A Nagy Békáscsúcsból keletre kiágazó gerinc a széles Molnárhágóhoz
lejt, amely után mindinkább északra kanyarodva a Molnár
csúcsát alkotja. A Molnár a Poduplaszki Békástavak völgyét
választja el a Poduplaszki fővölgytől és a Csehtó katlanától.
Északi gerincének alsó nyúlványa a Berkenyés nevet viseli.
A Molnárnak a Poduplaszki völgy felé letörő függélyes fala a
Tátra jellegzetes látványosságai közé tartozik. Központi helyzeténél
fogva gyönyörű kilátás nyílik róla az alatta elterülő völgyek
környezetére. Különösen a Középhegységtől nagy ívben
a Tengerszemcsúcsig terjedő hegyvonulat, amely felénk fordított
falaival egyetlen, összefüggő hosszú bástyafalnak tűnik, egyedülálló
hatalmas látványt nyújt.
Első ismert megmászója: dr. A. Danysz, ifj. J. Wala vezetővel
1892 körül.
1. A Poduplaszki Békástavak katlanából (nyugatról).
Könnyű.
Télen: (megjegyzés nélkül)
A Felső Békástótól (139. fej. 1) a csúcs nyugati oldalának
fordulunk s felfelé tartva, a már messziről szembeötlő táblához
jutunk. Jobbról könnyen fel reá. Innen helyenként meredeken a
gerinchez felhúzódó szakadék füves baloldalán; a szakadék első
elágazásánál balra fordulunk s feljutva a gerincre - amelyet a
csúcstól kissé délnyugatra érünk el - ezen balra csakhamar
elérjük a csúcsot (a tótól 11/2 ó.).
(Dr. M. Beynarowicz és M. Karłowicz 1907 VII. 18.)
2. Délnyugati gerinc (a Molnárhágóból).
Könnyű.
Télen: (megjegyzés nélkül)
Az átkelési pontul szolgáló gerincnyílásból több kisebb bütykön
át egy toronyhoz, ahol a gerinc élesen balra kanyarodik.
(Az e toronyból a Csehtó felé kiágazó bordán egy szép, nagy
torony.) A torony alatt balra áthaladva, az erősen emelkedő
gerinc jobboldalán füvön felmegyünk a következő gerinckiemelkedés
és a jobbra kiugró hatalmas torony közötti nyergecskére.
Innen füves hát visz tovább fel a gerinc egy púpjához. Ennek
túloldali éles gerincletörésén nem könnyű lemászás. Ezután egy
darabig még éles tarajként húzódik tovább a gerinc, majd mindinkább
füves-tömbös, széles hátba menve át visz a csúcshoz.
Utolsó részében a füves hátból alacsony sziklataraj ugrik ki.
Eleinte a taraj baloldalán megyünk, majd - átkerülve a gerincen -
ennek jobboldalán füvön érjük el a csúcsot (1 ó.).
(Dr. M. Beynarowicz és M. Karłowicz 1907 VII. 18.)
3. A Csehtótól (délkeletről).
Igen könnyű.
A Csehtótól (132. fej. 2) mindenekelőtt a tótól északkeletre emelkedő jellegzetes, boglyaalakú füves dombra (1725 m). Erről - ÉNy irányban - egy törpefenyővel benőtt, kétoldalt szakadékok által elhatárolt hát visz gyenge emelkedéssel a Molnárnak. Fentebb a hát beleolvad a hegytömegbe. Innen a meredek füves lejtőn (ennek bal szélén egy vízmosás húzódik fel, amely folytatása a hátat balról határoló szakadéknak) gyengén jobbra tartva, egyenesen a csúcsra jutunk. (A Csehtótól 13/4 ó.)
4. Keleti gerinc (a Poduplaszki völgyből).
Helyenként meglehetős nehéz és kitett, hosszú és
megerőltető, tájilag igen szép túra.
A Molnár kelet felé egy tornyokkal díszített oldalgerincet bocsát ki
magából,
amely alább kb. 300 m magas, közel függélyes, falszerű pillérben
szakad le a
Poduplaszki völgybe. Ezen óriási falpillér és a Molnár keleti falának
tőle
északabbra levő részlete közt egy északra tekintő nagy, mély szakadék
húzódik fel a keleti gerincnek a falpillér tetejéből kiinduló kezdetéhez.
A Poduplaszki völgyben befelé vezető kocsiútról (90. fej. 2) az
1224 m híd
előtt jobbra letérve, a Molnár falletörései alá felhúzódó bozótos,
törmelékes
lejtőn felmegyünk az említett szakadék bejáratához. Ezután a
szakadékban addig
a fallépcsőig megyünk fel, amely alatt a szakadék balra kanyarodik
s utána két
ágra szakad. A bal szakadékág a keleti gerinc ama csorbájához húzódik
fel,
amely a gerincnek a völgy felé legmesszebb előretölt I. tornya és
II. tornya
között fekszik. E szakadékágat - nagy tömbökön - addig követjük, ahol egy
magas, sima lépcsőt alkot, amelyen víz folyik alá. Néhány méterrel
alatta a szakadékot balról kísérő borda meredek szikláinak fordulunk és ezeken
eleinte rézsút
balra, majd jobbra emelkedve, végül kijutunk e bordának
törpefenyővel benőtt
élére. E bordát - folyton annak baloldálában tartva magunkat - addig
követjük, mígnem jelentékenyen meredekebbé válik. Innen rézsút jobbra
visszatérünk
az előbb említett bal szakadékába, amely itt meredek vályút alkot. Ezt
közvetlen sötét áthajlása felett érjük el, Eleinte a vályú táblás medrében majd
bal
oldalán füves lépcsőkön, ahol pedig a vályú kettéágazik, a két ág közötti
bordán
fel. Végül rézsút balra tartva, füves-sziklás. terepben elérjük a
keleti gerincnek
közvetleniil a 300 méteres letörés teteében emelkedő tornyocskájától
közvetlen
nyugatra fekvő csorbát. (E csorbából éleinte a gerinctől jobbra, majd
magán az
élen felmászhatunk a tornyocskára.]
