcsorba (148. fej. 1). - 3. Simontorony (147. fej. 1). - 4. Békástavi hágó (146. fej. 1).

A Menguszfalvi Békástavak katlanát a Tengerszem katlanától elválasztó gerincben a Békástavi hágó és az Ökörhátcsorba között emelkedik a Simontorony. Azon ormok sorába tartozik, amelyeket alárendelt voltuk dacára, rendkívül merész alakjuk és nehéz megmászhatóságuk folytán bizonyos nimbus vesz körül. Oldalt tekintve - a Békástavak, vagy a Halastó felől - jellegzetes, nyugat felé szinte átdőlni látszó szarv alakját mutatja, míg gerincélének irányában páratlanul karcsú sziklaoszlopként tör a magasba. Mint a Tátrának legnehezebben megmászható orma, kedvet célja a sziklamászóknak.
Első megmászói: S. Häberlein és K. Bröske 1905 szeptember 12-én.

1. Déli fal (a Menguszfalvi völgyből).
Igen nehéz, rendkívül kitett és élvezetes mászás.

A Poprádi tótól a Békástavakhoz: lásd 132. fej. 1. - (11/4 ó.).
A Békástavaktól nézve, a Simontoronynak csupán a legfelsőbb, kb. 45 m magas csúcstömbje áll tiszta sziklából. Ezt - a csúcstömb talapzata gyanánt - magas és igen meredek füvessziklás lejtő támasztja alá, amely balról az Ökörhátvonulat (Békástavi torony) oldallejtőjével olvad egybe, míg jobbra meredeken esik alá ahhoz az omladéklejtőhöz, amely a Békástavaktól a Békástavi hágóhoz húzódik fel. Ezen az omladéklejtőn a hágó irányában jó magasan felmegyünk. A torony talapzatának alsó peremében, amellyel az a Békástavi hágóhoz felhúzódó omladéklejtőtől elhatárolódik, hanem jelentéktelen beszögellés mutatkozik. A legfelsőbb felett közvetlenül szökik fel a Simontorony keleti gerincének oldalfala. A középsőnél jellegzetes vízszintes fűpad húzódik ki balra a hegyoldalba. Az alsó beszögellés pikkelyszerű sziklatáblák közé vezet. Legcélszerűbb a középső beszögellésnél beszállani. (A felmenet az alsó és felső beszögellésből jóval nehezebb.)
A vízszintes fűpárkányon kb. 40 métert balra ki egy elrepedt sziklatömbig. Innen felfelé kezdünk kapaszkodni, eleinte kissé jobbra tartva, majd inkább balra véve irányt. Meredek füves sziklalépcsőkön s fűpadokon zeg-zugban mászunk felfelé (a felsőbb részben egy tőlünk balra eső sekély táblás vályú közelében haladunk), majd kevéssel a torony sziklafala alatt jobbra kanyarodva, elérjük a legfelsőbb széles fűpadot, amelyből áthajlóan nő ki a torony fala. A bal felől menedékesen aláereszkedő, széles, kényelmes fűpad még egész rövid darabon húzódik vízszintesen jobbfelé azután letörik. Pár lépéssel balra a fűpad letörő végétől a toronyfal tövében egy kis odú, melyet jobbról zsindelyszerűen egymásrahajló kőlapok határolnak. Itt beszállás a torony falába. (A Békástavaktól 1 óra. A mászás eddig nem annyira nehéz, mint inkább veszélyes a meredek füves terep miatt.)

[A toronyfal beszállása a Békástavaktól jóval könnyebb, egyszerűbb és veszélytelenebb úton is elérhető. Mint 148. fej. 1.a) alatt, arra a gyeppadra, amely közvetlenül az Ökörhátcsorba alá vezet ki; innen az oldalmenetet fűpadokon és sziklafokokon jobbra a Simontorony toronyfaláig folytatva, a toronyfal tövében gyengén ereszkedő párkányon le a fal beszállásához.
Ez az út - főleg ködben vagy esőben - lemenetre ajánlható. A Békástavi torony déli oldalgerincében fekvő, egy jellegzetes sziklafog által határolt bemetszés, amelyet ennél az útnál el kell érnünk, a Simontorony falbeszállásától igen jól látható.]