A gerincen nyugatra fordulunk s a legközelebbi gerincfogat balról
megkerülve
jutunk a mögötte levő csorbába. Innen a gerincnek eleinte nagyon,
majd kevésbbé
meredek élén fel annak függélyes, járhatatlan felszökése alá és ezt füves
terepben ívben jobbról megkerülve, újból vissza a gerincre, amelyen még
30 métert
kapaszkodva tömbökön felfelé, elérjük az I. tornyot (1825 m). A
gerincen, vagy
a tőle balra húzódó vályúban le a torony mögötti csorbába. (Ehhez
torkollik
az északról feljövő szakadéknak bal ága.) A következő, hatalmas II.
torony magas
és rendkívül meredek fallal szökik fel a csorba felett. A csorbából a
fal mentén
rézsút jobbra emelkedő, törpefenyős padon egy lépcsőfokhoz, ahonnan
balra
egy szögellés indul ki. Innen 15 m magas, függélyes kéményben
egyenesen fel a
faltól elvált sziklatömbhöz, ettől vízszintes, füves párkányon
oldalmenet jobbra a
falsarokhoz, amely mögött füves-sziklás lapcsők balra felvisznek a
gerinc magaslatára s ezen könnyen a II. toronyra. Innen balra az éles gerinctől
(ezen érdekes
sziklaablak) füves, ferde szögellésben egy darabig lefelé, azután
jobbra fordulva,
a rézsút balra felvezető vályúban fel a III. torony és a gerincnek
legmagasabb
és legjelentékenyebb IV. tornya közötti csorbához. [E csorbából könnyen
fel a
tőle keletre emelkedő, jelentéktelen III. toronyra.]
A csorba feletti néhány méteres gerincfelszökést jobbról megkerülve,
a törékeny kőzetű gerincen tovább ama helyig, ahol egy zergepad húzódik
keresztben. Ezen néhány lépést balra, azután eleinte a füves
gerincen, majd a
baloldalán húzódó hosszú, füves vályúban fel a IV. torony végső
felszökésének
tövében fekvő csorbára. Innen füves padkán és jobbra emelkedő táblán a
felszökés jobboldalában levő párkányhoz, amélyről egy falacskán, majd egy
kitett
szegélyen rézsút balra egy nagy tömbhöz mászunk. Füves horpadásban
tovább,
azután rövid repedésben fel egy füves térségre. Erről hajlott táblákon a
függélyes fal alatti lépcsőfokra, ahonnan - kissé ereszkedve - egy
törpefenyős
padhoz traverzálunk kí, amely egy rézsút balra emelkedő füves-sziklás
párkányba
megy át, amely kivisz a torony délkeleti oldalába. Ebben
füves-sziklás terepben
fel, egyenest a IV. torony tetejére. Erről meredek fűlépcsőkön le a
mögötte levő
csorbába, amely felett járhatatlan felszökés emelkedik, amely már a
Molnár
tulajdonképem faltömegéhez tartozik. (A keleti gerinc itt
beleolvad a faltömegbe.)
A csorbából - a fal alatt ereszkedő zergepadon - balra, azután rézsút
balra
emelkedő szökellésben a falban levő bordára. A terep innen
tagozottabbá válik
és több irányban járható. A borda baloldalán egy ellaposodó vályúban,
azután
füves-sziklás terepben balra a következő bordához, amely jobbról
határolja a
Csehtó felett letörő, hatalmas szakadékot és ezen a füves-sziklás
bordán egyenest fel a Molnár csúcsára (7 ó.).
(J. Humpola és dr. M. ¦wierz, 1924 VII. 14.)
5. Északi gerinc (a Berkenyéscsorbából).
Helyenként kissé nehéz, érdektelen, de folyton szép
kilátással jutalmazó túra.
A Molnár hosszú északi gerince egy kevéssé tagozott felső és egy vad
toronysorból álló alsó részre oszlik. Ezt a tornyokkal megrakott alsó
szakaszt,
az ú. n. Berkenyést (141. fej.) a Berkenyéscsorba
különíti el a hozzácsatlakozó felső gerincfolytatástól,
a Molnár tulajdonképeni északi gerincétől.
A Berkenyés főtornyától délre felevő Berkenyéscsorbát a Poduplaszki
Békástavak völgyéből. (139. fej. 1) - még az Alsó Békástó tófala alól - egy
füves folyosóban érjük el.
A csorbából a gerinc (amilyet a Poduplaszki völgy oldalán meredek
letörések,
a Békástavak völgyének oldalán ellenben menedékesebb fűlejtök kísérnek)
törékeny lépcsőkkel emelkedik a Molnár felé s akár a gerincen, akár
annak
jobboldalán haladhatunk. Fentebb a sziklák szilárdabbá, a lépcsők
magasabbakká
válnak. A keskenyedő gerincen egy toronyra jutunk (11/4 ó.),
amelyről túloldalt
rövid lebocsátkozás a mögötte levő csorbába visz le. Innen meredeken
fel egy
karcsú, tuskóalakú toronyra (1/4 ó.),
amely után a gyengén lépcsőzött gerinchát
több púpon át a csúcsra vezet fel (1/4 ó.).
(Grósz A. és Hefty Gy. A., 1914 VIII. 27.)