2. Keleti gerinc (a Békástavi hágóból).
Nehéz, rendkívül kitett, páratlanul szép gerincmászás.
Télen: Csak hómentes és el nem jegesedett sziklák mellett lehetséges.

A Békástavi hágó átkelési pontjául szolgáló gerinctérségről kb. 12 méter kötélfüggeszkedés az éltől kissé jobbra (északra) levő hasadékban, azután néhány oldallépéssel be a hágó legmélyebb bemetszésébe. Túloldalán kezdődik a Simontorony keleti gerincének alig emelkedő, kb. 40 méter hosszú alsó éle. Ez egy közel vízszintes élű óriási kőlap, melynek a Menguszfalvi völgy oldalán aránylag csekély a hajlása. Az él végén egy kőtömb igen jó helyet nyújt a biztos elhelyezkedésre és az előlmászó biztosítására. Itt kb. 10 méternyire közel függőlegesen szökik fel a késéles gerinc. Alsó felét egy jobboldalt levő (jól lépcsőzött) keskeny hasadék segélyével győzzük le. Felette az északi oldalon egy kis térség kitűnő állást nyújt. Innen egyenest a függélyes élen tovább, a letörés tetejére. (Fellépve az első fokra, átfordulunk az él déli oldalára, ahol jó támpontok kínálkoznak a lábnak, míg a kéz magán az élen talál kapaszkodókat.) A letörés felett ismét jó ülés. A gerinc tovább is késéles marad s mintegy 45-50^o emelkedéssel húzódik tovább. Kb. 3 kötélhossz után elérjük azt a helyet, ahol balról az 1 út torkollik a gerincre. Mindjárt utána a felső 3 méteres gerincfelszökés, amely felett elérjük a torony tetejét (3/4 ó.).
(Z. Klemensiewicz, R. Kordys és A. Znamięcki 1907 VIII. 5.)

3. Nyugati gerinc (az Ökörhátcsorbából.

3.1. Lemenetben.
Minthogy a Ny gerincet - mint a Simontoronynak leereszkedésre legcélszerűbb útvonalát - rendszerint lemenetben használják, a gerincet elsősorban ebben az irányban írjuk le: A csúcsról eleinte könnyű, lépcsőzött tömbökkel, nem túlmeredeken lejt a nyugati gerinc, mígnem hirtelen teljesen függélyes és sima, kb, 12 méter magas letörésbe megy át. Ezen kötéllel le, egy kis sziklafejre a letörés alatt. Tovább a mérsékelten lejtő gerinc éles és törékeny csücsökjein le a Keleti Ökörhátcsorbába (1/2 ó.).
Kitett, de a lemenetre legalkalmasabb és legrövidebb út.
(Z. Klemeosiewicz, R. Kordys és A. Znamięcki 1907 VIII. 5.)

[Az Ökörhátcsorbából a déli oldalon kissé leereszkedve, a balra lejtő fűpadon néhány perc alatt lejutunk az 1 út falbeszállásához.

3.2. Felmenetben.
A csorbából a gerinc alsó, törékeny csücsökjein fel a kb. 12 m magas függélyes falszerű gerincfelszölcés tövéig. Közvetlenül jobbra az éltől keskeny hasadék húzódik fel, mely felső részében átfügg. Eleinte a hasadékban, aztán az átfüggés alatt jobbra ki a falba, maid ívben ismét balra visszamászva, végül rejtett fogáson kihúzódunk a gerinc magaslatára a tetőrés felett. (Rendkívül nehéz). Tovább a szélesbbedő gerinc lépcsőzött tömbjein a csúcsra.
(Brumiller L. és Hevesi K. 1911 VIII. 20,)